jön a halottaskocsi keresztül a szobán, megtelve
a lefejezett, az eltűnt, az élő
őrülettel
a legyek az enyv a ragacsos szalagon
szárnyuk nem fog már
emelkedni.
nézem, ahogy egy öreg nő seprűvel veri
a macskáját.
az idő elviselhetetlen
mocskos kis trükk az
Istentől.
a víz elpárolgott már a
vécécsészéből
a telefon hang nélkül
csöng
a kis pihegő kar sorvadva lökdösi a
kisharangot.
látok egy fiút a
biciklijén
a küllők összerogynak
a kerekek kígyóvá
változnak és
elolvadnak.
az újság tűzforró
emberek ölik egymást az utcákon
ok nélkül.
a legrosszabbak kapják a legjobb munkát
a legjobbak kapják a legrosszabb munkát vagy
munkanélküliek vagy be vannak zárva az
őrültek házába.
4 ételkonzervem maradt.
légkondicionált csapatok menetelnek házról
házra
szobáról szobára
lecsukni, leüvölteni, leszúrni
az embereket.
mi tettük ezt magunkkal,
ezt érdemeljük
olyanok vagyunk, mint a rózsák, amik basztak
virágzani, pedig közben virágzanunk kéne és
ez olyan, mint
amikor a nap undorodik meg a
várakozástól
ez olyan, mintha a nap egy tudat lenne, ami már
lemondott rólunk.
kimegyek a hátsó verandára
és keresztülnézek a halott növények tengerén
most tüskék és ágak remegnek a
szélcsendes égen.
valahogy örülök, hogy végeztünk,
bevégeztetettek –
az alkotások
a háborúk
az elrohadt szerelmek
az, ahogy naponta éltünk.
amikor a csapatok feljönnek ide
nem érdekel mit ölnek meg
már megöltük magunkat
minden nap, mikor felkeltünk.
visszamegyek a konyhába
kinyomok némi vagdalthúst egy puha
konzervből, szinte már
megfőtt
és leülök
enni, nézni a
lábkörmeimet.
az izzadtság lecsorog a füleim
mögül és hallom a
lövöldözést az utcákon és
rágok és várok
csodálkozás nélkül.

 Farkas Kristóf Liliom fordítása

Teremtés

A teremtett világ Isten sokhúrú lantja,
övé hozzá a kulcs és minden tartozék.
Finom bordázatú szép hangszertest az ég,
a nap és hold pedig kettős rozetta rajta.

A biztos alapot két zengő basszus adja:
a föld s az óceán. A dallamhúr a lég;
a többi húr, mely a kórust alkotja még:
a barmok és füvek, ahány van, annyi fajta.

E lantot pendítvén az Úr mesteri ujja,
énekkar válaszolt: angyali halleluja;
hallgatták a hegyek, s folyamok árja mind.

De ezt a muzsikát ember nem hallja senki,
csak az, kinek az Úr kegyesen megjelenti
isteni terve és bölcs szándéka szerint.

Megújulás

Az ember rézgaras, Istennek keze verte,
hogy szentelt képmását méltó módon viselje.
Az ördög, mert irigy, s bosszantja őt e kegy,
sajátját üti rá az Isten-kép helyett.
E szégyenből van-e a bűnösnek kiútja?
Az igaz pénzverő, az verheti csak újra.
Urunk, ki alkotott, bölcs és irgalma szent:
nagy Lelke által Ő folyvást újjáteremt.

Havasi Attila fordításai

NOCTURNA

Mi történhetett
azzal az óriási ábrázattal,
amely a földet megérintve
a fákat hagyta hátra
sebhelynek,
a rókákat és nyulakat könnycseppnek
s az csillagos ég keserűségét
Hohó,
mi történhetett
végtére is azzal az óriási ábrázattal!

GONDOLAT

Szív,
légy oly egyszerű, mint a halál!
Az egyszerű dolgokat nem lehet bizonyítani,
és annyi itt a halott…

VERS

Mondd, ha egyszer elkapnálak,
és megcsókolnám talpadat,
ugye utána sántikálnál egy picit,
attól félve, hogy szétzúzod a csókom?

 Kovács Kinga Tünde

Fátyoltánc 

És lehull még egy,
mert kelléktárad kimeríthetetlen:
turkálós láda, végkiárusításkor.

És rétegenként egyre ritkulnak
a fátylakba tévedt történetszálak:
folytatásuk következik.

És mindig új leplezésekkel
feded fel csattanóikat
hol tragikus, hol komikus fordulatokban.

És minden szövet áttetszően elárulja
a következőt, ami szintén
áttetsző.

És körülötted, csakis körülötted
forog, forog minden
lassított felvételben.

És érintetlenül marad,
amit fösvénységed (könnyekben dúskálva)
összekuporgatott.

Így marad meg minden mozdulattal
a lefüggönyözött szépség
találgatásnak.

És mert legalább ötszáz év
van még elfátyolozva raktáron,
soha nem szűnik ez, a te táncod.

És én – a sztriptízhez szokva –
csak nézlek, türelmetlenül,
kicsit idegesen.

Éjfél után

Nem, nincs semmiféle csontkezű kaszás,
aki kecses tánclépésben parasztot és polgárt,
nemes kisasszonyt, elhízott papot,
koldust és császárt magával ragadna,
és nem is a táncoló Isten ez
Sils Maria hegyeket tükröző vizei felett,
aki szakadékokkal mutat magára,
és, mint Superman, szövegbuborékokat tölt ki;
egyedül mi ketten vagyunk, párosan,
ha éjfélkor,
éppen a késő esti hírek után
– háború fenyeget megint –
elvezet minket még egy darabig
a konyhában a rádió:
régimódi slowfox fűzi most össze azt,
ami napközben szétszórva, ezerfelé szaladt.

Kedvesem, csak néhány ütem,
mielőtt engem és magadat
– mint ilyenkor mindig –
gondosan ellátnál tablettákkal: egyenként,
átszámolva.

András Orsolya fordításai

Illusztráció: G. Grass: Tanz im Schnee

(Günter Grass: Letzte Tänze. Göttingen: Steidl Verlag, 2003.)