Amarillisz[1] kapitány mindig azt mondta, a Hagymásoké a jövő. Szerintem, szimplán csak öreg már a háborúhoz.  Folyton a feleségéről beszél, meg arról, hogy a szerelem tündérmese, amit a méhek találták ki, mert megunták, hogy mindnyájan ugyanazt a nőt kefélik a kasban, és még a heréjük is felrobban az aktus végeztével. Nem hibáztatom őket, ezek után én is szeretnék hinni valamiben, fröcsögött a pollen a szájából, ahogy éjszakánként felöntött a garatra. Mi csak hallgattuk, és fiatal tulipánokként[2] ittuk szavait a házas életről, a pókhálós talajról, és az újhagymákról. A sárgák[3] csak reménykedtek, a pirosak[4] pedig folyton álmodoztak és a liliomok[5] orvosi sátrában tengették szabadidejüket.

Személy szerint semmi problémám nem volt a Léggyökeresekkel, sőt, azt kell mondjam, kifejezetten lenyűgöztek. Volt némelyikükben valami természetes elegancia. Értem persze vezetőnk aggályait a borostyánok[6] pofátlan terjeszkedését illetően, de nem értem, miért kell belekeverni az orchideákat[7] is ebbe az értelmetlen lázadásba. Meg úgy egyáltalán, mit is csinálunk itt voltaképpen? Egyik nap még békésen fotoszintetizáltunk, a másikon meg jött a parancs a Nárciszok[8] vezetőségéből, hogy csatára köteleznek minden épkézláb hajtást. Hogy hol vannak most ezek az öltönyös hagymások? Cserepeikben terpeszkednek a családjuk mellett.

A minap elszakadtam az osztagtól. Nektárbomba csapódott be mellettem, kifordultam magam alól. Sötét volt, mire feleszméltem. Elvonszoltam magam egy közeli rom oltalmába, és számba vettem a sérüléseim: hagymám felét a járulékos veszteségek listájára írtam gondolatban, majd az ég felé emeltem csukódó kelyhem. Csillagos éj volt, vakítóan tiszta. Hetek óta először éreztem nyugalmat. Összekuporodtam a kőfal tövében, hamar elnyomott az álom. Kivételesen nem nedvontás kísértetképeit, hanem tavaszi virágzás pompáját láttam magam előtt.

Kipihenten ébredtem. Korán volt még, csatának semmi jele. Lassan bontogattam szirmaim, egyenesítgettem lágyszáram. Nem akartam sietni, ma nem. A nap élénk sugarai erővel töltöttek el, megingathatatlannak éreztem magam.  Valaki megkocogtatta levelem. Szökjünk meg. Értetlenül nyújtóztam az Írisz[9] felé, egyszerre öntött el az adrenalin és a félelem izgató keveréke.  Mi van, ha elkapnak? Megvakítja őket a háború, amit valaki másnak vívnak. Észre sem veszik, ha nem vagy ott. Felszedtem hát megmaradt fél hagymám, és magam mögött hagytam az értelmetlen gyomlálást. Útitársamba kapaszkodtam, és kissé bicegősen saját döntéseim lagymatag táptalajára léptem.

____________________________________________

[1] jelentése: büszkeség

[2] általános jelentése: tökéletes szerető

[3] jelentése: van remény

[4] jelentése: szerelmi vallomás, higgy nekem

[5] jelentése: ártatlanság, tisztaság

[6] jelentése: hűség

[7] jelentése: szépség, kifinomultság

[8] jelentése: önzés, gőg, öncsodálat

[9] jelentése: hit, remény, bölcsesség

 

 

 

 

(Illusztráció: Amy Giacomelli)