Az egész azzal kezdődött, hogy betörtek hozzánk. Amikor megpillantottam a feldúlt lakást, rögtön megértettem a Tájkép csata után című festmény mélyebb hangulati-tartalmi üzenetrétegeit. Aki megélt már lakásfelforgatást, tudja, miről van szó, aki nem, az örüljön. Minden kellemetlenség ellenére, az a határozott érzésem támadt, hogy a betörő munkájában volt némi elegancia. Hogy miért gondolom ezt? A teraszajtón jött be, s az odatámasztott biciklit finoman az asztalhoz tolta, a téliesítéshez használt szivacshasábokat, melyek az ajtóbenyomáskor nyilván szanaszét csúsztak, milliméter pontosan visszarakta a radiátor mellé. Továbbá a laptopomat nem vitte el, csak félig lecsukta, azaz bukóra állította. Az is felmerült bennem, hogy bejelentkezett rajta, és írt a barátnőjének: szia, édes, megvan Bali, igazi balekokhoz törtem be, csók, Ricsi. Amikor a helyszínelővel örömittasan közöltem a munkaeszközöm mesébe illő megmenekülését, hivatalos hangon csak annyit közölt: asszonyom, az ön laptopja nem képvisel piaci értéket. Ez, mondjuk, nem esett valami jól. De amikor arra gondoltam, hogy a dolgok szerencsétlen együttállása miatt elég tetemes anyagi kárunk keletkezett, visszanyertem valamit, de nem tudnám megmondani, hogy pontosan mit. Egy biztos, nem az ellopott értékeket.
Jó-jó, csúnyán megkopasztottak bennünket, de hogyan tovább? Lázas mesterkeresésbe kezdtünk, lakatos, asztalos, kulcsos, riasztós. Feladtuk a rendelést és vártunk. Ami a lakatosunkat illeti, nagy örömmel ugyanakkor némi aggodalommal töltött el a bemutatkozó beszélgetésen elhangzott mondata: bennem igazán megbízhat, én a betörőktől tanultam a szakmát. Ezt mégis hogyan érti?, kérdeztem. És akkor elmondta. Álmomban, ha egyáltalán le mertem csukni a szemem arra az átkozott kis öt percre, láttam Budapestet felülről, mint egy nagy pókhálót, és egy villogó pont foszforeszkált a házunk helyén. Ez a tuti tipp. Ide törjetek be! Lázálmomban megjelent előttem a szárnyakat növesztő betörő, ahogy felszáll az ablakunkra, és pajszerrel aláfeszít. Aztán ott áll az ágyam mellett, és kéri a következő három havi fizetésemet. Természetesen egyben. Három az egyben. Ahogy a reklám mondja.
Bemennek mindenhova, ahova akarnak, mondja a biztosítós, aki őszinte sajnálatát fejezi ki.
Hogy miért? Nem szeretném leírni. Elég trauma volt szembesülni vele. Szóval betörnek nappal, betörnek este, betörnek éjjel. Robbantanak, reszelnek, feszítenek, pöckölnek, csavaroznak, kúsznak, másznak. Sőt hobbihorgász is akad közöttük, aki a beütött keskeny bejárati kisablakon át egy pecabottal lehorgássza az előszobai falról a kulcsot, és mint aki hazamegy, csak úgy lazán belép a lakásba. Egyszóval nem holmi hecke-ficki legénykékről van szó, ördögien kreatívak és pokolian ügyesek.
Tegnap tehetetlen dühömben egy rovott arcú és rovott múltúnak látszó, házunk előtt ücsörgő alakot pofátlanul elkezdtem követni. Ahogy kiléptem az utcaajtón, felugrott. Ahogy elindultam, jött utánam. Hirtelen megálltam. Úgy hozta a helyzet, hogy ő nem állhatott meg. Elém került. Na, gondoltam, eljött az én időm. Határozott léptekkel trappoltam utána. Tíz másodpercenként hátra fordult, és ahogy haladtunk, egyre idegesebb lett. Negyed órán át követtem. Egy óvodához értünk, ahova beslisszolt előlem.
Amíg elkészülnek a rácsok és egyéb járulékos elemek, sem állhatok tétlen. Először is kitaláltam a Lekvár 2000 nevű vagyonvédelmi projectemet. Ez tulajdonképpen nem kerül sokba, a régi lekvárokat és üres befőttes üvegeket a lehetséges behatolás helyszíneire helyeztem gúla alakban. Nagyon egyszerű és olcsó eljárás, csörömpölés esetén ugrunk.
A másik ötletem a Rendőrvarangy 2015 fantázianévre hallgató organikus kütyü. Ennél a dél-amerikai pacman béka passzív vadász nőstényét egy magyar varanggyal párosítva megszülethetne az a multinacionális mutáns, amelynek illusztris egyedeit kiéheztetve helyezném el a nyílászárók előtt. Ha jön a betörő, váladékot bocsájtanának ki magukból, ez szembe kerülve homályos látáshoz vezetne. Aztán kitátanák óriási szájukat, és következhetne az utolsó vacsora.