„Megmerítkezés a másik idegenségében”

Győrffy Ákos: Haza, Budapest, Magvető, 2012.

 

Győrffy Ákos haza-kereső, haza-találó esszé-prózái kockázatos komolysággal végigírt szövegek, az esszék problémaérzékenysége és a szövegalkotás eszköztára szoros kapcsolatban áll a korábbi verseskötetek (Nem mozdul, Havazás Amiens-ben) közegével, probléma-központúságával. A Haza  következetes bátorsága és telített személytelensége Mészöly Miklós ’60-as évekbeli esszéivel rokon, meditatív elmélyültsége és a természeti jelenségek képnyelvi megjelenítése pedig – a kötet fülszövegét is jegyző – Földényi F. László esszéinek énkereső (ön, én, Másik) alaposságához hasonlítható. A Győrffy-esszék karakteres megközelítési módja, kitettsége az emberi és a természeti jelenségek egyszerre radikálisan mellérendelt és könyörtelenül hierarchikus viszonylatainak működésére tekint a lehető legadekvátabb nézőpontokból. „Mintha lenne valaki bennem, aki sokkal jobban tudja, hogy mi a jó nekem. (…) Mint a látóhatár peremén futó őzek, amikor magukra vonják a tekintetet. Alig látszanak, minden másnál kisebbek, mégis ők adnak értelmet a képnek, ők a középpont, amelyhez minden csak asszisztál.”

 

Borbáth Péter

 

Közéleti versek – versek a közéletben

Édes hazám. Kortárs közéleti versek, Bárány Tibor összeáll., Budapest, Magvető, 2012.

 

Kortárs közéleti versek, így az alcíme az Édes hazám antológiának. Versek, amelyek közéleti problémákról szólnak, miközben a vers problémája vált az elmúlt időszakban közéleti kérdéssé. Politikai költészet-vita az ÉS hasábjain, közéleti versíró pályázat a Literán, s egyre szaporodó mennyiségű közéleti költészet.

Az antológia az utószó szerint is arra vállalkozik, hogy a rendszerváltás utáni politikai, közéleti versek párbeszédét mutassa be. A kötet nagy merítésből dolgozik, talán túl sokat is vállal, több mint háromszáz oldalnyi verset fog egybe, igen széles szerzői gárdát szólaltatva meg. A kötet azonban inkább a közéletről való gondolkodást, mint magát a költészetet állítja előtérbe, a válogatásnál nem csupán az esztétikai értékek játszottak szerepet.

Megváltozott a szerepe a politikai versnek a rendszerváltás után, hiszen nem zsarnokság, hanem szabadság van. De vajon tényleg megváltozott-e? A közéleti költészet nyelvkeresése, ellentétes és untig ismételt narratívái az elmúlt esztendőknek, politikára, kisebbségi kérdésekre, a demokráciára való reflexiók gyűjteménye az antológia. Noha esztétikai szempontból egyenlőtlen, azonban társadalmi, irodalomtörténeti perspektívából mindenképpen figyelemre számottartó összeállítás.

 

Gorove Eszter

 

Közel maradni

Gerőcs Péter, Tárgyak, h.n., Scolar, 2012.

 

A 2010-es Zombor és a világ után két évvel, második novelláskötetében Gerőcs Pétertől tárgyakat kapunk, és átadásukban nyoma sincs a Zombor kisebb-nagyobb sikerületlenségeinek, az alaphang itt egészen más, a kötet szerkesztésében is következetesen végiggondolt. Mások által egykor leírt, de elveszettnek hitt, vagy elfelejtett szövegekről és szövegdarabkákról van szó, illetve saját szövegekről, legyenek azok az előzőek hányattatására adott reflexiók, vagy egy szűk terű világra nyitó elbeszélések. A „talált” és a „saját” kategóriái természetesen elmosódnak, az imitációs játékokkal ügyesen játszó kötet, a fiktív Bórhes Katinka- (Lónyay Erzsébet), Mészöly- és Márton László-szövegek „közreadása” köré teker narratívákat. Az utóbbi két imitáció a pontos és tiszta nyelvvel, az okos humorral a Tárgyak talán legerősebb szövegei. A Mészöly-szöveg összpontosító figyelme, amely a fényképek apró részleteiből kívánja „megalkotni a homályos múltat”, jellemző a „saját tárgyakra” is, a kötet erős prózapoétikai karaktere a közelség – a felmerülő tárgyakhoz, a lehetséges élettörténet-variációkhoz, a beépülő gondolati-, néhol a szöveg épülésére reflektáló passzusokhoz, illetve a szavak, szintagmák és mondatok sűrű anyagához. Mögöttük vagy alattuk pedig megrázó, időnként brutális történetek zajlanak, kegyetlen és szikár valóságok rejtőznek, ugyanakkor lépten-nyomon felbukkan Gerőcs kesernyés humora is. Rejtélyes és bizonytalan térben mozognak a karakterek, hol egy fiú eltűnése után folyik nyomozás, hol Hrabal jelenik meg egy kafkai világban, hol egy emlékezet nélküli leszázalékolt matematika professzor ejti fogságba ápolóját. Közel maradunk tehát mindvégig, közel a tárgyakhoz, amelyeket gazdagon ad nekünk a kötet.

 

Csuka Botond

 

Gördülő kövek

Toót-Holló Tamás: Üsse kő. A garabonciás könyve, Budapest, Napkút Kiadó, 2012.

 

Az Üsse kő könyvmutatvány. Többféle szempontból. Kinyitni csak csipesszel, kesztyűben – lévén kötészeti remek – és olvasni is legalább ugyanilyen finoman szabad. A népnyelvi sztereotípiákból kibomló szöveg gördül előre, ha az olvasó hajlandó nekifeszülni, ám ez nem egyszerű feladat. Regénynek mondhatnánk Toót-Holló Tamás művét, de leginkább úgy olvashatnánk, mint ritmusos prózába tört varázsigéket, vagy mint lírai elbeszélést, mely varázsigeként hat. Nem véletlen a weöresi prológ sem. Egy ősvilági, természetközeli garabonciás, idő felett álló, illetve benne mint mesebeli térben vándorló mágus, elátkozott mítoszi alak, mesék és legendák hőse szólal meg. Beszéde állandó ellenőrzést kíván – ezért a két könyvjelző, a piros és fekete, meg a fent és a lent, szegről és végről, hébe és korba, vagy a hivatkozások. Sosem tudjuk, pontosan merre járunk, mert a mesebeli tér és a könyv tere állandó jelleggel hat minden irányba, és mindig az ellentétek feszültségében, vagy inkább – ha már Weöres és Lao-Ce is szóba jön – egységében. Csináltunk már ilyet, hogy ide-oda lapoztunk: könyvjelzők, magyarázatok, (szöveg)testek, képek, de ez most se nem halál, se nem püspöklila, ez most rock ’n’ roll, a varázsló titkos gyűjteménye, az első beszéd, mely elhangzott. Könyv mindenkinek és senkinek.

 

Makai Máté

 

Mitracsek úr, az idegenvezető

Lengyel János: Mitracsek úr elfuserált életének hiteles története. Ungvár–Budapest, Intermix Kiadó, 2012.

 

Lengyel János novelláskötete a Könyvhét alkalmából egy érdekes utazásra invitál minket. Nem csak emberi sorsokon, élethelyzeteken át vezet az út, de bepillantást enged – a szerzőén túl – a kárpátaljai gondolatvilágba is. A családok történetét körüllengő misztikumot hamar felváltja a háborúk borzalma, mely végül feloldódik a filozófiában, s végül a humorban. Mindezt hol burkolt, hol nyílt formában átitatja a határon túli probléma: a nemzetek kényszerű együttélése és a szomorú történelem, mely bennünk él, és nem hagy nyugodni. Az önreflexió lépten-nyomon tetten érhető a művekben, de az író hangja témánként és néha még történetenként is változik: ahol kell hangulatot teremt, ahol kell naturalista vagy éppen modern – mindezt igen jó ízléssel, technikával.

Olvasóként gondjaim csupán az író aktuálpolitikai, vagy éppen a mának címzett kiszólásaival akadtak. Úgy érzem, nem feltétlenül tesznek hozzá a műhöz az olyan témák, mint az USA nagyhatalmi helyzetének, vagy a mai fiatalok kulturális érintettségének bírálása – de hogy ez ténylegesen kit, és mennyire zavar, majd mindenki eldönti maga.

Annak, aki pedig Mitracsek úr elfuserált életét keresi a könyvben, csak annyit mondhatok, ha belát a sorok mögé, hamar rá fog jönni: igen, ezt tartja a kezében.

 

Haller Zoltán

 

Egy kiiktatott irodalomtörténet

Sándor István: Író és társadalom, Fejezet a magyar felvilágosodás irodalomtörténetéből. 1. Főúr és nemes, Budapest, Ráció, 2012.

 

Manapság, amikor az irodalomtörténetek korát éljük, különösen izgalmas lehet egy elfeledett irodalomtörténeti munka újrakiadása. Sándor István könyve 1945-ben jelent meg, azonban a kötetet nem terjesztették, könyvtárakba is alig került, köszönhetően a szegedi Tanárképző Főiskola irodalomtörténésze ellen indult koncepciós eljárásnak, ahol is többek között a fasiszta szimpátia vádját próbálták rábizonyítani a professzorra – sikertelenül. Így viszont az irodalomtörténészi pálya megszakadt, a munka pedig irodalomtörténeti zárvány maradt. A könyv intenciója szerint a magyar felvilágosodás társadalomképéről kívánt egy másfajta, de nem előzmény nélküli álláspontra jutni, s hogy ezt a ma már nem feltétlenül releváns módszereken keresztül teszi, nem kisebbíti a kérdésfelvetés jelentőségét.

Sándor István elfeledett előfutár. Könyv annak, aki – hogy a részletes, áttekintő jellegű utószó szerzőjét, Szilágyi Mártont idézzem – az „irodalom társadalmi használatának dimenziói iránt érdeklődik.”

 

Dobás Kata