Az augusztusi egyhetes szabadság, amit a család a hatvanas években a Balatonnál szokott tölteni, egy merő rémálom volt Magdi számára. Különösen a vasárnapi visszaút: mindenki ideges, rengeteg csomag, rengeteg ember, aztán ott volt a vonat, két átszállással, egy alkoholista férjjel, aki ilyenkor reggel óta nem ihatott, és ezt már nagyon nehezen viselte, plusz egy nyűgös gyerekkel, valamint egy anyóssal, aki még Lacinál és a kis Ildikénél is kevésbé volt képes az együttműködésre. Na és az a fránya csatlakozás az alsóőrsi pályaudvaron, hogy minden úgy ki van centizve! Ha bármi közbejönne…

Annyit aggódott, hogy egyszer aztán megtörtént.

A vonat megint késve ért be, és kevesebb, mint egy percük volt átszállni.

– Nem fogjuk elérni – lihegte a mama izgatottan. – Mindjárt indul, és ezen a tömegen nem tudunk átvágni…

– Ne mondja, anyuka! – Laci gyorsan leugrott, felkapva a gyereket meg az egyik bőröndöt. – Gyerünk! – és már törte is az utat maguknak a tömegben.

Magdi hamar rájött, mi a férje taktikája: a veszprémi vonat a legutolsó vágányon állt, túl sok idő lett volna szabályosan eljutni odáig, megkerülve mindent és mindenkit, ezért Laci fogta magát, átmászott a bent várakozó többi szerelvényen, és ily módon megspórolva vagy hetven métert két pillanat múlva már a pályaudvar végén volt, fent a vonaton, hóna alatt az értetlen Ildikével, aki fel se fogta, mi történik. Magdi és a mama rohantak utána, de két bőrönddel és egy nagy táskával ez lehetetlen küldetésnek tűnt. Magdi hallotta maga mögött anyósa lihegését, és arra gondolt, micsoda abszurd egy ötlet az egész: itt rohannak, de semmi értelme, úgysem érik el azt a nyamvadt vonatot, a következő meg késő este indul. Másnap munka, megint nem alszik eleget: hát ennyit a jól megérdemelt pihenésről. Sebaj, legalább Ildike és Laci időben hazaér. Nincs is annál rosszabb, mint egy nyűgös gyerekkel várakozni órák hosszat. Bár a mamával kettesben sem lesz egy leányálom itt ücsörögni…

Közben a lába, mintha önálló életet élt volna: csak szaladt, szaladt; már rég megdöntötte a körömcipőben való rövidtávfutás rekordját is. De a mama sem akart elmaradni a nyomában. Épp az utolsó szerelvényről készültek lemászni. Talán mégis sikerül? futott át az agyán, de ebben a pillanatban már érezte is, hogy megmozdul a lába alatt a vonat. Majdnem térdre esett, de elrugaszkodott a padlóról, és már újra a betonon volt. Laci csak integetett egyre.

– Siess, gyerünk! – a kalauz már jelzett. Magdi feldobta a két kis bőröndöt, és felugrott utánuk. Még kis sem fújhatta magát, amikor a mama rémült kiáltásait hallotta, akivel közben a másik vonat szintén elindult, csak épp az ellenkező irányba.

– Most mi az istent csináljak?

– Szálljon le majd Füreden, és onnan van busz is! – üvöltötte torkaszakadtából Magdi, de csak remélni merte, hogy a hangzavarban anyósa meg is hallja, amit mond: olyan kétségbeesetten szorongatta a táskáját, mint egy kisgyerek.

Mama csak éjfél körül ért haza, és még sokáig remegett az idegességtől, aludni sem tudott rendesen, pedig dupla adagot csepegtetett a valeriánából.

– Laci, ez így nem mehet tovább – állapította meg Magdi, amikor leültek vacsorázni.

– Tudom – közölte a férje, aztán még leugrott a kocsmába. – Ne haragudj, de muszáj innom egyet az izgalmakra.

Amikor három nap múlva hazakeveredett, erős italszag lengte körül, a pénztárcája pedig nem volt sehol.

– Döntöttem! Elmegyek, és megtanulok vezetni – jelentette be ünnepélyesen. Böffentett egyet, és miután végighányta a kanapé zöld bársony díszpárnáit, elterült a földön. Pillanatok múlva meg már békésen szendergett a szőnyegen.

Magdi betakargatta a férjét, aztán nekiállt lepucolni a kanapét. Közben pedig arra gondolt, ha minden jól megy, vesznek egy Trabantot, és jövőre talán végre élvezni is fogják majd a nyaralást.