Aznap két öregasszonyt láttam,
Amikor homoród-menti mintás
Ládikával és tálcával a kezemben
Mentem végig a Körúton.
Az egyik zsugorian számolgatta a sárgadinnye árát,
Oxigénpalack mellett nézegette
Az elmúlt három éve kórházi leleteit,
Elfogyó teste emlékiratait.
Csontsoványan ült esküvői fényképe alatt.
Ötven év cigarettájától érces hangja
Ismételgetett orvosi műszavakat,
Míg almakompótot evett.
Haja alig, az is csak szürke szösz.
A háttérben halkan ment az esti híradó.
Anyámmal mentünk.
Kielemeztette velünk a papírokon a számadatokat.
Hazafele irigykedve néztük kiskamasz húgom
Izmos combjait.
A másik ragyogó arccal mesélt egy barna fejű kisfiúnak
Árnyakban bujkáló lények fényes szeméről a vonaton utazva.
Hangja csobogott, és kacagása loccsant a köveken,
Mint Uzonkában a kert alatt a patak.
Vászon ruhája zsebében huncut nyárialmák
Hosszú bicikliutakat terveztek, körbebringázzák talán a
Velencei-tavat a hétvégén.
Itt sétáltunk, emlékszel?
Nagyanyámra emlékeztetett, biztosan száraz
És meleg a keze.
Otthonillatú.
Hófehér tincseiben ott a szél, és a frissen mosott
Lepedők száradása.
Az én méhemben vadalmafák nyílnak.
Bimbójukban friss húsú
Életerő.
Ágai feszítenek belülről, ha nem teremhetnek.
Szeretnék szépen megöregedni majd,
Ha lombjuk mind lehullt, s elgurult az avarba az
Utolsó alma is.
Óvom a fagytól kis kertemet,
De mindig nyitva hagyom a kaput,
Hátha egyszer egy kertész arra jár,
És megmetszi a gallyakat,
Hogy az átszűrődő fényben
Mint a szélforgók, pörögni kezdjenek
Forgórózsáim szirmai.
(Illusztráció: Elspet McLean: Spring Time Tree)
