Úgy határoztam önműködő írásba fogok, ami egyeseknek csupán azt jelenti, azt írja le az ember, ami éppen eszébe jut, ez az alkotási mód az ilyen embereknek nem jelent értelmes szöveget (ők azok, akik nem tudják, képtelenek értékelni az igazi művészetet), mert ők a megértéshez, a művészet végtelen mélységeibe történő megmerítkezéshez szükséges különleges értelmezési, ráérzési készségnek még csupán a csíráját sem nem hordozzák magukban, az ilyenek képtelenek értékelni ezt a magas művészi kibontakozási formát, számukra ezek a magas művészi értéket képviselő különleges alkotások nem mások, mint egymás után írt szavak zagyva és érthetetlen kuszaléka – értéktelen szemétnek bélyegzik azt, amit nem érthetnek meg. De valójában ezzel a technikával mégis igazán egységes szöveget, valami különlegesen művészi és egyéni, nem is inkább különlegesen egyéni és művészi teljesítményt lehet nyújtani, végezni. Egy különleges egyéniség különleges alkotása ez különleges egyéniségeknek (azoknak, akik értékelni tudják ezt).

A cél igazi műalkotás létrehozása, a spontán művészet révén ragadni meg a művészet valódi lényegét, feltárni és összefüggésbe hozni a valóság valóját, az összefüggéstelennek tűnő, ám mégis egymásba kapcsolódó apró részletvalóságok egymásba ötvözése révén új és csodálatos valóságokat létrehozni – és érzem is, hogy ez az alkotási mód az, amelyre születtem, hiszen az eddig leírtak is csak úgy, spontán természetességükben áradtak elő tollamból, a művészet megragadhatatlan éteri magaslataiból felém vezető láthatatlan, ám hatalmas és megfékezhetetlen csatornán áramoltak elemien elsöprő erővel felém – belém, érzem a művészet által rámruházott erőt magamban, amely egy csodálatos alkotás elkészítését teszi lehetővé számomra, a kezdet már itt is van, meg kell hát ragadnom ezt a különleges pillanatot    pöcegödör      hát lehet, hogy ennél valamivel különlegesebb és magasztosan egyedibb szóval is kezdhetném különc önműködő írói, illetve költői tevékenységemet     tollkés     hát ez sem tűnik sokkal jobbnak     vajaskenyér   anyád    ez egyre rosszabb, talán az első szót mégiscsak át kellene alaposabban gondolni ahhoz, hogy aztán egy különleges kezdés után az egész szöveg önmagát generálva, vagyis beindítva, önagától gerjesztve, pontosabban önmagát gerjesztve beinduljon, hömpölyögni kezdjen és egy különleges, spontánul tökéletes egésszé álljon össze, és így készüljön el egy csodálatos, utánozhatatlan egyedi műalkotás.

Vakolat         marhaság   semmi értelme így kezdeni egy különleges önműködő alkotást

Tejbetök            ha ezzel kezdődne a szöveg valószínűleg végigröhögnék az olvasók       MEGJEGYZÉS: az ilyen eset nem biztos, hogy túl szerencsés!

Tokhal         természetfilmbe, vagy gasztronómiai lapba illő nyitány: MELLŐZNI!

Szürreáldezorientáció         Talán idegen szóval sem túl szerencsés indítani, meg aztán elég értelmetlenül is hangzik    (AZ UTÓBBI NEM FELTÉTLENŰL BAJ)

Vakfolt         ez kétségtelenül elég misztikusan és talányosan cseng, de valahogy mégsem ragad meg.       (talán egy későbbi mű kezdése lehetne)

Gyökérféreg    EZ AZ  EZ AZ  AZ EZ, AMI KELL SPONTÁN ÉS TÖKÉLETES    kezdjük is:

Gyökérféreg lop a homályos végtelen tengerének árkaiból fakadó virágos

harmatnak felszakadó lépfenéiből

úgy látszik ez az alkotói módszer még nem megy teljesen gördülékenyen, egy pillanatnyi elgondolkodás megakasztja az egész folyamatot: Mit lop, vagy miért lop? – mármint a gyökérféreg – ez az, amin nem szabad elgondolkodni, most aztán tényleg semmin sem lehet elgondolkodni, meg kell tanulni még annál is kevésbé gondolkodni, mint általában.    ÚJRA KEZDENI:

Gyökérféreg lop a homályos végtelen tengerének árkaiból fakadó virágos harmatnak felszakadó lépfenéiből hippinek álcázva ezzel vég nélküli sikoltását

Újabb probléma: egy kis szünet, egy rövid pillanat, ami azzal telt, hogy átfutottam azon, amit eddig alkottam. Nem tudom, hogy ez ütközik e a műfaj íratlan, vagy ha van, akkor általam ismeretlen írott szabályaival, mindenesetre mindenképpen megpróbálom ezúttal egyetlen végtelenül spontán lendülettel befejezni a telje művet.            A KÉRDÉS: milyen hosszú lesz? – Alighanem ez NEM IS ÉRDEKES!

Tehát:

Gyökérféreg lop a homályos végtelen tengerének árkaiból fakadó virágos harmatnak felszakadó lépfenéiből hippinek álcázva ezzel vég nélküli sikoltását amit kenyérbe áztatott gondolatcsimbókok szikráinak tölgykemény mégis pépszirup szerű szeplőinek vörös köldökzsinórjaiba ágyazott ágyaknak puffasztott ökörnyalábjába puhítva kotkodácsolt traktorával gázol epésen halálra céltalan repkedéssel fejnélküli groteszk örömtánccal kísért moszkitó ölelésben vakondtúrások lankás melleiben tépődve őrlődve hangtalan testcuppanásba fonódva.

ELKÉSZÜLT! És tökéletes lett. Végül sikerült létrehozni egy tökéletes alkotást olyat, ami utánozhatatlan, páratlan, megismételhetetlen és tökéletes, és kifejez mindent, amit csak egyszerű szavakkal, szerkesztett egységben kifejezni nem lehet. A létező, de ismeretlen világok közül sikerült egyet valósággá tennem, azzal, hogy újonnan összetett valósággá alakítottam, ötvözve különböző valóságok szilánkjait így létrehozva az én valóságát, ami így már mindenki, legalábbis sokak (a kiválasztottak) valóságává válik majd.

Persze azt még meg lehet próbálni, tenni, hogy a kész művet vesszőkkel, pontokkal és effélékkel tagolom, az értelmezés egyfajta variációját adva ezzel meg:

Gyökérféreg lop, a homályos végtelen tengerének árkaiból fakadó, virágos harmatnak felszakadó lépfenéiből,

hippinek álcázva ezzel vég nélküli sikoltását, amit kenyérbe áztatott gondolatcsimbókok szikráinak tölgykemény, mégis pépszirup szerű szeplőinek vörös köldökzsinórjaiba ágyazott ágyaknak puffasztott ökörnyalábjába puhítva,

kotkodácsolt traktorával gázol epésen halálra, céltalan repkedéssel fejnélküli groteszk örömtánccal kísért moszkitó ölelésben, vakondtúrások lankás melleiben tépődve – őrlődve, hangtalan testcuppanásba fonódva.

Talán a szöveg tagolásától mégis el kell tekinteni, jobb ezt az olvasóra, a befogadó közegre, a szöveg értelmezőjére bízni. Az általam készített tagolás egy lehetséges olvasat, de hagyni kell azt, hogy mindenki élhessen az olvasás szabadságával, létrehozza saját olvasatát, mindenki a saját valóság alakzatát alakítsa ki a kész szöveg meglévő, megkérdőjelezhetetlen, de mégis alakítható valóságából.

U.I.: Arra azért vigyázni, hogy a mű ne kerüljön elmeorvos kezébe.

A gyökérféreg vászon

Gyökérféreg lop a homályos végtelen tengerének árkaiból fakadó virágos harmatnak felszakadó lépfenéiből hippinek álcázva ezzel vég nélküli sikoltását amit kenyérbe áztatott gondolatcsimbókok szikráinak tölgykemény mégis pépszirup szerű szeplőinek vörös köldökzsinórjaiba ágyazott ágyaknak puffasztott ökörnyalábjába puhítva kotkodácsolt traktorával gázol epésen halálra céltalan repkedéssel fejnélküli groteszk örömtánccal kísért moszkitó ölelésben vakondtúrások lankás melleiben tépődve őrlődve hangtalan testcuppanásba fonódva.

(dadaista műalkotás)

(Illusztráció: Joan Mitchell)

Ajánlom ezt az irományt az elesetteknek,

hogy még elesettebbnek érezzék magukat.

Továbbá: Az elhunyt Ramones tagok emlékére.

– És mikor feküdt le utoljára a feleségével? – Kérdezte ifjabb Dr. Rugdalny Tihamér páciensétől.

Megjegyzés: Ifjabb Dr. Rugdalny Tihamér igen megbecsült pszichológusnak számit szakmai körökben, sőt rengeteg kollégája, a legtöbb kollégája szerint, ő az egyik legjobb.

Annyit illik még tudni róla, hogy (elmondása szerint) kiegyensúlyozott, problémáktól mentes, idillikus, példaértékűen tökéletes, továbbá csodálnivaló családi életet él. – Bár ez sajnos nem egészen így van, mivel feleségének eddig tizenhét alkalommal volt idegösszeroppanása, amiket azonban szerencsésen sikerült férje elől eltitkolnia.

Amiről ifjabb Dr. Rugdalny Tihamér szintén nem tud az az, hogy fia és leánya is több ízben öngyilkosságot kísérelt meg (a fiúgyermek hetet, a lány pedig nyolcat). Ezeket a szerencsétlen eseteket tovább tetézte az is, hogy a fiú nyolcadik öngyilkossági kísérlete, tragikusan sikeres kimenetelű volt.

 A családnak ez utóbbi szerencsétlen tényeket is sikerült eltitkolnia, a családfő elöl.

És mivel, amiről az ember nem tud, amiatt nem is bosszankodhat, ezért a doktor tökéletesen elégedett volt helyzetével, és önmagával is, önmagát ugyanis tökéletesen nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tartotta. – De amint az hamarosan ki fog derülni, az ember nem feltétlenül olyan, mint amilyennek képzeli magát.

  – Hát úgy két éve. – Válaszolta a páciens, Töködnics Ödön, miközben elmélyülten pattanásait vakargatta.

 Azt hiszem érdemes néhány mondatban megemlíteni Töködnics Ödön életének, a történet szempontjából lényeges, momentumait is:

Ismerkedni világéletében igen nehezen tudott, ami talán (enyhénszólva) nem túl előnyös ábrázatának, azaz annak a ténynek volt köszönhető, hogy arcát még harminc éves korára is pattanások tömkelege borította. Ehhez még enyhe beszédzavar és retardált értelem is csatlakozott. Mindenesetre ezeknek az apróságoknak ellenére, egy (barátaival) átmulatott éjszaka után, arra a tényre ébredt, hogy házas ember lett. Bár ez a rossz nyelvek szerint nem Töködnics hatalmas vonzerejének (értsd: sármjának) volt köszönhető, hanem inkább annak a néhány üveg vodkának (az oroszok nemzeti itala, magas alkoholtartalom jellemzi, és leginkább ez utóbbi tulajdonsága miatt fogyasztják), amelyet az éjszaka folyamán a későbbi feleség elfogyasztott.

Sajnos Töködnics házassága – mint a hirtelen köttetet házasságok legnagyobb része – nem igazán volt sikeres. Főképpen a szexualitás terén voltak problémák a férjnek, mivel pattanásai sajnos gyakrabban ejakuláltak, mint a nemi szerve.

De mivel Töködnics nem volt (annyira) buta ember, ezért kétévi házasság után felfedezte a házasságában rejlő problémák okát, és úgy döntött pszichológushoz fordul.

A Dottore jegyzetfüzetet és töltőtollat vesz elő, és jegyzetelésre készül fel.

 -Rendben. Most pedig szavakat fogok sorolni, amire ön gondolkodás nélkül válaszolva mondja azt, ami éppen eszébe jut az aktuális szóról.

• -Aha. Mintha dadaista verset írnék.
• Hát végülis igen. Nos kezdjük:
• Rendben kezdjük.
• Akkor kezdem!
• Jó.
• Tehát kezdem: Kígyó
• Béka – Jegyzetfüzet: egy pipa
• Ágy
• Alvás – Jegyzetfüzet: még egy pipa
• Női mellek
• Apám.
• Micsoda? Magának a női mellekről az apja jut az eszébe?
• Ja nem, csak a szomszéd lányra gondoltam, akit gyerekkoromban meglestem öltözködés közben.
• Á vagy úgy. – Jegyzetfüzet: Gyermekkorban gyökeredző problémák > infantilis vonzódás a női mell iránt > esetleges orális dependencia > alkoholizmusra való hajlam is felléphet. – Újabb szó:
• Felhő
• Bárány – Jegyzetfüzet: újabb pipa
• Égbolt
• Termonukleáris felmelegedés, ami üvegházhatás formájában anyagiasul.- Jegyzetfüzet:?
• Tejbetök
• Maga
• Én? – Enyhén felháborodott megrökönyödés…
• Igen
• Mért pont én? – Már némi düh érződése…
• Mert olyan tejbetök szerűen tud nézni.
• Miért milyen az a tejbetök? – Egyre fokozódó indulatok…
• Nem tudom maga kérdezte.

Dr. Rugdalny felsóhajt, inkább állatias horkantásra hasonlatosan, majd úgy határoz témát vált. – Érezhetően megnyugszik…

• Térjünk vissza a foglalkozás első kérdéséhez, és válaszoljon mindenképpen őszintén a következő kérdésre: mi ennek az oka?
• Minek mi az oka?
• Hát annak, amiről a terápia elején beszéltünk.
• Ööö, mi is volt az?
• Én azt kérdeztem mikor feküdt le utoljára a feleségével, mire azt felelte, hogy két éve, én most azt szeretném tudni, hogy ennek vajon mi is az oka.
• Ööö…, szóval nem áll fel.
• Micsoda?
• Hát tudja, az ott.
• Nem, nem tudom. Miről beszél?
• Hát tudja, amivel azt szokták csinálni.
• Mit szoktak, azzal csinálni??
• Hát, azt!
• De mit? Könyörgöm, mit?
• Hát, amit egy férfi és egy nő szokott csinálni.
• Na és mi a fenét szokott egy férfi és egy nő csinálni???
• Hát, tudja!
• Nem bazmeg nem tudom, mit szokott egy férfi csinálni és neked is közöd van hozzá te seggfej!

A mondat első felét még csak baljósan suttogta ifjabb Dr. Rugdalny Tihamér, de a második fele már dühödt ordítás formájában hangzott el. Töködnics homályos utalgatásai teljesen kihozták a sodrából, nem volt semmi türelme a kitalálósdijához, főképpen azért nem, mert Rugdalny is legalább két éve nem hált már asszonyával. – És ez nem tett túl jót neki.

 Ifjabb Dr. Rugdalny Tihamér önkontrollja ebben a pillanatban teljesen megszűnt, és ezzel egy időben úgymond elvesztette fejét is. Elérkezett a pszichológus számára az a pillanat, amikor az agresszió már nem tartható kordában, átszakítja az önkontrol falait és megállíthatatlanul a felszínre tör. – Szörnyű és kiszámíthatatlan pillantok ezek.

 Rugdalny magáról már mit sem tudva, egy jólsikerült ugrással, átvetette magát íróasztala felett és mindkét kezével megragadta Töködnics nyakát, ezután pedig módszeresen és ritmikusan az asztalhoz kezdte csapkodni páciense fejét.

Töködnics először megrökönyödve és leginkább tehetetlenül tűrte, hogy orvosa precízen összetörje az orrát, de abban a pillanatban, amikor két elülső foga, hangos reccsenés kíséretében, kirepült szájából magához tért. Kétségbeesetten megragadta az első keze ügyébe akadó tárgyat, ami történetesen orvosa tolla volt, és Rugdalny felé döfött vele. A töltőtoll belefúródott a pszichiáter jobb szemgolyójába, ezután Töködnics, egy laza csuklómozdulattal kombinált, csavart mozdulattal visszarántotta kezét és eltávolította az orvos fejéből az emlitett látószervet.

A doktor hangosan felüvöltött és miközben a fájdalomtól, és egyéb körülmények miatt, vakon összevissza kapálódzott, kiverte támadója kezéből a szemgolyóba fúródott töltőtollat.

Dr. Rugdalny titkárnője azonban felfigyelt az orvosi szobából jövő ordítozásra, hörgésekre, és egyéb gyanús zajokra, és feldühödve attól, hogy körömlakozás közben zavarják, gázspréjével a kezében, a rendelőbe rontott.

 A titkárnő elé táruló látvány borzalmas volt:

 Töködnics törött fogaival a kezében éppen az ajtó felé oldalgott, miközben a doktor elveszett szemgolyóját kereste, de valószínűleg egyik szemének elvesztésével együtt az egyensúly érzéke is elveszett, aminek hatására imbolyogni kezdett, majd pedig megbotlott, és egy elfojtott sikkantás kíséretében kizuhant tizedik emeleti irodájának ablakán.

 Az üvegcsörömpölés hangjára a meglepett titkárnő kizökkent tehetetlen mozdulatlanságából, kezét felemelve, harci kiáltást – vagy inkább sikoltást – megeresztve Töködnics arcába ürítette gázspréje tartalmát, amitől, a már amúgy is igencsak rossz bőrben lévő férfi, méltatlankodva felhördült, majd az arcába fújt szertől vakon, menekülni kezdett, de mivel nem látott semmit, az ajtó helyett ő is az ablakon keresztül távozott.

A két férfi családja egy percig sem gyászolt.

De azért volt bennük annyi becsület, hogy virágot vigyenek, a tragikus körülmények között, elhunytak sírjára.

A Rugdalny sírjára a Töködnics család, a Töködnics sírjára pedig a Rugdalny család helyezett koszorút.

(Illusztráció: Szakállas Zsolt – Cédruskopók)

Beszáll a metróba, és úgy tűnik mindenképpen, de cél nélkül utazik.

Azon gondolkodik, hogy hol veszthette el mindazt a sok mindent, amit nem talál, mert talán soha nem is volt az övé és különben sem tudom mi is az, amit nem találok, lehet, hogy nem is létezik, azaz nem is létező dolog az, amit kutatok, még csak fogalmi szinten sem meghatározható, tárgy se, személy se, érzés se, csak úgy értelem mentesen keresek valamit, mert soha nem is volt semmi, amit elvesztettem, vagyis amit elveszthettem volna, tehát valami olyasmi, ami már nem az enyém, vagyis nem birtoklom.

Lehet, hogy tényleg csak feleslegesen keresek valamit?

De mit?

És Miért?

Őrület

Lehet, hogy valami olyasmit keresek, amit talán meg sem képes találni senki sem? NEM!

Valami biztos, hogy volt éreztem a közelségét, és lehet ugyan, hogy valójában tényleg nem volt az enyém, de mégis birtokoltam általa valamit, ott volt a közelemben és most érzem a hiányát, pontosabban az ürességet, amit hiánya kelt.

PSZICHODILEMMATIKUS HÁNYÓDÁSOK

Az ajtó becsukódik, sőt inkább csapódik – mamutlepkék újságolvasás közbeni szárnycsikorgása ez.

Kinéz a szerelvény ablakán, nézi a sötét furcsa világos alagutat, figyeli a száguldást, a hullámzón állva rohanó fénycsövületeket, amik tömegek hipnózisát hivatottak végezni, napról – napra állandóan és szinte tökéletesen.

Hirtelenjében, nem is tudja miféle irányból egy gyermekmondóka néhány sora tolakszik szemtelen egyenességben eléje.

Nem tudja hol hallotta

Nem hallhatta sehol

Senki nem hallotta még

Ez hangzik most a fejében (pattogón és pergően):

Lepedékes lepkék lepték el elmémet

Világom – Világod

Érzelmi gyilkosok

Értelmetlen indokok

Szalad – szalad ki – be jár: ez az élvezet, ami beléd igen, de rád bizony nem talál…

IDIOFANTAZMAGÓRIÁK

El is hessentgeti gyorsan ezt a nem kívánt serdülőkori trauma beinjektálódást és inkább a szerelvény belseje, az utasok felé fordul. Sokan vannak nem egyformák, csak tekintetügyileg azonosak némiképp: baldachinos téli ködharmatot könnyeznek az utastérbe és ennek kavargó polipcsáp áramlását figyelik konok önzésbe merülve.

Mondhatni viasztalan vigaszmaszkok hevülnek a fűtésben, de a nefelejtés csókja nem érintheti a lebiggyedő arcokat – gondolta ezt, vagy csak úgy eszébe juttatta egy korábbi érzület.

Nem lát semmit, amit látni szeretne. De aztán mégis: egy lányt, aki nagyon szép, talán még kedves is lehet. Mellé ülni, megszólítani és a beszélgetés:

• Szia kérdezhetek valamit?
• Persze, szeretem ha kérdeznek.
• Szerinted ha tengeri csiga volnék és az óceán mélyén egy sötét barlangban élnék mit sem tudva a világról boldog lennék, vagy csak egy őrült csiga lennék?
• Szerintem boldog lennél, mert a csiga szép állat.
• És ez elég?
• Talán. Lehet, hogy nem is kéne az óceán és a sötét barlang. Lehetnél erdei csiga is, aki tudja, hogy van körülötte egy világ és az tetszik is neki…
• Mit Bámulsz?

A gondolatdialóg itt megszakad, elfordítja a fejét és újra az ablak felé, az ablakba néz.

Most is az utazókat figyeli, de most valójukban látja őket: hullámzóak, áttetszők – szellemmentes szellemek, beburkolódzott fantomok. A lányt is megnézi, ő még rosszabb: messzibb, még áttetszőbb és valami szippantó sötétséggel kevert a belseje.

Úgy látszik minél szebb a maszk, annál nagyobb árulást rejt.

BAKÓARC A KÖZÉRTHETŐ HELYTELENSÉG

Lassulás –csikorgás

Megállás

Cserélődés, ami nem változás

Csattanás

Gyorsulás

Újra száguldás

Itt most valami történt, ami akár sorsfordító is lehet. Ha az esemény jelentőségét megpróbálom vizuális összefüggéseiben, ok – okozati együtthatói alapján értelmezni az hosszas fejtegetést igényel a megoldás pedig: SEMMI. ŐRÜLET.

Az utazás az alagútban hirtelen megszakad, a fantomszemek tanácstalanul ide – oda libbennek, mindent körülvesz a szuszogó sötétség.

• Őrület! –hangzik a kocsi belseje

Ez azt jelenti vajon, hogy az őrület határán állunk? HÜLYESÉG

Az őrület határán állni nem lehet – az őrület határtalan, mindent átjár és körbevesz. – A helyzet ez.

Mert ha valaki fogékonyabb rá, vagy éppen csak nem figyel az őrület bizony azonnal rávetül és megtölti bomlottan sokszínű eszenciájával. Ez persze felfogható egyszerűen átoknak, vagy akár éppen csak szeplőtelenül nyűgös áldásnak is.

Persze az őrületnek rengeteg szintje van, ki tudja mi nagyobb és mi kisebb őrület.

A legnagyobb őrület talán a születés, a halál pedig valamiféle végső igazságtétel lehet?

A legkisebb őrület pedig esetleg a szeretet lehet. (persze ez könnyen a tisztán esszenciális őrület elhatalmasodásához vezethet)

NEKROMETAFIZIKÁLIS FELSZISSZENÉSEK

A kocsi újra elindul – megnyugvó sóhajok keringenek az izgatottan nyikorgó fémtestekben. Megpróbál másfele figyelni, erre pedig legalkalmasabb a mennyezeti lámpák egyike lehet. Homályos test belülről fakadó létidegen, vagy talán a létet hordozó fényével akár egy tökéletesen megteremtett univerzum is lehetne.

Megpróbál semmire sem összpontosítani, bukkanjon csak fel az, aminek előtörnie kell:

Amidőn a legyek belepték a fátyolos ábrándokat

valaki ordított egyet a felforduló napba

miközben baltával fésülte az összekócolódott vakfoltokat

tudta azt, hogy érzelmei patkolatlan tisztaságát mosolyféreg nem szennyezheti be…

Az előbb egy idétlen gyermekmondóka, most meg egy értelmetlen vers. Itt valami nem működik, nem ott vagyok, ahol kellene, vagy nem az vagyok, aki kellene, nincsenek együtt azok a létemények, amiknek pedig kellene, most már biztos, hogy elveszett és így én is elvesztem. ÚJRA MEG KELL TALÁLNOM. – Remélem még lehet

PSZEUDO DÉJA-VU

Úgy dönt, hogy lefoglalja magát, ezt pedig úgy próbálja meg elérni, hogy a mellette és egy kicsit alatta elhelyezkedő, jobb híján magát olvasó és lapozgató, újságba kapcsolódik.

Az újságból megismerhető a világ, csak az a kérdés melyik világ: az enyém, a miénk, vagy pedig az övék? Nem mindegy, de ha figyelek végül összeáll és egységbe kerül a világmindenség.

És valóban:

Sokra viheti az életben az a nebuló, aki

megúszta a kilakoltatást

Pokollá változott álom buddhista zenéket hallgat

Tudomány nem ördöngösség:

támad a madárvész – garantált élmény

Túszul esett személyi egyre több helyen

5 év garancia üzent a fogdából, mert csak a kopaszságot vállalta

Krokodilfarmra utazik az állatkert

jelentette be az egészségügyi miniszter és hozzátette: most mi vagyunk a legolcsóbbak

Leszereltek és bevonultak inni a paprikaevők: tőlük félnek az ittas autósok

Rendelje meg most: férfi holttest a Dunában

RACIONÁLSZELEKTÍV LÁTÁSMÓD

Lehet-e rendszerezni a káoszt?

PATOLOGIÁLABERRÁCIÓ

Még mindig bosszantja az, hogy valami –úgy érzi – elveszett.

Kuszamód próbálja felidézni mi lehet:

Alkalmatlan illeszkedés

Tehetetlen elvágyódás

Temetetlen halott

Elfelejtett igenlés

Idegen érzések

Láthatatlan érzelmek

Utópisztikus világkép

Jégvárak

Persze lehet, hogy mindez fordítva igaz!

Megnyugszik: most éppen úgy érzi a keresés értelmetlen, mert nem is veszett el, ez már nem lehetséges – mivel, egy világot jelent neki és így mindig vele és benne lesz.

Újabb állomás, újabb beszállókkal.

Egy alak lép hozzá:

• Szevasz öregem! Mi a helyzet? Tudtad, hogy tegnap nálam hagytad a Gyűrüsférgek szaporodásának relatív hatásai az univerzum kvantumfizikális vetüléseire című könyvedet? Jó nagy baromság!

Ebben a pillanatban minden kitisztul és a helyére kerül: az univerzum, a világ és minden egyéb, ami van.

És hirtelen feltör:

a Tudás:

ŐRÜLET

SZÜRREALISTA REALIZMUS

*: A cím tagolása az olvasóra bízva

(Illusztráció: Szakállas Zsolt  – Fétisimágó II.)