Francisco de Quevedo szonettjei

 

A végső árnyék, szememet lezárva…

A végső árnyék, szememet lezárva,
napot, világot tőlem elvehet,
s eloldozhatja izzó lelkemet,
melynek az a perc lesz vigasztalása,

de a túlparton sem huny majd ki lángja,
s emléke annak, ahol szenvedett:
átússza égve a hűvös vizet,
a zsarnok törvény hatalmát lerázza.

Lélek, mely istenben sem volt szabad,
vér, melyben oly heves tüzek lobogtak,
velő, mely táplált büszke lángokat:

a testnek int búcsút, nem a kínoknak;
salak lesz mind, de szenvedő salak,
por, de még porként is szeretni fognak.

 

Egy orr

Volt egy ember: egy orrhoz volt csatolva,
mely több volt, mint orr: győzedelmi zászló,
hatalmas fárosz, messzire sugárzó,
felettébb szőrös, óriás uborka,

szakállas kardhal, töprengő retorta,
szilaj elefánt, hanyattfekve párzó;
nazálisabb, mint Ovidius Naso,
rossz helyre tett gigantikus napóra;

vezérlő gálya a nagy Armadában,
orr, melyhez Egyiptom gúlái: morzsák,
az Orr Tizenkét Törzse egymagában;

orr-abszolútum, mit nem bír le kórság,
orrnagy, táborrnok az orrok hadában,
a Hatalom, a Dicsőség s az Orrság.

Havasi Attila fordításai

Illusztráció: Jules Roman – Francesco Penni: Tenture de Scipion: La Bataille de Zama (Louvre)

Pisztácia a kagylóforma zongorán

 

Föl-földobott kő

Mint egy gondolat-független aura-
Felhő. Megapixel –
Törvény és katarzis szekvenciái
Oktávok (este volt)
Keletkezés bezárás elválás összeérés
Konstans evidenciák
Még felkelés után is tart
Molekuláira bontja a nappal a bort
A fényt a nyelv
Prizma a poharat
Méhecskére borítva az asztalon
Csomolungma
Taktilis metafora
Formát idéző kéz hajnali akkordja
A medúza-alakú zongorán
A szabadság enyhe mámora
Violinkulcs a csipkeverőnő kontyában a csat
Spektroszkóp (Egy angyal sztetoszkópja: # és #.
Az én belemenekül egy szótárba
Olyan a széken a feleség merész harisnyája,
Mint egy megkívánás
A katica letojja az impresszumot
Mimózának érzi önnön nimbuszát
Majd kesztyűben emeli fel az ivóedényt
A legszebb pillanat, amikor lehajol meztelenül
A legalsó zoknis fiókhoz # és #,
Kizár –

 

(Illusztráció: Carlos Dugos: Morning Wine, 2009)

Az ablak

Játszódik Magyarország egyik vidéki városában, 2021 tavaszán

Egy napos hétfő délután

Mind a négyen feltették a maszkot. Hanna nyafogott: – Utálom, bepárásodik tőle a szemüvegem. Az anyja egy szúrós pillantással némította el. Bence, szokás szerint nem várva meg, míg nővére befejezi a mondatot, azt tudakolta, mennyi ideig fog tartani az ügyintézés, és vajon lesz-e mellékhelyiség a hivatalban. Keze közben a zsebében matatott, ellenőrizte az expedícióra magával hozott gumicukor-állományt. Ambrus lezárta az autót, és vállára vette a Magyar Pszichiátriai Társaság vándorgyűlését reklámozó textil szatyrot. Benne volt a gyerekek könyve, innivalója, valamint egy vaskos dosszié a különböző hivatalos iratokkal. Nagyon pontosan érkeztek. A lépcsőn nem állt egy lélek sem, Gerda meg is rémült: csak nincs még mindig ebédszünet? A biztonsági őr udvariasan nyitotta az ajtót: – Jó napot kívánok, milyen ügyben jöttek? Gerda hagyta Ambrust beszélni. Ha külföldön voltak, általában ő vitte a prímet, a férje valami megmagyarázhatatlan okból ódzkodott tőle, hogy idegen nyelven rendeljen az étteremben, kérjen segítséget a bolti eladótól, vagy intézzen bárhol bármilyen ügyet.

Most azonban Magyarországon kellett ügyet intézni, nem is keveset. Két külföldön született gyerek elkallódott magyar anyakönyvi kivonatát pótolni, számukra magyar személyi igazolványt, lakcímkártyát és adókártyát beszerezni nem egyszerű feladat rendes körülmények között sem. A helyzetet tovább nehezítették a járványügyi korlátozások, valamint az a tény, hogy a család mindössze a húsvéti szünidő két hetét tervezte idehaza eltölteni. Halasztást azonban nem tűr az ügy, a ház épül, be kell adni a bankhoz a hitel-igénylést. Gerda szívét melegség töltötte el már a gondolatra is, hogy közel húsz év után hazatérnek. Véget érnek a hónapokkal előre való utazás-szervezések, állandó csomagolások. Ha a nagymamánál akarnak ebédelni, elég lesz előző este szólni. Esetleg két nappal korábban. Lázmérés és kézfertőtlenítés után bebocsátást nyertek az előtérbe, és letelepedtek az ablak alatti puffokra. A helyiség tiszta és modern bútorokkal berendezett volt, nagy ablakokkal, a sarokban hatalmas fikusszal.

Ablak, kormányablak, egyablakos rendszer, ízlelgette Gerda a szavakat. Nyugaton ezt úgy mondják, one-stop-shop. Amikor mindent egy helyen lehet elintézni. Hirdetik is szép, színes videókkal a falra akasztott képernyőkön, hogy a járművel, jogosítvánnyal kapcsolatos ügyintézés is ide tartozik. Szerencse, hogy bevezették ezt a rendszert, így biztosan meglesznek az okmányok hamar. A hivatali ügyintézésektől általában nem volt jó kedve, ám ez eltörpülni látszott a megannyi teendő közepette. Eddig minden gördülékenyen alakult, az építkezés és az iskolákba beiratkozás is. Bence azonnal olvasni kezdett, már csak néhány oldal volt hátra a Kétévi vakációból. Hannának nem nagyon fűlött a foga az Egri csillagokhoz, de még nem akarta a tabletjét elővenni. Mostanában elég gyorsan lemerül, kímélni kell az akkut, jól jön majd még egy kicsit később.

Kisvártatva a hármas ablakhoz léphettek. A gyerekek elfoglalták az ügyintéző asztala előtt álló két széket, így a szülők állva maradtak mögöttük. Filigrán hölgy nézett szembe velük, biztatóan mosolyogva. Ambrus vidáman és jól felépítve adta elő a meglehetősen hosszú történetet az elkallódott kivonatokról, a CSOK igényléshez beszerzendő okmányokról és a fojtogató határidőkről. A nagy monológban kissé ki is melegedett, ezért kibújt a kötött pulóveréből, és azt akkurátusan a Hanna által elfoglalt szék támlájára terítette. Gerda ezalatt lendületesen szedte elő és csúsztatta be a kis résen át a hölgy elé a birtokukban lévő iratokat. Bence a haját turkálta, félig még öntudatlanul, lélekben már készült a hamarosan sorra kerülő fényképezkedésre.

Azonban amikor Ambrus odáig jutott a magyarázatban, hogy nem tudnak születési anyakönyvi kivonatot bemutatni, rövid úton kiderült: annak hiányában lehetetlen továbblépni, és ezen nem változtat az érvényes magyar útlevél megléte sem. Dolguk végezetlenül, sebesen távoztak hát, és a helyi anyakönyvvezető felé vették az irányt, a kérdéses okmányok beszerzése végett. Gerda a férje arcát fürkészte, és mivel azt továbbra is megnyugtatóan vidámnak látta, megnyugodott ő is. Így ment ez rendszerint, már vagy huszonöt éve. A Főtéren a korlátozások ellenére is nyitva voltak a fagylaltozók, így okvetlenül be kellett térniük egy gombóc sós karamellára, amit a közeli templom körül sétálgatva fogyasztottak el. Gerda szemügyre vette a könyvesbolt kirakatát is. Jó néhány kötet érdemes lenne megvásárlásra, amint kinyithatnak az üzletek. Ambrus eközben a szemközti ház lábazatán lévő díszkő burkolatot tanulmányozta. Mutatós megoldás, de a miénk ennél különlegesebb lesz, állapította meg magában elégedetten. Ragyogott a nap, Húsvét előtti boldog várakozás úszkált a levegőben.

Két nappal később, egy hűvös szerda délelőtt

Gerda idegesen kotorászott a táskájában rágógumi után. Rendkívül praktikus darab, kis zseb, nagy zseb, kívül, belül, csak éppen azt nem találni, amire a legsürgősebben szüksége van. Persze lehet, hogy a gyerekek fogyasztották el az utolsó szemet is. Igaz, akkor legalább az üres csomagot megtalálná, a szemetet nem szokták maguk után eltüntetni. Régi rossz szokása volt, hogy az ajkát harapdálta, és minél inkább belejött, annál nehezebben tudta abbahagyni. A körömrágásról már alsóban leszokott, helyette jött ez az átkozott ajakrágcsálás. Nehéz tenni ellene, az embernek a saját szája, benne a fogaival mindig kéznél van, egy kis képzavarral élve. Nemcsak sebes lesz belül, de a kívülállók hülyének nézik, olyan fintorba torzul az arc, mintha szélütött lenne. Csakhogy, ez most a maszk miatt nem látszik. Akkor még nagyobb a kísértés. Egy fogpiszkáló kellene, vagy legalább egy rágógumi. – Megnéznéd még egyszer, hogy nem jött-e meg az a nyamvadt email? – fordult Ambrushoz, aki ezalatt ügyesen bemanőverezte a karcsúnak éppen nem nevezhető Ford Galaxy-t a hivatal parkolójában magasodó gesztenyefa árnyékába. Kiszálltak, Ambrus végigpörgette a telefonján a leveleit, majd reményvesztett arckifejezéssel csúsztatta a készüléket a farmerja zsebébe.

Ugyanaz a bajuszos biztonsági őr volt szolgálatban, mint két nappal ezelőtti ittjártukkor. A bajuszt látni nem lehetett ugyan a maszk alatt, de Gerda tudta, hogy bajusza van. Nem lehetett másként. – Friedmann Klárához jöttünk, meg volt beszélve fél tizenkettőre, már jártunk itt hétfőn. Lázmérés és kézfertőtlenítés következett, protokoll szerint. – Kedves Klára, most csak azért jöttünk, hogy jelezzük: ne várjanak ránk a megbeszélt időpontban, ugyanis tegnapelőtt az anyakönyvi hivatalban nem jártunk sikerrel. – Ambrus erőfeszítést tett, hogy a maszkban is tagoltan és jól érthetően beszéljen. – Amíg a pár éve létrehozott elektronikus rendszerbe át nem vezetik a gyerekeket, addig a hölgy nem tud nekünk másolatot kiadni. Az elektronikus rendszert pedig Pesten kezelik. Beszéltünk velük telefonon, írtunk nekik emailt, kifejtve a sürgősség okát, azonban egészen mostanáig nem kaptunk választ. A gyerekeket ezért most nem is hoztuk magunkkal. Az ügyintéző hátrébb csúszott székével a plexi fal mögött, és szemüvegét levéve megdörzsölte a halántékát. Gerda hallani vélte, hogy sóhajt, és emberi együttérzést látott a szemében.

– Gyuri, engedj be néhány ügyfelet, ennyien nem várakozhatnak egyszerre az előtérben – a kék blézeres irodavezető hangja fáradtan csengett. Két ablakkal odébb négyévesforma fiúcska nyűglődött a széken, türelmetlenkedett, míg az édesanyját fényképezték a terem végében. Az elébe tett képeskönyv szemmel láthatólag egy csöppet sem érdekelte, a csuklós busz, amit az imént még fel-alá tologatott az asztalon, épp leesett a földre, az iratkupac tetején heverő színes szövegkiemelőt pedig nem sikerült megkaparintania.

Ambrus megérezte a telefon rezgését, rápillantott a képernyőre, majd egyszerre fordult a feleségéhez és az ügyintézőhöz. Kicsit olyan képet vágott, mint aki nem hiszi, hogy április közepén havazhat. – Most jött meg a központi hivataltól az email, bekerültek a gyerekek az elektronikus nyilvántartásba. Gerda szíve hevesebben kezdett dobogni, Friedmann Klára arca pedig felderült, és a szolgálatkész hivatalnokokra jellemző lelkesedéssel sorjázta a tennivalókat. – Akkor most el kellene menniük a városközpontba az anyakönyvi kivonatokért, és a gyerekekkel együtt visszajönni. Meg tudják oldani egy félórán belül? Nekem egyig tart a munkaidőm. A házaspár összenézett, gyors fejszámolást végeztek magukban mindketten, majd bólintottak.

Te vezess, tegyél ki a hivatalnál, menj fel a gyerekekért, addig megszerzem a papírokat, és a visszaúton felvesztek – katonai vezetőket megszégyenítő határozottsággal pattogtak Ambrus szájából a vezényszavak. Gerda már a harmadik pirosnál ácsorgott, magában sziszegve a rosszul összehangolt lámpák miatt, amikor megszólalt a telefonja. – Nálad maradt a személyim, légy szíves azonnal fényképezd le és küldd át a telefonomra. A férje hangja feszült volt, és a szokásosnál erősebb. Amint lehetősége nyílt rá, félrehúzódott. Nem állította le a motort, de a féken tartotta a lábát, el ne induljon idejekorán. Miután megvolt a másolat küldésével, tárcsázta az anyját: – Úgy alakult, hogy be kell jönniük a gyerekeknek is, öt perc múlva odaérek értük, gyertek a kapuhoz. – Még nem fejeztük be a sakkpartit – hallatszott a háttérből Bence méltatlankodása.

Mire visszaértek a főútra, Ambrus már velük szembe sétált, diadalmasan lobogtatva a frissiben beszerzett – mondhatni, még meleg – születési anyakönyvi kivonatokat. A hivatal lépcsőjén addigra jókora sor kígyózott. A biztonsági őr sehol. A levegő kezdett megtelni nyugtalansággal, és talán koronavírussal is. – Elnézést, hogy előre megyünk, de megbeszélt időpontunk van, és ma már másodszor jövünk. – Gerda jóhiszeműen magyarázkodott a feldúltan rámeredő, mackónadrágos férfinak. Hálásan tekintett a felbukkanó Gyurira, szinte barátként üdvözölte. Az őr beengedte a családot, útját állva a mackónadrágosnak.

Az elkövetkező két és fél óra alatt Gerda megfeledkezett arról, hogy általában fél óránként szokott inni, és óránként mosdóba menni. Angyali türelemmel ült, mintha csak filmet nézne, peregtek előtte az események: Friedmann Klára áttanulmányozta a számtalan dokumentumot, gépelt, nyomtatott, rubrikákat töltögetett, kiadta ellenőrzésre, majd kijavította az első körben vétett hibákat, lefényképezte a gyerekeket, újra gépelt és újra nyomtatott. Ha elakadt, egyeztetett két másik kolléganőjével, egy esetben pedig telefonos segítséget is igénybe vett. Különös módon Bencének sem jutott eszébe a mosdó, holott máskor nehezen birkózik meg az életnek eme kihívásával. Most kizárólag amiatt fejezte ki nemtetszését, hogy tizenkettedik életévének betöltése előtt nem írhatja alá saját kezűleg a személyi igazolványát. Amikor a különleges vonalvezetésű faliórán a kismutató félúton járt a kettes és a hármas között, Friedmann Klára kiadta az elkészült lakcímkártyákat és a személyi igazolványt igénylő lapok másolatát. – Az okmányokat és az adókártyákat postán fogják kézbesíteni, valószínűleg egy bő hétbe is beletelik. A házaspár hálálkodását hallva heherészve hozzátette: Ugyan, nem probléma ez a kis túlóra, a gyerek addig otthon nem ebédelt, de hát nem kell mindig enni, nem igaz?

Szabadlábra lettek helyezve. Kicsit fáradtan, de bizakodva tértek haza, várakozással tekintve a családi programok elé. A bő hét egy szempillantás alatt eltelik majd, van addig is más intéznivaló – Gerda melegen és támogatóan szorította meg Ambrus kezét.

Nyolc nappal később, egy hófúvásos, jégdarával tarkított csütörtökön

Ambrus úgy körözött a nappaliban, mint egy távirányítójával kapcsolatot vesztett drón. Dühös szusszanással lökte le a telefont az asztalra, hogy fél perc múltán újra felemelje, és tárcsázzon egy másik számot. Végre sikerült eljutnia egy ügyintézőig. – Tehát az adószám már létezik a rendszerben, de telefonon nem tudja megmondani. Volna szíves felvilágosítani, hogy miért nem? Hiszen az ügyfélkapun keresztül hívtam, azonosítottam magamat a rendszerben, következésképpen látható, hogy én vagyok a gyerek apja. Nem látható? Tényleg, csak az anyja neve van nyilvántartva az elektronikus rendszerben. Akkor megkérem a feleségemet, hogy ő telefonáljon. – Gerda ekkor lépett be, kezében a Hanna pulóverével. Fintorogva szaglászta – jó erős istállószaga van, mehet a mosásba. Már nyúlt a telefonért, de a férje hangja megállította. – A gyerek anyjának sem mondják meg telefonon? Akkor mit javasol? Csak személyesen? Covid idején? – az utolsó kérdést már inkább csak magában hörögte.

– Na, megvan végre az az adószám, vagy micsoda? Holnap is mehetek lovagolni? Mert most Klári is tudna jönni, szóval jobb lenne együtt. Ugye, nem kell még egyszer a hivatalba menni? – Hanna, a hidegtől kissé kipirult arccal, egy marék jégdarát tartva a kezében futott be a teraszról, és egy szuszra hadarta el az összes kérdést. Közben azon igyekezett, hogy a jégdarát, mielőtt még megolvadna, eljuttassa a fotelban ülő testvére nyakába.

Ambrus újra tárcsázott, majd várt. Folytatta a körözést, ami Gerdát annyira idegesítette, hogy inkább a mosógép bepakolása mellett döntött. Aggodalommal töltötte el a gondolat, hogy az eredetileg tervezett két hétnél tovább is itt kell állomásozniuk, pusztán a hivatalok szervezetlensége miatt. A kormányhivatal helyi irodája elküldte őket az önkormányzathoz, az anyakönyvvezetőhöz, aki viszont visszautalta az ügyet a kormányhivatalhoz, ezúttal a központba. Akkor voltaképpen hány ablakos ez a rendszer és melyik ablakot fogják kitárni előttük, ha egyáltalán? Mikor visszaért a nappaliba, Hanna éppen a nagymamát tájékoztatta csevegő hangnemben: – Három nap múlva lesz a költészet napja, amit József Attila születésnapján ünneplünk. Hétfőre Ibi néni szabadon választott verset adott fel, szerintem én József Attilától fogok valamit megtanulni, csak még nem tudom, hogy mit.

– Talán emlékszik ránk, múlt héten hosszasan időztünk Önnél. Igen, a gyerekekkel. Bocsásson meg, hogy zavarom, de sürgősen szeretnék egy időpontot kérni, mert az imént a központi telefonszámon azt a tájékoztatást kaptam, hogy már elkészült a gyerekek adókártyája, látható is a szám a nyilvántartásban, de nem adják ki, csak személyesen. Ha adóügyben foglalok időpontot, akkor meg kell adnom az adószámomat? De csak a sajátomat tudom megadni, hiszen a gyerekét még nem kaptam meg. Éppen ezért telefonálok. A gyerek nem telefonálhat, mert kiskorú, nincs ügyfélkapuja sem. Nem tudok akkor időpontot foglalni?… A saját nevemre nem lehet?… Értem… Köszönöm…

„édes Hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad!” – ez a vers jó lesz, Mama! – csilingelt fel Hanna hangja a kezében tartott verseskötet fölött. Örömében még tapsolt is. 81 forint volt a könyv eredeti ára a hátoldalra nyomtatva, valamikor a hetvenes években, de tavaly vették antikváriumban. Már nem akarták magukkal vinni, tudván, hogy hamarosan itthon lesznek.

Gerda mozdulatlanul állt, az ablakon át kinézett a jégdarától fehérlő kertre, a kert fölött pedig tovább, a főút irányába. Ott van a hivatal is, azok között az épületek között. „édes Hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad!” – suttogta maga elé, üresedő tekintettel, és hideg kezével még mindig az istállószagú pulóvert szorongatta, amit gondolataiba merülve végül elfelejtett berakni a mosógépbe.

 

irodalmi félreolvasások 24., 25.

 

irodalmi félreolvasások 24.

tíz hónappal a halála után jelent meg
(utolsó regénye)
*

Kamut a buddhára
(hamut)
*

professor erectus
(emeritus)
*

in nomine partvis
(patris)
*

beleparasztkodni a kultúrába
(belekapaszkodni)
*

volt egyszer egy kender
szakálla volt enter
*

sivár és szürke volt a kert valóságos poézis lett belőle
(oázis)
*

Hócipőnk tele
(Rosszkedvünk)
*

Végtelen belünk van
(A végtelen bennünk van)
*

Jadviga pávája
(párnája)
*

A ló meghal az intézkedés alá vont személy elhalálozik
(a madarak kirepülnek)
*

strófavédelem
(katasztrófavédelem)

 

irodalmi félreolvasások 25.

korpás irodalmi alkotások pályázata
(kortárs)
*

a teremőrt jeleníti meg művészetével az alkotó
(a teremtő erőt)
*

Jadviga párája
(párnája)
*

betört egy vandál a nyíregyházi poémába
(arénába)
*

Görögdinnye céges levélben
(édes levében)
*

jó lenne meginni a szarvasbogarakat
(megírni)
*

nyerített a pályázaton
(nyert)
*

Nő hull apadó kútba
(kő)
*

Bajnokok Lírája
(Ligája)
*

a szemelvényt a csarnok 4. vágányra betolják
(szerelvényt)
*

A nagyenyedi két tűzifa
(fűzfa)
*

kezdőrészlet
(dzsesszköltészet)

 

(Illusztráció: Lisa Ray: Winter watermelon)

A tünékenység színterei (Enesey Diána és Bodrogi Csongor lapajánlója)

Februári lapszemlénkben hat lap írásaiból válogatott
Bodrogi Csongor és Enesey Diána.

  1. február 5.

A TIZEDIK: Borsodi L. László: Áttűnések (vers) [Látó]

Borsodi L. László rövid kis versének szerkezete Vörösmarty: Ábránd című költeményére emlékeztetheti az olvasót. A rövid sorok egyre hosszabbak lesznek, majd a geometriai közepet elérve ismét egyre rövidebbek. Miként ott a szerelem fölhorgadásának, majd elcsendesülésének ritmusa tartja feszültségben a szöveget, úgy itt a felbomlás és újjászületés dinamikája kerül középpontba. Minden változik: a só sós vízzé válik, az éjszakából nappal lesz, a színekből árnyalatok – de vannak nehezebben értelmezhető „áttűnések”is: a múltból „a vágy törmeléke” lesz, a tükörképből csak további tükörkép. A legfontosabb áttűnés a semmivé válás; a vers tanúsága szerint azonban ez is csak valaminek a hasonlítottja, azt pedig igazából sohasem tudhatjuk meg, hogy minek, hogy mi olyan, mint az,

ahogy a van a semmi.

 

[B. Cs.]

A KILENCEDIK: Völgyi Anna: gumicukor (vers) [Kalligram]

A vers egy álmatlan éjszaka érzéseit, gondolatait és életképeit villantja fel, valamint a gumicukor utáni vágyakozást. Pedig nem a cukor ad energiát, az elektrolit szint a lényeges, elhanyagolni „lassú öngyilkosság”. Képzeletben végigjárjuk a garzonlakást a falon függő színes ikeás szarvastól (ami tömegcikké válva el is veszítette a varázsát), a konyha hiányán át az épületben hallható zajokig. Vajon ki miért nem tudna itt élni? Az elzúgó tehervonat hangja hívja elő a döntést: mégiscsak meg kell venni a gumicukrot, ha az ember nem tud „szebben túlélni”. [E. D.]

A NYOLCADIK: Terék Anna: Levegő (vers) [Tiszatáj]

A decemberi Tiszatájban megjelent írások a Zsoltárok könyvének aktualitása köré szerveződnek. Terék Anna versét a Zsolt 22,15 igehelye ihlette. A versben a fájdalom és a remény egyaránt jelen van. Ez egy őszinte vallomás arról, hogy milyen Isten kezében lenni, Istenre bízni magunkat. Az ilyen élet a fojtogató próbatételeké, s azé a reményé, amely a kínokból eredő fejlődésben rejlik. A próbatételekbe vetett hit talán visszaadhat valamennyi levegőt. [E. D.]

(Kondor Attila alkotása, a decemberi Tiszatájból)

A HETEDIK: Nagy Gerzson: Vita nuova (novella) [Alföld]

 

A novella történetét egy ablakban dohányzó férfi meséli el, a szöveg fókuszában a felesége és az egyik barátnője áll, akik a kapualjban találkoznak. A feleség (akire az elbeszélő „ a rövidhajú”-ként hivatkozik) barátnője (vagyis „a virágmintás szoknyás”) egy kölcsönkapott könyvet visz vissza, amelyről azt füllenti, hogy elolvasta. A novella további részében a két nőt látjuk sétálni, fel-alá a kettejük lakhelye között, egyikük sem akar felmenni a másikhoz, de mindkettejük tart attól is, hogy elkésik: a virágmintás szoknyás, aki a beteg édesanyját ápolja, az anyja dühétől tart, míg a rövidhajú a férje türelmetlenségétől. Sétájuk időhúzás, egyfajta menekülés mindattól, amit beszélgetésük során csak felszínesen érintenek: a saját életüktől. A Godot-ra várva című alkotásból ismert várakozást is a séta jelenti. [E. D.]

A HATODIK: Újvári Dorottya: Igazi arc, hű kép. Három Petőfi-portréról (esszé) [Látó]

Mint minden kultikussá vált szerző esetében, a képi ábrázolások Petőfinél is hamar a kultusz részeivé váltak. Újvári Dorottya írása annak a kérdésnek megy utána, hogy milyen mértékig tekinthetők „hitelesnek” a Petőfi-ábrázolások, illetve hogy lehet-e őket másképpen értelmezni, mint a hiteles/hiteltelen felosztás mentén. Ellentétben a bulvárlapok népszerű cikkeivel, Újvári tisztában van vele, hogy önmagában egy fénykép attól, hogy „a valóságot” ábrázolja, semmivel sem lesz „hitelesebb”, igazibb, kevésbé stilizált, mint egy festmény. A portrék mindig egyfajta maszkot képeznek, mindig stilizálják az ábrázolt személyt, és Petőfi, aki költészetében is tudatosan alakította a róla alkotható képet, a vizuális ábrázolásokban is jól ismerte azok sajátos hatalmát. Újvári konkrét ábrázolások történetén keresztül mutatja meg, mennyire téves az az állítás, mely szerint egy adott szerzőről készíthető lenne „igazi” portré: minden ábrázolás elsősorban értelmezés. [B. Cs.]

AZ ÖTÖDIK: Babiczky Tibor: Az élet felén (vers) [Alföld]

 

Babiczky Tibor verse a rohanó, hamuvá váló időről szól. A vers áramló mozgását az idő, az élet, a vágyak és a végzet metaforái alakítják. Talán ezek a dinamikus képek segítenek felfogni és megragadni a változást — ha már kimerevíteni úgysem lehet — és az elmúlást is. A szív hagyja magát sodortatni. Az ész viszont „lebegni akar / tengeri sós levegő tetején.” De milyen élet fakadhat a vágyhoz kevert közönyből, és miként hasonlítható a belső formálódás a pék keze alatt megformált kenyérhez? A repedések biztosan közösek. [E. D.]

A NEGYEDIK: Jászberényi Sándor: Hidak (novella) [Székelyföld]

A hosszú idők óta háborús gócokban élő, ott riportokat készítő szerző Székelyföldben megjelent novellája Egyiptomban játszódik. A főszereplők egy bizonyos ezredes, aki éppen az imént ölt meg egy lázadót, illetve egy külföldi újságíró, aki az ország politikai eseményeiről számol be. A két, a történéseket merőben más perspektívából látó ember között drámai beszélgetés bontakozik ki. Rövid, mindenféle kommentár nélküli mondatok sorjáznak egymásra, amelyekből azonban régóta hurcolt társadalmi feszültségekre pillanthat rá az olvasó. A nyomornegyed lakóinak a terület átépítéséért cserébe új lakásokat ajánl föl a hatalom, hamarosan kiderül azonban, hogy az ígéretek nem sokat érnek; megint a legegyszerűbb emberek járnak pórul, és a hullákból kóbor kutyák lakmároznak. [B. Cs.]

A HARMADIK: Izsó Zita: Morzsák (vers) [Kalligram]

Izsó Zita verse egy iskolai „bullying”, vagyis zaklatás történetét dolgozza föl. Hogy mi lehetett az egyre bizarrabb mértéket öltő személyes gyűlölet oka, azt a vers beszélője csak találgathatja. A rövid távon figyelmen kívül hagyhatónak vélt zaklatás hosszabb távon hatalmas károkat okozott a lélekben:

Ez az egész
hosszabb idő után bénított meg,
ahogy megszilárdul a lába közé öntött beton.

A legnagyobb kár azonban a kibontakozó káröröm: amikor sok-sok év elteltével a versbeszélő meglátja, hogy zaklatója elhízott, hogy elhagyta a férje, vagy hogy lógnak a mellei, elégtételt érez, amit gyorsan ismét lelkiismeretfurdalás követ. A bűn így szüli folyamatosan újra magát. [B. Cs.]

A MÁSODIK: Anne Sexton: Ó, ti nyelvek (zsoltár-ciklus, Szlukovényi Katalin fordításában) [Tiszatáj]

Anne Sexton tíz zsoltára ötvözi a hétköznapi valóságot és a képzeletet, a természet békésnek tűnő arcát a szorongással és a rettegéssel. Minden hétköznapi élőlény vagy élettelen dolog mögött ott lappang a fenyegetettség, ugyanakkor megbújik bennük a humor lehetősége is, és feltétlenül méltók a figyelemre és a dicséretre — utóbbit teszi Sexton tíz zsoltára. Az élet áramlása párhuzamos a fantázia áramlásával, amelynek szülötte Anne és Christopher, akik dacolnak a fogsággal, amelyre a társadalom ítélte őket. Szembeszegülésüket pedig bibliai motívumok kísérik, amelyek egyfajta küldetéses jelleget kölcsönöznek az ellenállásnak, a végtelenség fényével megvilágítva. Szlukovényi Katalin „Anne és Christopher: A vallomásos lírai én közvetlenségének kérdése Anne Sexton Ó, ti nyelvek című ciklusa kapcsán” című írásában rávilágít arra, hogy Anne és Christopher alakja miként tükrözi a művészek társadalmi kirekesztettségét, mert úgy tűnik, hogy „a költő létének lényegéhez tartozik, hogy valamilyen értelemben kívül reked a számára adott rendszer keretein.” [E. D.]

AZ ELSŐ: Oravecz Imre: Alkonynapló [Székelyföld]

A 80. születésnapját a napokban ünneplő Oravecz Imre Alkonynaplói már évek óta jelengetnek meg folyóiratainkban. Volt is már, hogy mi magunk is ajánlottuk őket szokásos havi tízes listánkon. A Székelyföldben most megjelent részek azonban egészen megdöbbentőek, amennyiben egy hatalmas tabut döntenek le: az öregkori szerelemről szóló beszéd tilalmát. A naplóíró Oravecz hosszú-hosszú évek után ismét kapcsolatba lép egykori egyik szerelmével, akivel annak idején éppen a nagy korkülönbség miatt szakította meg a kapcsolatot. A bejegyzések, amellett, hogy egészen új fénytörésbe állítják ezt a ritkán megszólaltatott témát, számtalan etikai kérdést is fölvetnek – jó példát mutatva arra, hogy nem csupán a bulvárlapok szintjén lehet beszélni az öregedés fölvetette dilemmákról. [B. Cs.]

Lepaca Samael!; Samael; Emet

 

Lepaca Samael![1]

A póráz általában bosszantó,
mert csak beleakad az ember, még
akkor is, ha nem akar megszökni.

Nem bitófa tartja, mint a kötelet,
hogy a füled mögé simítsd, mielőtt megfeszül,
ahogy a rakoncátlan hajtincseket szokás.

Lazán lóg a nyakból, ha nem húzzák-vonják,
de hátad mögé vetni már rövid.

Szégyellem-e jobban, mint ahogy zavar?
Szégyen és bosszantó nyűg, pimaszság közt
vékony határmezsgyén az avar

ázott televény, amit időnként feldúl, hogy…
Jöttömre van, aki ennyire vár?

Tétován nézek fel az így hivalkodóra
Lepaca Samael!
Az eső is eláll.
Mire peremig gyűlt a szobortalapzatban
– megihatná, aki lehajol –
ügyet se vet a velem egyívásúra
a falevél-ringató tükörkép alul.

Nem marok belé, ahhoz túl messze van,
de hogy meg sem ugatom, itt az a győzelem,
a kovácsoltvas kapu úgy áll, mint a fák,
nem kaparom, nem feszegetem:

bizalmatlan lesz, ha nyikorog tőlem.
Mint két csapzott szőrű eb. Az egész olyan.
A kutyák alatt – mondom – lengőajtók nyílnak.
Tudom” ad igazat komolyan.
„Na meg ördögalma.” ezen felderül.
Ezért már megéri felkötni magam.
Te nem úgy véled?” Kiköttetni inkább.
Felelem. Az mégis hosszabb távra van.

Sötét hajam a szemembe hullik,
nyitott könyvben megszáradt virág,
ha nap süt, zilált, homlokomon játszik;
az este enyém – kalitkámba zárt.
Felbontatlan, átázva remél,
néha egy-két jó szó fontosabb,
tűvel átszúrt bábu a levél,
gyermek-árnyékként hintázó alak.

 

Samael

A Mester

Ha a külső képességem belsővé
is válik, a hozzám hasonlót meg nem érintve,
vagy megérintve valamiféle szükségemmel együtt,
ami a kinti dolgok helyett vall egyszer-egyszer

rólam, ha nem sikerült bevonni mégsem
a különböző tehetségeket, képességeket,
eltompítva bennem, hogy nem vagyok
jó abban, e kisebb mértékkel

mérhetem csak meg a dolgok lényegét,
bár nem kérdeznek róla, hogy a
hallgatásuk közé ékelődjön
valamiféle képességem az átalakulásra…

 

Samael

A sötét domboldalon növesztett
árnyékom kegyeltje túlságosan
megnyúlt egy emberhez képest,
fehér vitorlás árnyék, vagy ezüst

tőr a fantasztikus teremtmény
szügyén, melyben a szégyen
kertjéből ellopott szívet takargat.
Már nem vadásznak rám,

hitvány tartozékom.
Kitartóan, szigorral önmagad felé,
állad úgy pihen csukott kézfejeden,
ahogyan dúsan omló virág

átbukik a kőfalon, szertelenül
pazarolva e kiáradásban rám
szabott gondolataidat.
Bár a szépség néha lemállik

rólam, mint elfagyott, sötét
gyümölcsről a húsa, csak edd!
A komor figyelmeztetésem akkor
majd úgy őrzi a fal finom kis

hasadékait, mint a rontás új szellemét,
még ifjú alakjában, feketén
hintáztatva a mosolyod.

Régen nevettem már ítélkezés nélkül,
mert az őszinte tékozolja az erőm,
hiábavalóan feszegeti tűrőképességem
határait, mikor a hangom szaggatva,

az estében fehérré változott virágok
levelét hinti szét, bármit is tennék ellene,
de csak az igazán megőszültekét,

ezért jövök el, ha látom,
hogy az egyik te vagy,
koszorút fonva fejedből.
Azt mondják, szőke, hullámos

hajad volt. Milyen uralkodóra
vártál, hogy kényszerítesz
lába elé vetni magadat, vagy
megkoszorúzni dicsőségeddel,

mondd!

Te, aki belököd végre a rózsás vaskaput,
melynek gazdag árnyéka most úgy vesztegel
a Hold-szítta fövenyen,
mint bennem a malícia,
bolond természetű, álnoktalan ördög!

 

Emet [2]

Levél Eszteréknek

Ott maradok, ahol kell,
talán meddő figyelemmel,
amíg szándékotok nem ad új célt nekem –
többet
háziállaténál;

tegezni is csak (magamban teszem)
azt szoktam, akit nem akarni
megszűnök, ahogy elmúlik az éjjel,
ahogy törékenyen feleselni,

vigyázva, hogy ne rendetlenkedjek
a nyílásaitokban hevenyésző fénnyel
igazságot és szépséget szolgáló
takargatni való büszkeséggel,
melyben barátok torz árnyéka a hitem:

mintha soha nem akarnék elmenni innen,
e játékba az ön-elmúlásig vetett,
hogy ébren kell maradnom egész éjjel,
hogy nevelitek majd, mint gyermeket.

Ó, Uram, Úrnőm mennyire fáj,
hogy minden történetet ilyen jól ismerek,
belőletek is, nem egyet láttam már,
így leszünk egymásnak kísértetek.

Könnyen megtartom az éjszakát,
a folyóparti ember gyengéd nevére,
míg testem csak füvet és gyomokat táplált,
lágyan hordalékán
rebbent, mintha élne.

 

[1] Lepaca ~ vagy Lepacha szellemként jelenik meg, mint Astaroth szolgája. Színe fekete, nevét „nyitónak”, vagy „felfedőnek” fordítják. Lepaca felkérhető, hogy segítse bármely adott spirituális entitás megidézését/ megjelenítését, pl. Lucifer megidézésénél a „Lepaca Lucifer”. Lepaca dicsőítést, dicsérést, valamint köszöntést is jelent.

Samael ~ héberül: Isten mérge, arkangyal a talmudi és a poszt-talmudi irodalomban, akit a Sátánnal azonosítanak. Néha bukott angyal, aki nem feltétlenül gonosz. Elsőként Énok könyvében találkozunk vele a lázadó angyalok között. A midrási hagyományban az Exodus Rabbah (héb. Shemot Rabbah) a Halál Angyalának is nevezi.

[2] Emet, héber szó, jelentése, igazság. A cím a zsidó folklórban szereplő Gólem mondára utal. A legenda szerint Maharal (Júda Löw ben Becalél rabbi) a kabbala tudományának segítségével életet varázsolt a Moldva folyó partjáról származó agyagból gyúrt emberbe, és az mindenféle szolgálatot végzett neki. Ha a rabbi az Isten nevével ellátott cédulát elvette tőle, a Gólem ismét agyagtömbbé változott. A legenda más verzióiban, a prágai és chelmi, valamint a Grimm fivérek történetében a Gólemet a homlokára írt emet, vagyis „igazság” szóval hozták létre. A lény élettelenné akkor vált, ha a szó első betűjét א (aleph) eltávolították, mert így a jelentése met, vagyis „halott” lett.

(Illusztráció: Talia Benson)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info