Bás madárcsicsergésre ébredt. Ami önmagában nem lett volna meglepő, azonban az első gondolata egy nyugalomban elszürcsülendő kávé volt. Na már most, Bás első gondolata reggel mindig a kávé volt, de ehhez a gondolathoz korábban a nyugalom soha nem kapcsolódott. Lassan, elgondolkodva ült fel. Körülnézett majd megállapította, hogy minden ugyanolyan, mint korábban volt. Párja már elment, a virágok ugyanúgy félig hervadtan álltak az ablakban, és a tegnap a székre dobott nadrágja továbbra is gyűrötten hevert. Vállat vont, a fürdőbe vonszolta magát, majd dolga végeztével nekilátott a kávéfőzésnek. Mire elindult a munkahelyére, el is felejtette a reggeli furcsaságot, és csak akkor jutott eszébe újra, mikor a tömegközlekedésen valaki részegen neki tántorodott, de Bás se felháborodást, se félelmet nem érzett. Az illető méltatlankodva rákiabált, ő azonban rá se nézett, csak odébb lépett, majd leszállt, hogy folytassa útját. Magában töprengve arra jutott, hogy a ciklusa éppen “leszarom” fázisban van.
Eme felfedezésében megállapodva folytatta sétáját a munkahelyére, amikor is egy kék vércse vijjogva süvitett el fölötte, karmaival hajába csípve. Nem ijedt meg, s mikor a madár röptében egy kört írt le, hogy ismét fejét célozza meg, valahogyan furcsán ismerősnek tetszett az állat. Bás gondolkodás nélkül kitartotta alkarját a vércsének, mire az az utolsó pillanatban irányt változtatott és bőrébe marva leszállt a karjára. Bás mély nyugalommal nézte a karjáról lecsöpögő vért, a vércse pedig őt. Bár ez utóbbi tekintetében a mánia vélt tükröződni.
– Hamupipőke az útban állsz, szívem –  szólalt meg mögötte egy hang, majd az illető a derekánál fogva tolta őt odébb.
Mielőtt Bás reagálhatott volna, a kék vércse, éles vijjogás közepette a férfira támadt. Bás tátott szájjal nézte, ahogyan a madár kivájja a férfi szemeit. A vércse dolga végeztével a vállára telepedett, és Bás, hátat fordítva a földön vergődő férfinak, tovább ment.
A portás fel se pillantott mikor Bás belépett munkahelyére, vérző vállán a vércsével. A liftben sem találkozott senkivel, és a pár lépést az irodájáig szinte futva tette meg. Pihegve ült le, majd megpróbálta a madarat asztalára emelni, de az válaszul az ujjába csípett, kimarva belőle egy darabot.
Bás a teljes munkaidejét végig ülte volna mozdulatlanul, hogyha nem kell megbeszélésre mennie. Vállán a vércsével lépett be a konferencia terembe, köszönt, majd Bás ismét szóra nyitotta a száját, hogy felvázolja a hónap terveit csapatának, mikor az egyik kollégája felszólalt:
– Ha eljössz velem a mosdóba segíthetek ellátni azokat a sebeket, drága. – mosolygott rá, és beszéd közben az asztal alá ejtette kezeit. A kék vércse egy pillanattal később vijjogva rávetette magát a férfi arcára és egy perc múlva, egy véres húsdarabot ejtett az asztal közepére. A férfi nyelve volt.
A madár a combjára telepedett, s a tollait kezdte igazgatni. Bás megköszörülte a torkát, majd kiosztotta a havi feladatokat, míg a vérző férfiért kiért a mentő. A megbeszélést követően rövidre zárta a napot és hazaindult. Vérző combja miatt sántítva, lassabban ért vissza, mint általában. Barátja már asztalt terített, mikor megérkezett, így a vércsével együtt helyett foglalt. A vacsora alatt a madár ide-oda ugrált és mindenbe bele csipegetett.
Evés után Bás lezuhanyozott, majd sóhajtva nyújtotta ki fájós tagjait a takaró alatt. A vércse a hasába marva pihent meg, fejét a szárnya alá hajtva. Már majdnem elnyomta az álom, mikor a párja elkezdte a nyakát csókolgatni.
– Most ne, nagyon fáradt vagyok, kedvesem – tolta el magától a férfit.
– Dehát főztem neked vacsorát! – tiltakozott az, és a mellét kezdte simogatni.
Bás el akart fordulni, mikor a kék vércse felvijjogott, s a következő pillanatban a férfi torkából spriccelni kezdett a vér.