SZUVENÍR

/Középiskolai tanáraim, Pukkai László és Mórocz Károly emlékére/

A tanítvány szomorú, mivel csak fél
négydecis pohár életvizet kap
a Mesterétől. Aztán gondol egyet,
és színültig megtölti a kétdecis

borospoharat. Szinte már repülni
tudna a boldogságtól, amikor e-
lővesz négy féldecis stampedlis feles-
poharat, mindegyiket teletölti.

Három régi barátját megkínálja, s
ő maga is lehúzza fenékig az
életvizet. Mire az egyik ordít,
nem hal ő, nem él vízzel, a másiknak

meg az a baja, hogy allergiás rá,
a harmadik sopánkodik, sok benne
a kalória, idő előtt elpatkol,
eldugulnak a koszorúerei.

 

MIKOLA ANIKÓ 50. SZÜLETÉSNAPJÁN

A költő, ha az erdőben keresgél,
egy fával biztosan többet számol, mint
amennyi ott valóban található.
A fák nem tudnak belenyugodni a

ténybe. A költőt is fának tekintik,
annak a fának, amitől a baljós
favágók majd nem látják az erdőt. Hadd
érvényesüljön a matematika.

 

Grendel Lajos, aki olvas a sínek között

Nem a ruha teszi az embert, mondja
a meztelen király, miután a nép
leleplezi őt. A nincs bizony nagy Úr,
bólogatnak a szolgái, orcájuk

eltakarva, patakból lesz a folyó,
cseppekből a tenger, levegővétel
nélkül hallgat a világ végezetéig,
ami nem múlik el, örökkévaló.

 

GYURCSÓ ISTVÁN EMLÉKÉRE

A halál fagyos hidege veri ki
a balhét, hogy végül, elcsendesedve,
valamennyien összebújjunk egy jó
halomba, mint rokonokhoz illik.

 

BAGATELL

/Koncsol László emlékére/

Belevesztem legszebb álmom vermébe,
ágakkal, gallyakkal jól letakart, mély
csapdába, amit az édes ébredés
állított nekem, szelíd őzikének.

 

HÓBA VIZELÉS

/Németh István fejfájára/

A legelső ötlet mindig a legjobb,
nincs kivétel, még akkor sem, hogyha a
második, a harmadik, a negyedik,
az ötödik, vagy a hatodik jön be.

 

(Illusztráció: BildermacherStudio (Klaus): Luminous Forest Landscape)

 

Mások lakta részeid

Hazatérni, az nehéz,
levetni a nap szennyesét,
önmagad után kotorászni –
fiókok mélyén, könyvek
között. Majd a zuhany alatt
úgyis kiázik minden,
ami benned nem maradhat.

Mintha napközben hozzád tapadnának
mások, illatok, hajszálak,
idegen ujjak rajtad felejtett
nyomai, a rád száradt érintések.
Mintha sokan laknának rajtad,
olykor fészket is építenek
múlhatatlan szavaikkal benned.

Ha szó vagy tekintet akad beléd,
az kitörölhetetlen, lemoshatatlan,
nem fakul, mint egy folt,
folytonos jelenedbe költözik a múlt.
Hiába érsz haza utána százszor,
végleg megtapadt lelkeden,
mint az a szőke hajszál egy fekete kabáton.

 

Tévedések (Hevesi Judit Mostantól mindig című versére)

Eltévedni – ez én vagyok.
Az útkeresés, a járhatatlan ösvény,
a szótlanságra hallgatás, a ki sem mondott
szavak mögé ülő ragok.
És a tévedésem, a vonzás-törvény –
hát így maradtál itt – belém nyomott
egy utat, követve tenyered
vonalát.
Járkálva várok, míg a Moirák sorsom
fonalát
szövik szavaidból.

 

Időutak

Mire kimondanád,
már mindig késő –
elengedett kéz,
elhajított kő.
Az élet sugárútjain
száguldó érzések
folyton megelőznek.
Mire érezni kezdenéd
őket, rég elvesztek.
A jelen útjain nincs leállósáv,
ahol várhatnál a múltra,
csak örökké zúgó
forgalom, minden perc
zakatol.
És ha az idő mégis
lelassít, te éred utol.
Múltat sietsz a jövőből.
Mert csak arra gondolsz,
hány pillanat alatt telik
el egy évezred
az életből.

 

(Illusztráció: Jacek Yerka: My Valley (Pradolina))

 

Arra gondolok, hogy rádőlök a szélre
csak el ne álljon hirtelen
Tegnap korán feketült az ég –
ma észre sem veszem.

Szimbiózisban a körhintával –
nem jól mondom, de nem zavar.
Megkezd a hét. Gombolt kabátom
alatt is átjár a vihar.

A lámpagyújtó késik – odatalálok
sötétben, behunyt szemmel is.
Szavak nélkül követve azt
ki bennem benne hisz.

Arra gondolok, hogy rádőlök a szélre
Csak el ne álljon hirtelen –
‘hatvanhárom. Március.
Dúdolgat. Hallom. Bob Dylan.

 

(Illusztráció: Richard Jules: Blowing in the Wind)

 

 

irodalmi félreolvasások 36.

friss poézisre alkalmas partfalak készültek a füstifecskéknek
(költésre)
*

Femur és csapata
(Timur)
*

Katalin hercegné legvidámabb tavaszi szonettjei
(szettjei)
*

túlélni amaz órát
(Amazóniát)
*

igazán lényegűző
(lenyűgöző)
*

pudvaregény
(ponyva)
*

szépírásokat szorgalmaz a szakma
(szigorításokat a hazai sajtkészítés szabályozásában)
*

a szőnyegkönyvet szerkesztette
(szövegkönyvet)
*

Dante poklában mindig van net
(az új Vodafone vezetékes internettel)
*

Tizenhét hat tyúk
(hattyúk)
*

csütörtökön olvasók lopják el a margitszigeti nagyrétet
(lepik el)
*

a Walesi bárdok helyszínén ajándéktárgyat kapott Arany János
(emléktáblát)

 

irodalmi félreolvasások 37.

Szeifert Natália: Ökörpanoráma
(Örökpanoráma)
*

Petőfi kacatjaitól hangosan
(kacajaitól)
*

Zsarátnokra várva
(Zsarnokra)
*

Bulvárkodás halandóknak
(Búvárkodás haladóknak)
*

Áprilisi félfa
(tréfa)
*

színes magyaróra alsónadrágban
(alsó tagozaton)
*

Volt egyszer egy garudám
(varrodám)
*

kortárs magyar riadalom
(irodalom)
*

megszökött a Szentendrei Kisállatkertből Kafka
(Kafka a csóka)
*

ellopta a költészetet egy e-rolleres a Margit hídról
(kőkeresztet)
*

negyvenegy prédikátor jelentett Moldova Györgyről
(ügynök)
*

veszélyezteti a költő élőhelyét a klímaváltozás
(költöző madarak)

 

(Illusztráció: Amanda Besl: Souvenir de la Malmaison, 2014)

 

Elvadultam, apám, a szülőföldtől,
elkészül művem elhitt örömökből,
elvadultam, anyám, az anyanyelvtől,
nem kell mérgezett tej az anyamellből,

nem tudok már semmit a felejtésről,
ugyanennyit se az elképzelt égről,
nem olvasok szavakat szemgödrökből,
nem óvom könnyét, ki bennem dörömböl,

nehéz mámorba zülljek vagy a versbe,
sose nyugodtam le, mint a Nagy Medve,
mindig kolduló szívem hova tartsam,
mit írtam, elégettem, odaadtam,

mégis kevesellték, mit adni tudtam,
bevontak volna hitvány praxisukba,
legyek félkész termék, guruló kocka,
nagy hegyek hava helyett csak hófoltja,

s mikor ezt akarták, siettem megbánni,
helyettük, de hogy maradhatnék egynyári,
nyílt sebem, fejemet most hova hajtsam,
hisz elromlanom nem enged a hajlam,

ha új hang helyett lehetek csak visszhang,
irthatatlan gyökerű pehely pitypang,
halott leszek, mire visszakapnám életemet,
éljen soká, ki velem temeti szégyenemet.

 

(Illusztráció: Caïn venant de tuer son frère Abel, Henri Vidal szobra, Tuileriák kertje)

 

Köd van.
De szép
Nyílnak a fák
A ködben

Nincs viráguk
Gyümölcsük se
De szépek
A ködben

Hatalmasok
Rengeteg erdő
Beléveszek
A ködben

Magányosak
Állnak az égig
Nyúlnak csöndben
A ködben

Könnyű szellő
Levél lobban
Erőtlen
A ködben

Néma fák közt
Szomorúan szép
Néznek az égre
A ködben

Múlik az éj
Harmat a fűre
De nem lehet
Köd van.

2023. 05. 17.

 

(Illusztráció: Fiorenzo Carozzi: Autumnal Misty Dawn)