Kóbor kutyák

Úgy ágaskodtak nekem
a patakból előtörve
oly áradó féktelenséggel
hogy mi tagadás, meghökkentem
sőt meg is rettentem kicsinyt
két árva hűségem
reménykedő gyönyörűségem
hogyan adjam néktek
amim nincsen
—

Emlékező sorok

Hegyek titokzatos szépségeket ölelő
karjaiban nyugszol öreg barátom
te kövérségedben kedves emlékű kamasz!
Városok utcáin, Isten ölében ülő
hegyekben és völgyekben kóboroltunk
fáradhatatlanul egykor: most itt pihensz
Aquincum sugárzó romjai közelében
téged idéz a soha nem felejtő, fiatal emlékezet
—

Erdei mise

Töröktől egykor földig rontott
templom kövei között
ma stólás pap mond misét
imádságos csengetés száll
dús lombok felett az égbe.
Közöttünk van Ő, a Fiú, a Lélek
az Úr: egy pillanatra csak
és megbocsáttatnak a világ bűnei…
—

Gyónás Halottak napján

Összegubancolt testű kicsiny apám!
Gyorsan fogyott el a kórházi ágyon
roncsolt tüdőd homályából
kizuhant életed. Mint lila lepke
ült szemeden a láz, és hajnalban
a csillagok lehajoltak hozzád.
Későn kiáltok! csak holt betűk
sorjáznak: lobog egy gyertyaláng
—

Egy festőművésznek

Világok határán
egy árnyékos udvaron
csillagszemű paripák dobrokolnak
bors ökröcske tartja
szarván a holdat
angyalszemű leányok táncolnak
virágfátyluk úszik a levegőben.
Meggyötört arcú férfi
megjelölt kezei tartanak
világszép sorsot
—

Erdőszélen

Lángoló naplemente
a tornác álom homéroszi
köröskörül rozsdálló fenyőfák
Kalüpszó kertje mára megkopott.
A csend koldusai vagyunk
hallgatjuk az eresz csepegését
tücsökzenét a teremtés korából
Isten hangját a csillagok alatt
——-

(Illusztráció: Lucy Arnold: Atlas Silk Moth in Guinevere’s Woods)

A LEPKESZIRMÚ

a szabadulásról

Lepkeszirmú virág zúzos mezőben:
reszket dereka, vékony szára,
repes tavaszi esőben,
pillangóvá lesz nemsokára.

Gyökerénél a hideg sárban
billegnek gyermek káposztalepkék.
A magasság ütése várja:
kettészakított örök naplementék.

SZERELEM

Egy a felhő és a tenger,
egy az ég, a folyó.
Egybeölelt szerelemmel
ring a nád és ring a tó.

Lenn a tócsa, fönn a vihar:
Tükör bámul párás tükörbe.
Fogadj magadénak, ahogy
óceán húzódik a végső öbölbe.

AZ A KENDŐ

a szerelemről

Végig. A legvégéig. Ahogy az idő ömlik,
azután megzökkenti egy szívdobbanás.
Hulló veronika-kendő az ég, lebeg.
Fodrosan hull az elfutó folyóra.
Fölitatja arcunk, vízre-sárra írt térképeket.

Viszi a szél, pörög, színevisszája fordul:
megőrzi vérré-sárrá lett volt-időnk mását.
Dadog, azután elhallgat a szív.
Az idő újra mozdul, kicsap még nagyobb időbe.
Visszhangozza szívünk hallgatását.

A folyó fut, tükör az alja, fényvert iszap,
a sár felett arcunk arccal lefelé siklik.
Szemünk szemhéjtalan fölfeszítve néz:
árnyunk kagylók húsából szőtt szerelmes kendő,
végső maszk, viselni nehéz, levetni nem illik.

Tekintetünkbe vésnek perceket légző kagylópengék.
Gyöngyház fényben ázik a húsból szőtt selyem.
A víz szaladásába szövődik minden emlék.
Rendelt éveink fonták egybe arcunk.
Az a kendő örökké lebeg a fönti réteken.

(Illusztráció: Fábián István: A kert vége; Szitakötő; A várakozó; Engem hívnak fábiánpistának)

inverz konkávok
közt különc éj
kóvályog
dülöngél
fókuszok keresik
a szélüket
elsodor kezedig
a szédület

hajózik addig
a ház
míg rámorajlik
tengerszabás
akkor kiköt
vízhez a száraz
cet gyomra nyög?
szobád az

az élők innen
már eliszkoltak
maradt csak isten
s a teliholtak
rávesz az újhold
új napra látod
faragni súlyból
súlytalanságot

reggel az ég
már csivitel
a téli rémmesét
ki hiszi el
tíz kicsi nap
körözget egyre
közelebb hasonlítanak
vörösbegyekre

madarat termő fákon
fény is terem
nincs fátum
istentelen
mintha a nyár
nyárfákból feslene
a temadár
énember felcsere

mi baj érhetne
ha érted a baj útjait
ha bipolár téveszme
is útba igazít
ha biztosít
egy nedves kutyaorr
szelíd napok szolid
katarzisairól

mozart derűje
bach méltósága
de mindig gyönyörű-e
a mindig drága
atonális tett
se tör törvényre
valami szívnek
az is zörgése

a visszaút
ugyanúgy ismeretlen
hová visz viadukt
ha hisznek istenek sem
vakká fakult
a szín a rendben
a visszaút
ugyanúgy ismeretlen

(Illusztráció: Jean Tatton Jones: Bird Tree of Life)

Kocsma

“A szerelem egy üres bárszék”
Charles Bukowski

A világ
oldódni látszik
Egészen
könnyen bele
lehet helyezkedni
a lét ezen
kellemességébe
Kialakuló
kapcsolatok izgalmával
tekintek minden
emberre
sörre
rövid italra
bárpultra
a kopasz
vagy éppen ecset-
fejű kocsmárosra
aki századszor
süti el kedvenc
poénját: Meghalt a…
(Ide bárki neve kerülhet
aki él)
“Morbid, de csak
kedvesen”
így mondja

Hosszú ideje
zárva
Az üres bárszékek
úgy tekintgetnek rám
kifelé a rácson
mint a szerelemre
vágyó nő
a férfira akit
túl könnyen
megkapnának
Hívnának is
meg nem is
de mindegy
tudják:
be csak akkor
mehetek
ha
engednek

Földmérés

Kopár betonalap
Épülő csarnok
Robosztus acél
Pillérek hevernek látszólag
rendezetlenül
Itt mindennek én
határozom meg a helyét:
Hova kerül
a határ
a kerítés
a falak
ajtók és ablakok
a látszólag
rendezetlen
acél
oszlopok tengelyei
Megmondom
a valóságban
hogy nem esik össze
a csarnok
Egy hely –
nem az én befolyásom:
A sajátom

(Illusztráció: Read Pate: Whiskey painting)

Kvantumok, gének

A Szent Lélek ihletése

Akár egy kezdet előtti metszet.
A lét egy könyvbe zárt terv lesz.
Titok, ami a felhők nyelvén beszél.
Írás, amit ujjbegyeivel olvas a szél.

Köröket rajzol a szemérmes fűbe.
Hegyeket mozgat, mustot szűr le.
A tonnányi tudás egyszer csak űr lesz.
Színlelt nemesség? Nem örökkévaló föld.

Sárga és kék elegye: csak alvó zöld.
Ihletet merít a nyelv az inspirált Igéből.
Mint láthatatlan kezek, kinőnek ágak.

Az idő kérge ráfagy a városra és a házra.
S mint szerteágazó, újraszőtt lényeg,
Mintázattá lesznek kvantumok és gének.

Cipzár paradigma

A cérnaszál dala

Hamuszín ég-fal. Nevetgélő patak.
Hófedte hegycsúcs: ujjlenyomat. Kipattan, a zongorából a szú
A hólyagos síkok közé rózsaillatú gyurgyalagok szállnak –

Az orosz halkonzervek mellé a spájzba.
S az ivás most experimentális tett.

A frizsider a túlélési készlet
Úgy kívánja az ágyban a folyadékot,
Akárha halként tengődne a Titanic gyomrában.

Álmában a vonaton, kényelmes pizsamában.
Érzékek nélküli most, de fantáziája kék és piros
Nevek jelennek meg előtte, mint hologramok.
Milyen gazdag vagyok! Kiált fel a tükör előtt.

Egy félsziget a délelőtt.
Másik énje. De még nem tudom,
Miként váltom be a szemantikai tőkém
Euróra. Akár az Új Auróra,
Behajózom a szóba.

A szavak fizetőeszközök. A nyelvtannal üzletet kötök.

(Illusztráció: Tiffany Bozic: Flora and Fawn, 2016)

Amit még

1. belefulladni egy üvegnyi mézbe
2. meginni valaki könnyeit
3. úgy lenni, mint a százéves papírnak csöndje
4. rájönni hány hektár magány a Hold
5. elsütni a poént, hogy holdlemente
6. elírni egyszerű szót is: sivárvány
7. fordulni valakihez, leszel az árnyékom?
8. ahogy tűágy a fejekben feküdni éjszaka
9. két deci álmot is lenyelni
10. menteni a szívet egy borda börtönéből
11. veszett hóban nyugvó rókanyomra lelni
12. egy megint-nyár közepén izzadni a jeget
13. holdfényben kaktusszal szeretkezni
14. tanácsolni, lélekezz mélyeket!
15. szerelmes versbe írni, belém maradsz
16. elképzelni egy nem létező színt
17. bölcselkedni: isten paplan az ágyon
18. beszélgetni a legnémábbal
19. kitalálni valamit, mondjuk, hogy égsark
20. belelátni egy csönd belsejébe
21. semmitmondó reggelen üvegről vitázni
22. leföldelni egy sokadik szívet
23. rosszul szótagolni bármit: el múlás
24. lehámlani őt is fájva
25. egy utolsó színezőt grafittal színezni
26. megmondani a kérdést
27. elfelejteni a felejtést
28. elfelejteni a felejtés felejtését
29. nézni, ahogy a napsütés erei elpattannak
30. és ha kérdezik, mondani rögtön:
……..igen, az örökké elég lesz

Egy létszerződés legalján

Itt írja alá:
……………………………………?

(Illusztráció: Kent Paulette: Appalachian Time)