Adagio 33.

Az idő nem gyógyít,
csak kérgesíti a seben a vart.

Kinek nagy szívétől súlyos melle,
mind magányos.
Színek végtelenjét látja
a monokróm világban,
kimondott helyett
a félrenyelt szót érti jobban.

Sovány vigasz a segítő isten,
ha mázsás teher töri
csontról csontra vállunk,
ezerszer mázsásabb a felismerés,
hogy isten nincsen:
egyedül kell lábra állnunk.

Mert lábra kell állnunk.

 

Adagio 67.

boldogság

anyja lábát ölelő
gyermek a boldogság:
magán érzi biztonságát

hiszékeny és ártatlan
– védtelen együgyű

panelházak közt
kevés lelke
viszonzatlan szétosztja a kérhetetlent

benne a tiszta
világ reménye: a mennyek országa:
a boldog ország: a Semmi országa

magadban
teljesebb, ha túl
magadon

 

Adagio 93.

Nyers vagyok és tiszta,
egyszerű, mint létrán a fok.

Befejezetlen:
eredmény nélküli törekvés,
válasz, mit nem kér számon kérdés.

Lopok és hazudok,
ahogy követel a szükség
– de nem színlelek s nem tévesztek:
amennyit látsz belőlem,
több nem vagyok neked.

Elnyelem a viszonylagosságot,
hajszálnyi forrássá duzzadok,
mértéktelenségem kezét szorítva
szellemvárosból örök életet csalogatok.

 

Adagio 104.

Botladozva hangol
a reggel
keresztülfecskendez

átlátszó vagyok
üres utcán tolakodok

nem ugat meg a kutya sem
pont úgy hogy alig
rúgok be és lerúgom magam a sámliról

kötél vége csiklandoz

 

Adagio 109.

Nyolcadik látomás:
Éberek a 18-as kavicsnál

Látlak
családtalan álmokra maszturbálni,
potyázni az ingyen konyhán,
kihalt nyelven prófétálva
heroint kaparni a sebes falakról,
koldulni, betörni, fényképekre köpni.

Kisiskolás fogalmazás maradtál,
és igen: tényleg kiradíroznak,
akikre hasonlítani akartál.

(…)

Velem maradsz, ugye?
bedeszkázzuk a vészkijáratot,
ponttal zárjuk a kérdést,
és hagyjuk kiégni a várószoba
poros villanykörtéjét…

A hátsólépcsőn találkozunk.

 

Adagio 111.

Teljen a nap csöndességben.

Ne gyújts ma világot,
ne gyakorolj s ne lelkendezz,
ne számold a jövőt.

Ereszkedj mélybe.
Szembesülj vállalni
s gyászolni, mi elmaradt,
ünnepelni az ajándékokat.
Veszítsd életed a születőkbe.

Ragyogj, akár a gyermek:
gyönyörűn, védtelenül.

 

Adagio 121.

Csönd és szünet.
Rossz helyen bekezdés.
Korrekció a megfelelőn.
Lelkiismeretünkön ujjlenyomat.
Defektes a busz kereke, ami Isten országába vinne.
Nyalogatom tükörképem.
Látvány-repedés szemhéjam alatt.
Összevarrtam a számat, nem tudlak elárulni.
Menjünk, lekéssük a zárórát!

 

Adagio 122.

Ismeretlen ember,
nincsen hangod.

Névtelen ember,
elfordul múltad.
Boldogságod íztelen: megtűr.

Alvajáró az ecetszagban…

2014-2017

 

(Illusztráció: Maurice Sapiro: Birch Bark)