Testvér, Szent Jakab útján majd üzennekrögök, szikrázó mozarab éjszakák,
tépett gúnyában, cipők, szakadt lelkek
nyomát kövesd, s a déli fény illatát,
és üdvözöld a hit kiholtjait, kik
az arcukat megmártva üdv tavában,
mint oltott mészben, s jártak hitbe’ térdig
bolondok, szentek útján télben, nyárban,
s ha talmi fényt rejtett a szív karátja,
mint az arc is, sárral összemosva,
s a szó kegyeltje ajkát csöndre zárta,
szólj rá a rögben száradó halottra,
hogy nem hív Provence, nem Aquitánia,
se okszitán dal, se halk litánia.
