Bás madárcsicsergésre ébredt. Ami önmagában nem lett volna meglepő, azonban az első gondolata egy nyugalomban elszürcsülendő kávé volt. Na már most, Bás első gondolata reggel mindig a kávé volt, de ehhez a gondolathoz korábban a nyugalom soha nem kapcsolódott. Lassan, elgondolkodva ült fel. Körülnézett majd megállapította, hogy minden ugyanolyan, mint korábban volt. Párja már elment, a virágok ugyanúgy félig hervadtan álltak az ablakban, és a tegnap a székre dobott nadrágja továbbra is gyűrötten hevert. Vállat vont, a fürdőbe vonszolta magát, majd dolga végeztével nekilátott a kávéfőzésnek. Mire elindult a munkahelyére, el is felejtette a reggeli furcsaságot, és csak akkor jutott eszébe újra, mikor a tömegközlekedésen valaki részegen neki tántorodott, de Bás se felháborodást, se félelmet nem érzett. Az illető méltatlankodva rákiabált, ő azonban rá se nézett, csak odébb lépett, majd leszállt, hogy folytassa útját. Magában töprengve arra jutott, hogy a ciklusa éppen “leszarom” fázisban van.
Eme felfedezésében megállapodva folytatta sétáját a munkahelyére, amikor is egy kék vércse vijjogva süvitett el fölötte, karmaival hajába csípve. Nem ijedt meg, s mikor a madár röptében egy kört írt le, hogy ismét fejét célozza meg, valahogyan furcsán ismerősnek tetszett az állat. Bás gondolkodás nélkül kitartotta alkarját a vércsének, mire az az utolsó pillanatban irányt változtatott és bőrébe marva leszállt a karjára. Bás mély nyugalommal nézte a karjáról lecsöpögő vért, a vércse pedig őt. Bár ez utóbbi tekintetében a mánia vélt tükröződni.
– Hamupipőke az útban állsz, szívem –  szólalt meg mögötte egy hang, majd az illető a derekánál fogva tolta őt odébb.
Mielőtt Bás reagálhatott volna, a kék vércse, éles vijjogás közepette a férfira támadt. Bás tátott szájjal nézte, ahogyan a madár kivájja a férfi szemeit. A vércse dolga végeztével a vállára telepedett, és Bás, hátat fordítva a földön vergődő férfinak, tovább ment.
A portás fel se pillantott mikor Bás belépett munkahelyére, vérző vállán a vércsével. A liftben sem találkozott senkivel, és a pár lépést az irodájáig szinte futva tette meg. Pihegve ült le, majd megpróbálta a madarat asztalára emelni, de az válaszul az ujjába csípett, kimarva belőle egy darabot.
Bás a teljes munkaidejét végig ülte volna mozdulatlanul, hogyha nem kell megbeszélésre mennie. Vállán a vércsével lépett be a konferencia terembe, köszönt, majd Bás ismét szóra nyitotta a száját, hogy felvázolja a hónap terveit csapatának, mikor az egyik kollégája felszólalt:
– Ha eljössz velem a mosdóba segíthetek ellátni azokat a sebeket, drága. – mosolygott rá, és beszéd közben az asztal alá ejtette kezeit. A kék vércse egy pillanattal később vijjogva rávetette magát a férfi arcára és egy perc múlva, egy véres húsdarabot ejtett az asztal közepére. A férfi nyelve volt.
A madár a combjára telepedett, s a tollait kezdte igazgatni. Bás megköszörülte a torkát, majd kiosztotta a havi feladatokat, míg a vérző férfiért kiért a mentő. A megbeszélést követően rövidre zárta a napot és hazaindult. Vérző combja miatt sántítva, lassabban ért vissza, mint általában. Barátja már asztalt terített, mikor megérkezett, így a vércsével együtt helyett foglalt. A vacsora alatt a madár ide-oda ugrált és mindenbe bele csipegetett.
Evés után Bás lezuhanyozott, majd sóhajtva nyújtotta ki fájós tagjait a takaró alatt. A vércse a hasába marva pihent meg, fejét a szárnya alá hajtva. Már majdnem elnyomta az álom, mikor a párja elkezdte a nyakát csókolgatni.
– Most ne, nagyon fáradt vagyok, kedvesem – tolta el magától a férfit.
– Dehát főztem neked vacsorát! – tiltakozott az, és a mellét kezdte simogatni.
Bás el akart fordulni, mikor a kék vércse felvijjogott, s a következő pillanatban a férfi torkából spriccelni kezdett a vér.

Leírom, mert nem tudom emlékezni fogsz-e, ha majd felébredsz.

Tegnap beszélgettünk. Eleinte semmiről és mindenről. Én nem voltam jól, te dühös voltál. Odébb raktam a tükröt még a hétvégén, ezért nem akartál a szemembe nézni. Mondhatom szépen vagyunk. Egy darabig sírtam aznap, nem tudom, talán a fáradtság lehetett. Aztán odajöttél és jobb lett. Egy kicsit. Mert szép vagy, amikor sírsz. Mondjuk ma elaludtad a hajad. De azért jól nézel ki, főleg, hogy eltakartad egy kendővel. Kár, hogy a szemedet nem tudod kihúzni. Aztán elkezdtél énekelni. Hamisan. Nem baj, én is hamis vagyok. Én is énekeltem, de csak halkan, mert már hajnal kettő volt. Fáradt voltam, de elkezdted mondani, hogy mi minden az én hibám, és én inkább végig hallgattalak. Vagyis inkább egymást hallgattuk, mert énekeltél, és én rád mutattam közben, pedig nem is láttam az arcodat. A tükör miatt. Nem volt ott. Azt mondtad én tehetek róla, én azt mondtam szeretlek. Én azt mondtam, hogy miattad volt, és gyűlöllek. Nélküled senki vagyok, és te sem létezel, ha én nem vagyok. És szeretsz. Oh, de hogy mennyire. Még sírtál is miatta, mikor még nem vittem odébb a tükröt. Bár jobb is, hogy már nem ott van, mert ha leveszed a pólódat az nem esztétikus. De így ruhában, még a pizsamádban is, nagyon szép vagy. Szinte angyali, mintha Aphrodité volna a tulajdon anyád. Amikor a múltkor a képeket néztük, akkor azt mondtad, hogy aranyos vagyok. Meg szép voltam kislányként. Én mondtam, hogy te is az voltál. Aztán inkább filmet néztem, mert meguntam egy kicsit, hogy ott vagy.

De milyen szép voltál ma is, a visszatükröződésben, de lehet azért, mert csak egy pillanatra néztünk farkasszemet. Még jó, hogy ennyire szeretlek, meg, hogy te se tudod mi lenne nélkülem. Kinevettél, amikor azt mondtam, hogy megcsókolnálak. Mondjuk az is igaz, hogy te sokszor elfelejted, hogy nem mindig vagy okos. Még jó, hogy néha igen, különben, hogy szeretnélek. De szeretlek, ez a lényeg.

Azt hiszem, holnap visszarakom a tükröt, mert hiányzik az arcod. Egy kicsit.

Első lépés: Vállalj felelősséget.

Tudom, tudom, nem mindenkinek szükséges ez a lépés, de nagyban felgyorsítja a folyamatokat. Nekem legalábbis sokat segített. Ezért a tanulás mellett úgy döntöttem magamra vállalom a költségeim fedezését: munkába álltam. Sajnos ez több energiát vett igénybe, mint gondoltam, úgyhogy hamar kiborultam. Viszont úgy döntöttem, hogy megpróbálok jobban lenni, s felelősség teljes felnőttként beosztani az időmet. Ez valamicskét tényleg segített.

Második lépés: Légy tájékozott.

Na már most ez összefügg az első lépéssel, de azért nem árt, ha plusz erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy halljuk a híreket. Erre nagyszerű eszköz az internet. És ezzel el is értünk a következő teendőnkhöz.

Harmadik lépés: Járj pszichológushoz.

Jól van, nem feltétlen kell, hogy pszichológus legyen, bármilyen terapeuta megteszi. A lényeg, hogy valaki segítsen feldolgozni mindent, amit az ember hall, lát és tapasztal, ne meg persze az érzéseket.

Negyedik lépés: Éld az életed.

Ezekkel együtt eljuthatsz odáig, hogy menedzselhetővé válik az életed. Most már csak a kapcsolatokra kell időt szakítani. Meg a kikapcsolódásra. És a hobbikra.

Ötödik lépés: Add fel az egészet.

A sokadik alkalom után, hogy a stressz és a káosz eluralkodik az életeden, csak dobd be a törölközőt, bár csak jelképesen. Minek erőlködni, ha egy idő után, úgyis minden rendszer összeomlik.

Nekem ez a pillanat egy éjszaka közepén jött el. Ironikus, hogy ennyire közhelyesen történt a dolog. Éppen a gyermek énemet próbáltam megnyugtatni a fürdőszobában kuporogva, mikor a kölyök úgy gondolta elég volt és mindent kidobott az ablakon. Akkor abbahagytam a sírást, és néhány percig farkasszemet néztem magammal. Most már nyugodt voltam, valami földöntúli béke telepedett a tagjaimba és a lelkembe. Mindent elengedtem. Aztán lefeküdtem aludni.

Reggelig megmaradt a harmónia, és most már nem én voltam a nagy, aki vigyáz a gyerekre, hanem én és a gyerek voltunk; ketten. Reggeli közben ébredtem rá, hogy Én vagyok nyugodt, és a Gyermek dühös. De várt, s mint a csend a vihar előtt, csak nézte, ahogy eszem. ’Ki kéne fizetni az albérletet’ mormogtam, Vagy nem, felelte. Mikor befejeztem, a kávémat szürcsölgetve megkérdeztem tőle, mit szeretne. Hazamenni válaszolta, és csodálkozva néztem rá, aztán vállat vontam a tekintetét látva. ’Felöltözöm, aztán mehetünk.’.

Az út eseménytelenül zajlott, a Kölyökkel beszélgettem, mikor a kalauz kérte a jegyeket. Még befejeztem mondandómat, s mikor nyújtottam volna a jegyet a férfi sietősen odébb ment. Ám legyen, nem zavart. Ami azt illeti már semmi nem zavart. Talán ezért lehetett, hogy nem szóltam a kicsinek, mikor hangosan énekelni kezdett, meg amúgy is kit érdekel, ha egy gyerek hamis. Meg amúgy is sok a falusi néni erre fele, akik unokázni mennek, azok úgyse hallanak.

Egy óra volt, mire a házba értünk. Én nem tudtam, de a gyerek emlékezett hol a kulcs. Mikor kinyílt a kapu egy kicsit megremegtem, de a kölyök megfogta a kezemet, és odaadta a haragja egy részét. S meg kell mondjam jutott belőle mindkettőnknek bőven. Nagyot lélegeztem és erősen megmarkoltam a gyermek kezét, ahogy beljebb mentünk. Mikor Gomb nem ismert meg minket, a gyerek előreugrott, és valahonnan egy hosszú kést rántott elő. Mikor a kutyával összetalálkoztak félúton, azokkal hasította fel először a pofáját, majd a hasát, s végeztével a véres fegyvert a fűbe törölve, visszajött hozzám. Tátott szájjal bámultam rá, mikor azonban felmosolygott rám, nem bírtam visszafogni magam és felkapva, magamhoz öleltem.

A karomban vittem be a házba. Nem bírtam letenni, a túlcsorduló szeretet bennem nem engedte. Cserébe megpuszilta az arcomat, majd a nyakam köré fonta kezeit. Ő is szeretett.

Bent azért csak lemászott, s a kezembe nyomta a kését. Most te jössz, mondta. Ismét csak bólintottam. Anyánk, ekkor jött ki a szobájából, kezében egy deszkát szorongatva, mikor meglátott minket megtorpant. Azt kérdezte mit keresek ott. Mondtam neki, hogy MI, nem keresünk semmit, mert tudjuk hol van. Akkor vette észre a kést, de mielőtt bármit mondhatott volna, a gyerek meglökött, és én neki rohantam. A karomat eltalálta a deszkával, de utána nem volt lehetősége még egyszer lesújtani. A gyomrába szúrtam a kést.

Érdekes érzés volt, egy kicsit megakadt a penge felénél, de mikor újra megdöftem már engedett. Elkaptam a nő derekát, és közelebb húztam magamhoz, hogy jobban lássam az arcát és a tekintetét. Aztán lefektettem a földre, ahogy vérzett. Soha nem láttam még ilyet, de tényleg kialudt a fény a szemében.