Gothár Tamás összes bejegyzése

"1995-ben született Csíkszeredában, jelenleg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészhallgatója. A Helikon 2014-es irodalmi pályázatának első helyezettje emellett a VersPlatform nevű irodalmi témájú oldalt főszerkeszti."

Szerencsejáték

éjszakai váltásban néha fogadunk. több játékot is kitaláltunk lehet tenni például a kliensek számára saját/összbevételre arra hogy rohammentős vagy rendőr lesz a leggyakoribb vásárló – a törzsvendégeink. éjszaka a klienseim számára tettünk 20%-ot a fizetésünkből – havi beosztás szerint személyenként több vagy kevesebb (így vannak változók is). – én 149 fölé a kollégám 150 alá fogadott (a kör – mint mindig – éjfélkor kezdődik a kassza lenullázása után és reggel hétkor zárul az átadása előtt). majd jöttek (a sorrendtől eltekintve): 2×2 rendőr 5 kalauz és/vagy vasúti alkalmazott 1 szipus srác és a szipus anyja 3×4 rohammentős 3 srác a szomszédos gyorsbüféből 1 egy transzi prosti a szomszéd negyedből 1 ruhaárus cigánylány 4 taxisofőr és a volt biztonsági őr. a maradék 116 vásárló nem behatárolható foglalkozás szerint – illetve találgathatnánk de minek – nincs értelme fogadást kötni rájuk

(kép: Andy Feltham)

Séma

a lány kötényben kezdte halálának első napját
majd megöregedett
baromfibelsőségek között egy vitrinben
kezdődhet elölről az egész
teste paraffin testszőre mint leégett kanócok
mosolyog
válla körül salátalevelek
belsőségeit még tartja a jég
mint elcsapott macska az út mellett
díszeleg
örülök hogy rátaláltam és
nem vagyok szerelmes


(kép: Tomos Tünde)

Narkisszosz kihúzza magát

egy kakas rikkantott
mikor az erdőn áthaladt
zavaros kristálytitkokat
suttogva az átlátszó
márványdélibábok mögé
mert ezek a márványok
átlátszóak
mint próféciák
csorognak a föld felé
cseppfolyósan
mint néha a mész

ha úgy tetszik
nem vagyok
nem is voltam soha
szép
csak a nimfák
tetves szirének
és táncosrudak tartják szinten
ezt a felhámos viztükröt
a lábnyomok alatti
borgőzös periférián
mert sohasem szerettem
önmagam igazán
mert nincs közöny
és nincs magány se
dzsungelmaradvány minden utópia és
paradigmákban virágzik a tél

köszönöm jól vagyok
láttam magam
és nem akarom többé átölelni a sivatagot
a próbababák köldökén
mert ami nem fogyott el
annak is ára van
összekuszálódik
az öreg labirintus:
nincs fogság
nincs bűnbánat
és nincs játék sem

Ariadné
nem ismerhettelek
pedig azt
hiszem esetleg ideje lenne már
most amikor
a legkevésbé tiszta a vizfenék
ahogy a felszint megüli a gőz
én meg épp mert teljesen
eltávolodok magamtól
válhatok ilyen széppé
mint mosolyokból
épült szobrok
vagy a domborművek
mögé beszivárgó fény

unok már beszélni magamról
és reményt sem fűzök semmihez
csak a puhatolózás surmó
visszhangjai kavarnak fel
valamit a térben ami
egyre kézzelfoghatóbb

az hogy nem lehet szembenézni
se másokkal sem önmagunkkal
én meg semmit
nem tudok
jó lenne végre már valami
olyan ami egészen biztosan én

themarchiceisslowlymeltingképek: Mariell Amélie

 

Ștefan Aldea költeményei

Marius Ștefan Aldea sinistra című kötetének a
D’ale gurii (ennivaló) című ciklusából

 

szétzúzott hagyma
tetszik nekem de ő azt mondja
hogy túl kicsi vagyok még ehhez
dühödten megyek haza
mérgemben ledöntök egy pohár
bort szétzúzok az öklömmel egy hagymát
és könnyes szemekkel megeszem

zsíros kenyér
évekkel később
diákéveim alatt egy csaj
meghívott magához
hétvégére

életemben
először ettem
zsíros kenyeret
egy idegennel

puliszka
annyja’ az ebédlőasztalt
a barackfa tövébe állítja
egyik kezében a bográcsot a másikban
a frissen fent sarlót tartja

miután a puliszkát egy
kerek fafedőre töltöti
a sarlóval leemeli
a barátnőm száradó bugyiját
a szőlőtőkéről
és két mozdulattal
szacskába aprítja

a szemünk láttára szeli
nagy darabokra
egy madzaggal a puliszkát

görögdinnye
ebéd után édességre vágyunk
kiemeli a kútból
megmutatja a sötét felhőt

a görögdinnye ropogós hideg
a magok mélyen
a húsba varrva

törjük mellé a lepényt
mint verejték csorog
végig a leve
a mellkasunkon

és a legyek az első esőcseppek

Gothár Tamás fordításai

 

 

Ponyvára várva

Ajánlás
(egy fénykép hátára):
valahogy mindig mosolyog, és valahogy mindig sármos, pedig öreg. és nem bánja, hogy a képzelet önmagában erőtlen. és nem bánja, hogy nincsen szinte semmi, és már nem is lesz, ahogy elképzelte.

Felkel, a kávét felteszi:
párolog. Az udvart megüli
a köd. Egy kád forró vízben
játssza, hogy magzat a méhben:
a légszomjat sikernek könyveli el.

A kávé nem hűl ki.
Dolgozni indul a gyárba,
de rájön, hogy szombat;
irány a terasz. Kimegy,
nyár van.  A logikus
következmények elmaradni
látszanak.

A szemközti fenyvest pásztázza.
Az örökzöld alatt nem nő
a fű sem. Madártávlatra váltana,
de ott ragad egy fa tövében.

Epilógus:
Mintha nem is a hátadon,
egy ágon lógna,
s kecses mozdulattal
utána kell nyúlni könnyedén –
ez a legnehezebb. Pláne, hogy
igenis a hátadon lóg.