Ezer énekre
Ezer énekre születtem.
Kilencszázkilencvenkilenc
rekedt a daltól, egy,
amire születtem.
Idők, ne szeljetek ketté!
Az is lehet, hogy, amilyen
magasban száll
a dal, az az egy
maradjon meg a végén.
Ember iránti hiányból
Állandóan az jár a fejemben,
mit gondolhatott
apám
halála pillanatában!
Egy sárkány szerelmes
odakiáltása volt
a sárkánylányhoz?
Önmagáról, és, és,
és, – miért önmagáról?
Kovács Kinga Tünde fordítása
Illusztráció – El Kazovszkij: Kék Vénusz
Bennem a létra, anya, tudod, melyik,
a hátamban, nézd, beültettük a hús alá,
ha kihúzom magam, látszanak a szárak,
a vállaimon sátrakká feszül a bőr.
A vállak sátrai, így hívom őket, pedig
ki nem állhatom a birtokos szerkezeteket,
önzők, mint a gazda, aki bekeríti házát,
most már tudom, hogy igazad volt
a kerítéssel kapcsolatban. A gerinced
vagyok, így mutatkozik be, de szerintem
inkább hiányzó bordám, önmagát állítja,
mint egy kordon, kijelöli a részt, ami
nem az enyém többé a mozdulataimban.
A létra lassú kereszt, anya, estére megnő
bennem, nézd, megfeszülök rajta, mint akik
karót nyeltek, bárcsak fölmászhatnék,
mondom, a bordák törött fokain, hogy
miután fölértem hozzád, elhajítsam.
beragadva az esőben a pályán, 18.15 du.,
ezek a szerencsések, ezek a
kötelességtudó alkalmazottak, a legtöbbjük rádiója úgy üvölt,
ahogy tud, ahogy próbál nem emlékezni vagy gondolkodni.
ez a mi új civilizációnk: ahogy az ember
egyszer fákon és barlangokban lakott, úgy lakik most
az autójában és autópályákon
a helyi hírek ismétlődnek újra és újra, amíg
egyesből kettesbe váltunk, majd vissza az egyesbe.
egy szerencsétlen lerobbant elől a gyors sávban, felhúzott
kapucni, az autópálya-korlátra támaszkodik,
újságpapír a feje felett az esőben.
a többi autó utat tör magának az autó körül, kiállnak
a másik sávba, szembe az autókkal, eldöntve, elzárják az utat.
a jobboldali sávban a vezetőt követi egy
rendőrautó villogó kék és piros fényekkel – bár biztos
nem gyorshajtásért
hirtelen leszakad az ég, mindent elmos és az összes autó
megáll és
még felhúzott ablakkal is érzem, hogy valaki kuplungja
leég.
bárhogy is, remélem nem az enyém
a vízfal kicsit megnyílik és mi visszaváltunk egyes
sebességbe, az otthon
még mindig messze van, amíg memorizálom
az előttem lévő kocsi sziluettjét és a formáját a
vezető fejének vagy
amit
látok belőle a fejtámla felett, amíg
lökhárítóján a matrica az kérdezi tőlem
MEGÖLELTED MA MÁR A GYEREKEDET?
hirtelen vágyam van, hogy üvöltsek
ahogy egy másik vízfal leszakad és a
férfi a rádióban bejelenti, hogy 70 százalék lesz
az esélye a holnapi esti esőzéseknek.
Farkas Kristóf Liliom
Egymás árnyékában fürdünk.
A zsugorodás
emberátszövődés.
A különálló darabkák
hússzirmokba szorulnak.
Átlüktetnek az indulatok.
A fátyol dallama ismerős,
a köztes barázdák összetartanak
az emberközi sötétségben.
Az ék alakú szivárvány
kifeszül, nyitva tart.
A szövetségünk repedés.
Opálos vagyok, páraoltár.
Sormintám vagy.
Felfeslett a távolságod bélése.
fotók: Nagy Károly Zsolt
Költőnők A harminchat költőóriás gyűjteményből 4.
Koóikimi
Szemelvények gyűjteménye (Vegyes témájú dalok; ősz, 1147.)
Az ünnep hírvivője, aki elküldte ünnepi nadrágját festésre, megsürgette, mikor készül már el a ruhája, mire ezzel a verssel válaszolt:
a trónörökös herceg hivatalnoknője, Szakon
Hamarább! – mondod,
s felolvasztom, festem én,
ám az égszínkék
festék, mint hegyi forrás,
újra és újra befagy.
Szemelvények gyűjteménye (Vegyes témájú dalok; gratulációk, 1201.)
Amikor Aszamicu nagytanácsos alacsony rangú nemes volt, titokban meglátogatta a trónörökös herceg hivatalnoknőjét, Szakont, majd így szólt: – Nem kívánok hajnalban hazamenni. Erre a hölgy a következő verssel felelt:
Mint az a kőhíd[1],
éjjel kötött frigyünk sem
épülhetne fel.
Szégyen a virradat, mint
Kazuraki rémének.
Ezer év verseinek gyűjteménye (Szerelem harmadik kötet, 784.)
A hetedik hónap hetedik napjának éjjelén Aszamicu nagytanácsos beszélgetett vele, másnap pedig azt híresztelték, hogy együtt vannak. Erre ezt a verset küldte a férfinak:
Koóikimi
Szövőleányra[2]
bízhattam – azt gondoltam –
szerelmem sorsát,
most mégis épp ez éjjel
kelt hírem temiattad.
Fittler Áron fordítása
[1]A vers egy legendán alapul. En no Gjódzsa (a hegyi szerzetesség megalapítója) megparancsolta a mai Nara megyében lévő Kazuraki- és Josino-hegyek szellemének, Hitokotonusinak, hogy a két hegy közé építsenek egy kőhidat, ám Hitokotonusi, mivel rondasága miatt szégyellt nappal mutatkozni, csak éjjel dolgozott a hídon, így sosem épült fel.
[2]Két csillag, a szövőlány és a pásztorfiú románcának Ázsia-szerte ismert legendáján alapul. A szövőlány (Vega) és a pásztorfiú (Altair), mivel munkájuk helyett egymással enyelegtek, büntetésül csak egy évben egyszer, a hetedik hónap hetedik napján találkozhattak egymással, átkelve a Tejúton. Ez a legenda a klasszikus japán szerelmes versekben rendszeresen visszatérő motívum, gyakran hasonlítja a költő a találkozni nem tudó szerelmesek, vagy a kedvese által elhanyagolt hölgy bánatát a két szerelmes csillag sorsához, illetve jelen vershez hasonlóan nem egyszer a szerelem beköszöntét remélik ettől az estétől.
Idő lányai, kétszínű Napok,
Némán, suhogva, mint mezítláb dervisek
menetelnek végtelen sorokban,
diadémot s vesszőnyalábot hozva.
Vágyainkkal járulnak elénk:
kenyér, királyság s csillag-őrző ég.
Buja kertemből e pompát bámulva
feledtem reggeli tervem, sietve
almát, gyógyfüvet szedtem, mire a Nap
lement, és szótlanul eltűnt. Későn
láttam meg hajdísz alatt gúnymosolyát.
Kőszeghy Anna fordítása
