Ideje lenne összetörni,
feladni mindent, amit
eddig összeszedtem.

Jó lenne kint feküdni,
és nézni, a felhők hogy robognak.

Intek egy régi jó barátnak,
aki meg sem áll, és
többé nem is jön vissza,
túlzok, visszajön,
mondjuk úgy egy hónap múlva.

De te itt vagy velem,
nem hagysz egyedül,
hálás vagyok neked ezért,
és mindenért, amit adsz nekem.

Melletted van a helyem,
én meg rohannék
egyedül el innen,
hogy kiszellőztessem a fejem,
hogy új érzésekkel töltekezzem.

Megijednél, szóval nem teszek ilyet,
de ez van…

A felhők sötétek, kavarognak,
a kék minden árnyalatában,
vannak világosak, sötétek,
a mama háza előtt fekszem a fűben
kint a kapu előtt,
jön a vihar, vagy valami olyan,
néhol furcsán zöldek, mint a méreg,
még mindig a felhőkről beszélek,
és úgy érzem, megérkeztem belül
valahol egy másik dimenzióban
oda, ahova már régen tartottam,
ahova olyan rég elindultam
egy hosszú-hosszú úton.

Meleg van, nyár és a nap süt
még valahogy át a sűrű fellegen
sugarait veti szerteszét.

Itt állsz mellettem és nem tudod,
sosem tudhatod, hogy
mi zajlik bennem,
és talán senki sem,
vagy néhányan sejtik
ezt meg én nem tudom,
de mégis mikor találkozol velük,
az olyan, hogy azt te is ismered.

Dombóvár, 2024. 08. 07.

 

(Illsuztráció: Charlotte Castillo: Storm Clouds over the Slough)

 

irodalmi félreolvasások 58.

a Károlyi-kerti bordélyról beszélgettünk
(a Károlyi kertről és a Magyar utcai bordélyokról)
*

Japánban megnyílt a világ legnagyobb főzős redaktora
(reaktora)
*

Rossinin Magyarország szeme
(Marco Rossin)
*

vádakat terelő juhász
(vadakat)
*

hagyományos zsebórájával táplálta a falu kis közösségét
(zserbójával)
*

elvitte a házát minden összegyűjtött vagyonával a cumi
(cunami)
*

értetlenül kapják fel a fejüket a hosszú esti vonatfütyire
(vonatfüttyre)
*

a miniszterelnök metszett két helyettes államtitkárt
(menesztett)
*

az irodalmi lap új számában a szerzőtől kisszéket olvashatunk
(kisesszéket)
*

Embercsempészek Törökországból
(Emberképek)
*

kedves színháztemető barátainak
(színházszerető)
*

irrigátor támadt egy párra Amerikában
(aligátor)

 

irodalmi félreolvasások 59.

egy több méter magas kasszásfigura jelent meg az Operaház előtt
(kaszásfigura)
*

szemüveg a Kék fény ellen
(kék fény)
*

önkritikával foglalkozik
(ökokritikával)
*

meg is gyalázták
(el is magyarázták)
*

a perbeszéd és együttműködés erősítése
(párbeszéd)
*

A bosszútávfutó magányossága
(hosszútávfutó)
*

a magyar nyelvű prózaordítás helyzete
(prózafordítás)
*

magyar kulturális káposztás
(közpénzosztás)
*

műveit visszeresek olvassák – több nyelvre lefordítják
(vitaesteken)
*

Petőfiből humortalan komisz szar lett: ilyen a Most vagy soha
(komisszár)
*

Csaptelepek a magyar szabadságharcból – felolvasószínház
(Csataképek)
*

a Nemzeti tyúktól az Anyám daláig –  Petőfi Sándor15 legismertebb verse
(A Nemzeti daltól az Anyám tyúkjáig)

 

(Illusztráció: Olga Devitte-Juutinen: Cabbage)

 

NOSZTALGIA

Szeretném megmutatni
az anyai hatalmú tájat, hol
fáik emlékét sosem
heverik ki a dombok.

Nézd a nagy ellenállót
falum határának Krisztusszobrát;
kezét hiába törték le
s fosztogatták gaz vándorok.

Esteledvén hogy rajzolódik ki
gótikus tornya, ha úszó
bárka testével megjelenik
messzi földön híres templomom.

Hallgasd a vihar utáni csendet,
a falu fáradt csendjét, s tudd
milyen érzés belélegezni
az eső utáni makacs földszagot!

 

Kánikula

Szomjazó, serdülő kukoricás,
SOS jeleket ringó búzatábla,
sorsukat vezeklő varangyok
a kiszáradt Nagy-árok partján,
regős ének madarak csőrébe zárva.

 

Nyár

Micsoda színkavalkád
micsoda látvány ezen
a határaink közé ékelt mezsgyén:
ágaskodó, eleven zöldben
dülöngélő részeg pipacsok,
mintha vért ivott volna mind…

 

(Illusztráció: Melissa McKinnon Art: Wild Poppies Of Tuscany II)

 

Tájkép csata után 2024

A derű zománca megrepedt az égen,
nem tudni, mi vár ránk az idő fala mögött,
meddő bimbókat kavar a szél,
szörnyeteg bombákat rejt az avar.
A hegyeken égnek az erdők,
már csak árnyéka maradt a teljességnek,
az élet erőtlen, szárnyavesztett nimfa,
kezéből kihullott a tettvágy csatabárdja,
G. A. úr bandukol az üszkös faforgácsban,
menetel elszántan egy új X. város irányába,
itt a holnap lendülete már belehalt a mába,
gazdátlan katonasapkát pörget a szél,
távolabb gödörbe dobált testek,
az úton kövekre száradt fekete vér.
Többé már nem áll mögöttünk az Isten,
a béke pora ott kavarog a domboldalon,
s lerakodik, mint a guano, keményen, vastagon.
Nincs már lelkes lény a kiégett pusztán,
a remény, az újrakezdés elgyengült teste
felkúszik az égbe egy magányos fénygerendán.

 

Szökik a nyár… szökik az élet?

A halál kilopakodott így nyár végén
sötétkamrájából, átsuhant az agonizáló
kerten, s a szirmokba köpött.
Megvárta, míg a romlás műhelyében
elindul a fonnyadás, megfakulnak
a szivárvány-erezetek, s visszahúzódik
a csönd bölcsőjébe a suttogás.
Az aszott növényi csonkokon
kopogott a fájdalom, a hangyák befejezték
a mindennapi seregszemlét, ők már
látták, rövidül a fény lánca
A kopott díszletek között még néhány
rózsabogár próbálkozott egy
szabadtéri tragikomédiában, de a függöny
lassan legördült még a harmadik felvonás előtt.
A mező-őrök visszavonultak
a lomb-vesztett ágak között, a nimfák
megborzongtak az alkonyatban, felszúrt
csillagok vére csöppent Ariadné homlokára.
A maradék élet lassan elpihent
a látszat tenyerén.
Közeleg a megszépítő álom.
Most a halál is álmodik, arcán elsimul a grimasz.
A szemgödrében ülő boszorkány-ruhás varjak
ledobják fekete köntösüket,
rekedt torkukba dallam szökik,
s felhangzik a hálaadás örömódája.

 

(Illusztráció: Puzzle Fantázia)