Az ÚjNautilus második könyvszemléje a 85. Ünnepi Könyvhéten: Esterházy Péter, Bartók Imre, Tinkó Máté, No Kredit Szabadegyetem, Vilcsek Béla

Személyes metafizika

Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat –, Magvető, Budapest, 2014. 2490 Ft

„Uram, miért kellenek a szavak az imádkozáshoz?” – ordított az égre Nyáry Pál az Egyszerű történet vessző száz oldal Kardozós változatában, (119.) az újabb, a Márk-változat pedig éppen azt adná elő, hogy nem kell.Esterházy Péter tehát a lazán értelmezhető előzménykötetben már felvetett, ima-témához fordul vissza – ennyiben függ vele össze. A Márk-változatot egy olyan huszadik században élő fiú mondja el, egyébként valóban egy fiúgyerek nyelvén, aki maga nem beszél, akiről azt hiszik hosszú ideig, hogy néma, pedig csak nem akar beszélni. Belül imádkozik, s állandóan imádkozik, így tartva magához közel az Istent. Szinte hallani a wittgensteini intést, hogy amiről nem lehet, arról… És szépen fel is sorakoznak a klasszikus metafizikai oppozíciók, a kívül és a belül: „úgyis csak belül lehet imádkozni” (19.); a beszéd és a nem beszéd; „a szó nélküli Isten és az istentelen szó.” (25.) A szövegben Márk evangéliumának átiratai is szerepelnek, szó szerinti átemelésben, vagy a Krisztus-történetet előadó nagymama nyelvén, így szépen előadódik a gyermek Isten- és hit-megismerése, különböző szereplők halálával egybekötve. S úgy tűnik, tudva, hogy a szerző már számtalanszor körüljárta a nyelvi mondhatóság és mondhatatlanság határait, (ezt fel is rótták neki) most egy olyan műfajra, vagy szövegre óhajt rámutatni, mely mintha az egyetlen olyan nyelv volna, melynek van foganatja, kimegy valamire, csinál valamit a világban vagy a lélekben: „azért imádkozom, hogy higgyek, Azt hiszem. Hogy legyen kiben hinnem”. (21.) Csalódnunk kell azonban ebben is, mert amiről itt szó van, a legszemélyesebb belső világ, a menedék, a hit, és hogy mit kéne akarni a halál utánra, mely valójában „csak” akarás, nyelv nélkül, belső csüngés valamin, vágyakozás. De ezzel nincsen baj, hiszen „a vágyakozás is jó”. (13.) A Márk-változat is a szerzőre olyannyira jellemző nyelv körüli gondolkodás szerves része, ám pozitívumként mutatható fel vele kapcsolatban, hogy megpróbál valami módon kiutakat keresni a wittgensteini nyelvi kalickából.

Makai Máté

Poszthumán horrorkarnevál

Bartók Imre: A nyúl éve, Libri Kiadó, Budapest, 2014. 3990 Ft

A monumentális filozófiai biohorror-trilógia második kötete nagyjából ott folytatódik, ahol a szekvenciaindító Patkány éve véget ért, az emberiséget megszüntetve megőrző biológiai kataklizma tragikomikus eseménye után. Az első könyvben megismert filozófustriumvirátus egy módosult génháztartású, groteszk mutánsok által uralt, posztapokaliptikus metropolisszá változott New Yorkban kell, hogy szembenézzen azzal, amit saját maga szabadított rá a világra. A katasztrófa előidézői, így a második kötet lapjain, a katasztrófa – azaz utolsó és talán legsajátabb művük – elszenvedőivé avanzsálnak és a Patkány Éve világát meghatározó botanizációs allegória helyét a mutáció poétikája veszi át. Mintha maga a könyv is a mutáció széttartó logikája szerint szerveződne: a double coding posztmodern esztétikájának jegyében a trash és a bodyhorror nyersességét, megszólalásmódját és izgalmas eseményorientáltságát keveri egy cizellált és szélsőségesen lírai nyelvezettel és az európai filozófia- és eszmetörténet sajátos paródiájával. Marx, Wittgenstein és Heidegger mellett ezúttal Martha Nussbaum, Jacques Lacan és Trent Reznor referenciális figurái is gondoskodnak arról, hogy a poszthumán karnevál mutánslogikája magával ragadja az olvasót és ötszáz sűrű oldal után kifinomult hollywoodi dramaturgiaérzékkel, egy atombomba robbanása előtti utolsó pillanatban hagyja magára, a trilógia záróköve eljövetelének ígéretével.

Urbán Bálint

„Hiszen ő alapját függéseiben látja”

Tinkó Máté: Amíg a dolgok rendeződnek, Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2014. 1900 Ft

Tinkó Máté első verseskötetében a lírai én saját és rokonai múltját, az ezekhez kapcsolódó helyeket a (versbe?) rendezése által próbálja körülírni, ezáltal kvázi megteremteni önmagát. Ehhez a szövegekből kibomló családtörténetet (annak minden esetlegességével együtt) hívja segítségül, amely tovább bonyolítja a versekben azt az egyébként is érezhető eldönt(het)etlenséget, amely a líra és próza határára szorítja az olvasottakat. Ez pedig kissé destruktívan hat kötetre, mert a forma miatt érzett bizonytalanság elvonja a figyelmet a versek líraiságáról. Pedig a másiktól való függés, illetve a haláltól való félelem témává válása, ezáltal pedig a függetlenedés igénye elkezdi összeállítani azt az ént, amely a versek bázisa, összekötő eleme lehetett volna. Ez esetben (egyébként lehet, hogy tudatosan) idáig nem jutott el a szerző, hiányérzetet hagyva az olvasóban, ám ettől függetlenül is érdekes pályakezdő kötet lett az Amíg a dolgok rendeződnek, mert a meglévő hiányosságok és az említett sikerületlenség ellenére (vagy éppen ezért!) benne van a folytatás/fejlődés lehetősége.

Takács Éva

„Ne próbáld megváltani a világot. Teremts egyet!”

No Kredit Szabadegyetem. A könyv, szerk. Sántha Gábor, Sós Dóra, Varga Júlia, Attention, Budapest, 2014.

A szórakoztatónak szánt ismeretterjesztő könyvek kapcsán is az a legnagyobb kérdés, hogy mi újat tudnak felmutatni a korábbi, hasonló jellegű kiadványokhoz képest. A No Kredit Szabadegyetem és a No Kredit magazin újdonsága az volt, hogy főleg pályakezdő értelmiségiek álltak mögötte. A magazin nagy előnye továbbá a több mint száz, alteres hangulatot kölcsönző artwork. Ezen után nem igazán érthető, ez utóbbiak miért maradtak ki a kötetből. A közvetlenség megteremtésének eszköztárában csak a szerzők bemutatkozásának módja és a hivatkozások szerzőfüggő volta marad. Előbbi sokszor meglepően nyílt, melyre nehéz nem ösztönös rokonszenvvel reagálni, azonban nincs részletezve, ki milyen szakmai háttérrel rendelkezik; utóbbi pedig az egységes képet csorbítja. Mindezeken túl hátránya a kötetnek, hogy a tematikus szerteágazottság önkényességét csak az ellensúlyozza, hogy a kötet a magazin metszete is igyekszik lenni – ezzel viszont az önállóságát kockáztatja. Ami pozitívum: maguk a szövegek. A szövegek egyenként ugyanis értékes tudásanyagot reprezentálnak, nyelvezetük jó érzékkel egyensúlyoz a könnyedség és a tudományosság között. A szövegekért érdemes a könyvet kézbe venni – a többit tekintve: a közvetlenség valóban egyedülállóvá teszi a magazint és tehetne egy ilyen kötetet a többi ismeretterjesztő projekt között. A megvalósítás eszközein azonban, az utóbbi esetében, lett volna még mit csiszolni.

Tálos Barbara

„A kritika kritikája”

Vilcsek Béla: A kritika válsága. A válság kritikája, Napkút, Budapest, 2014. 2490 Ft

Azt nem tudom, hogy a kritika válságban van-e, és hogy a kritikának természete-e az örök válságban leledzés – az azonban biztos, hogy csakis egyetérteni tudok Vilcsek Bélával abban, hogy kritikára és még inkább kritikakötetekre, amelyek a kritikus addigi munkáit gyűjtik egybe, nagy szükség van. A kritika válsága című kötet ugyanakkor nem csupán a szerző eddigi írásait, kritikáit tartalmazza, hanem egy olyan válogatást tarthat kezében az olvasó, amelyben minden szöveg érinti vagy a kritikaírás elméleti hátterét, vagy annak módszertanát, gyakorlatát. Kritikusként vitapozícióba helyezkedhetünk, olvasóként Vilcsek Béla irodalom- és kritikaszemléletéről kaphatunk képet, és nem utolsósorban kezdő kritikusként tájékozódási pontokat kaphatunk – és ezen pontokat természetesen később át is értékelhetjük, hiszen a szerző meglátásai is azt szorgalmazzák, hogy idővel a saját, reflektált kritikusi pozíciónkat alakítsuk ki. Ennyiben fontos és hiánypótló is ez a kötet.

Dobás Kata