Gotoba visszavonult császár három vakája az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből

(Japán, 1205–1210)

Vers a tavasz kezdetéről.                             A visszavonult császár

Halvány derengőn
levegőbe a tavasz,
lám, megérkezett!
Mennyei Kagu-hegyen
könnyű pára gomolyog.[1]

(Tavaszi dalok első kötete, 2.)

Amikor Sakua kilencvenedik születésnapját ünnepelték[2] a Költészeti Hivatalban, egy hegyen nyíló cseresznyevirágokat ábrázoló paravánképhez költötte. 

A visszavonult császár

Cseresznye nyílik
messzi hegyen – rézfácán
lelógó tolla –
hosszú-hosszú bár a nap,
bája megunhatatlan![3]

(Tavaszi dalok második kötete, 99.)

A Szumijosi szentélyi dalversenyen[4] hegyről költötte.

                                                           A visszavonult császár

Hegyek legmélyén
sűrű csalitoson is
keresztülmegyek,
s elmondom mindenkinek:
bizony, még itt is van út.[5]

(Vegyes témájú dalok második kötete, 1633.)

Fittler Áron fordításai

Gotoba visszavonult császár (Gotoba in, 後鳥羽院)

1180–1239 (uralk. 1184–1198)

Takakura császár (Takakura tennó, 高倉天皇) fia. Gyerekként került trónra, majd tizenöt év múlva lemondott, de visszavonult császárként tovább kormányzott. 1221-ben felkelést szervezett a kamakurai sógunátus ellen. Ez volt a Dzsókjú-felkelés (Dzsókjú no ran, 承久の乱), amelyben Gotoba vesztett, és a távoli Oki-szigetekre száműzték. Itt halt meg hatvanévesen. A trónról való lemondása után aktív költői tevékenységbe kezdett, és az irodalmi élet vezetője lett. Több meghatározott számú versciklus (teiszúka, 定数歌) komponálására kérte fel a kor költőit, de őt magát is ott találjuk ezen művek szerzői között. 1201-ben otthonában, a Második Kerületi Palotában (Nidzsóin, 二条院) felállította a Költészeti Hivatalt (Vakadokoro, 和歌所), majd kiadta a parancsot a nyolcadik császári rendeletre összegyűjtött vakaantológia, az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-nek (Sinkokin vakasú, 新古今和歌集) összeállítására, amelynek szerkesztésében maga is aktívan részt vett. Száműzetése alatt az Oki-szigeteken összeállított többek között egy kiváló vakákból álló antológiát, a Különböző korok dalainak versenyét (Dzsidai fudó utaavasze, 時代不同歌合), illetve Száz vers a távoli szigetről (Entó on-hjakusu, 遠島御百首) címmel egy százvakás ciklust is komponált. Sokoldalú tehetség volt: a költészeten kívül több hangszeren játszott, és a kemari (蹴鞠) nevű labdajátékhoz is értett, sőt, császárként rendkívüli módon érdekelték a harcművészetek és a kardok, ami a korabeli Japánban nem volt jellemző. Lobbanékony természetű volt, szélsőséges érzelmekkel, ez pedig rányomta bélyegét emberi kapcsolataira. Az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-től kezdve 255 vakája került be császári antológiákba, de fennmaradtak láncversei, illetve több más munkája is.

Borítókép: cseresznyevirágok (a fordító felvétele)

[1] A VIII. századi Tízezer levél gyűjteményében szereplő alábbi verset idézi a költő.

Végtelen messzi
mennyei Kagu-hegyen,
ezen alkonyon
könnyű pára gomolyog:
úgy tűnik, jön a tavasz!

(Tizedik kötet, Vegyes témájú tavaszi dalok, 1812.)

[2] Sakua (釈阿) a kor egyik legnagyobb költője és vezető vakakritikusa, Fudzsivara no Sunzei (藤原俊成, 1114–1204) szerzetesi neve. Kilencvenedik születésnapját 1203. tizenegyedik hónap 23-án ünnepelték.

[3] A 2–3. sorban szereplő „rézfácán lelógó tolla” bevezető, amely a 4. sor „hosszú-hosszú” szavához kapcsolódik. Gotoba visszavonult császár az alábbi, Kakinomoto no Hitomaro (VII–VIII. század) verseként számon tartott költeményt idézi.

Messze elnyúló
hegyek. Rézfácán tolla,
lelógó tolla
hosszú, hosszú, mint az éj…
egyedül hálok talán?

(Kimaradt dalok gyűjteménye, Szerelmes dalok harmadik kötete, 778.)

Károlyi Orsolya fordítása (In.: Fudzsivara no Teika válogatása, Fittler Áron és Károlyi Orsolya fordítása: Száz költő egy-egy verse. Balassi Kiadó, 2022, 82. o.).

[4] 1208. ötödik hónap 29-én rendezte Gotoba visszavonult császár.

[5] A vers a tájábrázoláson túl azt a rejtett jelentést is hordozza, hogy bármilyen körülmények között létezik út a helyes kormányzásra, és a lírai én – aki jelen esetben maga a visszavonult császár – ezt tudatja népével.

A Hacusze-beli Aszakura Palotából kormányzó császár őfelségének kora (a nagy-hacusze-i Vakatake császár)[1]

A császár őfelségének verse

Kosárral,
kis kosárral,
lapátkával, ó,
kis lapáttal kezedben,
lány, ki e dombon
gyógyfüvet gyűjtesz![2]
Áruld el, hol laksz!
Áruld el neved!
Égretörő
Jamato csodás földje
teljes egészen,
bizony, mind enyém!
Minden szeglete,
bizony, mind enyém!
Először hát én
mondom el,
hol lakom, s mi a nevem!

(Első kötet, 1.)

A Takecsi-beli Okamotóban lévő palotából kormányzó császár őfelségének kora (Okinaga Tarasihi Hironuka császár)[3]

A császár őfelségének verse, melyet akkor költött, amikor felment a Kagu-hegyre,[4] és végignézett országán.[5]

Jamato földjén
oly sok hegy van, de köztük
csodaszép köntöst
mennyei Kagu-hegy ölt.
Felmegyek hát rá,
s végignézek hazámon:
széles határban
száll, csak száll a füstfelhő,
tenger mezején
száll, csak száll a sok sirány.
Mily szép ország is
Szitakötő-sziget,[6]
Jamato csodás földje!

(Első kötet, 2.)

 Fittler Áron fordításai

Borítókép: a Kagu-hegy (a fordító felvétele)

[1] Óhacusze no Vakatake szumeramikoto (大泊瀬稚武天皇). Júrjaku császár (Júrjaku tennó, 雄略天皇, 418–479) másik neve. 24 évi uralkodása alatt megerősítette a császári hatalmat, leverte a különböző klánok lázadásait, valamint a külkapcsolatok terén is jelentős eredményeket ért el. Palotája, az Aszakura Palota (Aszakura no Mija, 朝倉宮) Jamato tartomány (a mai Nara prefektúra) Hacusze (泊瀬 vagy 初瀬) nevű részén volt.

[2] Szokás volt újévkor zsenge gyógyfüveket gyűjteni, melyeket az egészség megőrzése érdekében elfogyasztottak.

[3] Okinaga Tarasihi Hironuka szumeramikoto (息長足日廣額天皇). Dzsomei császár (Dzsomei tennó, 舒明天皇) másik neve. 629 és 641 között uralkodott. Palotájának helye, a Takecsiben (高市) lévő Okamoto (岡本) a Jamato tartomány középső részén található Aszukában (飛鳥) volt.

[4] Kagujama (香具山). Aszukában található, egyike a sintó mitológiában szent hegyekként tisztelt ún. Jamato tartomány három hegyének (Jamato szanzan, 大和三山). 152 méter magas, feltehetően azért hívják mégis hegynek (jama, 山), mert a szent helyeket, amelyek az emberek világától elkülönülnek és az istenek tartózkodási helyéül szolgálnak, általában „jamának” hívták. (A Kegu-hegyet ld. a borítóképen.)

[5] Ókori rituálé, melyet a császárok végeztek, és melynek célja elsősorban a bőséges termés elősegítése. Az országon való végignézés (kunimi, 国見) azt jelentette, hogy a császár megáldja birodalmát.

[6] Akicusima (蜻蛉島). Japán akkori központja, Jamato jelzője, és egyben – ahogyan maga Jamato is – Japán egyik korabeli elnevezése. A szitakötőre a bőséges termés előjeleként tekintettek.

(Amikor a Lüsunkout körülvevő hadseregben lévő öcsém miatt aggódtam.) 1

Ó, én szeretett öcsém! Érted sírok most.
Olyan nem történhet meg, hogy te meghaljál.
Legkisebbként születtél a családunkba,
szüleink szeretete különleges hát,
mégis, hogy fogjál kardot, mondták valaha?
Azt tanították talán, ölj meg másokat?
Ölj meg másokat, s aztán halj meg magad is:
huszonnégy évig talán erre neveltek?

Szakai városának kereskedői:
régi családunk büszke felmenőinek
s apánk nevét kell majdan továbbvinned, így
olyan nem történhet meg, hogy te meghaljál.
Lüsun vára akárha elesik, vagy ha
nem esik el, hát ugyan kit érdekel az?
Tudod-e vajon, hogy a kereskedőknek
fogadalmában erről semmi sincs írva?

Olyan nem történhet meg, hogy te meghaljál.
Császárunk őfelsége a háborúba
menjen el hát ő maga, s harcoljon ottan!
„Ontsátok egymás vérét, népünk fiai!
Állati módon aztán haljatok is meg!” –
Hogy a halál az ember dicsősége – ó,
hisz szíved érzései eléggé mélyek,
hogy is juthat eszedbe ilyesmi, felség?

Ó, én szeretett öcsém a háborúban!
Olyan nem történhet meg, hogy te meghaljál.
Mióta tavaly ősszel édes apukánk
itthagyott bennünket, ó, édesanyánknak
keserves bánat gyötri szívét, amikor
behívták gyermekét, ő vigyázta házunk.
E korban, miről mondják: oly igen békés,
anyánk ősz hajszálai csak gyarapodnak.

Itthon a függöny mögött leborulván sír
törékeny, ifjú mátkád, épp, hogy elvetted.
Talán elfeledted őt? Vagy gondolsz most rá?
Tíz hónapja sincs veled, s már búcsúztál is,
leányszíve bújával érezz hát együtt!
Hisz e földön egyedül csak te vagy neki,
ó, mégis lehet-e más, kire számíthat?
Olyan nem történhet meg, hogy te meghaljál.

Fittler Áron fordítása

1 Az 1904–1905-ös japán-orosz háború egyik helyszíne a kínai Lüsunkou (旅順口) hadikikötője (nyugaton ismert nevén Port Arthur), melyet a japán hadsereg elfoglalt. Az itt harcoló alakulatba került a költőnő öccse, az akkor 23 (a korabeli életkorszámítás szerint 24) éves Hó Csúzaburó (鳳籌 三郎, 1880–1944).

Joszano Akiko (与謝野晶子)1878–1942
A századforduló japán költészetének egyik legjelentősebb nőalakja. Kereskedőcsaládban született Ószaka prefektúra nagymúltú kereskedővárosaában, az Ószaka város déli szomszédságában lévő Szakaiban (堺). Eredeti neve Hó Só (鳳志よう). Versei (főként tankák) először a Hajnalcsillag (Mjódzsó, 明星) című folyóiratban jelennek meg, később férjével, a szintén költő Joszano Tekkannal (与謝野鉄幹) együtt szerkesztették az Új versek (Sinsisa, 新詩社) című folyóiratot. Első verseskötetében, az 1901-ben megjelent Zilált hajam (Midaregami, みだれ髪) című gyűjteményének tankáiban többnyire Tekkanal való romantikus szerelméről, heves érzelmeiről  énekel. A japán-orosz háború (1904–1905) alatt elkötelezett pacifista, egyik leghíresebb verse az itt közölt mű. 1912-ben követi férjét Párizsba, majd több európai országban is megfordul. Hazatérve a nők emancipációja és a lányiskolák kérdése kerül munkássága középpontjába, számos publicisztikai írásában hívja fel a figyelmet a nőkkel szembeni társadalmi egyenlőtlenségekre. Élete egyik legnagyobb munkája Muraszaki Sikibu Gendzsi regényének (Gendzsi monogatari, 源氏物語) mai japán nyelvre fordítása.

A hajdani férfi[1] furcsállta, hogy egy hölgy még titokban sem volt hajlandó találkozni vele. Azt sem tudta, hol lakik választottja,
így hát ezt a verset küldte neki.

Bárcsak könnyedén
szálló széllé válhatnék!
Gyöngyös függönyön[2]
egy hézagot keresvén
biztosan beosonnék!

A hölgy így válaszolt.

Ha szél volnál is,
mi nem ismer akadályt,
gyöngyös függönyön
ugyan ki engedné meg,
hogy hézagot keressél?

Fittler Áron fordítása

Borítókép: illusztráció a Gendzsi regényének XVII. századi tartalmi összefoglalója, a Gendzsi tíz kötetben (Dzsúdzsó Gendzsi, 十帖源氏) 1661-es kiadásából (A szent fa (Szakaki, 榊) című kötet egyik jlenetéhez készült kép részlete). Lelőhelye: a Japán Nemzeti Irodalomkutató Intézet (Kokubungaku Kenkjú Sirjókan, 国文学研究資料館) digitalis adatbázisának Hacukari-gyűjteménye (Hacukari Bunko, 初雁文庫).

https://kokusho.nijl.ac.jp/biblio/200003385/86?ln=ja

[1] Mukasi otoko (昔男). Az Iszei történetek (Isze monogatari, 伊勢物語) című, versek és versváltások köré épülő rövid, lazán kapcsolódó fejezetekből álló regény főhőse, akinek alakját a hires IX. századi vakaköltőről, Arivara no Narihiráról (在原業平) mintázták.

[2] A korabeli japán házakra aggatott bambuszfüggöny (ld. a borítóképen). A „gyöngyös” jelző arra utalhat, hogy a hölgy különösen magas rangú, esetleg a császári család tagja.

Tama folyóban
új, szép vásznat áztatnak…
újra meg újra[1]
elcsodálkozom: miért
ily kedves nekem e lány.

(Tízezer levél gyűjteménye, Tizennegyedik kötet, Keleti dalok[2], 3373.)

Sinano földjén
Csikuma folyónál[3] a
kavicsokat is,
hogyha te lépkedsz rajtuk,
gyöngyökként gyűjtöm össze.

(Tízezer levél gyűjteménye, Tizennegyedik kötet, Keleti dalok, 3400.)

Mogami folyó:
fel-le úsznak rajta a
rizzsel telt hajók…[4]
Teljen csak el e hónap,
s nem mondok neked nemet.

(Régi és új dalok gyűjteménye, Keleti dalok, 1092.)

Fittler Áron fordításai

Borítókép: a Tama folyó (a fordító felvétele)

[1] Tamagava (多摩川). A Japán keleti részén lévő Muszasi tartományban (ma Tokió prefektúrában) található folyó (ld. a borítóképen). Az első két sor képe bevezető (dzsokotoba, 序詞), amely két szó hasonló hangzása révén kapcsolódik a vers további részéhez. Ezt a fordításban úgy igyekeztünk visszaadni, hogy a harmadik sor („újra meg újra”) tartalmilag az 1–2. és a 4–5. sorhoz is kapcsolódik.

[2] Azumauta (東歌). Japán keleti vidékein keletkezett, vagy legalábbis aként jegyzett vakák a VIII. századi Tízezer levél gyűjteményének (Man’jósú, 万葉集 vagy 萬葉集) 14., és a X. századi Régi és új dalok gyűjteményének (Kokin vakasú, 古今和歌集) 20. kötetében. Kifejezésmódjuk sok tekintetben hasonlít a népdalokéhoz, ugyanakkor igen sok, az udvari vaka-költészetben is alkalmazott kifejezést és retorikai eszközt találni bennük, valamint mindegyik 5-7-5-7-7 szótagos tanka-formájú.

[3] Csikumagava (千曲川). A Japán középső részén lévő Sinano tartományban (ma Nagano prefektúrában) található.

[4] A Mogami folyó (Mogamigava, 最上川) Japán északkeleti részén található. Az első három sor bevezető (dzsokotoba), amely egy azonos hangsor ismétélésével kapcsolódik a vers további részéhez.

[Az udzsi-i korábbi főminiszter[1] házában rendezett dalversenyen költötte a holdról.]

                                                           Minamoto no Tosijori

Hegyek ormánál
felhőből szőtt köntösét
midőn leveti,
égbolt sötét vásznára
egyedül ül fel a hold.

(Őszi dalok, 194.)

Horikava visszavonult császár[2] idején, amikor a költők őfelsége elé járultak és válogattak a témák közül, az ezüstfüvet[3] választotta és egy arról szerzett verset ajánlott fel őfelségének.

                                                           Minamoto no Tosijori

Fürjek hangja szól
Mano-öböl[4] környékén,
partmenti szélben
hullámzó ezüstfüvek
őszi alkonyi órán.

(Őszi dalok, 239.)

Amikor Tositada[5] házában többen tíz-tíz szerelmes verset költöttek, „hirtelen jön és nem marad itt” témában szerezte.

                                                           Minamoto no Tosijori

Epedés füve:[6]
levélcsúcsán megpihen
hófehér harmat…
hogyha csak egy cseppet jössz,
kezembe nem hull semmi.[7]

(Szerelmes dalok első kötete, 416.)

Fittler Áron fordításai

Minamoto no Tosijori (源俊頼)

1055(?)–1129(?)

A XI–XII. század fordulójának egyik legjelentősebb költője és vakakritikusa. A hivatali előmenetelben nem szerzett magas pozíciót, az ezzel kapcsolatos érzéseit még egy százverses ciklusban is megörökítette. A vakaköltészet területén azonban annál nagyobb sikereket ért el: a XII. század kezdetétől az irodalmi élet egyik vezéregyénisége volt, költőként és bíraként is több költői versenyen részt vett. A kora politikai vezetője, Fudzsivara no Tadamicsi (藤原忠通) által rendezett vetélkedőkön különösen aktív volt költőként és bíraként egyaránt, egy alkalommal még a vele ellentétes nézeteket valló nagy riválisával, Fudzsivara no Mototosival (藤原基俊) közösen is értékelték a résztvevők költeményeit. Az ötödik császári rendeletre összeállított vakaantológia, az 1127-ben elkészült Arany levelek gyűjteménye (Kin’jó vakasú, 金葉和歌集) szerkesztője. Poétikai munkájából, a Tosijori poétikájából (Tosijori zuinó, 俊頼髄脳) és költői versenyek verseihez írt bírálataiból ismerjük költészetszemléletét és esztétikai felfogását. Ezek szerint Tosijori az olyan verseket tartotta jónak, amelyek fenségesek ugyan, mégis van bennük valami különleges, szokatlan. Saját vakáira is jellemző a rendhagyó kifejezésmód és a konvenciókkal való szakítás, illetve több olyan költeményét ismerjük, amelyben őszintén, kendőzetlenül kerülnek kifejezésre a lírai én érzései. Korai előfutára volt a vakaköltészet XII. század második felében kiteljesedő új stílusának, melyet a nyolcadik császári antológia, az Új „Régi és új dalok gyűjteménye” (Sinkokin vakasú, 新古今和歌集) képvisel. Az Arany levelek gyűjteményétől kezdve több mint kétszáz költeménye szerepel császári vakaantológiákban.

Borítókép: „hullámzó ezüstfüvek őszi alkonyi órán” (a fordító felvétele)

[1] Fudzsivara no Jorimicsi (藤原頼通, 992–1074). 1027 és 1061 között régensként (szessó, 摂政) és főtanácsadóként (kanpaku, 関白) Japán tényleges politikai vezetője volt. Az akkori fővárostól, Heiankjótól délre lévő Udzsiban volt a rezidenciája, melyet 1052-ben Bjódó templom (Bjódóin, 平等院) néven buddhista templommá alakíttatott.

[2] Horikava in (堀河院), 1079–1107.

[3] Japánul szuszuki (薄), latin neve Miscanthus sinensis (ld. a borítóképen). Az ősz hét virágának egyike, gyakran ültetik dísznövényként.

[4] Mano no irie (真野入江). Japán legnagyobb tava, a Biva-tó Mano folyó torkolatánál lévő része. Dalpárna (utamakura, 歌枕), azaz olyan helynév, melyhez meghatározott asszociáció kötődik és azzal együtt szerepel a vakaköltészetben. A Mano-öblöt megéneklő versekre a legnagyobb hatást Minamoto no Tosijori itt közölt műve gyakorolta.

[5] Fudzsivara no Tositada (藤原俊忠, 1071–1123). Kora jelentős vakaköltője.

[6] Omoigusza (思草). Nem tudni, milyen fű vagy virág, már a XII. században is több növényt azonosítottak vele.

[7] Az első három sor bevezető (dzsokotoba, 序詞), amely az eredeti szövegben a a tama hangsorral kapcsolódik a vers további részéhez: a ritkán jelentésű tamatama (偶) szó magában foglalja a gyöngy jelentésű tama (玉) szót.