Az ébenfekete hajú férfi a fal mellett állt. Kék szemében megcsillant az óceán.
Mikor megmozdult, a cipője réseiből fehér homokot szórt a padlóra.
A lány a pult mögött ült, vastag plexifal választotta el az előcsarnokban tolongó emberektől. Aranyszínű selyemkendője a sárga lámpafényben sugarakat szórt.
A férfi mellén kék szegélyes, ezüst betűs felirattal írt név: Kala Pál. Ő volt az utazási iroda biztonsági őre. Minden nap távolról csodálta a pénztárosnőt.
A lány gallérhajtókáján piciny névkitűző, rajta: Varg Ánya.
A férfi hirtelen gondolt egyet, benyúlt az áttetsző fal félhold alakú résén, elkapta a meglepődött lány kezét és kirántotta a nyíláson.
Először alacsonyan szálltak, akár a kiskacsák, majd egyre magasabbra emelkedtek. Az emberek sószoborrá dermedtek a látványtól. A pár körözött egy keveset a bézs álmennyezet alatt, aztán nagy sebességgel belecsapódtak a legnagyobb plakátba, ami utazást hirdetett, a Maldív-szigetekre. Mikor nyomuk veszett, azúrkék víz lepte el a termet, és a sószobrok oldódni kezdtek.
Pál és Ánya a plakátvilág fehér fövenyére ereszkedtek.
Szerelmesen néztek egymásra, majd kézen fogva indultak felfedezni a szigetet.
Alig léptek néhányat, egy röfögő cirokseprű támadt rájuk, de Pál feketeöves karatésként néhány ütéssel a földre küldte a megvadult jószágot.
Néhány pillanat múlva egy gigantikus papaya gurult feléjük. Ánya labdaként passzolta Pál elé, aki szájon vágta a gyümölcsöt, mire az sírva iszkolt el.
Amíg Pál megkötötte cipőfűzőjét, föléjük repült egy fehérhasú szula. Karmaival Varg Ánya lobogó vörös hajába kapott, és az égbe emelte.
Pálnak sikerült elkapnia a lány nylonharisnyás bokáját. Belekapaszkodott, így repültek a zene szárnyán, mert egy agámákból álló utcazenész csapat játszott éppen alattuk.
A tüskés agáma fésűre rögzített celofánon muzsikált, a nyugat-afrikai szivárvány agáma stílszerűen berimbau-n, egy íjszerű hangszeren zenélt.
A telepes agáma pávakék dezodoros dobozt ütögetett fémpálcával, a tüskésnyakú pedig éneklés gyanánt ordított (pontosan úgy, mint az a bizonyos fába szorult féreg).
Végül nekiütköztek egy pillecukorból készült sziklafal imitációnak, és lecsúsztak a földre. Azonnal neki kezdtek barkácsolni kókuszhéjból valami tutajfélét, és uccu az óceán.
A Tini Nindzsa Teknőcöket gyorsan legyőzték. A vérszomjas cápasereggel már nehezebb dolguk akadt, Pálnak még vízipisztolyos arzenálját is be kellett vetnie. Amikor a víz vörössé változott, vérplazmát gyűjtöttek. Csak a szerencsén múlott, hogy a dereglye nem süllyedt el a tetemes zsákmány súlya alatt.
Amint partra értek, a napkorong felrobbant. Fekete hamu hullott alá.
Kala Pál kinyitotta a szemét. Ellökte magát a hűvös márványfaltól, Varg Ányára kacsintott, aki keskeny ujjaival vaskos köteg pénzt tett be a számlálóba.
Ahogy Pál a megszokott körét járta, felnézett a nagy plakátra, ami a gyönyörűséges Maldív-szigeteki körutazást hirdetett.
Minden lépésnél fehér homok szitált cipője réseiből.
