(yellow mittwoch)
– én úgy
vagyok
hogy az emberek nekem minden-
féle színűek – ja
de nem arra gondolok
hogy feketék vagy ilyenek
hanem vegyük az esetét
például a legjobb barátomnak
meg barátnőmnek nekik
olyan színeket adok amilyeneket a nyom-
tató kever az alap-
színekből
így ez a barátnőm szinte falfehér
de úgy inkább a szürke felé a színe ha elér
ja a színe egész világos és a –
mondjuk –
quasi dark között van
de komolyan
ez a barátom is meg olyan kakaóbarna
és kávébarna között
hogy pontosan miért azt nem tudnám
megmondani
csak arról beszélek hogy van pl. egy szín
amit felold ami
történik közöttünk
akkor már ami régebben igazibbnak tűnt
az hirtelen eltűnik
ilyenkor – akár a gép – lefagyok
és az átlátszó hangulatban
keresem vagy pontosabban
keverem
az új színeket
így jönnek: a fekete péntek és
a blue monday mellé mint valami színes mundér
– tehát e mellé a yellow mittwochok és
a magenta sábeszek
és velük a key emberek és
azúr úrhölgyek
már nem is tudom hogy én színezek
vagy ők maguktól ilyen színesek
felütök egy beszélgetést mint könyvet
s a színtévesztéstől röhögve könnyez
a barátom s azt mondja: a barátnőd
fekete humora itt visszhangzik
akár valami réges-régi anziksz
mesterkélt színei a rossz ízlésben
s végleg feledésbe merül éppen
– és mire jutottál végülis?
– hogy lehet nekünk színek nélkül is
csak egy kis humor meg hogy képzelőerő
és máris készen áll a színkeverő
te hátradőlsz és szépen csak várod
hogy kijöjjön a gépből a hű másod
yellow mittwochban magenta sábeszben
hét közepén vagy sosemvolt ünnepen
mindent elfogadsz és mindent felülírsz
– a színskálára jól figyeljünk – please
(házsongárdi temető – november)
fekete levelek
feledésbe hulló erezettel
fehér-sötét feliratok sötét-fehér
kövek
halványodó fényein
kihunyóban a nap a lombok között
a ködben a
sárga-fehér ködben
felgyúlóban a fehéres-sárgás gyertyák
és vérvörös kihunyt gyertyák
mint elhulló hajszál –
és ütőerek
rajzolgatják az ös-
vények erezeteit
dőlnek a fák az ösvények fölé
szégyenkezve és
levelek nélkül
meztelenül az ágaik
rajzolgatják a dől-
ést düledezést
sápadt kövek dőlnek a sár felé
mintha szégyellnék az alá-
hullásukat most pár pillanatra megálltak
de lekerülnek a fekete levelekhez egy-
szer s ahogy megkeserüljük a kripta
előtt kiderül egy lombhalmaz titka
és a fa-
levél értelmetlenül száll
amíg a sírásóknál áll a bál
ruhájuk piszkos és fekete
amilyen a fák földre hullt levele
csak a sárga és vörös falevelek táncba
hullása látszik s megtelik valami szennyel az ösvény sánca
s meglátszik megjelenik némán a homlokod ránca
mi beszélgetünk mert némák vagyunk
a szemünk
fekete mint a nyugalom
a vörös napszentülte után
(Illusztráció: Remedios Varo: Allegory of Winter)