ujnautilus összes bejegyzése

„Van így valami belső logikája a dolgoknak”

József Attila költészete (a) pszichoanalízisben – Branczeiz Anna beszélgetése Bókay Antal irodalomtörténésszel

110 éve született József Attila, aki nem csak költészetéről híres. Tudjuk, hogy amellett, hogy maga is járt pszichoanalízisbe, foglalkozott is a lélektan tudományával és mindez verseiben is megmutatkozik. Bókay Antal irodalomtörténészt arról kérdeztem, hogyan alakult a József Attila-recepció, mikor kerültek előtérbe azok a megközelítések, amelyek a pszichoanalízis felől közelítettek költészetéhez, miért van ennek relevanciája, mi köze van mindehhez a vallomásos költészetnek, hogyan épített fel József Attila egy pszichés hátterű poétikai stratégiát, s ha mondanak nekünk valamit, akkor mit mondanak nekünk József Attila versei és a pszichoanalízis.

Branczeiz Anna: Mind a Rákosi-, mind pedig a Kádár-korszak irodalomelméletében érvényesült a Petőfi–Ady–József Attila-fősodor, amely szerint mindhárom költőt valamilyen ideológiai felfogás mentén illesztették be a magyar irodalmi hagyományba. Többek között Lukács és Révai nyomán Petőfi lett a népiest képviselő „tézis”, Ady az eltévelyedett „antitézis”, végül József Attila a „kommunista”, a munkások pártfogója, az igaz forradalmár „szintézis”. Más nem lehetett volna ez a „szintézis”?

Bókay Antal: Egyrészt ez a költői kánon, amit említett, igazából nem az ’50-es éveknek a találmánya, hanem már egészen korán előkerül. Már 1904-1906 körül Babits Mihály igen kritikusan foglakozott a Petőfi-Ady költői tradícióval és ellenétezte azt egy másik, Arany Jánoshoz köthető poétikai hagyománnyal, önmagát természetesen ebbe az utóbbiba sorolta. Tehát voltak ilyen, a magyar költészet kanonikus folyamatait kijelölni akaró szándékok már jóval az ’50-es évek előtt. Az ’50-es években persze egy politikai háttérből indult ez a logika, a társas-szociális érzékenység, a forradalmakhoz való viszony határozta meg a követendő Petőfi-Ady-József Attila vonalat, amiből jó néhányan kimaradtak a két világháború közötti nagy szerzők közül is. Kosztolányi se volt benne, Babits se, az avantgard és Kassák is kimaradt. Tehát ez egy olyan vonulat volt, ami beemelt egy hagyományt, de egy másikat kizárt. Hogy ez mennyire volt logikus, az említett három költő mennyire vállalta volna egymást, az egy másik kérdés. József Attila például 1926-ban Párizsból írt egy levelet Gáspár Endrének és ebben beszámolt arról, hogy egy új költői beszédet alakított ki, amely tárgyias, tárgyiasan konstruktív, és teljes mértékben kizárja a szimbólum lehetőségét. Ez radikálisan Ady-poétika ellenes, de távol van Babits (és a Nyugat) akkori költészet-felfogásától is.

Branczeiz Anna: És akkor ezt a kánont nem is feltétlenül csak a versek alapján hozták létre?

Bókay Antal: Nem, sokkal inkább politikai-társadalmi állásfoglalás alapján. József Attilának a kommunista párthoz való kötődése és 1930 utáni verseinek kifejezetten marxista mondandója volt a döntő érv. Ennek viszont az volt az ára, hogy József Attila életművéből is sok mindent le kellett tagadni. Le kellett tagadni például a kései József Attilát is, de legalábbis háttérbe szorítani, mert nyilván a megjelent kötetek miatt nem volt letagadható. Bizonyos dolgokat viszont, például a József Attila-esszék és prózai írások egy elég jelentős részét eltüntették a háború utáni időkben és nagyon nehezen lehetett beszélni olyasmikről, amik a pszichoanalízishez, vagy éppen József Attila lelki problémáihoz kapcsolódtak, mert persze az sem volt elfogadható, hogy egy ilyen forradalmár költő pszichoanalízisbe jár, szomorú, melankolikus, nem látja élete értelmét.

Branczeiz Anna: És mikor változott meg a helyzet, mikor volt az a fordulópont, amikor már lehetett ilyesmivel foglalkozni és lehetett másképp nézni József Attilát is?

Bókay Antal: Ez szerintem már a ’70-es években elkezdődött, nem volt egy olyan dátumszerű fordulópont, amely a József Attila-recepciót hirtelen átalakította volna. Amikor én elkezdtem végzős diákként ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, akkor már sokkal liberálisabb volt ilyen szempontból a környezet. Az volt nagyon érdekes, amit fiatal kutatóként megtapasztaltam, hogy mi fiatalok nem nagyon tudtuk, milyen korlátok, szabályok vannak a tudományosságban, s úgy vágtunk bele a dolgokba, hogy az idősebb nemzedék szörnyülködött, hogy miket merünk kimondani, miközben ők is szerettek volna ugyanezekkel a kérdésekkel foglalkozni. Volt Stark Andrással és Jádi Ferenccel egy közös tanulmányunk, ami megjelent a Valóságban. 1 József Attila öngyilkosságáról volt szó benne, arról, hogy az öngyilkosságnak milyen szociálpszichológiai háttere van, hogyan jelent meg ez a versekben. Akkoriban úgy gondolta a korabeli vezető irodalomtörténész társaság, hogy erről nem lehet írni, de egyszerűen megírtuk, anélkül, hogy végiggondoltuk volna, hogy mit lehet és mit nem. Megjelent és nem lett belőle különösebb probléma. Megtűrték, miközben a hivatalos kultúrpolitika még nagyon határozottan védte a régi elveket. Hozzáférhetővé nem tették ugyan a Szabad ötletek jegyzékét, de különböző trükkökkel a Petőfi Irodalmi Múzeumban el lehetett olvasni – én is elolvastam ott egykoron, Szabolcsi Miklós külön engedélye kellett hozzá. Közben meg jelent külföldön is, lehetett is róla írni valamennyit. Az igazán nagy változás a ’80-as évek második felében, végén történt. Ekkor már lehetett írni bármiről, csak mintha sokkal kevésbé érdekelte volna ez a dolog az olvasót. A Szabad ötletek jegyzéke megjelent, de alig volt visszhangja. A József Attiláról való gondolkodás megváltozása tehát egy folyamat volt és az akkori vezető irodalomtörténész-nemzedék is másképpen beszélt már. Szabolcsi Miklós nagy monográfia-sorozata sem a hagyományos, Révai-féle „Lobogónk: Petőfi” irányú munka volt, hanem annál sokkal komplexebb, Németh G. Béla pedig kifejezetten a kései József Attila-versekkel foglalkozott és azok szempontjából olvasta a költő más szövegeit, ami azt is jelentette, hogy egy olyan korszak kerül bele a kánonba, ami korábban nem volt jelen sehol sem.

Branczeiz Anna: Egyébként mikor és miért fordult az érdeklődése éppen József Attila és a pszichoanalízis felé?

Bókay Antal: Ez akkor a korszellem része volt. A késő szocializmus idején már sokkal kevésbé hittek abban, hogy egy gyors, dinamikus társadalmi változás boldoggá teszi az embereket, hanem a személyességnek, az énnek, az önteremtésnek a lehetőségeit keresték. És a kései József Attila ebben az egyik legfontosabb példának tűnt. Annyira, hogy többen öngyilkosok lettek ekkoriban, József Attilát utánozva, Szárszón. Ez egyfajta felvétele is volt annak az emberi pozíciónak, amit József Attila alakított ki a kései költészetében. Lehetett volna más is, aki ezt közvetíthette volna, például a kései Kosztolányi a Számadással vagy Szabó Lőrinc, de Szabó Lőrinc más irányba fordult a Te meg a világ után, s ez már közel sem volt annyira példaszerű, mint József Attila költészete.

Branczeiz Anna: Talán József Attila jobban benne volt a köztudatban, mint Kosztolányi vagy Szabó Lőrinc?

Bókay Antal: Igen, nyilván. Bár nekem középiskolában Bécsy Tamás volt a magyartanárom és ő például már egy másfajta logikát követett ekkor, a ’60-as évek második felében, így mi elég sokat tanultunk Kosztolányiról és Babitsról is. Tehát elvileg benne lehettek volna a köztudatban, csak persze a politikai nyomás miatt valóban korlátozottan. Kosztolányi-köteteket, verseket lehetett olvasni, Babits sem volt elzárva, sőt voltak nagy Babits-hívő költők. Az Újholdasok (például Nemes Nagy Ágnes) egyértelműen Babits folytatásaként tüntették fel magukat, akkor is, ha tárgyias költészetük igazából sokkal inkább a József Attila-i költői beszédet folytatta. Végül mégis csak József Attila vált valahogy ilyen abszolút népszerű figurává, talán a kései József Attila az, aki ezt a ’60-as, ’70-es években megjelenő életérzést leginkább meg tudta fogalmazni már ’35-36-37-ben. Különösen érdekes, hogy ma sem lett emlékművé, olyan klasszikussá, akit jelentősnek, fontosnak mondanak, de már nincs benne a mai emberek vers-tudatában. Ezt a különleges, élő pozíciót jelzi az, hogy számtalan mai költő játszik a verseivel, beszédmódjával, szavaival. Egész kötetek születtek, Kovács András Ferenc Szabadvendége, Zalán Tibor Dünnyögés félhangokra, vagy az olyan posztmodern-vállalkozás, mint a Már nem sajog: József Attila legszebb öregkori versei. De nap mint nap születnek új átírások a Születésnapomra című versről. Roland Barthes említette az írhatóság és az olvashatóság különbségét, úgy tűnik, hogy a József Attila-költészet valami nehezen megmagyarázható, nyilván igen bonyolult recepciós pozíció miatt valamennyire benne maradt az írhatóságban is, ami jelentős többlet a nagy költőt általában megillető olvashatóság mellett.

Branczeiz Anna: A pszichoanalitikus megközelítés egyébként az értelmezések többségének ott van a hátterében. Ez valóban ennyire fontos, kézenfekvő?

Bókay Antal: A pszichoanalízis azért érdekes, azért kapcsolódik annyira József Attilához, mert az a fajta önteremtés és önismeret, ami a kései József Attilát jellemzi, alapvető kiindulópontja a pszichoanalízisnek. A pszichoanalízis nem egy embert, személyt tárgyszerűen leíró tudomány, mint a pszichológia nagy része, hanem azt feltételezi, hogy egy sajátos terápiás szituációban olyan önismereti folyamatok zajlanak, amelyek során el lehet érni olyan gubancokat, az emberi önteremtődés olyan terepeit, amelyeknek a megértése, megfogalmazása gyógyulást hoz vagy másfajta életvezetési lehetőséget kínál az ember számára. Ez az önismereti, önkutató jelleg jellemzi a kései József Attila verseit is, s valószínűleg a varázsának ez az egyik meghatározó része. Persze az sem véletlen, hogy ő maga is pszichoanalízisben volt, ’33-tól kezdve folyamatosan, s előtte is már valamennyire ismerte a pszichoanalízist. Szóval van egy ilyen kapcsolat is, hogy ha valaki pszichoanalitikushoz jár, akkor természetesen az életét is pszichoanalitikus módon gondolja végig, s ha verset ír, akkor ez azokban is megmutatkozik.

Branczeiz Anna: Volt Amerikában egy poétikai irányzat, a confessional poetry (vallomásos költészet), ami ön szerint fémjelzi József Attila költészetét is. Honnan jött az ötlet, hogy éppen a vallomásos költészet felől vegye górcső alá József Attila verseit? És egyáltalán, mi az a vallomásos költészet, hiszen Kulcsár Szabó Ernő is használja ezt a fogalmat és tudjuk, hogy különben is roppant problémás nemcsak maga a kifejezés, de az is, amit takar. Mit gondol erről?

Bókay Antal: A pszichoanalízis maga is egyfajta vallomásos költészet, hiszen az ember elmegy, bekapcsolódik egy terápiás folyamatba és elmond dolgokat magáról, tehát vallomást tesz. Elmondja az álmait, az ötleteit, asszociációt. Szokták mondani egyébként, hogy Freud műve, az Álomfejtés a vallomásos irodalom egyik nagy műve és Szent Ágoston, meg Rousseau munkái mellé teszik, hisz az Álomfejtésben az álmok nagy része Freud saját álma. Tehát a pszichoanalízis maga vallomásos természetű, s ez az önismereti, önteremtő folyamat a vallomás egyik lényegi összetevője. Maga a szó pedig az amerikai kritikában egy olyan költői kört jelölt, például Robert Lowellt, Sylvia Plath-t, Anne Sextont, akik az 1950-es évektől kezdve léptek fel, és jellemzőjük volt, hogy elutasították a tárgyias költészetet és a belső, a lélek mélyének nagyon szisztematikus kutatása felé fordultak. Nem véletlen, hogy valamilyen módon mind kapcsolatban álltak a pszichoanalízissel, pszichoterápiával. Így a vallomásosság itt összefonódott a pszichiátriai dolgokkal, a pszichés patológiával. A szó persze poétikai értelemben valóban nem tökéletes, mert össze lehet keverni azzal a fajta vallomásossággal, ami a szimbolizmust jellemezte, aminek a lényege az én kiáradása, ahol a vers beszélője elmondja mindazt, amit ő átél a világban. Az a fajta vallomásos költészet, amit József Attila írt, ettől nagyon eltér. Nem hangulatokat közölt, hanem kikutatta, és nagyon szigorúan analizálta azokat az emlékeket, élményeket, amik a tudattalanban tárgyiasulva, az ő karakterét, személyét létrehozták. Tehát sokkal inkább egy belső tárgy kutatása ez, mint egy automatikusan, magától kiáradó élmény-emlék elmondása, ami például Ady költészetében van. Az a fajta vallomásosság, amely az említett amerikai költőket és József Attilát jellemzi, egész más, sokkal szigorúbb, szisztematikusabb. Tulajdonképpen egy személytelen személyesség. József Attila például végig elemzi a kései költészetében az összes belső tárgyat, a saját gyermeki pozícióját a világhoz, kapcsolatát az apai és anyai személyekkel, kutatja a felnőttség lehetőségét és lehetetlenségét, szóval mindazt, ami az önteremtést lehetővé tették számára.

Branczeiz Anna: És hol találkozott ezzel az irányzattal? Feltételezem ezek után, hogy kézenfekvő volt efelől értelmezni József Attila verseit.

Bókay Antal: Ez inkább fordítva történt. Nem az amerikai vallomásos költészet felől értelmeztem József Attilát, hanem egyszerűen feltűnt, hogy ők ugyanolyan módon beszélnek, mint a magyar költő. Még pályám korábbi szakaszában, amikor kifejezetten József Attila kései költészetével foglalkoztam, próbáltam ennek az időszaknak a belső rendszerét megtalálni, s így jöttem rá olyan dolgokra, mint az apa-anya-felnőtt kapcsolatok. Ezeknek nyomán kezdtem el világirodalmi párhuzamokat keresni, s adódtak olyan szinte azonos költői pozíciók, mint Sylvia Plath és a Daddy című verse, amelyikben egy nő ugyanúgy fogalmazza meg az apával kapcsolatos ödipális élményeit, mint ahogy a férfi József Attila az Kései siratóban megfogalmazta az anyához kötődést. 2 Ennek hatására kezdtem el aztán olvasgatni a vallomásos költészetről.

Orosz István munkája
Orosz István munkája

Branczeiz Anna: Van olyan József Attila-vers ön szerint, amit a leginkább a vallomásos költészethez lehet sorolni, ami állatorvosi lova ennek a poétikai magatartásnak József Attila költészetében?

Bókay Antal: A Kései sirató például ilyen, de sok olyan vers van, ami ilyen szempontból érdekes. Vannak olyan vallomásos versek, melyek egy apa-gyerek viszonyról szólnak, s itt mindig a bűnösség a probléma a kései József Attilánál (ilyen a Nem emel föl, vagy a Bukj föl az árból). Isten(apa)-verseket József Attila korábban is írt, de az 1925-26-27-es József Attilánál az Istenhez, meg az apához nem kötődik a bűnösség, a rend, hanem valami kedves, ölelős apa-figura uralkodik a versekben. ’36-37-ben már nagyon következetesen egy ödipális apaviszony jelenik meg, minden a bűnösség, az értékrend körül forog. Ez is egyfajta vallomás. A másik ilyen, hogy az ember gyerekpozícióban van a világgal szemben, s a versek arról szólnak, hogy ezt hogyan éli meg, s hogyan tud, vagy nem tud ezen változtatni és ez milyen következményekkel jár. Ennek a témának is vannak versei. A Karóval jöttél… például tipikusan ilyen felnőtt-gyermek viszonyt ábrázol. A kései költészet domináns tengelye az anya-gyermek kapcsolat, és érdekes módon ez mindig a csalás, csalódás körül épül ki, akörül, hogy az ember mindig, szükségszerűen elveszíti az anyai teljességes szeretet egykori ígéretét.. Nemcsak a Kései siratóban jelenik ez meg, hanem a Gyömrői Edithez írott versekben is. Ez egy nagy, tiltott és persze teljesen egyoldalú szerelem volt, hiszen Gyömrői József Attila pszichoanalitikusa volt (ilyen a Gyermekké tettél, a Nagyon fáj). De ilyen volt a megújított, 1936-os a Vágó Márta-kapcsolat is (pl. az Elmaradt ölelés miatt című vers) való kötődés, s a Flóra-szerelemben is vannak ilyen ödipális dolgok, szóval a nőhöz, az anyához való viszony a kései József Attilánál már ebben a vallomásos keretben jelenik meg. Az Ódában nem. Az Óda egy tárgyias vers, megpróbálja a szerelmet mint egy struktúrát, emberi létjelenséget szételemezni, tehát ott még nincs szó vallomásosságról abban az értelemben, ahogy a Kései siratóban..

Branczeiz Anna: És az öngyilkosság-versekkel mi a helyzet?

Bókay Antal: József Attila öngyilkosságának kérdése a kultusz, a személyes recepció fontos része. Nyilvánvaló és egyértelmű, hogy öngyilkos volt, erről szólnak a búcsúlevelek, szól több vers is. Engem ebben nem a biográfia, hanem a vers érdekelt, az, hogy hogyan fogalmazza meg a költemény ennek a cselekedetnek a tervét, lényegét. Az 1936-37-ben keletkezett öngyilkosság-verseknek két típusa van. Az egyik az apához kapcsolódó, amiről a Juhász Gyula halála kapcsán írt versben és töredékekben lehet leginkább olvasni. Itt is van felnőtt-gyerek, apa-gyerek, bűnösség-probléma. Azt írja, hogy „Ugy tettél, mint a kisgyerek / ki becsöngetett s elszaladt.”. A másik típus pedig az anyához kötődik, ez volt a későbbi, 1937-es. Ide tartozik az Irgalom, édesanyám, és a sokféle módon átírt Majd… című vers. Ebben arról van szó, hogy a mama visszajön a fiúért a túlvilágról, összeszedi szétroncsolt testét, összefogja a vers, a dal erejével a születést és a halált („dajkált énekelve”) és magával viszi, egy szeretetteli teljességes létbe. 3 A tényleges öngyilkosságnál ez a második volt a működő modell. Nagyon pontosan leírható, hogy József Attila anyjának születésnapja-névnapja hogyan kötődik időben az ő öngyilkosságához, az öngyilkosság módja hogyan kötődik azokhoz a képzetekhez, amiket elmond már korábban, hogy „…összeszedi a halott, / ki élt, ki dajkált énekelve”, hogy szétesik a teste a vonat kerekei alatt, amit összegyűjt a mama és viszi magával a másvilágra. Tehát valójában ez áll az öngyilkossága pszichés hátterében.

Branczeiz Anna: Van olyan feltételezés, hogy József Attila öngyilkossága is a József Attila-féle poétikai stratégia része. Egy előadásának a szövegében (Nagyvárad, 2014) azt fejtegeti, hogy milyen érdekes párhuzam vonható József öngyilkossága és a mama névnapja és születésnapja között. December 4. viszont mégsem december 3. Mennyire lehetett ez nála tudatos, előre megtervezett?

Bókay Antal: Lehet véletlen, de december 3-án követi el az öngyilkosságot és 4-én már ott van a mamánál, és december 4. Borbála nap, ez volt a mama keresztneve és egyben születésnapja is. Van így valami belső logikája a dolognak, a sors megköltése a nevekhez, a belsővé vált személyes emlékekhez kötődik. És azt jól tudjuk, hogy a születésnap és a saját név milyen fontos volt József Attilának. Nem tudok más költőről, aki annyi verset írt volna e két témáról, mint ő.

Branczeiz Anna: Azt mondta egy bemutatkozójában, hogy a pszichoanalízist, az ilyen elméleteket azért is szeretjük, mert azt várjuk, hogy mondjanak rólunk valamit. A költészettől is ezt várjuk? És József Attilától, illetve a hozzá hasonló, a vallomásos költészethez sorolt költőktől még inkább?

Bókay Antal: Persze, biztos. Szerintem a költészetnek, ugyanúgy, ahogy a művészetnek, éppen az a feladata, hogy a bennünk működő vágyakat, irányokat, élménytendenciákat kidolgozza, s az, ami homályosan az emberben benne van, arról adjon valami világosabb, pontosabb képzetet. Ez pedig József Attila esetében is nyilván fennáll. Egy szerző, egy író, egy mű addig népszerű, ameddig képes erre az élménykonstrukció-megosztásra.

Branczeiz Anna: És önnek mond valamit a szakmai dolgokon kívül, hogy József Attilával és pszichoanalízissel foglakozik?

Bókay Antal: Igen, a pszichoanalízis kifejezetten, de József Attilával is azért kezdtem el foglalkozni évekkel ezelőtt, mert ilyen szempontból érdekelt voltam vele kapcsolatban. Amikor diák voltam a főiskolán, volt egy Petőfi-évforduló, akkor diákköri dolgozatban csak Petőfiről lehetett írni. Én akkor a romantikus Petőfivel foglalkoztam, meg az Apostollal, sőt amikor elkezdtem tanítani a főiskolán, akkor is először a romantika korszakáról tartottam előadást és szemináriumot, de nem maradtam meg ennél, József Attila mindig ott volt a háttérben. A pszichoanalízis meg egy nagyon hasonló terepe a világnak, varázslatos világ, valamifajta fogalmakon keresztül működő költészet, izgalmas vagy éppen veszedelmes titkok tárháza.

 

Pécs, 2015. március 17., Branczeiz Anna-Bókay Antal

Lábjegyzet:

  1. “Köztetek lettem bolond”. Bak Róbert József Attila patográfiájának újraértelmezése. Valóság, 1979, (5) 77-89. és Látóhatár, 1979 (7) 134-159.
  2. Bókay Antal: A vallomás és a test poétikája: Sylvia Plath és József Attila új tárgyiassága. In Rácz István – Bókay Antal szerk.: Modern sorsok és késő modern poétikák: Tanulmányok Sylvia Plathról és Ted Hughesról. Budapest, Janus/Gondolat, 2002. 79-116.
  3. „Majd eljön értem a halott, / ki szült, ki dajkált énekelve.”

KÖNYVHETI SZEMLE II.

Az ÚjNautilus második könyvszemléje a 85. Ünnepi Könyvhéten: Esterházy Péter, Bartók Imre, Tinkó Máté, No Kredit Szabadegyetem, Vilcsek Béla

Személyes metafizika

Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat –, Magvető, Budapest, 2014. 2490 Ft

Esterházy_borító„Uram, miért kellenek a szavak az imádkozáshoz?” – ordított az égre Nyáry Pál az Egyszerű történet vessző száz oldal Kardozós változatában, (119.) az újabb, a Márk-változat pedig éppen azt adná elő, hogy nem kell.Esterházy Péter tehát a lazán értelmezhető előzménykötetben már felvetett, ima-témához fordul vissza – ennyiben függ vele össze. A Márk-változatot egy olyan huszadik században élő fiú mondja el, egyébként valóban egy fiúgyerek nyelvén, aki maga nem beszél, akiről azt hiszik hosszú ideig, hogy néma, pedig csak nem akar beszélni. Belül imádkozik, s állandóan imádkozik, így tartva magához közel az Istent. Szinte hallani a wittgensteini intést, hogy amiről nem lehet, arról… És szépen fel is sorakoznak a klasszikus metafizikai oppozíciók, a kívül és a belül: „úgyis csak belül lehet imádkozni” (19.); a beszéd és a nem beszéd; „a szó nélküli Isten és az istentelen szó.” (25.) A szövegben Márk evangéliumának átiratai is szerepelnek, szó szerinti átemelésben, vagy a Krisztus-történetet előadó nagymama nyelvén, így szépen előadódik a gyermek Isten- és hit-megismerése, különböző szereplők halálával egybekötve. S úgy tűnik, tudva, hogy a szerző már számtalanszor körüljárta a nyelvi mondhatóság és mondhatatlanság határait, (ezt fel is rótták neki) most egy olyan műfajra, vagy szövegre óhajt rámutatni, mely mintha az egyetlen olyan nyelv volna, melynek van foganatja, kimegy valamire, csinál valamit a világban vagy a lélekben: „azért imádkozom, hogy higgyek, Azt hiszem. Hogy legyen kiben hinnem”. (21.) Csalódnunk kell azonban ebben is, mert amiről itt szó van, a legszemélyesebb belső világ, a menedék, a hit, és hogy mit kéne akarni a halál utánra, mely valójában „csak” akarás, nyelv nélkül, belső csüngés valamin, vágyakozás. De ezzel nincsen baj, hiszen „a vágyakozás is jó”. (13.) A Márk-változat is a szerzőre olyannyira jellemző nyelv körüli gondolkodás szerves része, ám pozitívumként mutatható fel vele kapcsolatban, hogy megpróbál valami módon kiutakat keresni a wittgensteini nyelvi kalickából.

Makai Máté

Poszthumán horrorkarnevál

Bartók Imre: A nyúl éve, Libri Kiadó, Budapest, 2014. 3990 Ft

Bartók_borítóA monumentális filozófiai biohorror-trilógia második kötete nagyjából ott folytatódik, ahol a szekvenciaindító Patkány éve véget ért, az emberiséget megszüntetve megőrző biológiai kataklizma tragikomikus eseménye után. Az első könyvben megismert filozófustriumvirátus egy módosult génháztartású, groteszk mutánsok által uralt, posztapokaliptikus metropolisszá változott New Yorkban kell, hogy szembenézzen azzal, amit saját maga szabadított rá a világra. A katasztrófa előidézői, így a második kötet lapjain, a katasztrófa – azaz utolsó és talán legsajátabb művük – elszenvedőivé avanzsálnak és a Patkány Éve világát meghatározó botanizációs allegória helyét a mutáció poétikája veszi át. Mintha maga a könyv is a mutáció széttartó logikája szerint szerveződne: a double coding posztmodern esztétikájának jegyében a trash és a bodyhorror nyersességét, megszólalásmódját és izgalmas eseményorientáltságát keveri egy cizellált és szélsőségesen lírai nyelvezettel és az európai filozófia- és eszmetörténet sajátos paródiájával. Marx, Wittgenstein és Heidegger mellett ezúttal Martha Nussbaum, Jacques Lacan és Trent Reznor referenciális figurái is gondoskodnak arról, hogy a poszthumán karnevál mutánslogikája magával ragadja az olvasót és ötszáz sűrű oldal után kifinomult hollywoodi dramaturgiaérzékkel, egy atombomba robbanása előtti utolsó pillanatban hagyja magára, a trilógia záróköve eljövetelének ígéretével.

Urbán Bálint

„Hiszen ő alapját függéseiben látja”

Tinkó Máté: Amíg a dolgok rendeződnek, Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2014. 1900 Ft

Tinkó_borítóTinkó Máté első verseskötetében a lírai én saját és rokonai múltját, az ezekhez kapcsolódó helyeket a (versbe?) rendezése által próbálja körülírni, ezáltal kvázi megteremteni önmagát. Ehhez a szövegekből kibomló családtörténetet (annak minden esetlegességével együtt) hívja segítségül, amely tovább bonyolítja a versekben azt az egyébként is érezhető eldönt(het)etlenséget, amely a líra és próza határára szorítja az olvasottakat. Ez pedig kissé destruktívan hat kötetre, mert a forma miatt érzett bizonytalanság elvonja a figyelmet a versek líraiságáról. Pedig a másiktól való függés, illetve a haláltól való félelem témává válása, ezáltal pedig a függetlenedés igénye elkezdi összeállítani azt az ént, amely a versek bázisa, összekötő eleme lehetett volna. Ez esetben (egyébként lehet, hogy tudatosan) idáig nem jutott el a szerző, hiányérzetet hagyva az olvasóban, ám ettől függetlenül is érdekes pályakezdő kötet lett az Amíg a dolgok rendeződnek, mert a meglévő hiányosságok és az említett sikerületlenség ellenére (vagy éppen ezért!) benne van a folytatás/fejlődés lehetősége.

Takács Éva

„Ne próbáld megváltani a világot. Teremts egyet!”

No Kredit Szabadegyetem. A könyv, szerk. Sántha Gábor, Sós Dóra, Varga Júlia, Attention, Budapest, 2014.

Untitled-1A szórakoztatónak szánt ismeretterjesztő könyvek kapcsán is az a legnagyobb kérdés, hogy mi újat tudnak felmutatni a korábbi, hasonló jellegű kiadványokhoz képest. A No Kredit Szabadegyetem és a No Kredit magazin újdonsága az volt, hogy főleg pályakezdő értelmiségiek álltak mögötte. A magazin nagy előnye továbbá a több mint száz, alteres hangulatot kölcsönző artwork. Ezen után nem igazán érthető, ez utóbbiak miért maradtak ki a kötetből. A közvetlenség megteremtésének eszköztárában csak a szerzők bemutatkozásának módja és a hivatkozások szerzőfüggő volta marad. Előbbi sokszor meglepően nyílt, melyre nehéz nem ösztönös rokonszenvvel reagálni, azonban nincs részletezve, ki milyen szakmai háttérrel rendelkezik; utóbbi pedig az egységes képet csorbítja. Mindezeken túl hátránya a kötetnek, hogy a tematikus szerteágazottság önkényességét csak az ellensúlyozza, hogy a kötet a magazin metszete is igyekszik lenni – ezzel viszont az önállóságát kockáztatja. Ami pozitívum: maguk a szövegek. A szövegek egyenként ugyanis értékes tudásanyagot reprezentálnak, nyelvezetük jó érzékkel egyensúlyoz a könnyedség és a tudományosság között. A szövegekért érdemes a könyvet kézbe venni – a többit tekintve: a közvetlenség valóban egyedülállóvá teszi a magazint és tehetne egy ilyen kötetet a többi ismeretterjesztő projekt között. A megvalósítás eszközein azonban, az utóbbi esetében, lett volna még mit csiszolni.

Tálos Barbara

„A kritika kritikája”

Vilcsek Béla: A kritika válsága. A válság kritikája, Napkút, Budapest, 2014. 2490 Ft

Vilcsek_borítóAzt nem tudom, hogy a kritika válságban van-e, és hogy a kritikának természete-e az örök válságban leledzés – az azonban biztos, hogy csakis egyetérteni tudok Vilcsek Bélával abban, hogy kritikára és még inkább kritikakötetekre, amelyek a kritikus addigi munkáit gyűjtik egybe, nagy szükség van. A kritika válsága című kötet ugyanakkor nem csupán a szerző eddigi írásait, kritikáit tartalmazza, hanem egy olyan válogatást tarthat kezében az olvasó, amelyben minden szöveg érinti vagy a kritikaírás elméleti hátterét, vagy annak módszertanát, gyakorlatát. Kritikusként vitapozícióba helyezkedhetünk, olvasóként Vilcsek Béla irodalom- és kritikaszemléletéről kaphatunk képet, és nem utolsósorban kezdő kritikusként tájékozódási pontokat kaphatunk – és ezen pontokat természetesen később át is értékelhetjük, hiszen a szerző meglátásai is azt szorgalmazzák, hogy idővel a saját, reflektált kritikusi pozíciónkat alakítsuk ki. Ennyiben fontos és hiánypótló is ez a kötet.

Dobás Kata

 

Könyvheti szemle I.

Az ÚjNautilus könyvszemléje a 85. Ünnepi Könyvhéten: Rakovszky Zsuzsa, Kiss Tibor Noé, Szabó T. Anna, Fehér Renátó, Nemes Z. Márió.

„…egyszerre ugyanaz és mégis más…”
Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok, Magvető, Budapest, 2014, 3990 Ft.

Rakovszky Zsuzsa Szilánkok

„…még az is megeshet [] hogy a múlt továbbra is itt rezeg körülöttünk”: ezekkel a gondolatokkal kezdi, és adja meg a szöveg alaphangját Rakovszky Zsuzsa új nagyregényének, a Szilánkoknak a narrátora. A történet középpontjában egy kisváros, Sók áll, a múlt „továbbrezgése” révén a valaha itt élt emberek sorsa, az emlékek és jelen szembesülésével létrejövő feszültség adja a regény anyagát. A Sókra rendszeresen visszatérő elbeszélőt az emlékezetében élesen és pontosan élő dolgoknak a távollétében végbement változása, a viszonyítási pontok eltűnése nemcsak saját múltjának, hanem mások lehetséges történeteinek fiktív, hipotetikus rekonstruálására készteti, miközben maga az olvasó is rekonstrukciót végez az elé táruló szilánkok, szövegdarabok révén: a Sóki Napló, valamint a Radikál egykori hírei, Barsi Lászlónak a Sóki Hírlapban megjelent cikke, Rauch Géza naplórészletei és Balkay Erzsébet levelének töredékes mondatai mind ezeknek az egymásba fonódó vagy éppen egymással ütköző világoknak és élettörténeteknek a megértését szolgálják. Helyenként patetikus, de nagyon lírai prózát művel a szerző a Szilánkokban. Árnyaltság, részletgazdagság, a megfigyelés pontossága, élénk volta teszi érzékletes, élvezetes szöveggé ezt a míves, nagyívű regényt.

Páji Gréta

 

Mindennapi brutalitás
Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene, Magvető Könyvkiadó, 2014, 2690 Ft.

Kiss Tibor Noé Aludnod kellene

Kiss Tibor Noé 2010-ben megjelent Inkognitó című szövege olyan meglepetés volt a kortárs magyar irodalom színterén, amelynek ismeretében, új regényét várva magától értetődő volt a kérdés: vajon meg tudja-e ismételni a szerző a sikert, az egyedi történetet, elbeszélői hangot, a feszes és feszült, hatásos narratívát, mindezt úgy, hogy téma, motívumok tekintetében mégis mutat valami újat? Aludnod kellene című regényével a szerző bebizonyította, hogy a transgender-tematikát mellőzve is figyelemreméltó szöveget kaphat kézhez tőle az olvasó. A történet a közelmúltban, Magyarországon játszódik, egy majorsági telepen élő közösség mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. A nyomor, az erőszak és a kegyetlenség egyaránt jellemzik Pongrácz Antal, Pék Laci vagy Gulyás Feri kietlen és szinte embertelen világát, ahol a családon belüli erőszak, de akár a brutális gyilkosság is ugyanúgy csak a fásult, monoton élet része, mint akármi más. A monotonitásra a jól felépített szöveg is rájátszik, az egyszerű, szókimondó nyelvezet pedig szintén kíméletlenül csap le az olvasóra: az emberi (illetve nem ritkán állati) testek, testi folyamatok naturalisztikus leírása, a tátongó sebek, testszövet, váladékok, illetve a halál, tehát az emberi anyag hangsúlyossága rájátszik a lépésről-lépésre bejárt különös, elszigetelt környezet, a telep bemutatására. Az eredmény egy roppant feszült, sokkoló narratíva, amely ugyan tematikáját tekintve nem kiemelkedően újszerű, mégis egy olyan perspektívából megragadott történet, amelyet érdemes kézbe venni.

Vidosa Eszter

 

Kertek
Szabó T. Anna: kerített tér, Magvető, 2014, 2290 Ft.

Sazbó T. Anna Kerített tér

Szabó T. Anna 85. Ünnepi Könyvhétre megjelent kötetének szövegei ismerősen csengenek. A kerített tér olyan témákhoz nyúl, amelyek a költőnő számára korábban is fontosak voltak, így központivá válik a hit, az emberben rejlő Isten és ördög kettőssége (Szemben), az anyai- vagy női sors és test kérdése (Asszony, Vedd, Ha már), a környezet tárgyai és a körülöttünk lévő, szinte észrevehetetlen élet (a Térrács című egységben például a természetre, a növényekre fókuszál). Nem hiányoznak a különböző alkalmakra írt versek sem, a kötet végén az Ajánlások kontextualizálnak egyes szövegeket, Géher István vagy Borbély Szilárd emlékére is születtek költemények. Ám Szabó T. nem csak az irodalmi életre reflektál, költészetének aktualitása leginkább az Örökösök ciklusban lesz hangsúlyos, amely közéleti, politikai kérdéseket feszeget, említhető a közelmúltban kirobbant emlékmű-vitára reagáló A nárcizmus emlékműve, de ennél általánosabb társadalmi problémák is felmerülnek, mint a hajléktalanság vagy a családon belüli erőszak. A kerített tér szövegei azonban, amellett, hogy esetenként az önismétlés érzetét keltik, súlytalanok maradnak, mely súlytalanság nem függetleníthető a néhol már-már mondókára emlékeztető nyelvtől és ritmustól, a páros és keresztrímek banalitásba fordulásától („Angyal, angyal, langy alázat / te szítod a hangya-lázat” Angyal; „Paradicsommag: paradicsomi csomag.” Paradicsom). A kötet az emberi végesség és a világegyetem végtelenségének kettősségére igyekszik rámutatni („A kert felett is ott a teljes űr” Kerített tér), ám e kettősség az egyes verseket olvasva hamar közhelyessé, érdektelenné válhat.

Gorove Eszter

 

Üvegfalú liftbe szorultan
Fehér Renátó: Garázsmenet, Magvető, Budapest, 2014, 1990 Ft.

Fehér Renátó Garázsmenet

Komor képet tár az olvasó elé Fehér Renátó Garázsmenet című kötetében – az országról, apákról, anyákról, szerelmekről, a másikról, az énről, akik a szövegekben szinte átlátszóvá lényegülten állnak egymással valamilyen viszonyban. Kíméletlen őszinteséggel tárul elénk az az esendőség, magatehetetlenség és különböző befolyások, amelyek a lírai énben folyamatosan tudatosulnak. Az ezt reprezentáló, olykor a dühöt és az indulatokat sem nélkülöző lírai nyelv pedig a szövegek formai sokszínűsége ellenére is elég egységes tud maradni ahhoz, hogy a megformált világban ne lehessen megkérdőjelezni semmit. A szövegekben leírtak egymásból következnek, olyan atmoszférát teremtve, amelyben az olvasó (sajnos) otthon érezheti magát, hiszen saját országáról, apjáról, anyjáról, szerelmeiről, énjéről is olvashat ebben a jól szerkesztett, túlírásoktól és üresjáratoktól mentes, ígéretes pályakezdésről tanúskodó első kötetben.

Takács Éva

 

Rokokó rémmesék
Nemes Z. Márió: A hercegprímás elsírja magát, Libri Kiadó, Budapest, 2014, 1490 Ft.

Nemes Z. Márió A hercegprímás elsírja magát (Kis Róka Csaba)

Harmadik verseskötetével Nemes Z. Márió nem fog csalódást okozni azoknak, akik eddigi (hús)költészeti munkáján edződtek. A hercegprímás elsírja magát terrénumát költészetének jól ismert és sajátos vonásai határolják és alakítják: groteszk látkép ez, állandóan alakuló, egymásba-forduló, egymást-elnyelő növény- és állatvilággal, radikálisan egymás mellé rántva emberit és nem-emberit, minden pillanatban a pre- vagy a poszthumán határán billegve. E költészetet alapjaiban határozza meg a szcenírozó eljárásmód, az egyes jelenetek megrendítő, groteszk képisége. A kötet erős talpfái azok a prózaversek, amelyek továbbhajtják e jeleneteket, és apró, irtózatos történetekké állnak össze, mely történetek szüzséelemei, karakterei (anyátlan legények, babszemmé vált fiú, elvetet fejből „kicsírázó” menyecske, átlelkesített természet, metamorfózisok stb.) nagyban emlékeztetnek a folklorikus tradícióra. Valamiféle „erjedő népiség” ez: egyazon költői világba vettetnek a magyar koraújkori történelem ismert, és főként kevésbé ismert alakjai (Batthyány Ilona középponti alakjával), a legendákból, népi-irodalmi hagyományból ismert figurák (dunántúli betyárok, a mocsárban életben maradó bestiális Hany Istók), a görög mitológia elemei (nimfák, kentaurok, tritón) és Nemes Z. jellegzetes szörnyteremtményei, mint a „tumormadár”. Természetesen ezek mindegyike transzformáción esik keresztül, miközben valóban szomszédokká válnak a kötet terében, mely tér tágasnak és folyvást változónak tűnik – egyszer még trópusi éghajlaton vagyunk, majd a magyar falu világában, megint máskor a békeidők körúti lakásában, aztán kísérteties lápvidékeken, vagy egy leégett bőrgyár üszkein, egy biohorror tenyésztőházában –, de mindinkább egyberántódnak, összecsomózódnak a szálak a nagyon okos és tudatos kötetszerkesztésnek köszönhetően (bravúros ebből a szempontból a Juhász Ferenc-féle mormolásokat idéző, kötetzáró A vérbíró megáldja az ifjú párt című darab).

Csuka Botond

 

A magyarnapnyugati irodalmi kánon

Paul Cézanne: Achille Emperaire (1868), Musée d'Orsay, Paris.
Paul Cézanne: Achille Emperaire (1868), Musée d’Orsay, Paris.

 

(2014. 03. 29., Krajcár söröző,
Cluj Napoca,
Dobás Kata, Borbély András)

RADIKÁLIS

KONZERVATÍV
 népiarisztokratikusdemokrata

keresztény

 

mimetikus
(zöngés)

Vörösmarty Mihály

Ady Endre

James Joyce

Szentkuthy Miklós

Mészöly Miklós

Nemes Nagy Ágnes

Gion Nándor

Juhász Ferenc 

Kukorelly Endre

Vincze Ferenc

Bartók Imre

Serestély Zalán

Pázmány Péter

Kossuth Lajos

Arany János

Móricz Zsigmond

Dsida Jenő

Krúdy Gyula

Kaffka Margit

Füst Milán

Nagy László

Esterházy Péter

Kovács András Ferenc

Térey János

Orbán János Dénes

Lövétei Lázár László

Korpa Tamás

G. István László

Ganxta Zolee

Jókai Mór

Honoré de Balzac

Vajda János

Szilágyi Domokos

Szilágyi István

Balla D. Károly

Kemény István

Cseh Tamás

Parti Nagy Lajos

Balázs Imre József

Selyem Zsuzsa

Varga Mátyás

Borbély Szilárd

Tar Sándor

Lev Tolsztoj

Széchenyi István

Friedrich Nietzsche

Édesanyám I.

Hugolin atya

Oravecz Nóra

RADIKÁLIS

KONZERVATÍV

 

népi

arisztokratikus

demokrata

keresztény

 

performatív
(zöngétlen)

Rózsa Sándor

John Keats

Csáth Géza

Petri György

Hervay Gizella

Bodor Ádám

Bartis Attila

Dante

Novalis

Kierkegaard

F. M. Dosztojevszkij

Édesapám I.

Balassi Bálint

Berzsenyi Dániel

Petőfi Sándor

Kassák Lajos

Pilinszky János

Tandori Dezső

Bánki Éva

Barnás Ferenc

Csokonai Vitéz Mihály

Kemény Zsigmond

Kosztolányi Dezső

Radnóti Miklós

Kertész Imre

Fodor Géza

Visky Zsolt

Virginia Woolf

Molière

F. Hölderlin

Édesanyám II.

József Attila

Nádas Péter

W. Shakespeare

Édesapám II.

Kaláka Együttes

 

 MEGJEGYZÉSEK

Tudjuk, hogy első olvasásra a látvány iszonytató, ezért a következőket fűzzük hozzá:

– a kategóriák értelmét az alájuk sorolt tartalom adja, nincs értelme előzetes/külsődleges definíciónak, elég a kategórianevek köznapi jelentésének ismerete

– a kategóriák alá sorolt tartalmat “intertextuális asszociációval” generáltuk, ebben szerepe volt a szerző élettörténetének, alkatának, szövegeinek, s természetesen szubjektív nézpontunknak  

– mivel az irodalomtörténetek kora lejáróban van, meg kell tanulnunk táblázatokat olvasni. Mi e táblázat poiétikus olvasását javasoljuk: a kategóriák és a nevek nyitott intervallumokat jelölnek, akárcsak egy vers szavai;  

– e szubjektív kánonban minden látszat ellenére szigorú rendszerszerűség érvényesül, ám ez a rendszer nem lezárt, hanem adódik a vele való játék során, mintegy önmagát értelmezve és újraértelmezve 

– az eligazodásban a következő jóindulatú kérdés segítheti az olvasót: “Miért került vajon az illető ebbe a kategóriába?” A választ az azonos, illetve a különböző kategóriába tartozó nevekre való asszociáció (a hasonlóságok és a különbségek rendszerében való mozgás) fogja megsejtetni, az olvasó rögzült kanonikus előítéleteinek megkérdőjeleződésével karöltve

– a kategória-oszlopok (népi, arisztokratikus, demokrata, keresztény) sorrendjének is jelentősége van, könnyű az átjárás például a mimetikus demokrata és a mimetikus arisztokrata között (ez a magyar demokrácia egyik jellemzője is), s az itt ábrázolt keresztény “vonal” a demokratikusnak eleve feltételét képezné. A népi és az arisztokrata is szoros korrelációban állnak, egymáshoz képest azok, amik. Az arisztokratikus végül is “durván” fogalmazva egy kaszton belüli, zárt demokráciát jelenthetne, performatív változata azonban erősen nyitott a demokrácia felé, noha őrzi valamelyest arisztokratikus vonásait (exkluzivitását?), míg a mimetikus népit, demokratikussága ellenére, éppen a hierarchikus mozzanatokkal való keveredés jellemzi. A két szélső érték, a keresztény és a népi is közel állnak egymáshoz, bár performatívan keresztény magyar szerzőt keveset találtunk (sajnos?), s a mimetikus népinek elég nagy kísértése van a pogány mitologémák felé. Az általunk demokratikusan népinek tekinthető irányt a performatív népi kategória képviseli, ahonnan szép átjárás nyílik a performatív keresztényhez 

– a két kategória-sor (mimetikus és performatív) a kategóriaoszlopok letisztultabb, individuálisabb, talán radikálisabb eseteit választja külön az “utánérzésesebb” vagy “meghasonlottabb” változatoktól, bár hangsúlyozzuk, hogy a mimetikus és a performatív esetén is radikalitásról van szó (ami magának a modernnek, érvényesnek is a feltétele a konzervatívval szemben) 

– a kategóriaoszlopok és -sorok árnyalatokat próbálnak elkülöníteni, nem címkézni akarnak

– a táblázat irodalmi horoszkópként is használható: kedvenc vagy legtöbbet olvasott szerzőink helyzetéből következtethetünk saját intellektuális beállítódásunkra 

– a táblázat szabadon bővíthető további nevekkel, ismerősök neveivel, illetve javasoljuk, hogy társasjátékként, együttalkotásként is használják nyugodtan. Mert bár táblázat, rendkívül interaktív is.

  

 

Pungeşti ostrom alatt – The siege of Pungeşti

A román rendőrség önkényesen, erőszakosan és törvénytelenül szétverte a Pungeşti községben magánterületüket védő embereket, akik a Chevron cég palagáz kitermelése ellen tüntettek. A cég minden tiltakozás ellenére elkezdte a munkát. Körülbelül negyven embert vitt be a rendőrség, többeket magánterületről hurcoltak el, mások kórházba kerültek a rendőri attrocitások miatt. A sajtót távol tartják a színhelytől, a rendőrség nem ad információt a bevitt emberekre vonatkozóan. 

 

Ma reggel 5:30 körül, a csendőrség brutálisan behatolt a Pungeşti-i ellenállótábor területére, amit a Eugen Iusub helyi lakos telkén állítottak fel. A Vremea Nouă szerint az embereket kötéllel kergették az erdőn keresztül, rugdosták őket, majd néhány órán belül a tábor összes lakóját igazoltatták, és beszállították a Vaslui-i rendőrfőkapitányságra. 9:30 körül negyven személyt tartóztattak le, és a Siliştea felé vezető országutat lezárták: a gyerekek nem mehetnek iskolába és tilos bármiféle járműnek áthaladni.

 

„Az emberek azt mondják, rugdosták és kergették őket, megverték őket a saját udvarukban, nem hagyták őket fényképezni vagy filmezni, hogy ne legyen bizonyíték a visszaélésekre, amiket különböző helyeken követtek el a csendőrök (Ploieşti, Bârlad, Bákó, Vaslui stb.” – írja a Vremea Nouă. George Epurele, a Măgurele Országos Lézerfizika Kutató- és Fejlesztőközpont kutatója, aki szót emelt a palagázak kitermelése ellen, telefonon keresztül egész éjjel kapcsolatban volt a pungeşti tüntetőkkel, akik közül egyeseket letartóztattak, ezért most ki van kapcsolva a telefonjuk. Az alábbiakban beszámol az ott történtekről.

 

Ma éjjel, négy óra körül, mondja a TOtB-nek, több mint negyven rendőr- és csendőrautó, illetve a Chevron cég (amely a Pungeşti-i palagázak kitermelésében érdekelt) munkagépei és teherautói, valamint őrök gyűltek össze a Vaslui-ból kivezető úton, majd öt, háromnegyed öt körül elindultak Pungeşti felé. „Körülbelül két kilométer hosszú kocsisor lehetett.” Időközben, folytatja a kutató, Bákó felől csendőrcsapatok érkeztek, körbevették a tüntetők ellenállótáborát és minden irányba lezárták a bejáratot, még a dombok és az erdő felőli részeken is.

 

„A falusiak, legtöbb százan, leültek az út szélére és egymáshoz kötötték magukat egy kötéllel, amikor is a csendőrök közéjük csaptak”, mondja Epurele. Azzal a telekkel szemben, amelyiket a Chevron akar beépíteni, egy állampolgár magánterülete található, oda állították fel az ellenállótábort sátrakból. [A rendfenntartó erők] behatoltak a magánterületre, és csendőrségi korlátokat állítottak fel, hogy elzárják a tábort a többi embertől. Aki közeledett a korláthoz, azt meglökték, vagy meg is ütötték. A csendőrök teljes fegyverzetben voltak, harcra készen, sisakkal, gumibottal, s ami csak hozzátartozik. Az ellenálló-mozgalom vezetőit egyszerűen felkapták, egyeseket közülük az utcáról. Zâna Dominteant (szerk. megj., az egyik tábori aktivista) egy üzlet elől kapták fel, a faluban volt éppen, és behajították egy autóba. Küzdött, az autónak még egy ablakát is kitörte. Aztán nagyon sok falusit, és főleg azokat, akik az ellenállótáborban laktak, sorra elkaptak és elvittek Vasluiba, a rendőrségre, ahol megtagadják a róluk szóló bármilyen tájékoztatást.

 

Egy ma reggel megjelent közleményben a Chevron vállalat tudósít arról, hogy ma reggel 7 órától megkezdődtek a munkálatok a vállalat által Siliştea-Gumeşti községben (Vaslui megye) bérelt telek felé vezető út kiépítésére, ahová már meg is érkeztek a munkagépek. „Számunkra prioritást jelent, hogy ezeket a tevékenységeket biztonságos és környezettudatos módon vigyük végbe, összhangban azokkal a környezetvédelmi egyezményekkel, amelyek alapján eljárunk”, jelenti ki a közlemény, idézi az Agerpres. „A Chevron ismételten kifejezi és megerősíti szándékát, hogy konstruktív és pozitív viszonyban legyen azokkal a közösségekkel, amelyek közelében tevékenységét kifejti, és hogy folytassa a párbeszédet az érdekelt közönséggel, a helyi közösségekkel és hatóságokkal, a projektjeit illetően.”

 

„Gyakorlatilag megtisztították a zónát, mielőtt belekezdtek a munkálatokba”, mondja ehhez képest George Epurele, aki azt is megerősíti: „Most azon a hídon dolgoznak, ami a csatorna fölött visz át, s ami elválasztja a községi utat a Chevron telkétől. Voltak ott valami csövek, most pedig az utat építik a telek felé.”

 

A kutató azt állítja, hogy a Csendőrség hazudik abban a sajtóközleményben, amiben az mondja, hogy az emberek akadályozták az úton való haladást. Az illető közlemény kijelenti, hogy „a Csendőrség feladata normális körülményeket biztosítani azon a területen, hogy megelőzze az incidenseket, amik a közrend felborulásához vezethetnek, hogy biztosítsa a forgalom gördülékenységét a közutakon, illetve hogy megelőzze bármilyen antiszociális tett elkövetését.” A közlemény szerint egy kb. száz személyből álló csoport megakasztotta a forgalmat a Pungeşti felé vezető megyei úton, viselkedésük ellenséges volt a rendfenntartó szervekkel szemben, ami ilyen módon indokolná a csendőrök közbeavatkozását. A Csendőrség szerint csupán hét személyt szállítottak a vaslui rendőrkapitányságra igazoltatás céljából. „Azok az emberek az út szélén nem akadályoztak semmit”, mondja George Epurele. „Az út a csatorna másik felén van, ez a megyei úttal párhuzamos szekérút, és ami a viselkedésüket illeti, egyáltalán nem voltak erőszakosak. Hetven-nyolcvanan lehettek, talán százan is, a csendőrök hétszáz körül. Az volt a céljuk, hogy megsemmisítsenek mindenféle ellenállást a környéken.”

 

Epurele állítása szerint a tüntetők már előző este értesültek erről a tervezett beavatkozásról, de nem tehettek semmit ellene, mivel öt-hatszoros túlerővel álltak szemben: ennyi csendőr jutott minden személyre, aki ellentmondott a Chevron projektjeinek. Az akció ráadásul reggel 6 előtt kezdődött. “Tudjuk, hogy ha bármilyen hasonló akcióról, akár egy házkutatásról van szó, 22 és reggel 6 óra között vihető végbe. És maszkokkal felszerelve, ők reggel 6 után kezdik. A törvény szerint tilos a behatolás, hacsak nem egy különösen súlyos bűncselekmény jeleiről van szó. És ott nem történt semmi, az állampolgárok egyszerűen tüntettek, mert nyilvánosságra kerültek annak a teleknek a dokumentumai is, amelyikre a Chevron akar építeni.

 

Olyan telekről van szó, ami a polgármester tulajdonába került, mégpedig láthatóan illegális telekcserével.” – tudta meg a kutató a helybeliektől. A felesége örökölte a község egy másik falujában levő telkeket, és az ő (szerk. megj. – a polgármester) aláírásával cserélték el őket a falvak között, azt tervezve, hogy a felesége legyen az ingatlan tulajdonosa. De ez már nem történt meg, hanem egyenesen az ő nevére írták a telkeket – anélkül, hogy létezne bármilyen dokumentum a megyei földhivatalnál, ahogyan általában szokás, ha átírnak egy telket. Egyszerűen két polgármesteri hivatal közötti protokollról volt szó. Az egyik aláírás éppen a polgármesteré, akire átruházódik a hivatal. A falusiak ezt tudják, mert az illető telek az egykori IAS tulajdona volt, és a község tulajdonát képezi.”

 

Amikor George Epureleval beszélgettünk, a sajtónak tilos volt belépni a csendőrség által elfoglalt területre. Mindenkit megállítottak több száz méterrel távolabb egy kanyar és a dombok mögött, „hogy abszolút semmit se lássanak”. A letartóztatott személyek Vasluiban vannak, ahol a kutató szerint nem engedik meg nekik, hogy felvegyék a kapcsolatot a külvilággal, ki van kapcsolva a telefonjuk. „A csendőrök [ugyanakkor] egyszerűen rátörtek az emberekre, az udvarokba és a házakba. Vannak, akiket be is vittek [a kórházba], valakinek talán a bordája is eltört, meg zúzódásai vannak, és ott a régi polgármester, Spiridon, ő is a Vaslui-i kórházban fekszik. A lánya kérte, hogy vigyék át Iaşiba; nem tudjuk, hogy hogy állnak most a dolgok, de azt hiszem, hogy a lányát is elkapták a csendőrök, és elvitték Vasluiba, miután néhányszor telefonon keresztül a tévének nyilatkozott.

 

Ha nem számítjuk a lövéseket, 1989 december 21-ét juttatja eszünkbe. Ilyennek látják a dolgot azok, akik jelen voltak ott. Öt-hat csendőr minden emberre, pajzsok, magánterületen felállított korlátok, bezárt, megfélemlített emberek, a sajtót pedig több száz méter távolságban tartják. Az embereket az erdőn keresztül üldözték.  Akármilyen kicsi csoportosulást rögtön körbevesz a csendőrség. Nem szabad több mint három emberrel találkozni, mert azonnal jönnek. A gyerekek nem mehettek iskolába… vagyis a község ostrom alatt áll. Gyakorlatilag ott is a szükségállapot szabályai érvényesek. 

 

The siege of Pungeşti

 

Siege of Pungeşti

 

Today in the early morning, around 5:30 a.m., the gendarmerie brutally entered the Pungeşti resistance camp, which has been installed on Eugen Iusub local resident’s plot. According to the newspaper Vremea Nouă, people were chased with ropes into the woods, they were hit with feet, and within a few hours, all inhabitants of the resistance camp were arrested and taken to Vaslui police office for identity check. Around 9:30, there were 40 people arrested, and the country road towards Siliştea was blocked: the children couldn’t go to school, and it is forbidden for any vehicle to pass. “The people say, they were hit with feet and chased, they were beaten up in their own houses and yards, the were not allowed to take pictures or record videos so that there wouldn’t be any proof for the abuses of the gendarmerie – which have already taken place in various locations, such as Ploieşti, Bârlad, Bacău, Vaslui etc.” – as the newspaper Vremea Nouă writes. George Epurele, researcher in the National Center of Research and Development, specialist of laser science and one of those who raised their voices against the exploitation of shale gases in the zone, was all night in telephonic contact with the demonstrators. Some of them have been arrested, therefore they have their cell phones switched off now. In the following paragraphs, Epurele reports about the events.

 

This night, around 4 a.m., he tells TOtB, more than forty gendarmerie and police cars, respectively, several lorries and machines of the Chevron company (the one which is interested in the exploitation of shale gases in Pungeşti), and some guards gathered at the exit of Vaslui. After that, around five o’clock, or a quarter to five, they left towards Pungeşti. “There was a queue of cars, around 2 km long.” Meanwhile, the researcher continues, some gendarmerie groups arrived from Bacău, they surrounded the resistance camp of the demonstrators and closed its entrances from all directions, including the sides in the direction of the hills and the woods.

 

”Some villagers, not more than a hundred people, sat down on the side of the country road and binded themselves to each other with a rope. Then, suddenly, the gendarmes appeared and they have actually torn them down”, Epurele says. Opposite to the plot which is to be used by the Chevron company, there is a citizen’s private plot – this is the place where the resistance camp of tents has been installed. [The forces responsible for public order] entered the private plot and installed gendarmerie barriers so that the place would be isolated form the rest of the people. Anyone who would come closer would be pushed away or even hit. The gendarmes were earing complete weaponry, ready to fight, with helmets, truncheons, everything. The leaders of the resistance movement were literally taken away, some of them were caught in the street. Zâna Domintean (ed. note: one of the activists in the camp) was taken away while she was in the village, standing in front of a shop. She was thrown into a car. She tried to free herself, she even broke a window in the car. After that, many villagers, and especially those who were living in the resistance camp, were caught and taken to Vaslui, to the police station – and there the communication of any information about them is denied. According to an announcement appeared today in the morning the Chevron company informs that starting with 7 a.m. the workings have started in order to build the road towards the plot hired by the company in Siliştea-Gumeşti (Vaslui county); all machines have already arrived to the location. ”Our main priority is to complete these actions in a safe and environment-aware way, harmonizing with those agreements regarding the protection of natural environment that constitute the base of our work.”, the announcement affirms (cited by Agerpres). ”Chevron confirms its intention to have a constructive and positive relation with the communities it is working with, and to continue the dialogue with the public in interest, the local communities and authorities regarding its projects.”

 

”They have practically cleaned the surface before they started to work”, says, however, George Epurele, who also confirms: ”Now they are working on the bridge above the canal that is situated between the village road and the plot hired by Chevron. There were some pipes, and now they are building the road towards the plot.”

 

The researcher affirms that the Gendarmerie lies in the press annonuncment in which it states that the people were blocking the road. The announcement affirms that ”the burden of the Gendarmerie is to assure normal conditions in that zone, to prevent incidents that could lead to troubles of the public order, to maintain the normal traffic on the public roads, to prevent infractions and all kinds of antisocial activities.” According to the announcement, there was a group of around a hundred people who blocked the traffic on the county road towards Pungeşti, their behaviour was rather agressive towards the maintainers of the public order – waht would have be more than a reason for the implication of the gendarmerie. According to the Gendarmerie, there were only seven people taken to the Vaslui police station in order to have an identity check. ”Those people sitting on the edge of the road were aboslutely not blocking anything”, George Epurele says. ”The road is on the other side of the canal, it is a country road for wains parallel to the county road; and about their behaviour, it was not violent at all. There could have been seventy, eighty of them, maybe one hundred, and there were seven hundred gendarmes. Their aim was to eliminate any kind of resistance in the zone.” According to Epurele, the demonstrators have already been informed about the planned action the previous evening, but they couldn’t do anything agaisnt it: there were six or seven gendarmes for every person who protested against the projects of Chevron. Furthermore, the action took place after 6 o’clock. In case of similar actions, a perquisition for instance, it can happen between 22 p.m. and 6 a.m. And those people wearing masks came after 6 in the morning. The law says that it is forbidden to enter private territory, except there are serious suspicions of a very grave infraction. And there didn’t happen anything, the citizens were simply protesting, because the documents of the plot on which Chevron was planning to build, have also been published. It is a plot of land that entered the posession of the mayor, and this obviously happened by changing some plots illeagally, the researcher found out from the local inhabitants. The mayor’s wife inherited some plots in another village, and these were transferred with his (ed. note, the mayor’s) signature from the posession of a village into another’s. The plan was that his wife would be the official possessor, but this didn’t happen, because the mayor himself is the owner, and in the county land register office there is no valid document attesting this. It was only an agreement between two villages, pure protocoll. One of the signatures is the mayor’s one, who is going to own the plot. The villagers know this, because the plot has been previously owned by IAS (national agricultural cooperation), and, after that, by the village.

 

During our discussion with George Epurele, it was forbidden for the press to enter the territory occupied by the Gendarmerie. Everyone was stopped several hundred meters away, behind a curve and some hills, so that ”they could not see absolutely anything”. The arrested people are in Vaslui, where, according to the researcher, they are not allowed to keep in touch with the world, their cell phones are switched off. The gendarmes started [in the same time] to attack people, they entered houses and yards. There are some villagers who were taken in [to the hospitals], there are people with broken ribs, contusions. And the former mayor, Spiridon, is also in the Vaslui hospital. His daughter asked for his transference to Iaşi. We don’t know what happened, but I think the daughter has also been caught by the gendarmes and taken to Vaslui, after she made some declarations to the television (through phone).

 

If we don’t count the shootings, we can think about 21st December 1989. That is waht those people think who were there. Five-six gendarmes for one person, shields, barriers installed on private territories, people arrested and frightened, and the press is kept many hundres meters away. The people have been chased through the woods. Any group, even the smallest, is immediately surrounded by the gendarmerie. It is forbidden to meet more than three people, otherwise they come immediately. The children couldn’t go to school… the village is under siege. In this case, the rules of emergency state are valid.  

 

Forrás/Source: http://totb.ro/pungesti-sub-asediu/

 

Pungeşti ostroma – Siege of Pungeşti

Ma reggel, 5:30 körül, a csendőrség brutálisan behatolt a pungeşti ellenállótábor területére, amit a Eugen Iusub helyi lakos telkén állítottak fel. A Vremea Nouă szerint az embereket kötéllel kergették az erdőn keresztül, rugdosták őket, majd néhány órán belül a tábor összes lakóját igazoltatták, és beszállították a vaslui rendőrfőkapitányságra. 9:30 körül negyven személyt tartóztattak le, és a Siliştea felé vezető országutat lezárták: a gyerekek nem mehetnek iskolába, és tilos bármiféle járműnek áthaladni. „Az emberek azt mondják, rugdosták és kergették őket, megverték őket a saját udvarukban, nem hagyták őket fényképezni vagy filmezni, hogy ne legyen bizonyíték a visszaélésekre, amiket különböző helyeken követtek el a csendőrök (Ploieşti, Bârlad, Bakó, Vaslui stb.” – írja a Vremea Nouă. George Epurele, a Măgurele Országos Lézerfizika Kutató- és Fejlesztőközpont kutatója, aki szót emelt a palagázak kitermelése ellen, telefonon keresztül egész éjjel kapcsolatban volt a pungeşti tüntetőkkel, akik közül egyeseket letartóztattak, ezért most ki van kapcsolva a telefonjuk. Az alábbiakban beszámol az ott történtekről.

 

Ma éjjel, négy óra körül, mondja a TOtB-nek, több mint negyven rendőr- és csendőrautó, illetve a Chevron cég (amely a pungeşti palagázak kitermelésében érdekelt) munkagépei és teherautói, valamint őrök gyűltek össze a vasluiból kivezető úton, majd öt, háromnegyed öt körül elindultak Pungeşti felé. „Körülbelül két kilométer hosszú kocsisor lehetett.” Időközben, folytatja a kutató, Bakó felől csendőrcsapatok érkeztek, körbevették a tüntetők ellenállótáborát, és minden irányba lezárták a bejáratot, még a dombok és az erdő felőli részeken is.

 

„A falusiak, legtöbb százan, leültek az út szélére, és egymáshoz kötötték magukat egy kötéllel, amikor is a csendőrök közéjük csaptak”, mondja Epurele. Azzal a telekkel szemben, amelyiket a Chevron akar beépíteni, egy állampolgár magánterülete található, oda állították fel az ellenállótábort sátrakból. [A rendfenntartó erők] behatoltak a magánterületre, és csendőrségi korlátokat állítottak fel, hogy elzárják a tábort a többi embertől. Aki közeledett a korláthoz, azt meglökték, vagy meg is ütötték. A csendőrök teljes fegyverzetben voltak, harcra készen, sisakkal, gumibottal, ami csak hozzátartozik. Az ellenálló-mozgalom vezetőit egyszerűen felkapták, egyeseket közülük az utcáról. Zâna Dominteant (szerk. megj., az egyik tábori aktivista) egy üzlet elől kapták fel, a faluban volt éppen, és behajították egy autóba. Küzdött, az autónak még egy ablakát is kitörte. Aztán nagyon sok falusit, és főleg azokat, akik az ellenállótáborban laktak, sorra elkaptak és elvittek Vasluiba, a rendőrségre, ahol a róluk szóló bármilyen tájékoztatást megtagadják. Egy ma reggel megjelent közleményben a Chevron vállalat tudósít arról, hogy ma reggel, 7 órától megkezdődtek a munkálatok a vállalat által Siliştea-Gumeşti községben (Vaslui megye) bérelt telek felé vezető út kiépítésére, ahová már meg is érkeztek a munkagépek. „Számunkra prioritást jelent, hogy ezeket a tevékenységeket biztonságos és környezettudatos módon vigyük végbe, összhangban azokkal a környezetvédelmi egyezményekkel, amelyek alapján eljárunk”, jelenti ki a közlemény, idézi az Agerpres. „A Chevron ismételten kifejezi és megerősíti szándékát, hogy konstruktív és pozitív viszonyban legyen azokkal a közösségekkel, amelyek közelében tevékenységét kifejti, és hogy folytassa a párbeszédet az érdekelt közönséggel, a helyi közösségekkel és hatóságokkal, a projektjeit illetően.”

 

„Gyakorlatilag megtisztították a zónát, mielőtt belekezdtek a munkálatokba”, mondja ehhez képest George Epurele, aki azt is megerősíti: „Most azon a hídon dolgoznak, ami a csatorna fölött visz át, ami elválasztja a községi utat a Chevron telkétől. Voltak ott valami csövek, most pedig az utat építik a telek felé.”

 

A kutató azt állítja, hogy a Csendőrség hazudik abban a sajtóközleményben, amiben az mondja, hogy az emberek akadályozták az úton való haladást. Az illető közlemény kijelenti, hogy „a Csendőrség feladata normális körülményeket biztosítani azon a területen, hogy megelőzze az incidenseket, amik a közrend felborulásához vezethetnek, hogy biztosítsa a forgalom gördülékenységét a közutakon, illetve hogy megelőzze bármilyen antiszociális tett elkövetését.” A közlemény szerint egy kb. száz személyből álló csoport megakasztotta a forgalmat a Pungeşti felé vezető megyei úton, viselkedésük ellenséges volt a rendfenntartó szervekkel szemben, ami ilyen módon indokolná a csendőrök közbeavatkozását. A Csendőrség szerint csupán hét személyt szállítottak a vaslui rendőrkapitányságra igazoltatás céljából. „Azok az emberek az út szélén nem akadályoztak semmit”, mondja George Epurele. „Az út a csatorna másik felén van, a megyei úttal párhuzamos szekérút, és ami a viselkedésüket illeti, egyáltalán nem voltak erőszakosak. Hetven-nyolcvanan lehettek, talán százan is, a csendőrök hétszáz körül. Az volt a céljuk, hogy megsemmisítsenek mindenféle ellenállást a környéken. Epurele állítása szerint a tüntetők már előző este értesültek erről a tervezett beavatkozásról, de nem tehettek semmit ellene, mivel öt-hatszoros túlerővel álltak szemben: ennyi csendőr jutott minden személyre, aki ellentmondott a Chevron projektjeinek. Az akció ráadásul reggel 6 előtt kezdődött.”Tudjuk, hogy ha bármilyen hasonló akcióról, akár egy házkutatásról van szó, 22 és reggel 6 óra között vihető végbe. És maszkokkal felszerelve, ők reggel 6 után kezdik. A törvény szerint tilos a behatolás, hacsak nem egy különösen súlyos bűncselekmény jeleiről van szó. És ott nem történt semmi, az állampolgárok egyszerűen tüntettek, mert nyilvánosságra kerültek annak a teleknek a dokumentumai is, amelyikre a Chevron akar építeni. Olyan telekről van szó, ami a polgármester tulajdonába került, mégpedig láthatóan illegális telekcserével.”, tudta meg a kutató a helybeliektől. A felesége örökölte a község egy másik falujában levő telkeket, és az ő (szerk. megj., a polgármester) aláírásával cserélték el őket a falvak között, azt tervezve, hogy a felesége legyen az ingatlan tulajdonosa. De ez már nem történt meg, hanem egyenesen az ő nevére írták a telkeket – anélkül, hogy létezne bármilyen dokumentum a megyei földhivatalnál, ahogyan általában szokás, ha átírnak egy telket. Egyszerűen két polgármesteri hivatal közötti protokollról volt szó. Az egyik aláírás éppen a polgármesteré, akire átruházódik a hivatal. A falusiak ezt tudják, mert az illető telek az egykori IAS tulajdona volt, és a község tulajdonát képezi.”

 

Amikor George Epureleval beszélgettünk, a sajtónak tilos volt belépni a csendőrség által elfoglalt területre. Mindenkit megállítottak több száz méterrel távolabb, mondja ő, egy kanyar és a dombok mögött, „hogy abszolút semmit se lássanak”. A letartóztatott személyek vasluiban vannak, ahol, a kutató szerint nem engedik meg nekik, hogy felvegyék a kapcsolatot a külvilággal, ki van kapcsolva a telefonjuk. „A csendőrök [ugyanakkor] egyszerűen rátörtek az emberekre, az udvarokba és a házakba. Vannak, akiket be is vittek [a kórházba], valakinek talán a bordája is eltört, meg zúzódásai vannak, és ott a régi polgármester, Spiridon, ő is a vaslui kórházban fekszik. A lánya kérte, hogy vigyék át Iaşiba; nem tudjuk, hogy hogy állnak most a dolgok, de azt hiszem, hogy a lányát is elkapták a csendőrök, és elvitték vasluiba, miután néhányszor, telefonon keresztül, a tévének nyilatkozott. Ha nem számítjuk a lövéseket, 1989 december 21-ét juttatja eszünkbe. Ilyennek látják a dolgot azok, akik jelen voltak ott. Öt-hat csendőr minden emberre, pajzsok, magánterületen felállított korlátok, bezárt, megfélemlített emberek, és a sajtót több száz méter távolságban tartják. Az embereket az erdőn keresztül üldözték.  Akármilyen kicsi csoportosulást rögtön körbevesz a csendőrség. Nem szabad több mint három emberrel találkozni, mert azonnal jönnek. A gyerekek nem mehettek iskolába… vagyis a község ostrom alatt áll. Gyakorlatilag ott is a szükségállapot szabályai érvényesek. 

 

DSC_9462

 

Siege of Pungeşti

 

Today in the early morning, around 5:30 a.m., the gendarmerie brutally entered the Pungeşti resistance camp, which has been installed on Eugen Iusub local resident’s plot. According to the newspaper Vremea Nouă, people were chased with ropes into the woods, they were hit with feet, and within a few hours, all inhabitants of the resistance camp were arrested and taken to Vaslui police office for identity check. Around 9:30, there were 40 people arrested, and the country road towards Siliştea was blocked: the children couldn’t go to school, and it is forbidden for any vehicle to pass. “The people say, they were hit with feet and chased, they were beaten up in their own houses and yards, the were not allowed to take pictures or record videos so that there wouldn’t be any proof for the abuses of the gendarmerie – which have already taken place in various locations, such as Ploieşti, Bârlad, Bacău, Vaslui etc.” – as the newspaper Vremea Nouă writes. George Epurele, researcher in the National Center of Research and Development, specialist of laser science and one of those who raised their voices against the exploitation of shale gases in the zone, was all night in telephonic contact with the demonstrators. Some of them have been arrested, therefore they have their cell phones switched off now. In the following paragraphs, Epurele reports about the events.

 

This night, around 4 a.m., he tells TOtB, more than forty gendarmerie and police cars, respectively, several lorries and machines of the Chevron company (the one which is interested in the exploitation of shale gases in Pungeşti), and some guards gathered at the exit of Vaslui. After that, around five o’clock, or a quarter to five, they left towards Pungeşti. “There was a queue of cars, around 2 km long.” Meanwhile, the researcher continues, some gendarmerie groups arrived from Bacău, they surrounded the resistance camp of the demonstrators and closed its entrances from all directions, including the sides in the direction of the hills and the woods.

 

”Some villagers, not more than a hundred people, sat down on the side of the country road and binded themselves to each other with a rope. Then, suddenly, the gendarmes appeared and they have actually torn them down”, Epurele says. Opposite to the plot which is to be used by the Chevron company, there is a citizen’s private plot – this is the place where the resistance camp of tents has been installed. [The forces responsible for public order] entered the private plot and installed gendarmerie barriers so that the place would be isolated form the rest of the people. Anyone who would come closer would be pushed away or even hit. The gendarmes were earing complete weaponry, ready to fight, with helmets, truncheons, everything. The leaders of the resistance movement were literally taken away, some of them were caught in the street. Zâna Domintean (ed. note: one of the activists in the camp) was taken away while she was in the village, standing in front of a shop. She was thrown into a car. She tried to free herself, she even broke a window in the car. After that, many villagers, and especially those who were living in the resistance camp, were caught and taken to Vaslui, to the police station – and there the communication of any information about them is denied. According to an announcement appeared today in the morning the Chevron company informs that starting with 7 a.m. the workings have started in order to build the road towards the plot hired by the company in Siliştea-Gumeşti (Vaslui county); all machines have already arrived to the location. ”Our main priority is to complete these actions in a safe and environment-aware way, harmonizing with those agreements regarding the protection of natural environment that constitute the base of our work.”, the announcement affirms (cited by Agerpres). ”Chevron confirms its intention to have a constructive and positive relation with the communities it is working with, and to continue the dialogue with the public in interest, the local communities and authorities regarding its projects.”

 

”They have practically cleaned the surface before they started to work”, says, however, George Epurele, who also confirms: ”Now they are working on the bridge above the canal that is situated between the village road and the plot hired by Chevron. There were some pipes, and now they are building the road towards the plot.”

 

The researcher affirms that the Gendarmerie lies in the press annonuncment in which it states that the people were blocking the road. The announcement affirms that ”the burden of the Gendarmerie is to assure normal conditions in that zone, to prevent incidents that could lead to troubles of the public order, to maintain the normal traffic on the public roads, to prevent infractions and all kinds of antisocial activities.” According to the announcement, there was a group of around a hundred people who blocked the traffic on the county road towards Pungeşti, their behaviour was rather agressive towards the maintainers of the public order – waht would have be more than a reason for the implication of the gendarmerie. According to the Gendarmerie, there were only seven people taken to the Vaslui police station in order to have an identity check. ”Those people sitting on the edge of the road were aboslutely not blocking anything”, George Epurele says. ”The road is on the other side of the canal, it is a country road for wains parallel to the county road; and about their behaviour, it was not violent at all. There could have been seventy, eighty of them, maybe one hundred, and there were seven hundred gendarmes. Their aim was to eliminate any kind of resistance in the zone.” According to Epurele, the demonstrators have already been informed about the planned action the previous evening, but they couldn’t do anything agaisnt it: there were six or seven gendarmes for every person who protested against the projects of Chevron. Furthermore, the action took place after 6 o’clock. In case of similar actions, a perquisition for instance, it can happen between 22 p.m. and 6 a.m. And those people wearing masks came after 6 in the morning. The law says that it is forbidden to enter private territory, except there are serious suspicions of a very grave infraction. And there didn’t happen anything, the citizens were simply protesting, because the documents of the plot on which Chevron was planning to build, have also been published. It is a plot of land that entered the posession of the mayor, and this obviously happened by changing some plots illeagally, the researcher found out from the local inhabitants. The mayor’s wife inherited some plots in another village, and these were transferred with his (ed. note, the mayor’s) signature from the posession of a village into another’s. The plan was that his wife would be the official possessor, but this didn’t happen, because the mayor himself is the owner, and in the county land register office there is no valid document attesting this. It was only an agreement between two villages, pure protocoll. One of the signatures is the mayor’s one, who is going to own the plot. The villagers know this, because the plot has been previously owned by IAS (national agricultural cooperation), and, after that, by the village.

 

During our discussion with George Epurele, it was forbidden for the press to enter the territory occupied by the Gendarmerie. Everyone was stopped several hundred meters away, behind a curve and some hills, so that ”they could not see absolutely anything”. The arrested people are in Vaslui, where, according to the researcher, they are not allowed to keep in touch with the world, their cell phones are switched off. The gendarmes started [in the same time] to attack people, they entered houses and yards. There are some villagers who were taken in [to the hospitals], there are people with broken ribs, contusions. And the former mayor, Spiridon, is also in the Vaslui hospital. His daughter asked for his transference to Iaşi. We don’t know what happened, but I think the daughter has also been caught by the gendarmes and taken to Vaslui, after she made some declarations to the television (through phone).

 

If we don’t count the shootings, we can think about 21st December 1989. That is waht those people think who were there. Five-six gendarmes for one person, shields, barriers installed on private territories, people arrested and frightened, and the press is kept many hundres meters away. The people have been chased through the woods. Any group, even the smallest, is immediately surrounded by the gendarmerie. It is forbidden to meet more than three people, otherwise they come immediately. The children couldn’t go to school… the village is under siege. In this case, the rules of emergency state are valid.  

 

Forrás/Source: http://totb.ro/pungesti-sub-asediu/

 

András Orsolya fordításai