Ugyan nincs lehetőségem ellenőrizni, hogy a Kötter Tamás első kötetében ábrázolt világ valóságos korrajzként megállja-e a helyét, szerencsére a Rablóhalak címet viselő novellafüzér szempontjából ez teljesen mindegy is. A tudatos szerkesztés eredményeként kötetbe kerülő tizenhárom, a budapesti ügyvédi és üzleti élet bemutatására vállalkozó novella nagy része már felbukkant különböző folyóiratokban, azonban úgy vélem, hogy a kötetbe rendezés jót tett a szövegeknek. Míg külön-külön olvasva marginálisnak és olykor fennhéjazónak tűnhettek az írásokban megjelenő elbeszélői hangok, addig így olyan atmoszférát tudnak teremteni, amelyben az egyes szövegekben kérdésekként felmerülő problémák nem problémák többé, hanem ok-okozati összefüggéseiben ábrázolt leírásai egy szegregált és eddig nem látott világnak. Ez pedig olyan könyvet eredményez, amelynek megformáltsága tényleg mutat rokonságot a különböző ajánlókban és a fülszövegben is említett szerzők (pl. Bret Easton Ellis, Michel Houellebecq, Raymond Carver) írásmódjával, azonban ezek ötvözésénél és utánzásánál a szerző továbbment, legfőképpen azzal, hogy a már a felsorolt íróknál is meglévő tematikus elemeket, és az ezekhez kapcsolódó problémákat nagyon jól sikerült a „magyar valóságra” adaptálnia.

Ez nem csak abban mutatkozik meg, hogy a könyvet végigolvasva, lassan már álmomból felébresztve is el tudom sorolni Budapest ebben a körben menő éttermeit, úgy mint: Déryné, Baldaszti’s, Spoon Hajó, Klassz, Pomodoró, Kantin, Manna, Mini, T&G, Csalogány 26, vagy hogy megtudtam, a fiatal lányok körében a Porshe 911-essel rendelkező pasik a legkívánatosabbak. Ezeknek az elemeknek az újra és újra elhangzása szinte az összes férfi szereplő szájából – akik rendszerint a negyvenes éveik elején járó, jóképű, izmos, befolyásos, gazdag, önző emberek, akik bármit megkaphatnak – arra enged következtetni, hogy az ábrázolt világban megjelenő férfiak felcserélhetők, a nevük (Tamás, János, Péter, Sándor stb.) sem nagyon számít, csak és kizárólag a pozíciójuk. Így egy típust állít elénk a kötet: a munkájában sikeres, ám pozíciójából adódóan munka helyett befolyásos ügyfelekkel reggelikre, ebédekre, vacsorákra járkáló, minden buliban megjelenő, bármilyen lányt felszedő férfi alakját, aki egyébként mérhetetlenül magányos; gyakran unatkozik és ilyenkor csak bámul maga elé; valamint az emberi és szerelmi kapcsolataiban sem feltétlenül sikeres. Így ismerjük meg a feleségét megcsaló, ám anyagi érdekek miatt elhagyni nem tudó Jánost a Give me summer című novellában, aki aztán később mégis elváltan, egy volt barátnője által átverten köszön vissza a kötet címadó írásában. De például az ő ügyvédje, Tamás is többször felbukkan. Az első, A Mars című, szövegben megtudhatunk néhány dolgot a múltjáról, az ügyfeleiről, illetve az állandó semmittevésről, amit nagyon un, de a női nézőpontot érvényesítő, Isten halott című novellában arra is fény derül, hogy egy kellemesen eltöltött vacsora után hogyan kényszerítette orális szexre naiv beosztottját. Ezek az egyéni, csak a kötetet végigolvasva felsejlő történetek azonban nem változtatnak azon a benyomáson, hogy a karakterek egymással helyettesíthetők.

Kötter Tamás olyan alakokat írt nekünk, akik annak ellenére, hogy a pénzüknek és a hatalmuknak hála bármit megszerezhetnek, nagyon erőteljesen küzdenek a magány és a társtalanság ellen – hiába. A látszólagos problémamentesség rendkívül egysíkú helyzetkezelő és problémamegoldó mechanizmust generál ezekben az emberekben. Ez a férfiak nőkkel szemben tanúsított viselkedésére éppúgy jellemző, mint minden másra. Ennek legélesebb megnyilvánulásával a Minden gyanú felett című szövegben találkozhatunk, ahol az elvált, budai villájában egyedül élő férfi a bejárónőnek, Terikének a névnapjára virágot és pénzt ad, ugyanúgy, ahogy a hirdetésben (miszerint „Megbízható középkorú úriember Budapesten tanuló diáklányt támogatna, kölcsönös diszkréció mellett.”[131.]) talált lányokat is ezzel a gesztussal bocsátja útjukra, miután megunta őket. A diáklányokkal való kapcsolatában pedig ugyanazokat a dolgokat csinálja velük − és ezt az elbeszélő szinte ugyanazon mondatok, sőt olykor hosszabb részek ismétlésével is érzékelteti −, mint amit az immáron Svájcban élő lányával is csinált, amíg az diák volt. Például: „Ilyenkor kirándultunk, télen Olaszországban síeltünk, Bécsben vásároltunk, színházba vagy moziba mentünk. Nyáron a hétvégéket a balatoni nyaralómban töltöttük. Vitorláztunk.” (130.) De a kapcsolatok felszínességére a Szajónara című szövegben szép példa, hogy a Japánba áthelyezett vezetőnek a kollégái csak annyira fontosak, hogy a búcsúzáskor készült képek közül csak azokat tartja meg, amelyiken a csúnya gyakornoklányok és az asszisztense nem szerepelnek. A nemkívánatos embereket egy mozdulattal törli ki a memóriájából (ahogy a fényképezőgépéből is).

A kötet bemutatóján elhangzott, hogy a női olvasókat majd biztosan felháborítja, hogy a szövegekben a szerző a női szereplőket milyen rossz színben tünteti fel. És igaz, hogy a történetekben felbukkanó nőalakok motivációi a gazdagság, a pénz és a luxus háromságában kimerülnek, szerepüket tekintve pedig vagy megcsalt feleségek vagy elhanyagolt szeretők vagy kitartott fiatal diáklányok, a felvázolt világban nem éreztem ezt visszásnak. Főképp, hogy erőteljesen a már fentebb jellemzett férfitípus szemén keresztül látja őket az olvasó. Két novella (Arany Jaguár, Isten halott) van a kötetben, amelyeknek én-elbeszélője nő. Előbbiben egy titkárnőből magas beosztásúvá váló, ám a főnökének szeretőjeként a férfitól függő nő története tárul elénk. A majdhogynem unalmas szövegbe egy hatásvadász, ám a figyelem fenntartása érdekében elengedhetetlen, durva szexjelenet leírása is beékelődik. Ez azért lesz érdekes, mert a másik női szemszögből elmondott történet főszereplője pedig nemi erőszaknak esik áldozatul, igaz, nemcsak a nagymenő ügyvéd által, de a lány jogait elvileg védeni akaró Balázsnak „köszönhetően” is. Ez a két történet pedig megerősíti a már a többi írásból összeálló férfi képét: a könyv a bárkit eltiporni és bántani képes, a nőkre tárgyként tekintő, durva és erőszakos férfit prezentálja. Fontos, hogy a kötetben szereplő férfiak durvasága a hatalmuk és a hierarchiában elfoglalt helyük érzékeltetésére szolgál; azt nem lehet mondani, hogy nem képesek gyengédségre vagy hogy egy-egy nő (teste?) iránt érzett szerelmük ne keltene bennük érzelmeket. A többször visszatérő nőalakok közül talán a modell és fotós Anna tekinthető kivételnek, akinek valamilyen módon mindig sikerül ezt a férfitípust irányítania. A lányt bemutató leírás a Prága című novellában, amely egy női magazin hasonló jellegű cikkének átirata (sőt, stílusparódiája), a kötet egyik legjobban sikerült része. De a már említett, Isten halott című szövegben a történtek súlya és a megformáltság parodisztikus jellege közti differencia szintén kiemelendően jóra sikeredett.

Amíg a férfiak megszólalásaiban található ismétlődő passzusok az elbeszélésmód sajátosságaként, a tematizált világ monotonitásának érzékeltetéséül szolgálnak, addig a nők kinézetének leírásában (pl. hátrazselézett haj, feliratos topot viselt stb.) inkább a szerző prózanyelvének hiányosságai mutatkoznak meg. Persze, a megjelenített nőalakok egyformaságára is felhívhatja ez a figyelmet, ám ebben az esetben ezek az ismétlődő mondatok nem érik el a kívánt célt. Ugyanúgy, bár ezeknek a nőknek az intelligenciája a galambokéval vetekszik, kissé indokolatlannak tartom, hogy akárhányszor megszólalnak, azt az elbeszélő a „búgta” kifejezéssel kommentálja. A prózanyelv finomítása, és a szövegeken érezhető megkonstruáltság (amely a novellák nagyon hasonló felépítésében érhető tetten) feloldása még az író előtt álló feladatok közé tartozik. Ezek persze eltörpülnek amellett, amire már a bevezetőben is utaltam: miszerint Kötter Tamásnak a gazdagságot és az ezzel járó problémákat remekül sikerül a tipikusan magyar környezetben ábrázolnia. Ezek a megoldások – azon az elég egyértelmű tényen túl, hogy a cselekmények nagy része Budapesten játszódik – többféleképpen is jelen vannak. Például a kötetben egymás mellé kerülnek idézetek többek között Bret Easton Ellis, Hunter S. Thompson, J. R. R. Tolkien vagy Pál Ferenc tollából, és a popkultúra legváltozatosabb bugyraiból (Madonna, Heaven Street Seven, Akkezdet Phiai, Dopeman). Ennek egyik legreprezentánsabb példája, amikor Nietzsche kultikus mondata, miszerint Isten halott, válik egy novella címévé, majd rögtön alatta pedig mottóként ez áll: „A multi, hidd el, nem Jézuska, / Te rabszolga vagy, ő meg géppuska” (209.). Utóbbi – mondjuk nem feltétlenül a Nietzsche munkásságáért rajongók körében – a Magyarországon ismert Deniz Ha fájni kell, fájjon! című dalának szövegéből való.

A „magas” és „alacsony” kultúra ilyen szintű keveredése pedig – véleményem szerint – mindenképpen üdvözölendő. Nemcsak azért, mert a kettő között oly meghatározhatatlan határt még inkább elmossa, hanem mert ezáltal élővé és jelenlévővé teszi a szövegeket. És ami talán még ennél is fontosabb: egy percig sem akar álszent lenni. Ez a történetek során többször felbukkanó, valóságshow-szereplőkre tett utalásokból is kiolvasható. Mert az, hogy a felső tízezer (is) bevallottan ezeken szórakozik, nemcsak az igények silány voltát érzékelteti, de a „közös tudás” rámutat a hasonlóságokra a kötetben bemutatott világot nem ismerők és a csak ezt ismerők között. És még ha nekünk, magyaroknak, csak VV Éva és Pongó jutott Paris Hilton vagy Kim Kardashian helyett, ennek a nem elhanyagolható különbségnek az érzékeltetésére tett kísérlet (természetesen nem összevetésként, csak a saját helyzetünk bemutatásával), úgy vélem, a kötet egyik legnagyobb erénye. Rendkívül szórakoztató – és egyben keserédes – volt a kis magyar felső tízezer történeteit olvasni, és bár ennek a tematikának és írásmódnak a folytathatóságát kétségesnek tartom, azért ha abból indulok ki, hogy Bret Easton Ellis sem csak egy jó könyvet írt (csak hogy a Paris Hilton – VV Éva párhuzamot tovább fűzzem), még van remény. Kötter Tamás, ahogyan a Vonzás szabályaiból ő is idézte könyvének bemutatóján: egy olyan helyben reménykedett, amit még nem foglalt el senki. Ő most sikeresen elfoglalt egy ilyen helyet, innentől pedig csak rajta áll, hogy a későbbiekben mit fog kezdeni vele.

Kötter Tamás, Rablóhalak, Kalligram, Pozsony, 2013.