Illegális elmebaj

 

itt épül előttem az egész gettó —
döglegyek hordják össze a
téglavörös

rothadást — virágnyílás követi,
káposztafejű áldás, búgó
forróság —

mintha máglyán ragadnának hozzám
a lángnyelvek — utolsó
fehér percek után testet ölt a

sárgulás — a bőröm,
a csontfogak, a hajhullás.
jaj, hogy tisztaság? nem, ez nem

egy templom — de mit ítélkeztek?
hiszen ti is épp úgy szeretitek a drogokat,
mint én,

mint Júdea, mint Salamon király.
és ti is követtétek a bomladozó
hullák szagát, és sosem

mondtátok, hogy ez pszichózissal jár —
dehát ezt az árat meg kell fizetni.
az én tüdőm

úgyis mindent befogad —
junkie, junkie, nikotin-
junkie — az anyám is

mondta, az a folyton vemhes macska,
az szült meg engem.
már meghalt —

az autók kilapították az úttesten.
azóta etetem a csigákat
fűvel, magamat

fűvel,
a temetőket rokonokkal.
szívesen meghallgatom a prédikációkat,

én tényleg istenfélő ember vagyok, én
tényleg félek az apámtól.
te nem félnél a helyemben? —

ott lebeg az égen: hatalmas és
nagyon forró — mintha
máglyán

ragadnának hozzám a lángnyelvek.
a combomat vérvörösre
vakartam — nem én

irányítom.
mióta lehetek itt? talán tíz perce?
egy órája? — kényelmes

a keresztem, két
rabló közé feszítettek:
bal fül, jobb fül —

suttogások.
a bolti lopások és a hazugságok,
a tévképzetek, a

családi átok.
itt épül előttem az egész gettó —
feketerigók hordják

össze az azbesztet,
a gázkonvektort, a martinsalakot.
körülöttem

minden mérgező és
törvénytelen — tudom, hogy
lehallgatnak a rendőrségen, ezért

halkan gondolkodom — adomaszerű
doxazmák duzzadnak a
koponyámban,

illúziókkal
töltöm fel a bennem rejlő
szellemvárost.

itt nem akarok élni, itt
nem —
ragaszkodnak hozzám

a lángnyelvek, az
afgán álmok, apró robbantások —
a halál, a halál most

megváltás volna, de a halál
nem létezik — puszta
öntudatlanság:

Golgota-óra, titok-
világ — az egész úgy válik semmivé,
fekete ponttá, akár

az óriás bűzvirág — fel sem épül,
máris elhervad, megég a
tűzben, és

elszárad.
hát nem mondod, hogy máris húsvét van?
sosem tanulok —

újjáépítem, ami jár nekem.
én mindig kapok egy új esélyt, hát én
miért ne adhatnék? —

ahonnan kitörök, oda
vágyok vissza — saját közegem:
délibábok, börtönszürke

angyalok, hazug
prédikátorok, hálás hullazsákok.
hadd kapjam vissza az egész gettót —

újra és újra
kísértem a sorsom — ordítok
a hús színű nap felé,

újra és újra és újra.

 

(Illusztráció: Maurice Sapiro: Viscosity)

One thought on “Illegális elmebaj”

Vélemény, hozzászólás?