A traktorok a két szomszédos telken
a miénkkel párhuzamosan
fel-alá irtják a konkolyt.
Minden hossz után egy hozzánk
még közelebb eső területet fognak be,
elvágva utunkat a költözés utolsó lehetősége elől.
A tartályaikból szabadon szálló vegyszer íze
köhögőrohamnyi helyet kapar magának torkunkon.
Uram, ugye jó magot vetettél a földedbe?
– kérdeznénk, ha tudnánk, kit tekintsünk urunknak
a termőföldek mosta puszta szigetén,
kinek kéne itt aszály idején is erősítenie a gyökereket.
Törött rózsájú, rozsdás kannáinkkal merünk
algás vizet egy repedt falú hordóból, hogy
öntözzük a gazt, amit csorbult kapáinkkal
nem győzünk elpusztítani.
A traktorok nem sokára ideérnek, s akkor mi
vagy készségesen hasra vetjük magunkat,
vagy ellenállást színlelünk, miközben
hasra vetnek.
Címke: vers
Bújócska
A belső forradalom
rövidzárlat miatt elmarad ma is.
Uram, nem emberi mulasztás volt,
maguktól robbantak a tartópillérek,
de hiába mentegetőzöm,
mert te látod, vagyis ön látja,
azt se merem tegezni,
amiben nem hiszek.

(képek: Anna Álvarez-Errecalde)
Végül
Rigó
Kivet magából a szoba áporodott magánya
Rigó terpeszt a háztetőn
el akar szállni, nem hagyom
nem énekel, megölöm
Fogam alatt ropognak csontjai
Kérődzik a halál
Felhányja mocskát
Felmosom vele a konyhát
Ráült a szívemre csended hozadéka
Szuszog az ereszen a csalogány
el akar szállni, nem hagyom
be akar jönni, megölöm
Száját tátva nyeli vérét
Megrothad egy perc alatt
A penészes fal nem csalogat
Napsugarakat
Kivésett lelkem bekereteztetem a falra
Léket ver rajta a szarka
el akar szállni, nem hagyom
be akar jönni, talán hagyom
Hattyúdalom énekelve repül körbe a szobában
Gerincemen búgva rak fészket
Tojásait az agyamba ülteti
Amit a limbikus rendszerem kelt ki
Rigó terpeszt a háztetőn
el akar szállni, nem hagyom
nem énekel, befogadom

(képek: Mizenscen)
Az imitátor
Az imitátort saját kudarca
nem rendíti meg soha, sikerélménye
a káröröm, ezért fittyed le kétoldalt
az imitátor arca.
Vastagnyakúak mind az imitátorok,
ezért tud egyesektől sokat nyelni,
majd másokra egyszerre visszaköpni
az imitátor-torok.
Noha kicsit sem ártalmatlanok,
az imitátorok nem tudják, mi a rossz, mi a jó,
tehát ártatlanok, akár a tegnapelőtt esett hó,
vagy a szurok.
Mint a színét közegenként váltogató állat,
a kaméleon, ő is mesterien mímel
sokféle emberi érzést: sztárszerepe mégis
az önsajnálat, mivel
az imitátornál alapállapot, hogy problémái vannak.
Panaszkodik is együttérzésre éhesen,
és ki vérző koncot neki nem vet,
jaj annak!
Elővillannak ekkor a hatalmas imitátor-agyarak:
mohón csattogó fogaik közt mások
kitépett cafatjai pállanak, ezért oly mérgezők
az imitátor-harapások.
Az imitátor igen szívós fajta,
ma már mindenütt fellelhető, ember
által ismert és bevethető fegyver, ellenszer
nem fog rajta.
(kép: http://alvarezerrecalde.com/)
Linda Maria Baros: Isten nem zárta le jól a nőt
Isten nem zárta le jól a nőt
Isten nem zárta le jól a nőt.
A nő teste áttört, így van megalkotva.
A férfiak viszont minden nap megtalálják
a visszatérés, a kitermelés új útjait.
Esetleg szétcsavarozzák a nyelvet,
vagy a gondolatokat, hogy nehezebb legyen.
Még a költő is azt mondja ideges tévelygésében,
hogy a férfi birtokolta minden forma közül
a kő a legkevésbé ellenálló.
Szétreped.
Tudjuk, a nő szeméremdombja nem engedi
a szomorúságot az égig emelkedni;
az emlékezet maró savait újrahasznosítja,
rövid – villámlásszerű – pillanatra
átalakítja az örökkévalósággal való megbéküléssé.
Belélegzi a sötétséget.
A szabóizom mégis bármikor elárulja:
alakja megváltozik egy másik nemi szerv fényében.
Ezért állítom,
hogy Isten nem zárta le jól a nőt.
Hogy a nő teste áttörhető.
De csak egy kicsit. Éppen, hogy áttetszenek rajta
teljesen kifacsarodva az istenek.
András Orsolya fordítása