Címke: vers

Bejegyzések

Ótomo no Szakanoue költeménye

Tisztán ragyogó

Naniva nádasának

halk susogása

lágyan suttogó hangod:

idők végéig

szeretni fogsz, mondtad, és

tiszta tükörként

csiszolt finom lelkemet

neked adtam én.

Attól a naptól fogva

mint hullámokkal

ide-oda imbolygó

hínár, szívemben

nem is gondoltam másra.

Mint erős bárkára

bíztam akkor rád magam,

de tán gigászi

istenek akarata,

vagy evilági

emberek műve okán,

ki eddig jöttél,

most már nem is látogatsz,

leveled hozó

hírvivőd sem látom már.

És mert így történt,

ugyan mit tehetnék?

Most koromsötét,

hosszú éjnek idején,

aranyban úszó

reggeltől napszálltáig

kesergek, mégis

hiábavaló, tudom.

Ám ellenszerét

sehogyan sem lelhetem,

és a gyönge lány

épp rám valló név talán,

most mint kisgyerek

hangosan csak zokogok,

tévelygek folyvást,

és hírvivődet

mindig várom még talán.

           

 

Ellenvers:

Hogyha kezdettől

nem mondod, hogy örökké,

és nem hiszek neked,

tán ilyen nagy szenvedés

lelkemet nem sújtaná.

(Negyedik kötet: versváltások, 619.)

Bejegyzések

Óbudavár, éjjel

3 hozzászólás

Csönd van.

A domboldalban érik a szőlő.

Macska szórakozik a verandán.

A rét még emlékszik rá,

hol feküdtem benne délután.

Némán terpeszkedik a

főgerenda a tetőben.

Az ágyak rég megrogytak.

Régi korok konyhaszekrényében

lapulnak az álmok.

Mosatlan cserepek, kanalak mindenfelé.

Éjjeli lepkeraj.

A kerti lépcsők ilyenkor meredekebbek,

mint nappal.

Neszek.

Az ablak alatt csalán nő.

Szeretem a szél szagát.

Házi cseresznyekompót piroslik

az üvegekben.

A fateknőben kicsírázott a krumpli.

Sáros bakancsok sorban.

A falakon szivárvány halak ringatóznak.

Cigaretta a szájban.

Magam sodortam.

Sodortatom magam.

Bejegyzések

Tengerparti ima

Szűk folyosón csoszognak, 

sietnek meggyónni a múlt

szilánkjait a homokszemek,

az óra hinti magából a jövő zárt

magvait, mint szülőszoba

futószalagján a bepólyált lelkeket.

Az életfunkcióiói jók, sírni nem mer — 

a szemek türkizéből érdes kavics pereg,

felszántja a partjára vetett ázott fejeket.

 

Éjszaka sűrűbbek a percek, gyakran

jön a fájás, a víz is máshogy reped.

Bejegyzések

Emlékezet

A múltunk lombja

Szénné préselődik

Eldőlt erdők

Súlya a hátamon

A karbonkor

A bordába ékelődik

A megtömörült

Fosszilis fájdalom

Itt kárpátkemény

Kőzetek

Közé szorult

A vízalatti szerkezet

Mert ránknehezült a

Nehézkedés

Hideg időrétegek

Alatt lettünk

Gyúlékony préselet

Nem mi kértük

Aki van senki se

De ránkesett a

dolgok neheze

A mindig milyen

Világot tartani

Mert ott van anyag

És anyagtan

És az anyag súlya

Az anyagban

És a lélek is tömeg

Sűrűsödés

Ki érti meg

 

 

Bejegyzések

Ciklon; Seb

CIKLON

 

Adni,

 

mit a szél,

hamu holt porát,

a fakó nap felejt.

 

Földhullás,

menekvés vég nélkül,

homok ölelése,

fáradt éj, homok,

gyújthatatlan fényű szemek.

 

Hazudj,

kagylóba zárj szenet,

zúzd szét, ha sír: nevet.

 

Könnyeket,

semmilyen kín nélkül.

 

 

SEB

 

elmerül szívem

vibráló húsdarab

a fák mögül egy darab ég hiányzik

tán sebet vettek

vagy vetést sebeztek

enni sem kell

a szárazság az úr

 

de velünk volt

a kutya s a két jámbor

a kamra falán egy tágra tátott rés

hol házinénink

a műlábakon táncolt

jó volt azt mondják

tán én voltam kevés

 

s már hulltunk vissza

a folyó parti házba

mint szilva a sáncba

mit nem szed senki le

így maradt nyitva

hajnali seb gyanánt

s így lett a néni

új lakók vendége

 

a folyó felől

a kamra rése szép már

a diófa messze és jön a vézna éj

világítottunk

mint a hús a fákon

a téli kertben majd hamuban halászunk

s nem marad semmi

csak a seb s a héj

Bejegyzések

Kortárs amerikai költők

1 hozzászólás

MEGHAN O’ROURKE
Elmélet vagy gyakorlat

 

 

Ménage-á-trois gyertyafénynél –;

többféle ostobaság: fekete fűző,
pink mamusz, a pásztorlány-mackó.

Aztán valami romlott pezsgő
az ideiglenes kis konyhában.
A lélek egy felejthetetlen vörös folt.

De képtelen vagyok kijutni innen; – 
azok a nedves barázdált végtagok,
az a rettentően gonosz vágyakozás;

és a szerelem, a tüzesen fénylő kapucni.

 

 

JAMES LASDUN
A paradicsomvész

 

 

Akármit is mondasz, nem törődtünk vele eleget, 
és együttérzést se tanusítottál iránta,
egész egyszerűen nem szeretted,
voltaképpen gyűlölted, bevallásod szerint,
de valójában olyan akár egy pocsék 
nyári délután, ami teljesen elkábít –
júliusi zivatar, felázott talaj és a kert 
mocsárrá vállik, benyálkásodik és a penész 
minden paradicsom ágyást, Beefsteak vine-t, 
Sweet 100-t, San Marzanot, megtámadott,
leszedésük előtt sárgán befeketedtek,
felpuffadtak és megrohadtak, 
így be se érhettek – de mint mondtam –
és most ne térjünk ki halálos kórokra – 
nem törödtünk vele eleget és mind
úgy van, ahogy én azt megmondtam.

 

Nagypál István fordításai

 

 

A szerzőkről:

 

Meghan O’Rourke 1976-ban született, amerikai költő, esszéista, kritikus, a Yale-en végzett, a Slate és a The Paris Review volt irodalmi szerkesztője, első verseskötete 2007-ben jelent meg Halflife címmel, jelenleg Brooklynban él.

 

James Lasdun 1958-ban született Londonban, jelenleg az USA-ban él. Költő, novellista, forgatókönyvíró. Dylan Thomas díjas. Legutóbbi verseskötete idén látott napvilágot, Water Sessions címen.