annyira modernek vagyunk mindannyian,
mint több száz millió évvel ezelőtt.

a téglaház a modern barlang,
az ablak a modern lyuk a falon,
az ajtó pedig a modern ablak,
vagyis a posztmodern lyuk a falon.

a kutya a modern farkas.
a macska a modern tigris.
a csirke pedig a posztmodern
dinoszaurusz az x-ediken.

a férfi a modern fiú, a bácsi a posztmodern,
ahogyan a nő a modern lány, és a néni a posztmodern.
ezen felül mindannyian többszörösen posztmodern
hímek és nőstények.

a szerelem a modern szaporodási ösztön,
az ego a posztmodern túlélési,
a modern egymásra figyelést úgy hívjuk, pszichológia,
ezeket együtt pedig modernül mutogatjuk könyvekben.

néha óvatosan belenézünk a jó öreg
– végtelenül posztmodern –
pocsolyába,
majd önironikusan megállapítjuk,
milyen jó,
hogy erre mindig akad idő.

így marad minden a régiben.

(Illusztráció: Ayele Assefa)

nem kellenek szavak
csak
képek talányok

nem kellenek mesék
csak
történet nélküli arcok

nem kellenek városok
csak
jégbe zárt romok

nem kellenek színek
csak
kavargó fehérség

északon
sáros eső esik
a felhőtlen égből

(Illusztráció: Dave Foret: Frozen City)

Vannak idők és helyek,
mikor Ég és Föld leányát
életre már csak egy könyv
halott rajzai és betűi kelthetik.

Vannak idők és helyek,
melyekben az élet: élet.
Írásjeleket egyedül
sírkamrák falára ró.

Vannak idők és helyek,
ahonnan menekül.
Élettől az élet,
könyvtől a könyv.
Van, hogy egymáshoz,
van, hogy egymástól.
Van a nem megy. Az el innen.
A semmikor, a semmilyen.
Van a Görbe. A sehogy.

És vannak idők és helyek,
melyektől egyetlen könyvbe
zsugorodik össze
a méltósággal élhető való.
Van, hogy könyv az élet
és élet a könyv.

Vannak sorok,
egyszerre színekkel nyűgözők és
áttetszőségükben felfoghatatlanok.
És vannak kötések, pántok,
amint az univerzum tengelye,
mozdíthatatlanok.
Súlyosak, akár kiforgó
ólomüveg-ablakaik.

Van, ahol összeér.
A szólító és a szólított,
hívó fuvallat, hívó csengő,
tett és a szó.

Van a kinyílás.

Van a kitekintő, az elmozduló,
a lélegző. Van a szabadság.
Van az üveghegyen innen és túl.
Vannak a visszanéző kerti fák
és van a távolodva érkező út.
Van, ahol Isten sétál.
Annyira isten,
amennyire sétál.
Annyira lélek,
amennyire vándorol.
Időz. Helyesel. Oszt.

Van, aki.
Se nem gyermek, se nem öreg,
se nem férfi, se nem nő.
Tekintete Keraunosz tekintete,
teste Próteuszé.
És vannak a mérgező indák,
örök erek,
melyekkel angyaltrombitát fúj,
héricsszirmot pattant,
halikrát, delfin szemhéját,
medúza tekintetét.
Gyermekkor csillagmilliárd arcát.
Mégsem mozdul.

Vannak idők és helyek,
ahonnan elölről kezdődnek a könyvek.
Ég és föld, tenger és nád, sárkány és láng.
Tűzszakáll fiú.

A csodán kívül nincs valóság.
Csak újabb hazugságok, ahol

vannak, akik élnek,
noha holtnak hiszik őket.
És vannak, akik élnek,
bár mind halott.

(Illusztráció: Derveni papyrus)

A várakozást nem tudod megvárakoztatni.
Ott van a szobádban a szellem. Jó angyal.
Segíteni szeretne a kerub. Nem kentaur.
Minél inkább egyedüllétre vágynál.
Viszed magaddal. A jó apa melletted áll már.
Villanyvasutat. Matchboxot. Legót ad.
A lelked fiókjából kiveszi a vasalót.
Alkoholos filctollakkal rakja teli –

Közben titkos céduláid megleli.
Mire fölkelsz, megoldja bensőd nagy baját.
Hogy hinni tudj! Nem elektrosokk kell.
Hanem maga a mag. A vágy.
Édes altatás! Az ég ad identitást.
Új nyelvet tanulsz, amikor olyan lényekhez szólsz,
akiknek nincs nyelvük. Közben átköti génkészleted kötetét.
Az embereknek az égbe kerül a lelkük.
Majd a bőrödet áthúzza. Mintha egy selymes ágyneműt.
Így képzelem.  S odakészíti a Carver kötet mellé a fitt menüt.
Átírja az önelégültséget. Nem leszel többé epés.
Lesz az öncsalás helyén egy új arc.
A tettre kész.  S a kezeidre ráküldi az áldást. Hogy zenélj.
Borrá változtatja házasságod vizét. Fenntart, nem nyel el az éj.„Szívverésed ajtócsapódás.”  Délben pénzt hoz neked a postás.
Meg egy Igét. Vércseppek hullnak a szívedre. Mézes bibék.

(Illusztráció: Rafał Olbiński)

Ad notam Nemes Nagy Ágnes

nem találod a csatlakozót
pedig a nap szépen süt
a nikkel a föld alatt van
a levelek fénye eljutott az íriszhez

a csend megdobogja
a dob hártyáját
és mint a szárny
olyan áttetsző és vízérzékeny

a csobbanás megtalálja a sarat
égő csikk szeretkezik
a széllel és meztelen
marad a fa

a gondolatlanság
szurkálása: olvassunk bele
egy könyvet ide és
egy másik erdő jár a fák közt

(Illusztráció: Váradi Gyöngyi: Round forest)