Csak állsz az ablaknál s alig kapsz levegőt a szépségtől
Áttűz a napfény a vibráló légen
Ő a késő délután csalfa aranya
A színes pillanat-áradat vibráló izgalma
Szürkés-feketés embertömeg-szívekbe hatolva
Egyre csak buzdít férfit és nőt
Közel-távoli élményre, kalandra
Miközben kocsikerekek sercegése pantallók, cipők zagyva aritmiája
Csap az úttesten életerős remény-csatazajt
Nézd mily pompás az elfogyó ragyogásban úszó színáradat!
S a halandók kiapadhatatlanul mámoros, patetikus lődörgése
A még szépségesebb jövő-tündöklések felé
Bár tán már csak néhány léha perc
S szürke leplével takarja el a délutánt az est

(Illusztráció: Claude Monet: Boulevard des Capucines)