Címke: irodalom

Az egyik zsugorian számolgatta a sárgadinnye árát,
Oxigénpalack mellett nézegette
Az elmúlt három éve kórházi leleteit,
Elfogyó teste emlékiratait.
Csontsoványan ült esküvői fényképe alatt.
Ötven év cigarettájától érces hangja
Ismételgetett orvosi műszavakat,
Míg almakompótot evett.
Haja alig, az is csak szürke szösz.
A háttérben halkan ment az esti híradó.
Anyámmal mentünk.
Kielemeztette velünk a papírokon a számadatokat.
Hazafele irigykedve néztük kiskamasz húgom
Izmos combjait.

A másik ragyogó arccal mesélt egy barna fejű kisfiúnak
Árnyakban bujkáló lények fényes szeméről a vonaton utazva.
Hangja csobogott, és kacagása loccsant a köveken,
Mint Uzonkában a kert alatt a patak.
Vászon ruhája zsebében huncut nyárialmák
Hosszú bicikliutakat terveztek, körbebringázzák talán a
Velencei-tavat a hétvégén.
Itt sétáltunk, emlékszel?
Nagyanyámra emlékeztetett, biztosan száraz
És meleg a keze.
Otthonillatú.
Hófehér tincseiben ott a szél, és a frissen mosott
Lepedők száradása.

Az én méhemben vadalmafák nyílnak.
Bimbójukban friss húsú
Életerő.
Ágai feszítenek belülről, ha nem teremhetnek.
Szeretnék szépen megöregedni majd,
Ha lombjuk mind lehullt, s elgurult az avarba az
Utolsó alma is.
Óvom a fagytól kis kertemet,
De mindig nyitva hagyom a kaput,
Hátha egyszer egy kertész arra jár,
És megmetszi a gallyakat,
Hogy az átszűrődő fényben
Mint a szélforgók, pörögni kezdjenek
Forgórózsáim szirmai.

(Illusztráció: Elspet McLean: Spring Time Tree)

Bejegyzések

Vallom, áss

2018. szeptember 9. vasárnap Valkusz Lili Hozzászólás most!

A világ legszebb helyén gyászolni olyan, mint a legfinomabb fagylaltot tartani a kezedben az általad legjobban utált ízben. Ott van egy karnyújtásnyira tőled, látod, hogy szép, tudod, hogy élvezned kéne, mégsem vagy rá képes. Lemerülsz a habok alá, reméled, messze sodor, de a tested nem engedelmeskedik, és a felszínre törsz. Túlélsz. Visszaszámolod a napokat, mert a szellemi gurud azt mondta, az emberi gyászidőszak 49 alkonyból áll. Az első egy hét szimpla tagadással telik, aztán a másodikban rájössz, tényleg egyedül maradtál. Vannak körülötted emberek, de nem értenek. Mosolyogj, örülj, légy boldog. Belül csak sírsz. A facebookon és instagramon minden szép és jó, de a messenger lassan belefullad a depressziódba, te önző dög. Pedig hálás lehetnél, mert a világhírű argentin tangótáncos éppen videochatelni szeretne veled. De neked nem tetszik, hogy kétszer olyan idős, mint te, meg hogy rettenetesen áll neki a szakáll. Csak ki kéne menned hozzá Görögországba, megismerni, mint embert, de te válogatós picsa vagy. Bizalmatlan kurva, hiszen már kétszer megerőszakoltak. A te hibád, nyilván. Nem mondtad elégszer és elég hangosan azt, hogy nem. Így hát inkább már nem is mondasz semmit. Imádkozol. Gyengeséged páncélja mögé bújsz, reméled, ezzel időt nyersz. Ha sajnál, talán nem erőltet semmit. Egy darabig. Barátképzetekbe kapaszkodsz, talán ha sírsz nekik, ők is rájönnek, hogy jobb, ha nem akarnak tőled semmit. De mindig akarnak. A tested. Az okosabb azt mondja, az eszed kell, fel akar fedezni, néha még be is dőlsz neki, mert jól esik, aztán megijed, mert túl érdekes vagy, túl okos, túl frappáns, nem elég unalmas, bocsánat. A végén mindig abba szeretsz bele, aki meg sem érdemel, mert ő legalább kedves és figyelmes. De ő is kevés hozzád, elhagy, mert túl tökéletes vagy, csak éppen arra nem elég jó, hogy leélje veled az életét, összetöri a szíved, vagy legalábbis, ami még maradt belőle. Aztán csak állsz a valaha látott legszebb, de az általad legjobban utált ízű fagylalttal a kezedben, és te úgy érzed magad, mint mikor a világ legszebb helyén gyászoltál.

(Illusztráció: hp)

Bejegyzések

Sara F. Costa költeményei II.

2018. szeptember 8. szombat Lipp Márta Hozzászólás most!

Mai Katedrálisok

ez itt lakóhely tízmilliót meghaladó lélekszámmal
autók emberek és biciklik
folytonos összevisszaságban.
kétségtelen lakóhely mert az embereknek piszkos a kezük
és túlélési reményeik vannak a belső béke gyakorlásának
saját módjai által.
neon forrópontok szüntelenül átszelik a mai
katedrálisok irányába futó utakat:
az épületek amik Istent próbálják meg elérni
vagy isten házainak őrzői ok nélkül vannak?
átjár egy globális szellem
tele nomád brutalitással.
szennyezett lélegzetet veszünk.
a világ másik oldala ugyanaz mint a másik oldala a világnak.

2018.

láthatatlan színpad

magammal hordom a nagy kérdéseket
melyek a beszéd súlyában égnek.
téged várlak a romlott éjszakát,
a zavartalan magányt
aki a házakhoz jársz és vissza
de hiszek a társulatodban
ahogy hiszek a napfény hiúságában
az élet a vállamon nekem üvölt
miközben a szégyen lélegzik
a titkok között.
ahol vagy és ahol jártál
boldogtalan odúk
a józan ész emeli fel őket
mert neked nincs értelmed
egy láthatatlan színpad részesei vagyunk
visszatértedben ne tévedj el

mert az igazság az, hogy itt még sose voltál.

2015.

Lipp Márta fordításai

Sara F. Costa (1987. Oliveira de Azeméis, Portugália) portugál költő. Keleti tudományokból, valamint kínai-portugál interkulturális kapcsolatokból szerzett diplomát és tudományos fokozatot, Portugáliában a Minho Egyetemen és Kínában a Tiencsini Idegennyelvi Egyetemen. Jelenleg Kínában él, a Tiencsini Idegennyelvi Egyetemen tanít. Öt verseskötete jelent meg, a legutóbbi („A Transfiguração da Fome”, „Az éhség átváltozása”) a napokban került piacra. Több portugál költészeti díj birtokosa.