Fátyoltánc 

 

És lehull még egy,
mert kelléktárad kimeríthetetlen:
turkálós láda, végkiárusításkor.

És rétegenként egyre ritkulnak
a fátylakba tévedt történetszálak:
folytatásuk következik.

És mindig új leplezésekkel
feded fel csattanóikat
hol tragikus, hol komikus fordulatokban.

És minden szövet áttetszően elárulja
a következőt, ami szintén
áttetsző.

És körülötted, csakis körülötted
forog, forog minden
lassított felvételben.

És érintetlenül marad,
amit fösvénységed (könnyekben dúskálva)
összekuporgatott.

Így marad meg minden mozdulattal
a lefüggönyözött szépség
találgatásnak.

És mert legalább ötszáz év
van még elfátyolozva raktáron,
soha nem szűnik ez, a te táncod.

És én – a sztriptízhez szokva –
csak nézlek, türelmetlenül,
kicsit idegesen.

 

Éjfél után

Nem, nincs semmiféle csontkezű kaszás,
aki kecses tánclépésben parasztot és polgárt,
nemes kisasszonyt, elhízott papot,
koldust és császárt magával ragadna,
és nem is a táncoló Isten ez
Sils Maria hegyeket tükröző vizei felett,
aki szakadékokkal mutat magára,
és, mint Superman, szövegbuborékokat tölt ki;
egyedül mi ketten vagyunk, párosan,
ha éjfélkor,
éppen a késő esti hírek után
– háború fenyeget megint –
elvezet minket még egy darabig
a konyhában a rádió:
régimódi slowfox fűzi most össze azt,
ami napközben szétszórva, ezerfelé szaladt.

Kedvesem, csak néhány ütem,
mielőtt engem és magadat
– mint ilyenkor mindig –
gondosan ellátnál tablettákkal: egyenként,
átszámolva.

András Orsolya fordításai

 

Illusztráció: G. Grass: Tanz im Schnee

(Günter Grass: Letzte Tänze. Göttingen: Steidl Verlag, 2003.)

 

 

Kemény munkára ítéltettem.

 

Mert művészkedni, ha az ember a nóvumtól széttöredezik és összeáll,

mint egy kirakós, úgy látszik,

Megterhelő munka; annyira azért nem sietnék

– – –

De bennem itt csak a művésznőt látják, akinek az állam

tetőt utalt ki a feje fölé és teljes ellátást, mint egy rabnak,

azzal a feltétellel,

ha mindenfélét alkot.

– – –

A börtön épülete a Független Irodalom Házával átellenben van,

És, amennyire csak lehet, segítjük egymást.

Amikor ezt a modern börtönt fölhúzták,

a társadalom elővette

az építészt meg a tisztviselőt,

hogy miért

– – –

Ilyen szép házat álmodtak meg a fegyenceknek,

a különböző országokból származó fegyenceknek,

Különös tekintettel arra az esetre, hogyha osztrák felségterületen

Valami komoly bűnt

Követnének el.

– – –

A szépség győzedelmeskedett. Talán a világot is megmenti majd.

Ezt az épületet

A különböző országokból származó fegyencek számára álmodták meg.

Én is egy másik nemzethez tartozom,

és az irodalom

kemény munkájára

ítéltettem életfogytig.

– – –

Segítjük egymást. A fegyencek

az Irodalom Háza számára

olyan borítékokat gyártanak,

amilyeneket a nemzetközi levelezés során használnak.

Senki sem mondhatja, hogy könnyű a dolguk.

Egyszer én is kaptam levelet egy fegyenctől.

– – –

Ez még Litvániában történt.

És ez a modern építmény

Hermetikusan zárt, csak tegnap hat körül

tárták ki

a kapukat,

És a börtönudvarról jókedvűen kiözönlöttek, mint a lánctól

megszabadított kiskutyák,

– – –

Serdületlen felügyelők uniformisban.

A kocsikat mustráltam a parkolóban.

A felügyelők már vártak.

Néhány autóban nők ültek.

– – –

Ettől különösképpen meglódult a képzelőerőm,

És örvendeztem, hogy módomban áll továbbra is keményen dolgozni,

(ha azt nézem, hogy a mulatságot nevezik munkának),

amitől az autókban ülő párok

és a fegyencek, akiket nem ismerek,

boldogabbak lehetnek.

 

Krems, 2005. 03. 15.

 

Tautvyda Marcinkevičiūtė (szül. 1955, Kaunas)
litván költőnő. Verseit és fordításait rendszeresen publikálják az irodalmi lapok, eddig kilenc kötete jelent meg, az utolsó 2008-ban K. E. Lionė címmel.

Sörös Erzsébet Borbála (szül. 1989, Dunaújváros)
az SZTE-BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola Neolatin irodalom programjának hallgatója. Minden egyszerre érdekli.

 

A Hirose folyó

A Hirose folyó csupa fehér,
ahogy tűnik az idő, tűnnek a szeszélyes gondolatok is.
Remélve, hogy kötéllel csapdába csalhatom az életet,
belógattam horgászbotom a folyóba tegnap.
Ó, rég eltűnt az ily boldogság,
ma már a pontyot is alig vesszük észre.

 

Éjszakai vonat

Sápadt az ég a hajnali fényben,
ujjlenyomatok ülnek az ablakon, hidegen,
fehéren derengenek a magas hegyek,
mint a higany, mozdulatlanul és mégsem,
az utazók álma zavartalan,
csak a fáradt lámpák sóhajtanak,
és ott az az édes, gyantás illat,
meg a halovány füst, talán dohány,
mely próbára teszi a rossznyelveket az éjszakai vonaton,
de folytatódik-e a férjes asszony panaszáradata?
Még nem hagytuk el Yamashinát,
így kicsit ereszt a felfújható párnából,
nézi, ahogy elernyed: a fajtájnál így szokás.
Most férj és feleség összebújik,
s megbámulja az ablakon át a hajnalt,
ahol egy elfelejtett hegyi faluban
fehéren virágzik a harangláb.

 

Aki a szerelmet szereti

Kirúzsoztam ajkaim,
s megcsókoltam egy friss nyírfa kérgét.
Még ha csinos is volnék,
kebleim nem ruganyos, táncoló labdák,
bőrömnek nincs púder-finom illata.
Szerencsétlen, kívül-belül hervadt lény.
Szánalmas és elveszett.
A ma koranyarának illatos völgyében,
szikrázó fák között,
felhúztam égszínkék kesztyűmet,
és ál-fűzőbe bújtattam csípőmet,
és úgy-teszek-mintha port szórtam nyakamra.
És így, kitalált kacérságot öltve magamra,
ahogy a fiatal lányok szokták,
pont úgy felszegtem fejem,
és megcsókoltam egy friss nyírfa kérgét,
és rózsa vörösre rúzsoztam ajkaim,
és ölelve kapaszkodtam egy hatalmas, fehér törzsbe.

 

 Baktériumok világa

Baktériumok lába,
baktériumok szája,
baktériumok füle,
baktériumok orra,

a baktériumok úsznak.

Néhány emberi méhben,
néhány kagyló belében,
néhány a hagyma gömbölyű szívében,
néhány a vidék közepében.

A baktériumok úsznak.

A baktériumok kezei jobbra-balra, keresztbe nőnek,
végeik elágaznak, mint a gyökérzet,
onnan éles karmok nőnek,
hajszálereik mindenhova szétterjednek.

A baktériumok úsznak.

Ahol a baktériumok élik életük,
mintha rokkant bőrén keresztül jönne,
sovány, cinóber-szín fény süt be,
és alig látszik, amit megvilágít, de
az a látvány igazán, igazán elviselhetetlen.

A baktériumok úsznak.

Pillér Emília Réka fordítása

Hagiwara Sakutaro (1886-1942)
A szabad vers és a modern stílusú költészet egyik meghatározó alakja Japánban. Gyakran szürrealistaként emlegetik.