Halál
Meztelen
Játszom a hóban
Hangtalan
Kékre vigyázva.

Vértelen
Rozsda takarja
az arcom.

Nesztelen
Fekszem a hóban
Bútalan
Szépre vigyázva.

Színtelen
Bőrbe takarva
Elalszom.

Tölgy
Ős, öreg fa áll a házam ablakát takarva
– tízszer annyi éve már, hogy ott benéz,
mint ki őt figyelve benn a házban él –,
S minden évben újra izmosítja görcseit.

Évszakokkal összebújva körbe-körbe jár az élet:
Bundaként a nyári fényben
üldögél a sok levél a gallyakon, de
mind lehull a nyárutón a rengeteg,
és a tölgyfa minden ága meztelen,
míg a vad hideg s a fagy az ablakon dobol.

Mire jó emlék
Hervadt kertben múló illat
égő virágát nézem.
Előbb ordítva-csapkodva,
majd csak merengve
csordul rajta a vérem.
Míg lassan, lassan
a csepp a földhöz ér,
halk léptekkel ólálkodva
apró keret kúszik a kert köré,
és egészben behúzza
a feledni kéne és a jaj, de jó közé,
csak hogy legyen mihez nyúlni,
ha a múltról kérdeznek,
és legyen hová bújni,
ha elmennék.

Ma
ma öttől hétig szerettelek
és ez most túl soknak tűnik
naponta két órát szeretlek
igaz, akkor nagyon
harminc év múlva
ezt írják síromra:
boldog volt
két és fél évig
kevésnek tűnik

Magamról
Mindenbe beleharapok, mint a láng
Ó, mért vagyok ily falánk
Gyorsan túljutok mindenen
Lassan felégetem mindenem.

Mint
Mint fájdalomban a nevetés
Kiszáradt tóban a vetés
Mint gyermek ajkán a festék
Hangtalan búban vidám esték
Mint a habon a vér
Úgy nézek ki a föld egén

almadalma
zöld almadalma,
kétszerkétperc
kiskezében
meglakoló
leisútfelisút

sárga almadalma,
háromtucat
nagykomolyság
szigorrából áramló
ejnyebejnye

piros almadalma,
négyéktelen
hangferkóval
mögmegköszönt
fejrekoppintás

és akkor aztán nincs tovább

Idő
megkínzott mozdulat állt meg
talán csak elképzelt pillanatra
a fodrozódó levegőben
és sápadt merengéssel
girbe-gurba miérteket
szórt szét
de máris indult tovább
újra nyújtott-feszített
nyújtott-feszített
nyújtott-feszített
nyújtott-feszített
nyújtott-feszített
mert véres csíkot húzott
hátára az idő
a szorongató idő

Nagy csoda
Csúszkálva az éj jegén
Az öreg Hold néz felém
Tányérja úgy mosolyog
Jaj, a szívem hogy dobog.

Szárnyaimmal röppenek
Felhők fölé szökkenek
Nagy csoda az ily dolog
Ma nagyon boldog vagyok!

A magát megajándékozó Mackó verse

Legyek nagyon meglepett,

Mindjárt jön a meglepet`.

Holnapra már nyoma sincs,

Pocakomban lesz a kincs.

Az is lehet, hamarabb,

Mézből sohasem marad!

* * *

* * *

Mackó lábfájós verse

Bam, bam, bam,

Fáj a lá-

bam.

Bom, bom, bom,

Fáj a lá-

bom!

* * *

* * *

Mackó süteményt sütő verse

Keverem és kavarom,

Nem kímélem a karom.

zitty-zutty

pitty-putty

Máris kész a sütemény,

Barátimnak sütöm én!

* * *

* * *

Mackó barátváró verse

Tom, tom, tom,

Gyere bará-

Tom.

Tim, tim, tim,

Jönnek a bará-

tim!

* * *

* * *

Szörnyes vers Malackával

Mikó István felordított,

Mert Karinthy így fordított:

– Jaj, Malacka, kis barátom,

Hová tűntél, már nem látom

Csíkjaidat s fura színed,

Hol dobbanhat a kis szíved?

– Az arcodat én sem látom,

Két szemem egy bundás háton,

Megijedtem nagyon, szörnyen,

Szőrös bőr egy rémes szörnyen?

– Menekülj a szörnytől, féltlek,

Ilyenek csak régen éltek!

Éppen ezért éhes lehet,

Malachúsért mit megtehet!

Ne hagyd magad kis barátom,

Két szemed a bundás háton,

Malachúsból szörny nem ehet,

Megmentelek, amint lehet!

Fordul Mackó sebbel-lobbal,

Körbecsapkod ballal-jobbal,

Kis barátja reszket ottan,

Micimackó ökle koppan

Malac fölött ajtófélfán,

Ettől még a szörny is fél tán!

– Elfutott a szörnyű rém,

Jaj, pedig hogy nézett rám!

Úgy fordultál, oly nagy hössel,

Nem küzdhet egy ily nagy hőssel!

Nézett Mackóra Malacka,

Mackóbőrös hős alakra,

S mert a szörnynek híre-hamva,

S Malacka mögött a kamra

Ajtót nyitva látták állni,

Elindultak vacsorálni.

* * *

* * *

Mackó verse Mónika hajáról

Jaj, a hajad, Mónika,

Mint a szőr a pónika

Nyakán lobog serényen,

Ámulok a sörényen!

* * *

* * *

Mackó verse születése körülményeiről

Virágzott a málna,

Mikor írt a Milne,

Méhek szálltak a virágra,

Így jöttem én a világra.

* * *

* * *

Mackó verse a Méhek Fájánál

Az odúba bedugom

Háromszor is az ujjom.

Kihúzom a lépesmézből,

Jót nyalok a mackókézről!

FALUREGÉNY REMETÉVEL

Elképzelni Remetét
a lápi folyó bal parti magaslatán,
750 méterrel a tengerszint felett.
Elképzelni Nyugaton a Görgényt:
Kereszthegy, Kecskekő, Öreghegy (Batrina),
neogén-kori vulkáni maradványok.
Érezni a terméketlen földek transzcendentális letargiáját.
Errefelé az állat is szomorú,
kuvasz és tehén hajtott nyakkal baktat.
Elképzelni: valaha itt a macskát is megették.
Látni a remetét, amint a vadalmát majszolja,
s barlangot váj a Temető-oldalba,
amelynek szádán szelek orgonálnak.

Elgondolni: ma ismét nagy dögvész jár arra,
hogy pusztul a java, pusztul a férgese,
válogatatlanul.
Hogy ki kell a temetőket,
ki kell teríteni.

Elgondolni.
Kitalálni egy mesét, mely ott játszódna,
véletlenül valós esetből indulni ki,
mely tényleg megtörtént, de már elfeledték.

---

 

A múlt a jelenbe
keveredett,
ahogy a piszok
fénylik tiszta gyermek
arcokon,
mint az almában
a rothadt részek.

Én nem tudom
az időt felbontani.