Az augusztusi egyhetes szabadság, amit a család a hatvanas években a Balatonnál szokott tölteni, egy merő rémálom volt Magdi számára. Különösen a vasárnapi visszaút: mindenki ideges, rengeteg csomag, rengeteg ember, aztán ott volt a vonat, két átszállással, egy alkoholista férjjel, aki ilyenkor reggel óta nem ihatott, és ezt már nagyon nehezen viselte, plusz egy nyűgös gyerekkel, valamint egy anyóssal, aki még Lacinál és a kis Ildikénél is kevésbé volt képes az együttműködésre. Na és az a fránya csatlakozás az alsóőrsi pályaudvaron, hogy minden úgy ki van centizve! Ha bármi közbejönne…

Annyit aggódott, hogy egyszer aztán megtörtént.

A vonat megint késve ért be, és kevesebb, mint egy percük volt átszállni.

– Nem fogjuk elérni – lihegte a mama izgatottan. – Mindjárt indul, és ezen a tömegen nem tudunk átvágni…

– Ne mondja, anyuka! – Laci gyorsan leugrott, felkapva a gyereket meg az egyik bőröndöt. – Gyerünk! – és már törte is az utat maguknak a tömegben.

Magdi hamar rájött, mi a férje taktikája: a veszprémi vonat a legutolsó vágányon állt, túl sok idő lett volna szabályosan eljutni odáig, megkerülve mindent és mindenkit, ezért Laci fogta magát, átmászott a bent várakozó többi szerelvényen, és ily módon megspórolva vagy hetven métert két pillanat múlva már a pályaudvar végén volt, fent a vonaton, hóna alatt az értetlen Ildikével, aki fel se fogta, mi történik. Magdi és a mama rohantak utána, de két bőrönddel és egy nagy táskával ez lehetetlen küldetésnek tűnt. Magdi hallotta maga mögött anyósa lihegését, és arra gondolt, micsoda abszurd egy ötlet az egész: itt rohannak, de semmi értelme, úgysem érik el azt a nyamvadt vonatot, a következő meg késő este indul. Másnap munka, megint nem alszik eleget: hát ennyit a jól megérdemelt pihenésről. Sebaj, legalább Ildike és Laci időben hazaér. Nincs is annál rosszabb, mint egy nyűgös gyerekkel várakozni órák hosszat. Bár a mamával kettesben sem lesz egy leányálom itt ücsörögni…

Közben a lába, mintha önálló életet élt volna: csak szaladt, szaladt; már rég megdöntötte a körömcipőben való rövidtávfutás rekordját is. De a mama sem akart elmaradni a nyomában. Épp az utolsó szerelvényről készültek lemászni. Talán mégis sikerül? futott át az agyán, de ebben a pillanatban már érezte is, hogy megmozdul a lába alatt a vonat. Majdnem térdre esett, de elrugaszkodott a padlóról, és már újra a betonon volt. Laci csak integetett egyre.

– Siess, gyerünk! – a kalauz már jelzett. Magdi feldobta a két kis bőröndöt, és felugrott utánuk. Még kis sem fújhatta magát, amikor a mama rémült kiáltásait hallotta, akivel közben a másik vonat szintén elindult, csak épp az ellenkező irányba.

– Most mi az istent csináljak?

– Szálljon le majd Füreden, és onnan van busz is! – üvöltötte torkaszakadtából Magdi, de csak remélni merte, hogy a hangzavarban anyósa meg is hallja, amit mond: olyan kétségbeesetten szorongatta a táskáját, mint egy kisgyerek.

Mama csak éjfél körül ért haza, és még sokáig remegett az idegességtől, aludni sem tudott rendesen, pedig dupla adagot csepegtetett a valeriánából.

– Laci, ez így nem mehet tovább – állapította meg Magdi, amikor leültek vacsorázni.

– Tudom – közölte a férje, aztán még leugrott a kocsmába. – Ne haragudj, de muszáj innom egyet az izgalmakra.

Amikor három nap múlva hazakeveredett, erős italszag lengte körül, a pénztárcája pedig nem volt sehol.

– Döntöttem! Elmegyek, és megtanulok vezetni – jelentette be ünnepélyesen. Böffentett egyet, és miután végighányta a kanapé zöld bársony díszpárnáit, elterült a földön. Pillanatok múlva meg már békésen szendergett a szőnyegen.

Magdi betakargatta a férjét, aztán nekiállt lepucolni a kanapét. Közben pedig arra gondolt, ha minden jól megy, vesznek egy Trabantot, és jövőre talán végre élvezni is fogják majd a nyaralást.

Úgy döntenek fürdőzni mennek ezen az egyhangú, téli napon. Hárman álldogálnak a termál kasszája előtt kígyózó sor végén. A pénztárral szemben bárpult, a presszógép mellett egy kávéillatban ázó idős hölgy várja, hogy egy újabb rendelés fekete cseppjei felbukkanjanak. Az üveghűtőt két fiatal férfi támasztja, mindketten sűrű bajuszt viselnek. A magasabb fél könyökkel a pulton támaszkodik, másik kezét csípőre teszi, és mellkasával elégedetten fordul a világ felé. Barátjával időnként vált egy szót, de jobbára a sorban állókat pásztázza oda-vissza. Miután tett pár kört, tekintete megállapodik a három, kabátba bugyolált fiatal lányon.

Egyetemisták, vagy dolgozó nők lehetnek. Ezt a korosztályt nehéz eltalálni, félrevezetők a koravén húszasok, ahogy az üde harmincasok is. A húszas, vagy harmincas fiatal nők a reggeli bágyadtság hanyagságával tárgyalják épp életüket, és alig várják, hogy hideg végtagjaikat feloldja a forró víz.

A sor lassan halad, peregnek a percek és a szavak, a szőke lány tekintete elréved, aztán hirtelen összeakad a szemben álló bajszos férfiéval, és nyomban elkomorul az arca. Egy szempillantás alatt végigméri, és megállapítja, uoáh, de taszító ez az alak! Szemei gyakorlott mozdulattal megvetőt köröznek, miközben barátnőihez szól, pff… még a kabátot sem vettük le, ezek fura alakok meg már itt bámulnak. Barna hajú barátnője óvatosan hátrapillant válla fölött, nyomban vissza is fordul, a bajszosok tényleg őket méregetik. Jobb lesz elkerülni őket odabent, mondja bólogatva.

A lányok a kisebb medencékben kezdik a fürdőt, áznak, és derűsen beszélgetnek, majd ha nem bírják a forróságot eggyel hűvösebbre váltanak. Az első kádat megunva egy enyhébb felé csoszognak óvatos léptekkel a síkos köveken. A szőke lány belép a félhomályos barlangba, de hirtelen megtorpan, azonban a két barátnő már a nyomában torlódik, befelé tolják, gyorsan-gyorsan, szétfagyunk! A gyógyvízben a bajszos fickók heverésznek, és azonnal felélénkülnek a nők érkeztén, akik kicsit elbizonytalanodnak a medence peremén, de már késő, végül kényszerű jó modorból belépnek, és helyet foglalnak a kis barlang lehető legtávolabbi pontján feszélyezetten, szorosan egymás mellett.

A társalgás alábbhagy köztük, testük önkéntelenül is összehúzódik, szemeik zavartan menekülnek a kiszámíthatatlanul mozgó, éberen pásztázó férfitekintetek elől. Szorgalmasan ugrálják át figyelő pillantásaikat, szigorúan a falakat és egymást nézve, nehogy azok bármint bátorításnak vegyenek. A férfiak lelkesedését nem töri le a sikertelen szemkontaktus, úgyis inkább nyaktól lefelé nézelődnek, hát tüzetesen szemügyre veszik mindhárom nőt: egy barna, egy szőke és egy fekete. Három különböző mintájú fürdőruha, három mellméret és három eltérő bőrárnyalat. Minden van mit szeretni. A  bámészkodók szája már mosolyra, vagy szóra nyílna, de a szőke hirtelen feláll a térdig érő vízből, vékony testén leszaladnak a csillogó, kénes patakok, barátnői pedig követik, viharosan távoznak, nyomukban kicsit hűvösebb a meleg pára.

A fürdő egy távolabbi pontján aztán újból feloldódnak, gyorsan megfeledkeznek a bosszantó közjátékról, és a beszélgetés ismét erőre kap. A kismedencék után egy szauna kör jön, a fa kabinban izzadnak, itt végre csend van és nyugalom, várják a megtisztulást, hogy kicsapódjon, és távozzon bőrükből a sok felgyülemlett méreg. Amikor már nem bírják tovább, kitörnek a forróságból, és a hideg zuhany alatt hol sikongatnak a hirtelen váltástól, hol jólesően sóhajtanak a gondolattól, hogy most feszesedik a bőrük. A barna lányt, ahogy a zuhany alatt áll, újra kényelmetlen érzés fogja el, valaki figyeli, a lapockáin idegen szempárok cirkálnak. Megfordul, és megpillantja a két bajszos fazont a zuhanyfülkékkel szemközti fonott pihenőszékeken. Zavartalanul stírölik a tusoló nőket, a magasabb most igyekszik elkapni a szépségesen nedves barna lány pillantását, szőrös lábait hívogató terpeszbe támasztja, és igyekszik csábítón nézni. Micsoda testek, gondolja. Míg a szeme a bőrfelszíni domborulatokon vándorol, képzelete útnak indul, és bejárja a láthatatlan zugokat, kéretlenül beférkőzik a hajlatokba, a testnyílásokba, számára nincs határ, micsoda gyönyörűség! Hiszen mindent a szemnek! Tudja ő, megtanulta az apjától, aki meg az ő apjától. Ősi bölcsesség ez. A szemnek mindent, bármit! Egyik, másik, harmadik! A férfi fejében seperc alatt mind megvan. Akár egyszerre is beleférnek, három szép testtel együtt, hatványozódik a gyönyör, bőven van hely az ő tágas fantáziájában. Ezért is jó fürdőbe járni, gondolja, szabadon legelhet a szem. A barna lány ezalatt óvatosan a törülközőjéhez igyekszik, legszívesebben rohanna, menekülne a kéjsóvár tekintetek tüzéből, de félő, hogy elvágódik, szeretné, ha száz keze lenne, amelyekkel, mint egy szemérmes polip, eltakarhatná, megvédhetné csupasz testét. De annyi nincs neki, így két árválkodó karját fonja össze mellkasa előtt, háta kissé meggörnyed, arca elsötétül, az a hét méter a fogasokig keservesen hosszúnak tűnik, a férfiak figyelme eközben állhatatosan követi. Mikor eléri a fürdőlepedőt, egy gyors mozdulattal magára teríti, végre menedékben, egy puha pamut óvóhelyen. Fellélegzik, és elsiet, a barátnői tipegve követik.

A három nő újra egy kismedence félhomályában lel rejteket, a szőke lány tajtékzik, kinek képzelik ezek magukat? Ez itt nem egy hentes üzlet! Pofátlan tahók! Az egyetlen, amiért nem szeretek fürdőbe járni, ez a gátlástalan méregetés! A fekete hajú lány a medencelépcsőn ül, és maga elé mered. Kinyújtott lábai a vízben még inkább rövidülnek, ahogy talpaival játékosan tempózik, kis hullámok indulnak útnak a felszínen. Hát nem tudom, bosszantó hogy így bámulnak titeket… engem biztos nem néznek, rajtam nincs mit nézni, mondja, közben szégyenlősen igazgatja úszódresszét. A barna hajú barátnő így szól, rettentően idegesítők, de én próbálok nem tudomást venni róluk. Mégis mit tehetnénk ez ellen…? A férfiak ezt csinálják, azt hiszem a fürdő ezzel jár. A szőke barátnő hevesen tiltakozik, áh! Érdekes a többi férfi tud viselkedni. Legszívesebben… Mérgében nem is tudja, mit csinálna velük.

Egy fél óra múlva a három nő megközelíti a fürdő centrumát, az oktogon medencét, a szőkével az élen menetelnek. A gyógyvíz nyugalmát néhány zubogó töri meg, megtört hátakat masszíroznak kíméletlenül. Az egyik tövében a bajszos fickók pihennek. Amikor meglátják a belépő nőket, azonnal fókuszálnak, a magasabb férfi, mint valami pályaszéli kamera, szinte egész testével követi a nők útját a nyolcszögletű kád mentén, nyaka és felsőteste kinyúlik a vízből és leplezetlen áhítattal kíséri minden mozdulatukat. Amikor a bámulók mellé érnek, a szőke egyszer csak megtorpan, és feldúlt tekintetét egyenest a magas bajszosba vájja. Barátnői kicsit zavartan, de lassan tovább haladnak, és pár méterrel odébb várják, mi fog történni, jobb kerülni a feltűnést, nem kell a balhé.

Ez… – kezdi idegességtől remegő hangon a szőke lány. A két betűt, a bajszos alak már bátorításnak is veszi, a legkevésbé sem érzékeli a vészjósló jeleket. Széles mosolyra húzza száját, és heves mozdulatokkal hellyel kínálja a lányt maga mellett. Hetyke bajszát már a győzelem szele lengeti, telhetetlenül nézi a szőkét, aki viszont nem mozdul az invitálásra. Csak áll a medence partján megvetett lábakkal, megvető tekintettel, és csípőre tett kézzel kezd neki újra mondandójának, egyre fokozódó hangerővel. Ez, – mondja ismét, hangja ezúttal szilárd, és metsző, lenéz a magasból a lábainál heverő férfiakra. Egy szót keres, amivel a legegyszerűbben tisztázhatja a helyzetet, sokat nem gondolkozhat, hát nagy levegőt vesz, és ráüvölt a bajszosra: zavaró!!! Zava-zava-ró-ró-ó. A szó megbokrosodva visszhangzik a török kupolában, és egyszerre minden fürdőző szempár a bajszos férfira szegeződik. A lenéző, gátlástalan pillantások nyílzáporként lövellnek a zavaró alak felé, és csípve fúródnak a bőrébe. Hirtelen szertefoszlik minden eddigi bátorsága, és imént még magabiztosan kiágaskodó teste megszégyenülten húzódik vissza a puhameleg vízbe. Miért bámul így mindenki?  Ne nézzenek már!