A harminchat költőóriás 5. 

Curajuki 2.

14. Nyári éjjelen
    épp, hogy csak lepihennék,
    s mire a kakukk
    egyet szól, az égbolton
    világlik a virradat.[1]

15. Senki nem látta,
    mégis lehullottak mind:
    hegyek legmélyén
    őszi levelek, bizony,
    mint éjjel drága szőttes![2]

16. Cseresznyevirág
    hull, fák közt lengő szellő
    hideget nem hoz:
    egekben nem ismernek
    ily havat, mi itt esik!

17. Nem jön kedvesem,
    míg várom az ég alatt,
    nem telik el éj,
    hogy a végtelen messzi
    holdat búsan ne nézném!

Ki no Curajuki (Ki no Tsurayuki)

?872–?945. Korának egyik legnagyobb költője, a Régi és új versek gyűjteményének (Kokin vakasú, Kokin wakashū) egyik összeállítója, jelentős szerepet vállalt a japán nyelvű költészet (vaka) irodalmi közéletben való elterjedésében. A X. századi költészetben játszott vezető szerepét jól mutatja az a tény, hogy az első három (X. században keletkezett) császári rendeletre összeállított versantológia (csokuszen vakasú) mindegyikében Curajuki szerepel a legtöbb verssel. Fiatal kora óta számos költői versenyen (utaavasze) szerepelnek költeményei, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendez költői versenyeket. Gyakran kérték fel paravándalok (bjóbuuta) írására illusztrált paravánok képeihez. Toszából a fővárosba (Heiankjó) való hazautazását az első japán nyelvű irodalmi naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, Tosa nikki) örökítette meg.

Fittler Áron fordítása

[1] Az itt szereplő kakukk nem a nálunk ismert fajta, hanem a Cuculus poliocephalus nevű, éles hangú madár, amely a klasszikus japán költészetben a nyári éjjel egyik meghatározó természeti képe. Jelen vershez hasonlóan gyakran szerepel a rövid nyári éjszakák egyik motívumaként.

[2] A kínai Han-dinasztia Kr. e. II–I. századi történésze, Sima Qian munkájában, a Történelmi feljegyzésekben (Shǐjì) szereplő hasonlatot idézi Curajuki: Ha valaki nem tér haza szülőföldjére, miután meggazdagodott, olyan, mintha éjjel brokátköntösben járna. Jelen versben a senki által meg nem csodált őszi leveleket hasonlítja a költő az éjjel szintén nem látható brokátköntöshöz. A színes őszi leveleket továbbá ugyancsak gyakran hasonlítják brokáthoz (drága szőtteshez) a kínai és a japán költészetben.

A harminchat költőóriás 3. 

Hitomaro 3.

7. Sok-sok éjen át
   reménykedem s várok rád,
   de te nem jössz el:
   nem is várok hát tovább –
   egyre inkább így érzek.[1]
   
8. Szép kedvesem, oh,
   álomban borzolt hajad
   Szaruszavai
   tóban hínárfürtökként
   látnom mily nagy fájdalom![2]
   
9. Mint sok-sok vitéz,
   avagy Udzsi folyóban
   halfogó gáton[3]
   hömpölygő hullámok: hogy
   hová jutunk, nem tudni

Fittler Áron fordításai

[1] Az ókori és középkori szerelmi, valamint házastársi kapcsolatokban mindig a férfi látogatta kedvesét, jelen tanka tehát szerepvers: Hitomaro a kedvesére (hiába) váró hölgy érzéseit énekli meg.

[2] Ezt a verset egy császár (nem tudni, melyik VII. Vagy VIII. századi császár) mellett szolgáló udvarhölgy tragikus története ihlette. Az udvarhölgy kezdetben a császár szeretője volt, ám az uralkodó hamar elhagyta, mire bánatában a Szaruszava-tóba (a mai Nara városban található) vetette magát. A történetet legelőször feldolgozó X. századi verses regény, a Jamatói történetek (Jamato monogatari, Yamato monogatari) szerint Hitomaro verse akkor keletkezett, amikor a császár, miután értesült az udvarhölgy haláláról, kilátogatott a Szaruszava-tóhoz, és alattvalóival (köztük Hitomaróval) együtt versekben siratta el a hölgyet.

[3] Adzsiro (ajiro). A folyóba levert karókra erősített bambuszrácsból vagy szákokból álló halfogó építmény. A Kiotó déli részén található Udzsi folyó egyik jellegzetessége, gyakran szerepel a klasszikus irodalomban.

[1] Az ókori és középkori szerelmi, valamint házastársi kapcsolatokban mindig a férfi látogatta kedvesét, jelen tanka tehát szerepvers: Hitomaro a kedvesére (hiába) váró hölgy érzéseit énekli meg.

[1] Ezt a verset egy császár (nem tudni, melyik VII. Vagy VIII. századi császár) mellett szolgáló udvarhölgy tragikus története ihlette. Az udvarhölgy kezdetben a császár szeretője volt, ám az uralkodó hamar elhagyta, mire bánatában a Szaruszava-tóba (a mai Nara városban található) vetette magát. A történetet legelőször feldolgozó X. századi verses regény, a Jamatói történetek (Jamato monogatari, Yamato monogatari) szerint Hitomaro verse akkor keletkezett, amikor a császár, miután értesült az udvarhölgy haláláról, kilátogatott a Szaruszava-tóhoz, és alattvalóival (köztük Hitomaróval) együtt versekben siratta el a hölgyet.

[1] Adzsiro (ajiro). A folyóba levert karókra erősített bambuszrácsból vagy szákokból álló halfogó építmény. A Kiotó déli részén található Udzsi folyó egyik jellegzetessége, gyakran szerepel a klasszikus irodalomban

A harminchat költőóriás  II. 

Hitomaro II.

4. Midőn a kakukk
   éneke zeng ötödhó
   rövid éjjelén,
   én, ki magamban alszom,
   csak várom, hogy virradjon.[1]

5. Aszuka-patak
   vizén tarka levelek.
   Kazuraki-hegy
   ormán az őszi szelek,
   látom, végigsöpörtek.[2]

6. Halvány-derengő
   Virradat-öböl táján
   reggeli ködben
   szigetek közt eltűnő
   hajó után merengek.[3]

Fordította: Fittler Áron

Kakinomoto no Hitomaro

Japán költő, az első japán versantológia, a VIII. században keletkezett Tízezer falevél gyűjteményének (Man’jósú, Hepburn-átírásban: Man’yōshū) egyik legjelentősebb költője. Több mint nyolcvan verse (tankák és csókának nevezett hosszú versek) szerepel a gyűjteményben. Egyes források szerint Dzsitó császárnő (Jitō, 645-703) és Monmu császár (683-707) udvari költője volt. Már nem sokkal a halála utáni időktől kezdve a japán vers isteneként tisztelték.

[1] Az itt szereplő kakukk nem a nálunk ismert fajta, hanem a Cuculus poliocephalus nevű, éles hangú madár, amely a klasszikus japán költészetben a nyári éjjel egyik meghatározó motívuma. Ötödhó pedig nem májust, hanem a holdnaptár szerinti ötödik hónapot jelöli. Ez nagyjából a Gergely-naptár szerinti júniusnak felel meg.

[2] Jelen vers a VIII. században (azaz nem sokkal Hitomaro halála után) összegyűjtött Tízezer falevél gyűjteménye (Man’jósú) című antológiában ismeretlen költő verseként szerepel, később azonban Hitomarónak tulajdonították.

[3] Virradat-öböl: A mai Hjógo megyében található Akasi-öböl.

A harminchat költőóriás 1. 

Hitomaro (VII–VIII. század) 1.

1. Hisz épp csak tegnap
   lett vége az óévnek!
   Tavaszi pára
   Kaszuga-hegy lejtőit
   mily hamar belepte már![1]

2. Holnaptól zsenge
   gyógyfüvet hogy gyűjthessünk,
   kataokai
   Reggel-rét száraz füvét
   máma, lám, felégetik![2]

3. Szilvavirágot
   szinte fel sem ismerni,
   végtelen messzi
   égboltot ködösítő
   hó ha mind betakarja![3]

Fordította: Fittler Áron

[1] A holdnaptár szerinti újév egybeesik a tavasz kezdetével. A hegyeket belepő kora tavaszi pára megjelenése pedig a tavasz kezdetének jele a klasszikus japán költészetben.

[2] A korabeli újévi szokások egyike a friss gyógyfüvek (vakana) gyűjtése a koratavaszi hegyekben az egészség megőrzése és a hosszú élet reményében. Hogy a friss hajtások gyorsabban növekedhessenek, megjelenésük előtt felégetik a mezőket.

[3] A szilvavirág az újév egyik jellegzetes virága, a tavasz beköszöntének egyik jelképe. A költészetben, ha külön nem emelik ki, a fehér virágú szilvát jelenti, amely gyakran egybeolvad a kora tavaszi hóval.

A Csógen nyolcadik évének (1035) ötödik hó tizenhatodikán, a főtanácsadó balfelőli miniszter (Fudzsivara no Jorimicsi) rezidenciáján rendezett költőverseny tankái (4.)

Hetedik  Szentjánosbogár

Bal  Győztes                                                              [Josicune]

13. Tán a tó tükrén
    csillogó csillagoknak
    fényét látom? Nem,
    hisz éj idején szálló
    jánosbogár világít!

Jobb                                                                           [Akazome Emon]

14. Ama hírhedett
    ötödhó sötétjét most
    seholsem látni:
    tavi jánosbogarak
    keringő világánál.

Nyolcadik  Vadászfáklya

Bal  Győztes                                                              Kinjori

15. Ötödhavi sötét:
    mennybéli csillagok sem
    bújnak most elő,
    csupán a fáklyák fényét
    látni a hegyek felé!

Jobb                                                                           Emon

16. Ötödhavi sötét:
    pálcára tűzött tűzfény
    fenyegetését
    megérzi s aggódik-e
    szarvas, ki odatéved?

Fittler Áron fordítása