Mit tehet a költő, amikor kevés a szó, felesleges a név, a holmi? Marszüasz és Hart Crane története, valamint Chris Burden alkotásai hogyan helyezhetők egymás mellé? Krusovszky Dénes harmadik kötete összekapcsolja ezeket a neveket, összekötő eleme pedig a test, amely A felesleges part verseiben a szó fölé emelkedik.
Marszüasz mítosza a borító kapcsán kerül elsőként előtérbe, amelyen Kapoor Marsyas installációja látható. Hatalmas, vörös membrán kifeszítve, melyről a kötet ix. Az egész szerkezet című verse elárulja, hogy „Ha egészen közel hajoltak / hozzá állítólag látszott, hogy az anyag folyamatosan remeg.”. Az alkotás így alludál a mítosz történetre, melyben a vesztes Marszüasz lenyúzott és fára akasztott bőre szintén megrezdült, mikor aluosz hangja hallatszott. A mítosz előtérbe állítása a test és a testcsonkítás felé irányít, Marszüasz története így alaphangot ad.
A kötet verseit öt nagy egységbe osztotta a szerző, melyekből az első (Beljebb jutunk mégis) és az utolsó (Mégsem egészen üres) csak egy-egy verset tartalmaz, felfoghatók egymásra felelő prológusként és epilógusként. A köztük lévő három egység különböző hangokkal és testekkel játszik, megszólaltatva Hart Crane-t, az ameikai költőt, lemásolva Burden performanszait, megjeleníti Marszüasz polifón hangjait, valamint leír kortárs festményeket.
A Mint egy vászonzsák című egységben a Crane és Burden versek felelgetnek egymásra, hét Könnyített változat című szöveggel kiegészítve. Itt Crane utolsó hajóra szállása és öngyilkosságának története rajzolódik ki, nyomon követhető a halál felé tartó test és lélek kettőssége, illetve különválása. („Egy testnek nincsenek hullámai, egy / testnek csak mélysége, csak légszomja van.” Hart Crane felszáll az Orizabára; „Azt hiszem a lélek egy sötét / kabinban reszket, miközben a testet / véresre rugdossák a fedélzeten” Hart Crane-t összeverik a fedélzeten). A Burden-másolatok mélyítik a test anyagi jellegét („Annak a néhány grammnak, / amivel könnyebb leszek, / semmi köze a lélekhez.” Chris Burden-másolat (Shoot)).
A test így válik vászonzsákká az első szakaszban, a versek az emberi testet, mint tárgyat reprezentálják. A body art másolatok már csak ebből a szempontból is lényegesek, hiszen a golyóval átlőtt kar (Shoot), vagy Chris Burden egy vászonnal letakarva, mozdulatlanul (Deadman) lesz maga a műalkotás. A vászonzsák-hasonlat azzal is erőteljesebbé válik, hogy a bőr és a kabát (vászon, szövet) motívumát a kötetben sokszor egymásba játssza Krusovszky, mint a testről leválasztható réteget. Ezt teszi a Könnyített változat (1.) című szövegben is: „Ezt az átázott, nehéz szövetkabátot / valahogy nem tudom legombolni / magamról, de még így is gyorsabb / vagyok, mint bármelyik mondat”. Ugyanakkor értékítéletet is hoz azáltal, hogy a test, a mozgás gyorsabb a szónál. Ezzel az értékítélettel párhuzamba állítható a mutogatás és az éneklés kettőse is a Könnyített változat (2.) esetében, ahol előkerül a mások kedvére való vetkőzés és az üres doboz (test) motívuma is, melyet csupa felesleges holmival lehet megtölteni (gondolattal, szóval, lélekkel?).
A test képe – az árnyék – is visszatérő eleme a kötetnek, amely sokszor árulkodhat, „beszélhet” csonkolt testről is; „De mihez képest beszél / pontosabban egy kora esti árnyék? (…) hová rejtsem el a kezem, / hogy ne vegyék észre, / hiányzik róla a gyűrűsujj?” (Könnyített változat (3.)). Az árnyék, valamint a test beszéde a kötetben sokszor ütközik a nyelv erejével, Chris Burden Trans-Fixed performaszának másolatában pedig elhangzik a kötetet leginkább összetartó gondolat: „a hús lélegzete mégiscsak / mélyebb bármelyik szónál.”
A Marszüasz polifón című egység a zenét és a mítoszt, valamint a képzőművészetet kapcsolja össze, azzal a gesztussal, hogy Kapoor installációjáról is közöl verset, mely az alkotás felállítását írja le. A Marszüasz polifónban tizenegy szólam szólal meg, az első szöveg pedig alátámasztja a mítosszal a zenei kifejezések beemelését a kötetbe: „A fenyőfa ágra akasztott emberi bőr / már egészen kiszáradt, viszont, (…) a legegyszerűbb / furulya hangra is összerezdült” ( i. Akár egy fenyőléc.). A mítoszt több szöveg is felidézi, többek közt a v. Nem ez a délután. A test itt az előző szakaszban megképzett motívumrendszer szerint már expliciten vászonzsákként jelenik meg („akár egy üres vászonzsákot, / a hónuk alá csapnak”).
A régi jelentés versei közt találunk olyanokat, amelyek szintén valamilyen csonkításhoz köthető festményeket írnak le, mint a Fiú sebesült macskával. Ebben az egységben a leghangsúlyosabb a nyelv háttérbe szorulása, amely egyrészről a festmények ábrázoló erejének előtérbe állításában ragadható meg, de ugyanakkor visszatér a feltáró szerepű árnyék is (Nem a hiányzó). A kötet azt sugallja, hogy a test, a festmények, az árnyék mind-mind többet képesek elmondani a valóságról, mint a nyelv. A szó használhatatlanságára példa lehet a Folytatás című költemény „Mintha a / fecsegés lucskos vattája valahogy / mégis betömhetné az őszinteség réseit”, vagy az Ornemens című vers „hideg / szavak jönnek / elő, de hát minek / próbálnád is / lakatra zárni, ha / a beszédnek / nincs mit felhoznia.”. A nyelv értékvesztéséről és használhatatlanságáról azonban költőként Krusovszky csak a nyelv eszközeivel tud beszélni, így az elfordulás nem lehet problémamentes. Óvatosságra int a beszéddel és nyelvel szemben („Bármilyen óvatosan beszélsz, mire / mondatod véget ér, megsavanyodik a szád.” Régi jelentés), de mégsem válik világossá, hogy mi történik a nyelvvel, amiért elveszíti kifejezőerejét.
Nem a nyelv erejétől való elfordulás esetlegessége az egyetlen kérdéseket felvető terület. A fent kiemelt motívumokon kívül vissza-visszatér a megvetés, megalázás, a szégyen problémaköre. Hol egy Burden-másolatban („testben szétáradó szégyen”), hol Crane történetében („a távolság / egyedül a megvetéssel mérhető”), hol a Marszüasz polifón szövegei között (vi. Megfelelő szégyen), vagy A régi jelentés című szakaszban („tisztább képe legyen a megvetésről” Fiú sebesült macskával). Ez a problémakör azonban az ismétlődés ellenére mégsem egészen körvonalazható, így a szövegek némi hiányérzetet hagynak maguk után.
A kötetet olvasva megkerülhetetlen a kérdés, hogy mi történik, ha lenyúzzuk a versekről a neveket, ha nem áll ott sem Marszüasz, sem Hart Crane, Burden? Vagy ha az olvasó nem ismeri őket. Mi van a bőr alatt? A versek egyenként ugyanis nem sokat mondanak, nem érdemes őket önmagukban, kontextusból kiragadva olvasni, mert a befogadó könnyen eszköztelenné válhat az értelmezésben. Krusovszky kötete egészben működik, háttértudással együtt, ezek nélkül azonban könnyen elveszthetünk. Marszüasz testét nem láthatjuk, lenyúzott bőre alatt üresség tátong.
Kérdéses, kettős eljárásnak tűnő megoldás, hogy miközben egyfelől megelőlegez háttértudást, a könyv végén jegyzetben némely intertextusról mégis közli, honnan származik. A könyv láthatólag párbeszédet kezdeményez a hagyománnyal és más művészeti ágakkal is, ugyanakkor néhol olyan benyomást kelt, hogy érdekessége ennél nem több.
Krusovszky legújabb könyve azon kötetek közé tartozik, amelyek még az opcionális olvasási sorrendnek is erősen ellenállnak, hiszen Crane öngyilkosságának története egymásra épülő versekből rajzolódik ki, valamint a motívumok is szorosan egymásba fűzöttek. A felesleges part szövegei ilyen módon kiválóan megalkotottak, ám nem feltétlenül mutatnak túl a megszerkesztettségen.
Krusovszky Dénes, A felesleges part, Magvető, Budapest, 2011.
