Címke: irodalom

Manuel Antonio versei

KÖNYÖKLŐBEN

/OS CÓBADOS NO BARANDAL/

……Hajnalban bukkanunk
……a Tenger ketrecébe zárt
……elveszett szigetre

……Később majd újból elővesszük a ketrecet
……Mindjárt felkel a Nap
akit sebtében rögtönöztek és félrevezettek

……Már annyi csillagunk
és annyi alázatos holdunk van
hogy éjjel aligha jutna hely egynek is a hajóban

……Térkép híján madarakat fogunk gyűjteni
hogy eljátszhassunk a távolsággal
ölelkező szárnyuk között

……És a felhők néma és
……jóvátehetetlen búcsúját

……Majd elővesszük az örvények hálóját
hogy visszajusson hozzánk melankóliánk
az utazással
szívünk óceánjai

 

EGYEDÜL

/SÓS/

……Lassanként egyedül hagyattunk
a Tenger a hajó és mi magunk

……Megfosztottak minket a Naptól
……A lakkozott gőzöstől
mely eregette a füstkarikákat
a nyugtalan keret nélküli képeket

……Megfosztottak minket a Széltől
……Attól a vitorlástól mely meglépett
a láthatár légtornász-kötelén át

……Ez az óceán elszabadult a partjaitól
……és a Rozetta szelei
feledésbe merültek
……És vágyaink
olyan messziről folynak
mint egy óraműből a percek
……De tudjuk azt is milyen az
ha a hajó az egynapi út
szélárnyékán vesztegel

……A csillagok mozdulatlan műszerén
megáll az óra mutatója
……A Tenger teteme
koporsót csinált a hajóból

……Pipafüst Vágyakozás
……Éjszaka Csönd Hűvös
……És egyedül hagyattunk
……A Tenger nélkül és a bárka nélkül
……mi magunk.

 

ŐRSÉGBEN ÉJFÉLTŐL NÉGYIG

/GUARDA DE 12 A 4/

……A Hold egyik árbócára kötve
……vár minket az éjfél
……A hajóorr harangja
……elérzékenyült csillaghang
……búcsút evezve futott ki

……Szem elől tévesztettük a tengerszorosokat
a szökevény szél ösvényein
……És elveszett mert a tat
……eleresztette
……az örvény

……Átszállásokkal mentünk el

a csillagképek parti vizein hajózva

……Mi álkontinensek feltalálói
azt megyünk felfedezni
……fürkészve az utat
amit a csillagok jelöltek ki

……Lámpával a kézben
kronométerrel mérjük a viharok pulzusát
amit előrejeleznek a csillagok fényjelzői
……― Hajótörés van készülőben
……a Nap cinkos távollétében

…………………………….…………………Jer te tengeri szellő
…………………………….…………………Jer te tengeri szélike
…………………………….…………………Jer te tengeri szellő
…………………………….…………………Jer te barátom ízibe
……………………………..………………………………(népdal)

……És az órák a szélvédett oldalon
kitérnek előlünk

……A betolakodó hajnal
kopogott négykor
……A hajóorr harangja volt
visszatérve a tengerből

…………………………….……………a lelombozott hang
…………………………….……………a szárnyaszegett vitorlázat.

 

NAVY BAR

/NAVY BAR/

……Szédül ez a kocsma
……És kihajózni
készen áll

……Teli lesz a poharunk
a Tenger vizével
hogy felrázzák a Horizontkoktélt

……Csüngnek az órákon
……az eszperantó földrajzi atlaszok
nincsenek lefordítva
……És dadognak a pipák
a zászlók soknyelvű mozdulatával

……Ez az improvizált dal
…………………………………………………..ugyanaz
amit valahol már improvizáltak

……Ki jött hogy közölje velünk
ezt az éjszakai találkát
az É.K.-hoz címzett széllel
a már kioltott csillagok válaszútján?

……Álnéven itt iszik
az Ismeretlen Tengerész
— se földrajz se irodalom —
……Hajótöröttek éjjelén
……megmentő kezével
megfogja velünk a vihar csonkját

……Az utolsó pohár
tele volt búcsúzással

……Szertefutó utcákon át
……bezárulva mentünk
mindenki saját tengerében

……A pohár alján
minden éjjel zátonyra fut a Bár.

A FEHÉR HAJÓ BALLADÁJA

/BALADA DO PAILEBOTE BRANCO/

……Hallgattuk ahogy a szél
……rosszmájúan nevet
álarca mögött

……A hajó elmesélte aztán
a kormányos a fürkész
és a fiú történetét is

……Akkor most már mindent tudtok
……Ennyit mondanak a képek
Szindbád könyvében

……Hanem mesélt ő nekünk egyebet is
……„Először tűnt fel a horizont
saját merész határtalanságában” …

……A hajó eközben bejárta
érzelmei összes sebhelyét
amiket régi hajósok hagytak örökül

……És a búcsúkat amiket a vitorla visz
……tekintetek vésték oda
szomorúan véglegesen és egyre távolabb

……Egy nap tengerre szállt
ajkára fagyott szavakkal

……És már soha többé nem tért vissza
……Most egy öreg tengerészt keresek
……vagy a fehér hajó meséjét
……vagy valami hasonlót…
…………………………………………….mit tudom én!?

……Hallgattuk ahogy a szél
……rosszmájúan nevet
álarca mögött
……Hanem a fehér hajó meséjét
nem ismerte sem a kormányos
……sem a fürkész
……sem a fiú.

 

Mohácsi Árpád fordításai

 

 

 

 

 

 

 

 

már most; nem szabad

 

már most

Thomas Bernhard nyomán

már most lehet látni a tökfejeket
akik mindent
a perc igézetében cselekszenek
és hülyeségeket beszélnek

már most lehet látni a percet
amikor minden
ellenük és általában a tökfejek
ellen fordul

minden ami van
van
minden ami nincs
nincs

minden ami van
nincs
minden ami nincs
van

már most
milyen szép délután nincs!

 

nem szabad

Thomas Bernhard nyomán

például a nemzetgyűlés
elnökéről
nem szabad azt állítani
hogy disznó

sok mindent szabad
a nemzetgyűlés elnökéről állítani
de azt nem szabad állítani
hogy disznó

a nemzetgyűlés elnökéről
például
nem szabad azt állítani
hogy marha

sok mindent szabad
a nemzetgyűlés elnökéről állítani
de azt nem szabad állítani
hogy marha

például a nemzetgyűlés
elnökéről
nem szabad azt állítani
hogy tolvaj

sok mindent szabad
a nemzetgyűlés elnökéről állítani
de azt nem szabad állítani
hogy tolvaj

a nemzetgyűlés elnökéről
például
nem szabad azt állítani
hogy egy leépült hülye

sok mindent szabad
a nemzetgyűlés elnökéről állítani
de azt nem szabad állítani
hogy egy leépült hülye

 

(Illusztráció: Nigel Wynter: Ready To Harvest)

A CZINKA PANNA-I TANÍTÓK – 4. rész

Epilógus

Soha sem láttam viszont, s nem sokkal ezután magam is odébb álltam egy… alma materrel. Aztán ismét elsuhant egy esztendő, melynek végén újfent szerződés, azaz kenyér nélkül maradtam. Hacsak a Czinka Pannán… Tényleg! – ütöttem a fejemre. Nem elit iskola, de ha nincsen ló, a szamár is megteszi.

– Czinka Panna? Hol van az már! – ingatta meg a fejét a vezér helyettese, egy egérképű tanfelügyelő. – Most mindenki egy iskolában tanul: román, magyar, cigány, elvégre nincs közöttük különbség, ugye?
– Jogilag nincs, amúgy ön is nagyon jól tudja…
– Tudom, de mint szeretett elnökünk, Ceauaşescu elvtárs kiemelte…
– A cigányságot fel kell emelni.
– Erről van szó. Katedra pedig nincs, úgyhogy ha megbocsát…

Nem foglalkozott többé velem, mintha ott sem lettem volna. Tett-vett, intézkedett, mert egy tanfelügyelő roppant elfoglalt hivatalnok ám.

Szóval Czinka Panna nincs többé. Azért hadd lássuk, jelenleg hogy néz ki! – baktattam el egykori Canossa járásom színhelyére. Szó se róla, szépen letarolták: gizgaz, rom, szemét itt-ott egy két kalibával, amit nyilván később tákolhattak oda nosztalgiából.

– Jó napot, tanító úr! – rezzentett fel emlékeimből egy nagy hasú extelepes.
– Nini, a Czinka Panna-i cigány vajda!
– Nem is olyan rég, még itt volt az otthonunk – merengett el a vajda is. – Nem szebb, mint az új, azért csak ez volt az igazi. Tudja, én itt születtem – tette hozzá magyarázóan. – Hanem maga, tanító úr, szépen cserbenhagyta a romákat.
– Én? Mikor?
– Hát a tavaly, amikor hiába vártuk, hogy visszajöjjön.
– Tanítani? Ne vicceljen! ‘Sze nem szívelnek maguk engem, Rostás úr.
– Dehogynem! – nézett nagyot az elöljáró. – Még most is, egy év múltán is a legjobb tanítóként emlegetik a negyedben. Maga, igen, maga volt nekünk a legjobb barátunk. Az egyetlen tanító, aki együtt bokázott a purdékkal! Most hol tanít? Remélem, maga sem felejtett még el bennünket.

Meghatódtam. Nem is sejtettem, hogy ilyen jó szívvel emlékeznek rám a cigányok.

– Egyelőre nyaralok. Nincs munka, katedra, ahogy a tanítok szokták mondani.
– De hisz ez nagyszerű! – örvendett meg a hírnek a jó vajda. – Akkor legyen újra a mi tanítónk.
– Kár a gőzért! Sajnos nem lehet, ha egyszer tényleg nincs munka.

A vajda elgondolkozott.

– Mindent lehet, ha akarjuk, ezért ismét megkérdezem: visszajönne hozzánk, tanár úr? – nézett a szemembe komolyan.
– A Czinka Panna-i tanítók…?
– Ugyanazok, ha erre kíváncsi.
– És a direktor? Még mindig ő igazgatja az iskolát?
– Nem, leváltották. Most egy asszony a nagyfőnök.
– Ebben az esetben… Igen, visszamennék, ha… lehetne.
– Köszönöm! Ezt akartam hallani. Viszontlátásra! – fogott kezet velem boldogan. – Adja be a kérvényét, a többit meg bízza Rostás vajdára.

Egy teljes napig haboztam, kilincseljek-e ismét a vezérnél. Végül úgy döntöttem, lesz, ami lesz, utoljára mégis megpróbálom, aztán… Aztán nincs kizárva, hogy örökre hátat fordítok ennek a pályának, merthogy elutasít, az szinte száz százalék.

Tévedtem, hála Rostás vajdának, aki kerek perec kijelentette: fogadjanak vissza, különben egyetlen rajkót sem küldenek a suliba.

– Éljenek a Czinka Panna-i tanítók! – rikkantotta el magát a tanévnyitón szorongó szülők közt. – Na, mit mondtam? Ugye, hogy mindent lehet, ha nagyon akarjuk – súgta később a fülembe, azzal átnyújtott egy csokor gerberát.

Igazad volt, kedves, nagy hasú barátom. És ezt most, húsz év múltán sem látom másképpen.

Csak a cigány asszony köpete ne égne még mindig az arcomon.

 

(Illusztráció: Abstract Gerbera Daisy  by Terry Davis )

A nyelv beletöröl a létbe; Denaturált kert

 

A nyelv beletöröl a létbe

Beletörődik a szöveg Énje

Oszcillál az átjáró. Itt van az áttűnés Fia.
Sír a virtuóz játékintelligencia.
Résekkel kommunikál. Mint bűntudat.
Ugyanakkor ezek ésszerű utak.

Praktikus bejön. Abszurd-groteszk kikapcs.
Egyik pillanat megenné a másikat?
Mintha meg se történt volna.
Még múlni se volt ideje. Betelt a holnap.

Azzá vált, ami az emléke lett.
Mert megmosta az ige. A Tett.
Egy szótő és a fény frigye ez.
A kvantumfizika se édesebb.
Megtorpan a tiszta ész.
Ajkak közé tolták az életet.
Betű és szellem egyesült. Pedig erről már letett.
A költői én vissza-, s újjászületett.

Rezignáció: Ég Veled!

 

Denaturált kert

Története van az útnak.
Alvajáró fellegek között sirálytánc.
Az időtlenség túl nagy.
Mélyre ültette el az ábránd.

Itt az átjáró: idő és Örök.
Seb voltál és valaki bekötött.
Nem kellett hozzá tett, csak kegyelem.
Hogy kiássa a hit,
Elnyelje a türelem.
S talán a legsűrűbb bölcsesség is pamflet.
Az emlék, mint az álom
csak nesz.
S hópehely a szellem,
Hangtest.

 

(Illusztráció: Alex Grey: Metamorphosis)