A beszéd kristályszerkezetű vatta.
Nem szúnyogháló. Nem is raklap.
Bár tanulmányozhatjuk a kertet
a szavakból szőtt hálón át.
Átbújnak a kerítésen az indák.
Az erdő az átírás példája épp.

Úgy támad fel, hogy rajta mész.
Minden lépés dolog s beszéd.
Cseveg a járdalappal az ész.
Egy státer[1] a Sturm und Drang darabja.
A nyelv a dolgot megragadja.
Ahelyett, hogy benne állna –
Már zöld állapotában learatja.
A mondásban lefagy a tények hiánya.
Ha lázadsz, konstrukcióként lenyúlnak!
A képernyőn narratíva-bábok úsznak.
Egy tanulmány nyeli le & el a Holdat.
A háttérzúgás egyre árnyaltabb.
A puding elfogyott, a tálat kinyaltad. 

[1] Egy státer 4 drachma. Máté evangéliuma 17. 27.

(Illusztráció: Emily Balivet: The Sisters of Mercy, 2012)

amikor állsz a munkaügyi hivatalban,

és egy bácsi kérés nélkül kezdi el
mesélni, hogy ő közmunkás, csak
letelt a program ideje,
és neki nem volt előre lefoglalt
időpontja, bár látja, neked
van, és nem igaz, hogy csak fél
tizenegytől van sorszámkiadás,

te próbálsz nem a szemébe nézni, hogy
ezzel is érzékeltesd, mennyire
zavar a szituáció,

de ő azzal folytatja,
hogy látott a múltkor a Moszkván is négy
közmunkást, akik mint fasz a lakodalomban,
de meg is érti őket, mert milyen már,
hogy a közfoglalkoztatás havi
ötvennégyet fizet, és ebből
havi tízért rögtön lejön a békávé,
és a máv, ahol ő volt most, még ezt is
képtelen külön fizetni, és menjen a francba,

és te már éppen arra gondolnál,
hogy magával Pepinnel hozott
össze a sors, aki még szünetet sem
tart két mondat között,

akkor hallgat el váratlanul.

te is közmunkás voltál,
és nem tudod,
mi lesz veled ezek után.

(Illusztráció: David Arms: Now And Then)

Rekreáció

Bekapcs.
Szomorú, bizarr érzőrendszerek. Groteszk feldolgozás.
Az információfelvétel tompa szürkére vált.
Sehol egy érzékelt fénysugár. Mint megakadt filmszalag
úgy lép körforgásként a kép a rendszerbe, feldolgozásra.
Ma semmi sem tudatosul. Az egyensúly-érzékelő szervek
különös életre tértek. Míg a test a fizikai törvények
rabságában ragadt, tér és idő egyesül.
Kikapcs.

Üzem

Fekete kutya vonyít aznap füstjében,
nyugodna a nap, de kelnie kell,
miért tenné kockára saját tengelyét?
A kaland nem korfüggő,
de néha sípolva zakatol és stopot int.

(Illusztráció: Laura Skangale: Sleeping sun)

Piszkos, piszkos másnapok
mikor a Nap kajánul beragyog egy égi tivornyát
amint a hajnalt gyötrik portyázó szolgák
s alkonyszín rúzsfoltos kupákból
hörpintik az utolsó fáradt, langy, gyémántkásás kortyokat
Mikor a múzsák is szederjes
gyomorszagú felhőket hortyognak,
s a fáklyatartók is csak kihűlt
koldusmarkokként remegve bólogatnak
a porló lösz-puha felhőkön
akkor csillogó fekete horgokként köszönnek fel
az éjszakák falat karéjai
Istenek ébredő tekinteteit várva
– mi tudjátok olyan védtelen és puha
mint Sámson Delila karjaiba fúlva –
hogy aztán mohón szökjön a vér
a nehéz borostyán kő kezekbe
s már szorítják is, várják,
hogy emelje őket újabb éjszakákba
hol a pápaszemek
az arcokon örök hegek
bíboros bibircsókok
a szemfehérjén sárgafoltok
a hínáros visszerek
– ó hát titeket is – utolérnek görnyedt istenek!

(Illusztráció: Veronica Winters: Lotus Chalice)

Minket gemkapcsok tartanak össze
A közénk fészkelő távolságot számolgatom,
mikor te már elaludtál
-közelebb húzódhatnék-
Mégis az ágynak ezen a felén
biztosabban érzem, hogy szeretsz
ha melléd bújnék, talán hallanám,
ahogy elsuttogod álmodban,
hogy még igen, de már nem ugyanúgy és mindez nem az én hibám,
mert mindent jól csináltam, de a szerelem ilyen
Hogy majd te leszel felül, a te ütemedre
-ugye neked is jó volt?-
Jobban szerettél Szicíliában is,
mint itthon
vagy csak szeretted Szicíliát és vele engem is?
Már nem beszélgetünk,
pedig nem olvasunk ki egymás mozdulataiból semmit,
Hát ezért
Mégiscsak jobb lenne kimondani,
amit ki lehet

Egy ideje a kanapén alszol
már te is tudod,
hogy többször elmesélted álmodban,
mennyire nem szeretsz már

(Illusztráció: Rafał Olbiński)

Érintő

„istenhez fakul a távolság”
Hegedűs Gyöngyi: a gésa nyaka

Hány helyről érkezett ide az Egy?
Titkot magától is véd a belátó;
s olyan erőtlen: feküdni is gyenge –
de hogyan lehet összeesni ágyban?
Köszvényes mondatnak is szárnya nő,
mikor a tükör lehunyja szemét.
A dal nem érti: érinti az Istent.

Az otthon is

Nyártól nyárig lopakszik az idő.
Fürtökben függ a fürtökön a fény,
idegen irgalmak lobbantanak
édesmagunkra ismerős világot,
s a boldogságot Istennek becézzük.
Dal hullámzik elő a kedvesekből,
mikor az otthon is hazatalál.

Napok Asszonya

Egymáshoz fázat júliusi ősz,
s nevet, nevet a Napok Asszonya.
Madár fakadt a rügyből. Tőle kérdem,
törvényeidet szívemre ki szabta.
Fények megömlése köszönti jöttöd,
s mosolyra húzódnak galaxisok.
Tehetséged így int örömeimre.

Éggé a kék

Sétálj. Énekelj. Olvass gyógyító fényt.
Hársfák szemébe nézz. Aludj. Imádkozz.
Simogasd árnyad elevenné. Vagy hagyd
a mélypontot szikrázni föl – s kihunyni.
Baráti körben kávé, bor és angyal
titka a múlás. Benned a titok;
érted lett éggé a kék. Bárki vagy.

Testvéreink

Nem csak az élet él. Nem csak az angyal
angyal. Nem csak a szeretők szeretnek.
Egy porszem is duzzad a létezéstől,
és fényben dúskál bányató iszapja.
Nemcsak a lélek: lélektelen éppúgy
csatornája teremtő áramoknak.
Testvéreink mind a vértelen testek.

(Illusztráció: Nadiia Starovoitova: Landscape with pine trees)