ma arra a kérdésre ébredtem tiszteletes úr, mi van azzal, aki csak úgy elfárad.

az ébredés mindig jól kérdez, mári néni. már én úgy vagyok, bennem a fáradtság sokszor az, hogy elunom. elunom a lélegzetre kijelölt holdkrátereket. és sokszor van, a gravitációt gondolom egyetlen önzetlen akaratnak.

ez még annak a világnak a maradványa bennünk, tiszteletes úr, mikor nem valami ellenében jöttek létre a dolgok.

az régen lehetett, mári néni. nem hiszem, hogy odáig elhat az emberi emlékezet.

na, az nem is. nem emlékezet nyitja meg azokat az időket.

hanem mi?

hát ez az, hogy azt nem tudjuk. még az is lehet, csak úgy magától néha elnyílik bennünk ez az idő.

ha elnyílik, az már rögtön hervadás.

van a hervadásnál nagyobb ámulás? hisz magánál nagyobbra nyílik.

a jelen mindig a múlás. nem tudom, mári néni, aki magába néz, az távolba néz.

és biza tiszteletes úr, aki távolba néz, nem ez az egyholdas ég borul fölé.

most éppen csak félholdas az ég.

én biza, mindig kiegészítem a holdat. nekem aztán lehet mondani, hogy a fényességes része az érvényes éppen. kiszámolom én a sötét részéből is az időket.

és az ugyanazt az időt adja?

az idő, tiszteletes úr, olyan, mint egy gyerek mászóka. mindig mászik rajta valaki, akit magunknál jobban féltünk. és ez az idő lényege: a magunknál jobban féltés.

na, már maga is játszótérrel kampányol, mint a faluban a tanácselnök. jó lenne tudni a ciklonokon átívelő ígéretekre mi szükség, ha egyszer úgysincs anticiklon.

persze, itt úgyis fára másznak a gyerekek. még sosem gondoltam az időre, mint játszótérre. valahogy nem vagyok egy játékos ember. sem játszótérnek, sem játszó pajtásnak nem gondoltam sosem az időt. lehet, aki ezt gondolja, nem fárad el és nem unja el?

hát bíz ezek az elvtársak is csak elvben társak. ahogy azt a téeszesítésnél mondták: ha nincs ellenállás, ellen akkor is van. ha más nem, az októberi holtak. az elvtársak is csak felekezeti alapon tologatják az időt 13 nappal. aztán így lesz a novemberi forradalmuk nagy októberi.

bizony, fontos nekik, hogy az októberről az ő novemberi forradalmuk jusson eszünkbe. egy másik forradalom. és az októberről a november, mint leveretés. kétszer szálld meg az emlékezést, hogy bevésődjék. ez bizony nem az az idő, mikor a dolgok nem valami ellenében jönnek létre. épp az az időbeli eltolás volt a forradalom időszaka. ha a saját gergely naptárunk szerint tör ki, ők meg a saját julián naptáruk szerint érkeznek leverni, akkor csak nézőpont kérdése, hogy semeddig sem tartott a forradalom.

hát, ilyen ájtatosak az elvtársak! tán gamatok voltak, de nem voltak ezek tiszteletes úr ennyire okosok.

nézze, az ég rozsdaövezete már a fák! mint akkor.

tiszteletes úr: a kenyér nem a bor ellenében jön létre, a bor nem a kenyér ellenében. emelje fel a két jegyet egyszerre: ha nem is látomásos, de áldomásos idők! emelje az ég rozsdaövezetéig!

igaza van, azokra emelem áldomásnak, kik semmi szín alatt úrvacsoráznak.

jól teszi, ha ezt teszi, mert tán ők az a magától elnyíló idő. a semmi szín alatt úrvacsorázva jön létre a valami.

Azt mondod, egy nyugodt anyára van szükséged, és szerinted erre én vagyok a legalkalmasabb. A fürdőszobában állunk, a tükörben összetalálkozik a tekintetünk, szád sarkában fogkrém maradéka fehérlik. Megnyálazom a hüvelykujjam és letörlöm, elfintorodsz, arcodon apró ránc jelenik meg. A fogkrém eltűnik, a ránc megmarad, az elégedetlenség jele. Ismerem ezt az arckifejezést, egyszer mondtam is, hogy az ajakbiggyesztéshez jóval több izommunkára van szükség, mint a mosolygáshoz, de nem értékelted a humorom. Talán igazad lehet, nekem is mindig ezt mondogatta az apám, aztán mire ment vele? Szívesen mesélnék neked az apai örökségről, de ez nem alkalmas pillanat, hogy szóba hozzam.

Szóval nyugodt anya kéne, mi? Bólintasz, kis adag krémet teszel a kezedre, majd erőteljes mozdulatokkal elkezded bemasszírozni a homlokodba. Ellenállok a kísértésnek, hogy szóvá tegyem. Ezerszer mondtam, hogy ha ilyen lendülettel húzkodod a bőröd, tönkremegy. Kontraproduktív, így fogalmaztam, te meg csak bámultál, miért használok ilyen nagy szavakat egy egyszerű arckrémezésre. Ezért most inkább nem szólalok meg, pont ahogy egy nyugodt anya teszi.

Kiöblítem a szám, amíg tele van vízzel, legalább nem jönnek a szavak. Sem a kontraproduktív, sem más. Gargalizálás közben azon gondolkodom, hány nem kívánatos szó maradhat benn egy átlagos fogmosás alatt. Talán gyakrabban kéne fogat mosnom. Ha nem csak reggel és este csinálnám, ahogy szoktam, hanem ebéd után és egyszer mondjuk a délelőtti kávét követően, talán megszabadulhatnék az összes kellemetlen, nyugodt anyához nem illő szótól és a többi válogatottan cifra kifejezéstől. Érdekes lenne látni, ahogy a sok “miért nem fogadsz szót”, “megmondtam ezerszer”, “hihetetlen, hogy nem tudod”, “sosem segítesz”, “mindig húzod az időt”, “elég nagy vagy már” és “oldd meg egyedül” lefelé örvénylik a vízzel. Coriolis-erő, olvastam valahol, hogy ez téríti el a mozgó tárgyakat, és emiatt forog a víz az óramutató járásával ellentétesen az északi féltekén. Kiköpöm a kagylóba a maradék vizet, pár csepp a tükörre fröccsen. Nem merek rád nézni, anélkül is érzem a szemrehányást. Tudom jól, mit gondolsz. Szórakozom, amikor te komoly dolgokról beszélsz, arról, hogy egy nyugodt anya kéne. Én pedig még csak nem is reagáltam. A lefolyót bámulom, biztos vagyok benne, hogy láttam, amint egy “ne nyaggass” épp eltűnik a csőben.

Anya, mikor jössz már, nem tudom megcsinálni egyedül, éhes is vagyok, te meg ezer éve a fürdőszobában dekkolsz, apa sosem csinál ilyet! Összerezzenek. A hang két bezárt ajtóval messzebbről is olyan, mintha közvetlenül mellettem szólna. Gyorsan visszateszem a fogkefét a pohárba, a fejemben enyhe nyomás, az elpattant idegszálak tudnak így fájni. Leoltom a villanyt és visszaüvöltök. Megyek már!