Én és te

Leírom, mert nem tudom emlékezni fogsz-e, ha majd felébredsz.

Tegnap beszélgettünk. Eleinte semmiről és mindenről. Én nem voltam jól, te dühös voltál. Odébb raktam a tükröt még a hétvégén, ezért nem akartál a szemembe nézni. Mondhatom szépen vagyunk. Egy darabig sírtam aznap, nem tudom, talán a fáradtság lehetett. Aztán odajöttél és jobb lett. Egy kicsit. Mert szép vagy, amikor sírsz. Mondjuk ma elaludtad a hajad. De azért jól nézel ki, főleg, hogy eltakartad egy kendővel. Kár, hogy a szemedet nem tudod kihúzni. Aztán elkezdtél énekelni. Hamisan. Nem baj, én is hamis vagyok. Én is énekeltem, de csak halkan, mert már hajnal kettő volt. Fáradt voltam, de elkezdted mondani, hogy mi minden az én hibám, és én inkább végig hallgattalak. Vagyis inkább egymást hallgattuk, mert énekeltél, és én rád mutattam közben, pedig nem is láttam az arcodat. A tükör miatt. Nem volt ott. Azt mondtad én tehetek róla, én azt mondtam szeretlek. Én azt mondtam, hogy miattad volt, és gyűlöllek. Nélküled senki vagyok, és te sem létezel, ha én nem vagyok. És szeretsz. Oh, de hogy mennyire. Még sírtál is miatta, mikor még nem vittem odébb a tükröt. Bár jobb is, hogy már nem ott van, mert ha leveszed a pólódat az nem esztétikus. De így ruhában, még a pizsamádban is, nagyon szép vagy. Szinte angyali, mintha Aphrodité volna a tulajdon anyád. Amikor a múltkor a képeket néztük, akkor azt mondtad, hogy aranyos vagyok. Meg szép voltam kislányként. Én mondtam, hogy te is az voltál. Aztán inkább filmet néztem, mert meguntam egy kicsit, hogy ott vagy.

De milyen szép voltál ma is, a visszatükröződésben, de lehet azért, mert csak egy pillanatra néztünk farkasszemet. Még jó, hogy ennyire szeretlek, meg, hogy te se tudod mi lenne nélkülem. Kinevettél, amikor azt mondtam, hogy megcsókolnálak. Mondjuk az is igaz, hogy te sokszor elfelejted, hogy nem mindig vagy okos. Még jó, hogy néha igen, különben, hogy szeretnélek. De szeretlek, ez a lényeg.

Azt hiszem, holnap visszarakom a tükröt, mert hiányzik az arcod. Egy kicsit.

 

Vélemény, hozzászólás?