József Attila költészete (a) pszichoanalízisben – Branczeiz Anna beszélgetése Bókay Antal irodalomtörténésszel

110 éve született József Attila, aki nem csak költészetéről híres. Tudjuk, hogy amellett, hogy maga is járt pszichoanalízisbe, foglalkozott is a lélektan tudományával és mindez verseiben is megmutatkozik. Bókay Antal irodalomtörténészt arról kérdeztem, hogyan alakult a József Attila-recepció, mikor kerültek előtérbe azok a megközelítések, amelyek a pszichoanalízis felől közelítettek költészetéhez, miért van ennek relevanciája, mi köze van mindehhez a vallomásos költészetnek, hogyan épített fel József Attila egy pszichés hátterű poétikai stratégiát, s ha mondanak nekünk valamit, akkor mit mondanak nekünk József Attila versei és a pszichoanalízis.

Branczeiz Anna: Mind a Rákosi-, mind pedig a Kádár-korszak irodalomelméletében érvényesült a Petőfi–Ady–József Attila-fősodor, amely szerint mindhárom költőt valamilyen ideológiai felfogás mentén illesztették be a magyar irodalmi hagyományba. Többek között Lukács és Révai nyomán Petőfi lett a népiest képviselő „tézis”, Ady az eltévelyedett „antitézis”, végül József Attila a „kommunista”, a munkások pártfogója, az igaz forradalmár „szintézis”. Más nem lehetett volna ez a „szintézis”?

Bókay Antal: Egyrészt ez a költői kánon, amit említett, igazából nem az ’50-es éveknek a találmánya, hanem már egészen korán előkerül. Már 1904-1906 körül Babits Mihály igen kritikusan foglakozott a Petőfi-Ady költői tradícióval és ellenétezte azt egy másik, Arany Jánoshoz köthető poétikai hagyománnyal, önmagát természetesen ebbe az utóbbiba sorolta. Tehát voltak ilyen, a magyar költészet kanonikus folyamatait kijelölni akaró szándékok már jóval az ’50-es évek előtt. Az ’50-es években persze egy politikai háttérből indult ez a logika, a társas-szociális érzékenység, a forradalmakhoz való viszony határozta meg a követendő Petőfi-Ady-József Attila vonalat, amiből jó néhányan kimaradtak a két világháború közötti nagy szerzők közül is. Kosztolányi se volt benne, Babits se, az avantgard és Kassák is kimaradt. Tehát ez egy olyan vonulat volt, ami beemelt egy hagyományt, de egy másikat kizárt. Hogy ez mennyire volt logikus, az említett három költő mennyire vállalta volna egymást, az egy másik kérdés. József Attila például 1926-ban Párizsból írt egy levelet Gáspár Endrének és ebben beszámolt arról, hogy egy új költői beszédet alakított ki, amely tárgyias, tárgyiasan konstruktív, és teljes mértékben kizárja a szimbólum lehetőségét. Ez radikálisan Ady-poétika ellenes, de távol van Babits (és a Nyugat) akkori költészet-felfogásától is.

Branczeiz Anna: És akkor ezt a kánont nem is feltétlenül csak a versek alapján hozták létre?

Bókay Antal: Nem, sokkal inkább politikai-társadalmi állásfoglalás alapján. József Attilának a kommunista párthoz való kötődése és 1930 utáni verseinek kifejezetten marxista mondandója volt a döntő érv. Ennek viszont az volt az ára, hogy József Attila életművéből is sok mindent le kellett tagadni. Le kellett tagadni például a kései József Attilát is, de legalábbis háttérbe szorítani, mert nyilván a megjelent kötetek miatt nem volt letagadható. Bizonyos dolgokat viszont, például a József Attila-esszék és prózai írások egy elég jelentős részét eltüntették a háború utáni időkben és nagyon nehezen lehetett beszélni olyasmikről, amik a pszichoanalízishez, vagy éppen József Attila lelki problémáihoz kapcsolódtak, mert persze az sem volt elfogadható, hogy egy ilyen forradalmár költő pszichoanalízisbe jár, szomorú, melankolikus, nem látja élete értelmét.

Branczeiz Anna: És mikor változott meg a helyzet, mikor volt az a fordulópont, amikor már lehetett ilyesmivel foglalkozni és lehetett másképp nézni József Attilát is?

Bókay Antal: Ez szerintem már a ’70-es években elkezdődött, nem volt egy olyan dátumszerű fordulópont, amely a József Attila-recepciót hirtelen átalakította volna. Amikor én elkezdtem végzős diákként ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, akkor már sokkal liberálisabb volt ilyen szempontból a környezet. Az volt nagyon érdekes, amit fiatal kutatóként megtapasztaltam, hogy mi fiatalok nem nagyon tudtuk, milyen korlátok, szabályok vannak a tudományosságban, s úgy vágtunk bele a dolgokba, hogy az idősebb nemzedék szörnyülködött, hogy miket merünk kimondani, miközben ők is szerettek volna ugyanezekkel a kérdésekkel foglalkozni. Volt Stark Andrással és Jádi Ferenccel egy közös tanulmányunk, ami megjelent a Valóságban. ¹ József Attila öngyilkosságáról volt szó benne, arról, hogy az öngyilkosságnak milyen szociálpszichológiai háttere van, hogyan jelent meg ez a versekben. Akkoriban úgy gondolta a korabeli vezető irodalomtörténész társaság, hogy erről nem lehet írni, de egyszerűen megírtuk, anélkül, hogy végiggondoltuk volna, hogy mit lehet és mit nem. Megjelent és nem lett belőle különösebb probléma. Megtűrték, miközben a hivatalos kultúrpolitika még nagyon határozottan védte a régi elveket. Hozzáférhetővé nem tették ugyan a Szabad ötletek jegyzékét, de különböző trükkökkel a Petőfi Irodalmi Múzeumban el lehetett olvasni – én is elolvastam ott egykoron, Szabolcsi Miklós külön engedélye kellett hozzá. Közben meg jelent külföldön is, lehetett is róla írni valamennyit. Az igazán nagy változás a ’80-as évek második felében, végén történt. Ekkor már lehetett írni bármiről, csak mintha sokkal kevésbé érdekelte volna ez a dolog az olvasót. A Szabad ötletek jegyzéke megjelent, de alig volt visszhangja. A József Attiláról való gondolkodás megváltozása tehát egy folyamat volt és az akkori vezető irodalomtörténész-nemzedék is másképpen beszélt már. Szabolcsi Miklós nagy monográfia-sorozata sem a hagyományos, Révai-féle „Lobogónk: Petőfi” irányú munka volt, hanem annál sokkal komplexebb, Németh G. Béla pedig kifejezetten a kései József Attila-versekkel foglalkozott és azok szempontjából olvasta a költő más szövegeit, ami azt is jelentette, hogy egy olyan korszak kerül bele a kánonba, ami korábban nem volt jelen sehol sem.

Branczeiz Anna: Egyébként mikor és miért fordult az érdeklődése éppen József Attila és a pszichoanalízis felé?

Bókay Antal: Ez akkor a korszellem része volt. A késő szocializmus idején már sokkal kevésbé hittek abban, hogy egy gyors, dinamikus társadalmi változás boldoggá teszi az embereket, hanem a személyességnek, az énnek, az önteremtésnek a lehetőségeit keresték. És a kései József Attila ebben az egyik legfontosabb példának tűnt. Annyira, hogy többen öngyilkosok lettek ekkoriban, József Attilát utánozva, Szárszón. Ez egyfajta felvétele is volt annak az emberi pozíciónak, amit József Attila alakított ki a kései költészetében. Lehetett volna más is, aki ezt közvetíthette volna, például a kései Kosztolányi a Számadással vagy Szabó Lőrinc, de Szabó Lőrinc más irányba fordult a Te meg a világ után, s ez már közel sem volt annyira példaszerű, mint József Attila költészete.

Branczeiz Anna: Talán József Attila jobban benne volt a köztudatban, mint Kosztolányi vagy Szabó Lőrinc?

Bókay Antal: Igen, nyilván. Bár nekem középiskolában Bécsy Tamás volt a magyartanárom és ő például már egy másfajta logikát követett ekkor, a ’60-as évek második felében, így mi elég sokat tanultunk Kosztolányiról és Babitsról is. Tehát elvileg benne lehettek volna a köztudatban, csak persze a politikai nyomás miatt valóban korlátozottan. Kosztolányi-köteteket, verseket lehetett olvasni, Babits sem volt elzárva, sőt voltak nagy Babits-hívő költők. Az Újholdasok (például Nemes Nagy Ágnes) egyértelműen Babits folytatásaként tüntették fel magukat, akkor is, ha tárgyias költészetük igazából sokkal inkább a József Attila-i költői beszédet folytatta. Végül mégis csak József Attila vált valahogy ilyen abszolút népszerű figurává, talán a kései József Attila az, aki ezt a ’60-as, ’70-es években megjelenő életérzést leginkább meg tudta fogalmazni már ’35-36-37-ben. Különösen érdekes, hogy ma sem lett emlékművé, olyan klasszikussá, akit jelentősnek, fontosnak mondanak, de már nincs benne a mai emberek vers-tudatában. Ezt a különleges, élő pozíciót jelzi az, hogy számtalan mai költő játszik a verseivel, beszédmódjával, szavaival. Egész kötetek születtek, Kovács András Ferenc Szabadvendége, Zalán Tibor Dünnyögés félhangokra, vagy az olyan posztmodern-vállalkozás, mint a Már nem sajog: József Attila legszebb öregkori versei. De nap mint nap születnek új átírások a Születésnapomra című versről. Roland Barthes említette az írhatóság és az olvashatóság különbségét, úgy tűnik, hogy a József Attila-költészet valami nehezen megmagyarázható, nyilván igen bonyolult recepciós pozíció miatt valamennyire benne maradt az írhatóságban is, ami jelentős többlet a nagy költőt általában megillető olvashatóság mellett.

Branczeiz Anna: A pszichoanalitikus megközelítés egyébként az értelmezések többségének ott van a hátterében. Ez valóban ennyire fontos, kézenfekvő?

Bókay Antal: A pszichoanalízis azért érdekes, azért kapcsolódik annyira József Attilához, mert az a fajta önteremtés és önismeret, ami a kései József Attilát jellemzi, alapvető kiindulópontja a pszichoanalízisnek. A pszichoanalízis nem egy embert, személyt tárgyszerűen leíró tudomány, mint a pszichológia nagy része, hanem azt feltételezi, hogy egy sajátos terápiás szituációban olyan önismereti folyamatok zajlanak, amelyek során el lehet érni olyan gubancokat, az emberi önteremtődés olyan terepeit, amelyeknek a megértése, megfogalmazása gyógyulást hoz vagy másfajta életvezetési lehetőséget kínál az ember számára. Ez az önismereti, önkutató jelleg jellemzi a kései József Attila verseit is, s valószínűleg a varázsának ez az egyik meghatározó része. Persze az sem véletlen, hogy ő maga is pszichoanalízisben volt, ’33-tól kezdve folyamatosan, s előtte is már valamennyire ismerte a pszichoanalízist. Szóval van egy ilyen kapcsolat is, hogy ha valaki pszichoanalitikushoz jár, akkor természetesen az életét is pszichoanalitikus módon gondolja végig, s ha verset ír, akkor ez azokban is megmutatkozik.

Branczeiz Anna: Volt Amerikában egy poétikai irányzat, a confessional poetry (vallomásos költészet), ami ön szerint fémjelzi József Attila költészetét is. Honnan jött az ötlet, hogy éppen a vallomásos költészet felől vegye górcső alá József Attila verseit? És egyáltalán, mi az a vallomásos költészet, hiszen Kulcsár Szabó Ernő is használja ezt a fogalmat és tudjuk, hogy különben is roppant problémás nemcsak maga a kifejezés, de az is, amit takar. Mit gondol erről?

Bókay Antal: A pszichoanalízis maga is egyfajta vallomásos költészet, hiszen az ember elmegy, bekapcsolódik egy terápiás folyamatba és elmond dolgokat magáról, tehát vallomást tesz. Elmondja az álmait, az ötleteit, asszociációt. Szokták mondani egyébként, hogy Freud műve, az Álomfejtés a vallomásos irodalom egyik nagy műve és Szent Ágoston, meg Rousseau munkái mellé teszik, hisz az Álomfejtésben az álmok nagy része Freud saját álma. Tehát a pszichoanalízis maga vallomásos természetű, s ez az önismereti, önteremtő folyamat a vallomás egyik lényegi összetevője. Maga a szó pedig az amerikai kritikában egy olyan költői kört jelölt, például Robert Lowellt, Sylvia Plath-t, Anne Sextont, akik az 1950-es évektől kezdve léptek fel, és jellemzőjük volt, hogy elutasították a tárgyias költészetet és a belső, a lélek mélyének nagyon szisztematikus kutatása felé fordultak. Nem véletlen, hogy valamilyen módon mind kapcsolatban álltak a pszichoanalízissel, pszichoterápiával. Így a vallomásosság itt összefonódott a pszichiátriai dolgokkal, a pszichés patológiával. A szó persze poétikai értelemben valóban nem tökéletes, mert össze lehet keverni azzal a fajta vallomásossággal, ami a szimbolizmust jellemezte, aminek a lényege az én kiáradása, ahol a vers beszélője elmondja mindazt, amit ő átél a világban. Az a fajta vallomásos költészet, amit József Attila írt, ettől nagyon eltér. Nem hangulatokat közölt, hanem kikutatta, és nagyon szigorúan analizálta azokat az emlékeket, élményeket, amik a tudattalanban tárgyiasulva, az ő karakterét, személyét létrehozták. Tehát sokkal inkább egy belső tárgy kutatása ez, mint egy automatikusan, magától kiáradó élmény-emlék elmondása, ami például Ady költészetében van. Az a fajta vallomásosság, amely az említett amerikai költőket és József Attilát jellemzi, egész más, sokkal szigorúbb, szisztematikusabb. Tulajdonképpen egy személytelen személyesség. József Attila például végig elemzi a kései költészetében az összes belső tárgyat, a saját gyermeki pozícióját a világhoz, kapcsolatát az apai és anyai személyekkel, kutatja a felnőttség lehetőségét és lehetetlenségét, szóval mindazt, ami az önteremtést lehetővé tették számára.

Branczeiz Anna: És hol találkozott ezzel az irányzattal? Feltételezem ezek után, hogy kézenfekvő volt efelől értelmezni József Attila verseit.

Bókay Antal: Ez inkább fordítva történt. Nem az amerikai vallomásos költészet felől értelmeztem József Attilát, hanem egyszerűen feltűnt, hogy ők ugyanolyan módon beszélnek, mint a magyar költő. Még pályám korábbi szakaszában, amikor kifejezetten József Attila kései költészetével foglalkoztam, próbáltam ennek az időszaknak a belső rendszerét megtalálni, s így jöttem rá olyan dolgokra, mint az apa-anya-felnőtt kapcsolatok. Ezeknek nyomán kezdtem el világirodalmi párhuzamokat keresni, s adódtak olyan szinte azonos költői pozíciók, mint Sylvia Plath és a Daddy című verse, amelyikben egy nő ugyanúgy fogalmazza meg az apával kapcsolatos ödipális élményeit, mint ahogy a férfi József Attila az Kései siratóban megfogalmazta az anyához kötődést. ² Ennek hatására kezdtem el aztán olvasgatni a vallomásos költészetről.

Branczeiz Anna: Van olyan József Attila-vers ön szerint, amit a leginkább a vallomásos költészethez lehet sorolni, ami állatorvosi lova ennek a poétikai magatartásnak József Attila költészetében?

Bókay Antal: A Kései sirató például ilyen, de sok olyan vers van, ami ilyen szempontból érdekes. Vannak olyan vallomásos versek, melyek egy apa-gyerek viszonyról szólnak, s itt mindig a bűnösség a probléma a kései József Attilánál (ilyen a Nem emel föl, vagy a Bukj föl az árból). Isten(apa)-verseket József Attila korábban is írt, de az 1925-26-27-es József Attilánál az Istenhez, meg az apához nem kötődik a bűnösség, a rend, hanem valami kedves, ölelős apa-figura uralkodik a versekben. ’36-37-ben már nagyon következetesen egy ödipális apaviszony jelenik meg, minden a bűnösség, az értékrend körül forog. Ez is egyfajta vallomás. A másik ilyen, hogy az ember gyerekpozícióban van a világgal szemben, s a versek arról szólnak, hogy ezt hogyan éli meg, s hogyan tud, vagy nem tud ezen változtatni és ez milyen következményekkel jár. Ennek a témának is vannak versei. A Karóval jöttél… például tipikusan ilyen felnőtt-gyermek viszonyt ábrázol. A kései költészet domináns tengelye az anya-gyermek kapcsolat, és érdekes módon ez mindig a csalás, csalódás körül épül ki, akörül, hogy az ember mindig, szükségszerűen elveszíti az anyai teljességes szeretet egykori ígéretét.. Nemcsak a Kései siratóban jelenik ez meg, hanem a Gyömrői Edithez írott versekben is. Ez egy nagy, tiltott és persze teljesen egyoldalú szerelem volt, hiszen Gyömrői József Attila pszichoanalitikusa volt (ilyen a Gyermekké tettél, a Nagyon fáj). De ilyen volt a megújított, 1936-os a Vágó Márta-kapcsolat is (pl. az Elmaradt ölelés miatt című vers) való kötődés, s a Flóra-szerelemben is vannak ilyen ödipális dolgok, szóval a nőhöz, az anyához való viszony a kései József Attilánál már ebben a vallomásos keretben jelenik meg. Az Ódában nem. Az Óda egy tárgyias vers, megpróbálja a szerelmet mint egy struktúrát, emberi létjelenséget szételemezni, tehát ott még nincs szó vallomásosságról abban az értelemben, ahogy a Kései siratóban..

Branczeiz Anna: És az öngyilkosság-versekkel mi a helyzet?

Bókay Antal: József Attila öngyilkosságának kérdése a kultusz, a személyes recepció fontos része. Nyilvánvaló és egyértelmű, hogy öngyilkos volt, erről szólnak a búcsúlevelek, szól több vers is. Engem ebben nem a biográfia, hanem a vers érdekelt, az, hogy hogyan fogalmazza meg a költemény ennek a cselekedetnek a tervét, lényegét. Az 1936-37-ben keletkezett öngyilkosság-verseknek két típusa van. Az egyik az apához kapcsolódó, amiről a Juhász Gyula halála kapcsán írt versben és töredékekben lehet leginkább olvasni. Itt is van felnőtt-gyerek, apa-gyerek, bűnösség-probléma. Azt írja, hogy „Ugy tettél, mint a kisgyerek / ki becsöngetett s elszaladt.”. A másik típus pedig az anyához kötődik, ez volt a későbbi, 1937-es. Ide tartozik az Irgalom, édesanyám, és a sokféle módon átírt Majd… című vers. Ebben arról van szó, hogy a mama visszajön a fiúért a túlvilágról, összeszedi szétroncsolt testét, összefogja a vers, a dal erejével a születést és a halált („dajkált énekelve”) és magával viszi, egy szeretetteli teljességes létbe. ³ A tényleges öngyilkosságnál ez a második volt a működő modell. Nagyon pontosan leírható, hogy József Attila anyjának születésnapja-névnapja hogyan kötődik időben az ő öngyilkosságához, az öngyilkosság módja hogyan kötődik azokhoz a képzetekhez, amiket elmond már korábban, hogy „…összeszedi a halott, / ki élt, ki dajkált énekelve”, hogy szétesik a teste a vonat kerekei alatt, amit összegyűjt a mama és viszi magával a másvilágra. Tehát valójában ez áll az öngyilkossága pszichés hátterében.

Branczeiz Anna: Van olyan feltételezés, hogy József Attila öngyilkossága is a József Attila-féle poétikai stratégia része. Egy előadásának a szövegében (Nagyvárad, 2014) azt fejtegeti, hogy milyen érdekes párhuzam vonható József öngyilkossága és a mama névnapja és születésnapja között. December 4. viszont mégsem december 3. Mennyire lehetett ez nála tudatos, előre megtervezett?

Bókay Antal: Lehet véletlen, de december 3-án követi el az öngyilkosságot és 4-én már ott van a mamánál, és december 4. Borbála nap, ez volt a mama keresztneve és egyben születésnapja is. Van így valami belső logikája a dolognak, a sors megköltése a nevekhez, a belsővé vált személyes emlékekhez kötődik. És azt jól tudjuk, hogy a születésnap és a saját név milyen fontos volt József Attilának. Nem tudok más költőről, aki annyi verset írt volna e két témáról, mint ő.

Branczeiz Anna: Azt mondta egy bemutatkozójában, hogy a pszichoanalízist, az ilyen elméleteket azért is szeretjük, mert azt várjuk, hogy mondjanak rólunk valamit. A költészettől is ezt várjuk? És József Attilától, illetve a hozzá hasonló, a vallomásos költészethez sorolt költőktől még inkább?

Bókay Antal: Persze, biztos. Szerintem a költészetnek, ugyanúgy, ahogy a művészetnek, éppen az a feladata, hogy a bennünk működő vágyakat, irányokat, élménytendenciákat kidolgozza, s az, ami homályosan az emberben benne van, arról adjon valami világosabb, pontosabb képzetet. Ez pedig József Attila esetében is nyilván fennáll. Egy szerző, egy író, egy mű addig népszerű, ameddig képes erre az élménykonstrukció-megosztásra.

Branczeiz Anna: És önnek mond valamit a szakmai dolgokon kívül, hogy József Attilával és pszichoanalízissel foglakozik?

Bókay Antal: Igen, a pszichoanalízis kifejezetten, de József Attilával is azért kezdtem el foglalkozni évekkel ezelőtt, mert ilyen szempontból érdekelt voltam vele kapcsolatban. Amikor diák voltam a főiskolán, volt egy Petőfi-évforduló, akkor diákköri dolgozatban csak Petőfiről lehetett írni. Én akkor a romantikus Petőfivel foglalkoztam, meg az Apostollal, sőt amikor elkezdtem tanítani a főiskolán, akkor is először a romantika korszakáról tartottam előadást és szemináriumot, de nem maradtam meg ennél, József Attila mindig ott volt a háttérben. A pszichoanalízis meg egy nagyon hasonló terepe a világnak, varázslatos világ, valamifajta fogalmakon keresztül működő költészet, izgalmas vagy éppen veszedelmes titkok tárháza.

 

Pécs, 2015. március 17., Branczeiz Anna-Bókay Antal