Jack Spicer: [Bármelyik bolond eggyé válhat az óceánnal…]

Bármelyik bolond eggyé válhat az óceánnal,
de csak egy Istennő
törhet ki habjaiból.
Ami igaz az óceánra, úgy igaz
a labirintusokra és a versekre is. Amikor úszni kezdesz
az ár ritmusával és hínár-metaforákkal szemben,
jó úszónak kell lenned vagy született Istennőnek,
hogy visszatérj onnan.
Nézed, ahogy a tengeri vidrák féktelenül
kievickélnek a vers közepén.
Olyan lelkesen és békésen játszanak, ahol a víz alig ringatja őket.
Sziklákon és hullámokon kell átvergődnöd, hogy eljuss
a vers közepére, majd megérintsd őket,
de amint megpróbálod, az áldott víz
utolér, hogy visszarántson.
Így érkezünk el az izgalmasabb részhez,
hacsak nem vagy költő, vidra, vagy természetfeletti lény,
meg fogsz fulladni, drágám. Meg fogsz fulladni,
egyik görög se visz majd el a labirintushoz,
és csak egy hős vezethet ki onnan.
Ami igaz a labirintusokra, az úgy igaz
a szerelemre és az emlékezetre is. Ekkor világosodsz meg.

Nagypál István fordítása

Édes falat

Van, hogy a boldogság, csak néhány percig tart. Tartott, míg Margó be nem fejezte a betanult esküjét, vagy a túl gyorsan pubertáskorba lépő legnagyobb fiunk élni nem kezdte az életét. De a legkisebb gyerek is hamar mindennapos stresszünk forrásává nőtte ki magát, pontosabban Margó stresszforrásává, minek közvetlen elszenvedője én lennék. De persze megértem, anyai ösztönök, az aggódás és szeretet… Szeretet, amiből nekem már nem jutott. Tartott csak néhány percig, majd minden fontosabbá vált mint… Nem, nem vagyok romantikus faszi, sosem akartam gyertyafényes vacsorára vinni, vagy Valentin-napot ünnepelni, majd öt perc vergődés után hallgatni, ahogy horkol. Vagy belecsókolni a nyakába, ami már az első szülés alkalmával tokát növesztett. És nem, nem vagyok faszkalap, mert nekem is van. De Margónak már nem lesz puha és feszes bőre apró és friss hegekkel, sem melle, ami belefér a tenyerembe. Egyszerűen csak megöregedtünk, nem kívánjuk a másikat, sem azt, hogy elmés beszélgetéseket folytassunk a verandán. Már nem lassúzunk a nappaliban a kandalló előtt, és feltűnően nem főzi a kedvenc ételeim. Mérget vennék rá, hogy szándékosan sózza el egy-egy tányér levesem, vagy köti szorosra a nyakkendőmet. És ha már itt tartunk, egy mélyet sóhajtva meg is lazítom a csomót. A házra nézek.
De olykor, amikor vidáman mosolyog rám, vagy nevet a kicsit sem vicces vicceimen, az az érzésem, hogy ő még mindig hisz bennünk. Az eskünkben és abban, hogy ő nem véletlenül jegyezte meg minden egyes szavát. Hisz abban, hogy a mai házassági évfordulónkra szívesen megyek, és hogy a gyertyafényes vacsora rózsával az asztalon meghozza a kedvem, hogy újra belé szeressek. De az a kurva nagy igazság, hogy a mai reggel nem is értettem, miért néz rám olyan kemény semlegességgel, mégis kisírt, véreres szemekkel. Miért nem vesződik azzal, hogy megkérdezze, jól aludtam-e, és hogy elmormoljon egy szeretleket, mielőtt kilépek az ajtón. Persze, megint csak én vagyok a fasz, mert nem emlékszem az évfordulóra, és azt sem hiszem már el, hogy olyan őszinte lenne az a vallomás. Margó már unja a pofám, unja, hogy nem vagyok hajlandó takarítani, sem a gyerekekért elkocsikázni a szomszédos városba. Nem csókolom meg a nyakát, sem a homlokát, amit régen úgy szeretett, és nem halok bele az iránta érzett szerelembe.  És nem tudom, hogy hol rontottuk el, lehet a két gyerekkel, a nyikorgó ágyunkkal, vagy az eskünkkel, de azt tudom, hogy teszek még egy szívességet, elviszem vacsorázni, kifizetem a cézár salátáját, mert úgysem eszik mást, és aztán hazahozom, eltörlök pár edényt, lefekszem mellé, hogy aztán utoljára meghallgassam, ahogy ritmusosan horkolja végig az éjszakát. A gyerekek is meg fogják érteni.
De addig várok. Igazából nem is tudom mire. Boldogságra már alig, Margóra már inkább, hogy elkészüljön az úgyis maszatos szemfestékével, amit úgyis le fog bőgni, ahogy bedobjuk az almás pitét anyósomékhoz. Ki nem állhatom az anyósomékat. Mondjuk ebben legalább egyetértünk. Addig pedig itt ülök halkan, kedves magányomban, szépen felöltözve a kertben szétdobált játékok között, hátha kicsit idő-utazom és jól pofán vágom a huszonhárom éves énem, mikor még azt hitte, mennyire menő férjnek lenni. Férjnek negyven évesen, borotvát két és fél hónapja nem látott szakállal, elbaszott prosztatával. Kamu tökéletes családapaként előre és hátra, előre és hátra dülöngélve a gyerek rugós, dínót ábrázoló játékán. A házból sütemény illata árad.
Persze Margó magassarkújának éles csattogása, a sütőajtó becsapódása felráz a gondolataimból, majd pár percen belül ki is lép a verandára egy tál felszeletelt pitével a kezében. És hogy mi a kurva szokatlan? Hogy eközben a jelenet közben, testéhez simuló fekete ruhában, hullámos szőke hajjal és vörös rúzzsal figyeli, ahogy én fésületlenül és izzadtságfolttal a hónaljamon ülök a játékok között. Magára erőltet egy fél mosolyt, én pedig nyugtalanul kihúzom magam. Az öltöny feszülni kezd hátamon.
– Megkóstolod?
– Idehozod? – pengevékony ajkát halkan, de jól láthatóan szitokszó hagyja el, majd további hang nélkül megindul felém. Nyelek egyet.
– Remélem azért jó lesz. Ez anyám kedvence, és eddig talán ez sikerült a legjobban. De most tényleg. Szóval amint megkóstoltad, induljunk is, jó? Kidobjuk a sütit és megyünk az étterembe. Jó lesz így? – kicsit zavar, hogy ennyit beszél és a hangja sem okoz kellemes bizsergést a testemben, így csak lecsukott szemmel, erőtlenül bólintok, és elveszem a tányért enyhén remegő kezéből. Aztán újra felnézek szemeibe, mik lyukat fúrnak a pitébe.
– Minden rendben? – évek óta elhagyom a mondatvégi kedvesemet.
– Minden a legnagyobb rendben – szerintem kamu. De ez sem érdekel már.
Beleharapok a porcukortól hófehér, forró és ragacsos pitébe. Margó rögtön szóra nyitja vörös ajkait:
– Ízlik?
– Hát amú… – bármennyire ízlik, talán már be sem vallanám, főként mert, ahogy egyenletesen rágom a süteményt, újabb és újabb meleg falatok csúsznak le a nyelőcsövemen, mégsem bírom végig mondani.
Margó tekintete pedig lassan meglágyul. Arcán az izmok elgyengülnek, szarkalábai kisimulnak, fogait már nem szorítja olyan szorosan össze, szeme már nem forog vérben. Csak az a baj, hogy alig kapok levegőt. És lehet mert a seggem beleszorult a dínós-rugós hintába, vagy azt a kibaszott nyakkendőt, amit Margó kötött nekem, még mindig szorosnak érzem, de konkrétan nem kapok levegőt. Semmi levegőt.
Mi a fasz… – gondolom, mert csak halk, meleg levegő jön ki a torkomon. Megszorítom a nyakam.
– Nem vagyok boldog…
Faszom, én se.
– És a gyerekek sem, és én ezt nem bírom. Olyan vagy mint az… Mindegy. Sajnálom – fordít hátat kikapva kezemből a tányért, és egy szempillantás alatt ott hagy, miközben oldalra dőlve, könnyek között, fulladozva elterülök a gyepen.

Illusztráció: Cukorváros

Tézisek tézise; Látás

 

Tézisek tézise

NEM TÖRDELHETŐ NEM IS KÖZPONTOZHATÓ
RAPSZÓDIA NEM KÉKBEN
NEM VAGYOK SZONÁTA SEM JÓEMBER
SZAVAKKAL LEÍRHATATLAN
REMETEBÁL LILIOMSZÖRNY KOTTAHÁZ
NEMIGEN
NEM GÁNCSOSKODOM
NEM VAGYOK SPORTSZERŰ
SEM MAGAMÉRT SEM MÁSÉRT
NEM HALOK MEG
NEM VAGYOK POR SEM HAMU
EGY NEM LÉTEZŐ NYELVBEN GONDOLKODOM
NINCS LEXIKA NINCS FONOLÓGIA
NEM GONDOLKODOM EGYÁLTALÁN
ÉN VAGYOK A TÖRVÉNY
VERSEKKÉ AMORTIZÁLOM A VILÁGOT
EGY SOHA KI NEM ENGEDETT
VÉGBE MENŐ BELÉLEGZÉS

 

Látás

Félek a semmitől.
Hazafelé este, az útnak induló
szomszédtól.

Minden bizonnyal a szomszéd is fél tőlem.

Ahogy félhetett a bika akkor.
Letörték a szarvát, barbárul,
mint ahogy kieszik a halak egymást
az akváriumból.
Nézem magam a tetemük tükrében.

Állnék fegyverrel a kezemben,
és nem tudnám megölni Jézust.

Biztosan darabokra szedném.
Külön nézném a fejét,
külön pedig a végtagjait.

Attól félek, ami emberre hasonlít.

Miért nem a bika jutott nekem.
Állatokat óvodás korom óta,
hobbiszerűen ölök.

Megtanulom a nyelvet, ahova
születni szerettem volna,
állok a szétszórt Júdában,
miért nem születtem Budapestre.
A kétezerévmúlvaiaknak csak
imádkozniuk kell azért, aki megtette.

Mindjárt éjfél. Néz a szomszéd,
kezében kötél.
Ha állat nem is, legyen isten,
de az emberöléstől írtózom.

És mondám: Maga meg hová megy?
Ő mondá: Megyek, lemérem köztünk a távolságot.
És ment, és lemérte.

Ritmusra izzadunk, árad belőlünk a Jordán.
Összekapnak az angyalok az emberszagunkon,
mint majd a műértők,
a rólunk készült Tissot-festményen.

Egy gombnyomás lenne az egész.
Döfnöm se kell.
A Seregeknek Ura küldte,
hogy ma megöljem,

hogy holnap láthassalak
a Fügefa Talpában.

Furcsa teremtés az ember.
Éjfél.
Ma sem üdvözül senki.

 

(Illusztráció: Hannah Baruchi: Jordan river in Israel)

Lecsorog

– Jól van. Ötös alá.
Joli néni reménykedve pillantott a napocskás órára. Talán megússza az utolsó kiselőadást. Hiába. Még nyolc perc volt hátra a nagy szünetig. Márk és Zalán előrehozták a babzsákfoteleknek támasztott, hevenyészett virágállványt. Nem kellett nógatni őket, már kezdték is.
– A mi feladatunk az “Öntözz okosan” volt.
– Lássuk.
Zalán ráérősen a sarokban lévő csaphoz ment és vizet töltött egy kannába. Márk közben jobb híján az osztályra vigyorgott. Joli néni erre vágott egy grimaszt, de elégedetten nyugtázta a négyszintes fapolcot, amit a fiúk most felraktak a tanári asztalra.
– Remélem, letörlitek a nyomait magatok után. Lecsorog bővebben…

„Tükröm, tükröm, mondd meg nékem…!” (Különös kézikönyv lélek-optikusok továbbképzéséhez)

Különleges és a maga nemében egyedülálló könyv a Cédrus Művészeti Alapítvány által 2017-ben megjelentetett Önlexikon.

 

Az ötlet eredetére vonatkozóan az Előszóban olvasható a kötetet összeállító és egyszemélyes szervező Szondi György magyarázata-ismertetője.

Az Önlexikon mindenképpen gondolatébresztő kiadvány. Műfaji besorolását tekintve leginkább az „önkéntes mai magyar irodalomtörténet” rekeszbe illeszthetnők – amennyiben létezne ilyen. Avagy, még fellengzősebben, lehetne „a mai magyar irodalom arcképcsarnoka”. (Tegyük hozzá, az összeállítás a teljesség igénye nélkül készült, melynek okait a későbbiekben próbálom valamilyen módon valószínűsíteni.)

Csakhogy esetünkben nincs akadémikus szerkesztőbizottság, melynek tagjai ősz, netalántán tar, de mindenképpen bölcs fejüket összedugva az istenek tévedhetetlenségével döntenék el, ki méltó a bekerülésre, hiszen valamennyi érintett – szám szerint 233 irodalmi jelesség (?)  – saját tükrébe nézve rajzol portrét… önmagáról. A szerkesztés pedig önként adódik, mégpedig a résztvevők betűrendes besorolása által.

Ha már a tükröt említettem, egyszersmind megállapítható, miszerint ez a gyűjtemény az optikusok (vagy ahogy az alcímben is áll: lélek-optikusok) öröme:  a legkülönfélébb (sík, homorú, domború, torzító) tükröket találhatja benne a kíváncsi, avagy magát sorsának megadó olvasó.

Tükör. Ugyanakkor önismereti mutató is, például a tekintetben hogy:

–  ki mennyire vette komolyan (vagy inkább tréfásan) a „feladatot” Egyesek mókának fogták fel a kiírást (és kihívást!), így tükörképük ennek megfelelő(en vicces, fanyar, önirónikus, kedvesen vagy túlzottan elrajzolt stb.) képet mutat. Ahogy az eleve várható volt.

Megint mások halálosan komoly „megmérettetésnek” tekintették ezt a párját ritkító megnyilvánulási lehetőséget, beleadva apait-anyait (a ma divatos mondás szerint: ami a csövön kifér!);

– a szerző hogyan viszonyul önmagához;
–  hogyan viszonyul másokhoz;
–  mennyire veszi figyelembe (majdani, esetleges, még csak nem is esetleges) olvasóinak tűréshatárát;

Ha az egyes írások terjedelmét nézzük, az eredeti felhívás erre vonatkozólag nem tartalmaz megkötést, csupán ajánlást: „…6000 leütésnél, ha lehet, nem hosszabbat…”.

Nos, e tekintetben (is) rendkívüli változatosság tapasztalható. Íme, a két szélsőséges példa:

–  a legrövidebb „vallomás” mindössze két mondat (39 betű);
–   leghosszabb 13 oldal.

Itt szembesülünk ama igen lényeges kérdéssel, ki mennyit mutat meg önmagából. Ja, és mellesleg: mi az, amit lényegesnek (és érdemesnek) tart megmutatni?

Ebben a vonatkozásban is találhatunk végleteket.
Van például olyan, aki az alábbiakra szorítkozik

– viselt „méltóságainak” felsorolása;
– díjainak, kitűntetéseinek felsorolása;
– saját megjelent műveinek felsorolása.

Olyan résztvevővel is találkozhatunk, aki – terjedelmes és jelentős munkássága ellenére – csupán életrajzi vonatkozásokat említ írásában (művekre és „szakmai erényekre” való hivatkozás nélkül).

           Legyen szabad egy korábban felvetődött gondolatot tovább boncolgatnom. Komoly töprengésre ad okot, vajon az általános felhívásra miért „csak” ilyen (viszonylag) csekély számban reagáltak az érintettek. (Meglehetősen hosszú időszak állt rendelkezésre a benevezéshez.)

– vajon csak ennyien tartották válaszra méltónak az invitálást?
– Vajon csak ennyien tartották magukat méltónak az önfelmutatásra?
– Lehetséges, hogy egyeseket (vagy épp sokakat) az előre tudatosított „honorhiány” tartott vissza a részvételtől?

Úgy vélem, ez is mind-mind belefér az „önismeret” fogalomkörébe. Vagy valahova máshova.

            Külön felmérést érdemelnének az olvasói vélemények, hiszen mint minden hasonló esetben, itt is lehet habitustól függően bosszankodni, legyintgetni, sejtelmes mosollyal merengeni egy-egy írás fölött, gondolati mélységeket kutatván böngészni a sorok között, netán harsányan hahotázni…

            Ez viszont mind-mind belefér az olvasói reakciókba.

            Bárhogy áll is a dolog, egy valami nagy valószínűséggel megjósolható: aki kézbe veszi az Önlexikon című, kellően testes kiadványt, aligha fog unatkozni.

Önlexikon – Kortás magyar írók önszócikkei Napkút Kiadó Kft. ,
2018. február.

 

 

 

 

 

 

Arszenyij Tarkovszkij: Napfogyatkozás 1914

Nyögte a nép annak a nyárnak
nehezék vaslánc-szemeit.
És tengernyi parázsból támadt
hő sztyeppei port nehezít.

És keserű esti terekbe,
mint fojtott asszonyi sóhajt
rőt szorongást lélegezve
vétkesek istent mocskoltak.

Ám reggel a hátsó kert felől
mezítláb szökevény lépett,
és arca sötét volt, éhező,
gimnasztyorkája fehérlett.

Majd, mintha ikont nézne, látta
rozsdás alját a szétfoszló
szemhatárnak, s hogyan megy kárba
a gyémánt-villámú sarló.

Emlékszem, pillája se rezzent,
úgy figyelt más hatalomra,
s neszeltem: a szembe hamis rend
fészkel a harc tüze-bokra.

S állt a sötét. S a mély, zöld csendben,
álomból mint aki révül,
távozik, és a tenyeremben
töltényt hagy búcsú jeléül.

Előjel ez, éreztem rögtön,
vakítóan fényre vezet…
……………………………
Hogy már sokat éltem a földön!
Századot, évezredeket!

(1958)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info