1.
ünnepélyesen átadtak egy ollót
és egy nemzetiszín szalagot
*

áldott békés karanténünnepeket!
*

ünnepi alkotásai közönséges
hangulatba ringatják az érdeklődőket
(negédes)
*

ünnepelj egészen
keféld meg magad vizes kefével
(hajad)
*

közeledik a szeretet ünnepe
már most szerezze be acélbetétes bakancsát
*

ünnepi áremelési akció!
ízléstelen termékeink többféle színben
és fazonban felemelt áron kaphatók
csak itt és csak most!
*

ajándékozzon ön is a szeretet ünnepére
szivecskés hónaljillatú toalettpapírt
*

A G pont ünnepélye
*

barátaim ne azért ünnepeljetek amit letettem az asztalra
mert az a mobilom a cigarettásdoboz és az öngyújtó
*

ünnepelt popósztár
(pop)
*

ünnepi nem emlékezés
(megemlékezés)
*

minden lap kiemelten számol be
a három főt és harminc rendőrt vonzó ünnepi eseményről
(nagy tömeget vonzó)
*

az ünnep miatt elhalasztják a járványt
(a járvány miatt az ünnepet)
*

megünnepelték a rekedt teherhajó kiszabadulását
(megrekedt)

 

2.
elszabadulásunk ünnepe
(fel)
*

százezrek a folyásünnepen
rekordmagas a fertőzöttek száma
(folyóünnepen)
*

három napon át ünneplik a 200 éves almot
(malmot)
*

nem mondja meg a kormány mennyit fizettek
a tarisznyát ünneplő celebeknek
(terasznyitást)
*

tortúrával is ünnepelheti a whisky világnapját
(bártúrával)
*

méregdrága luxusautóval ünnepelte meg
századik születésnapját a Juventus sztárja
(századik gólját)
*

az ünnepi koncert méltó leárazása volt a fesztiválnak
(lezárása)
*

iszonyúan elkurvult az ünneplés
(eldurvult)
*

méltón ünnepelhetik tanulmányaik leárazását a végzősök
(lezárását)
*

egyedülálló kötettel ünneplik a tripper játék 150. születésnapját
(flipper)
*

tisztogatási ünnepség
(tisztavatási)
*

már felette az új kenyeret Szent István ünnepén
(felszelte)
*

fáklyás felvonulással kényszerítéssel ünnepeltek
(kenyérszenteléssel)
*

nagy koporsó sörrel ünnepelte születésnapját
(korsó)

 

(Illusztráció: Daydre Hamilton: Scissors)

 

függöny

színház, ahol a színpadon nem látható semmi
az előadás eltakarva folyik
a nézők nem néznek, csak a függönyt
elég tudni, hogy az előadás: van
a függöny mögül néha kihallatszik, hogy
valaki járkál
valaki beszél
valaki táncol
és valakik valamit csinálnak

 

kávéscsésze

nagyseggű, szamurájkontyos óriásnő
kezében gyerekcsörgő, táncol a szélkutyával
dereka felszáll a végtelenbe
és hátsójából, mint hátrahagyott nyom,
ideformálódik egy homorú világ
lecsöppen indokína és a hindusztáni-félsziget
egy nagyzási hóbortban szenvedő dél-amerika elhörpinti a jellegtelen északot
helyén lapos európa-tarló marad
a nagyseggű óriásnő kerek világszéken ül
szövő-hangszerét készséggel tartja oda a szélkutya mancsának
az belepancsol, fogja, habbundája repül
bodros fülhaja mögötte lebeg
kíváncsi orra vidám
az óriásnő másik keze az elfolyó tűzföldre mutat
itt majdnem összeérnek a dolgok a homorú világban
de már kezdődnek is elölről
selymesbarna luftballonok szállnak elszabadulva
és egymásba futnak az árnyalatok
a legsötétebb az óriásnő széles feneke, szoknyája
az eredet
fölfelé már minden halványodik
szélkutya táncol óriásnővel körbe-körbe a világ fenekén

 

biciklin száguldok

biciklin száguldok
és mikor hátranézek, egy ember rohan utánam
ég a szája
csak a szája
ordít végig át plänterwaldon
tátott szájából ömlenek a lángok
még gyorsabban hajtok
még gyorsabban és még gyorsabban
de ő elképzelhetetlen sebességgel fut
utolér
már itt van
rohanásból pattan a hátsó ülésre
közvetlen közelről a hátamba ordít
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
gyorsítok
még még
de hova nincs hova
viszem az ordító embert
a lángok a ruhámba kapnak
lefékezek, eldobom a biciklit
és rohanok amerre a szemem lát

 

(Illusztráció: Giacomo Balla: Dynamism of a Dog on a Leash)

 

(Tatjana leveleiből)

Nem érdemli meg,
ám ismer úgy,
szólásra bírhat, amikor
tékozlásokból megtért szeme
fájdalommal zsarol,
a kocka fordul, íme elveti
megkésve bár, de könyörgőre vesz,
cserepes szájjal hajol a kútra –:
ne apadjak ki hűs vize.

* * *

(Puskin kihagyta: ezt)
gondoltam akkor elég lesz
egyetlenegy a levélből,
melyet egy falusi délutánom
álmodott meg a szenvedélyről,
reméltem, a szégyen foltját
megöleli, majd feloldja a visszhang,
akaratomba simul, ernyedve emel fel, és
egy másik minőségben, a létnek rangot ad…

Tekintetében hiába kerestem a választ
az arc napraforgója földrebillent,
csak a fohász fohászkodása,
lezárni valahogy, mit visszavonni nem:

* * *

Meg akarom bocsátani,
hogy múlni engedett,
amiért, ha szerelmet suttogtam,
a magány kínzókamrájában
tüzes fogókkal büntetett –
a táj lehangoló képét,
hol vérbefagyva, ami az
érzés eleven csírája volt.

* * *

Megkérek valakit, a zizegő kísértetet, levelét
mielőtt remegve nyúlnék utána, tépje el,
szabadítson ki a szabadba,
mindegy már hova, csak ne nézzek
árnyékával farkasszemet az üres szobában,
és könyörgök neki, maradjon velem
éjszakára is, ébresszen fel, mikor eltúlzott magányát
a párnák újra zokogni kezdik,
és maguktól nőnének vállaimon
hosszú, áruló szárnyak,
üljön az ágyam szélén, kapcsolja be a rádiót,
ne halljam dúdolását többé a virradatban,
nyisson ablakot, tenyerén szolgálja fel
az ég megmaradt kékjét,
forduljon el, amíg a hajnal gyóntatófülkéjében
félszeg vallomásom tisztára mosdat,

várjon, várja ki, amíg kivilágosodik bennem,
mert rájövök, csupán a lehetetlent kísértettem
amikor magával akartam nyerni
a fokozhatatlan felé egérutat.

* * *

Kérem, ha szeret még,
ne törje össze többé, örüljön
hogy elvesztett, büszke élét a sors
arcomnak újra visszaadta.

 

(Illusztráció: Eva Gamayun: Supermassive Sunflowers)

 

(az ébredő Eurüdikéhez)

Lassuló
lélegzettel visszahúzódtak –
elvermeltek aranyhalai
a nyárnak. Déli tűzfal alatt
a padon, szüreti kosárban
napkeleti lombok kámeája,
télelő hamvas datolyaszilvája,
koreai gámok duzzadt
aranyalmája ragyog.
Földre hajló gímpáfrányok között,
dérezüst csípőin ringva közeleg
a narancsködű reggel. Jön, jön
kert alatt az égen. Jön, jön,
mint a gyöngy, törtfehéren.
Homlokán arák tiarája,
mélyzöld levéltenyerek,
árnyak aráliája –
téli hajnallal pattant
mézvirágfürtjei.

 

(Illusztráció: Auguste Rodin)

 

Felsorolom a nemlét emlékeit
a szél hosszú zokogását,
szobámban a huzatot.

* * *

Csalogat egy birodalom
cinkos cinikus csöndje,
derűsebben bukdácsolok
az árnyékos oldalon.

* * *

Nyíl mutat új hazára –
ragyog a lélekben
tenyérnyi kék.

Repül a szőnyeg
varázslatos velünk
veszi kezdetét.

* * *

Szeretem magunkat
abban a térben,
delejes éjben
messziről nézem
tétova kezünk
miként vet gallyat
a szunnyadó tűzre.

* * *

Lenni,
amíg mélységünk
halk zenéitől
egy másik felsikolt,
nem érdekel
mit súg össze a
hátunk mögött;
kölcsönös melegben
olvad le arcomról
a szegények királyi gőgje,
büszkeség-kolonc.

* * *

(híd)

Kimondatlanok fölött
visszafogott lélegzetünk.

* * *

(feltámadás)

Tengerszemtestünkben
rian a jég.

* * *

(akkor, ott)

Nem tornyoz akadályt
hogy nincs jövőnk,
ha a legrövidebb
pillanatba beköltözünk.

Szánakozik vagy nevet
az Isten, amíg egymásba
temetkezünk a halál elől?

* * *

meztelenség szárnyasoltárain
a vágy áldozati ének,
feszülök tested keresztjére
cselekvő igének,
újra éli magát, általunk,
bennünk az ősi szép,
súrlódva bomlunk
szivárványszíneinkre,
egyszerre szakad ránk az ég,
látom szerelemszelíd arcod,
miképp senki nem láthatta még.

* * *

(innen)

múlt és jövő
egyforma távol,
fölöttünk vércsevijjogás,
előttünk szakadékká
mélyülő árok.

* * *

(később)

neonvillámcsapás
töri be az ablakot
kísértőn lebbennek
kék függönyök

nem tudod kimondani
nem tudom kimondani
mi most oly szép,
múlttá merevítve
bennünk lesz örök.

* * *

(időnk)

Őkeselyűsége szárnyait
nem lyuggatja átok,
csőrében a vízcsepp is
életből, halálból.

Jövőnk jóslata:
Ránk a fény emel kezet.

* * *

(a háremben)

Mit keresek ennyi nő között?
jelenlétem gyökerei
hova nyúlnak?

Az édent tenyerén
kínáló Isten
fáradtan mosolyogja
szét a körénkzápult
sok-sok éjszakát,
szavak, a hullafáradt
játékosok megpihennek,
nyelvünkre dermed,
amit még kiáltanánk
egymás után.

* * *

(konklúzió)

Egymásban?
vakon egy másik világban,
csak testünk sziklái töredeznek
önámításainkban.

* * *

 

(Illusztráció: Lia Peko: Blue ice on Lake Baikal)