A tünékenység színterei (Enesey Diána és Bodrogi Csongor lapajánlója)

Februári lapszemlénkben hat lap írásaiból válogatott
Bodrogi Csongor és Enesey Diána.

  1. február 5.

A TIZEDIK: Borsodi L. László: Áttűnések (vers) [Látó]

Borsodi L. László rövid kis versének szerkezete Vörösmarty: Ábránd című költeményére emlékeztetheti az olvasót. A rövid sorok egyre hosszabbak lesznek, majd a geometriai közepet elérve ismét egyre rövidebbek. Miként ott a szerelem fölhorgadásának, majd elcsendesülésének ritmusa tartja feszültségben a szöveget, úgy itt a felbomlás és újjászületés dinamikája kerül középpontba. Minden változik: a só sós vízzé válik, az éjszakából nappal lesz, a színekből árnyalatok – de vannak nehezebben értelmezhető „áttűnések”is: a múltból „a vágy törmeléke” lesz, a tükörképből csak további tükörkép. A legfontosabb áttűnés a semmivé válás; a vers tanúsága szerint azonban ez is csak valaminek a hasonlítottja, azt pedig igazából sohasem tudhatjuk meg, hogy minek, hogy mi olyan, mint az,

ahogy a van a semmi.

 

[B. Cs.]

A KILENCEDIK: Völgyi Anna: gumicukor (vers) [Kalligram]

A vers egy álmatlan éjszaka érzéseit, gondolatait és életképeit villantja fel, valamint a gumicukor utáni vágyakozást. Pedig nem a cukor ad energiát, az elektrolit szint a lényeges, elhanyagolni „lassú öngyilkosság”. Képzeletben végigjárjuk a garzonlakást a falon függő színes ikeás szarvastól (ami tömegcikké válva el is veszítette a varázsát), a konyha hiányán át az épületben hallható zajokig. Vajon ki miért nem tudna itt élni? Az elzúgó tehervonat hangja hívja elő a döntést: mégiscsak meg kell venni a gumicukrot, ha az ember nem tud „szebben túlélni”. [E. D.]

A NYOLCADIK: Terék Anna: Levegő (vers) [Tiszatáj]

A decemberi Tiszatájban megjelent írások a Zsoltárok könyvének aktualitása köré szerveződnek. Terék Anna versét a Zsolt 22,15 igehelye ihlette. A versben a fájdalom és a remény egyaránt jelen van. Ez egy őszinte vallomás arról, hogy milyen Isten kezében lenni, Istenre bízni magunkat. Az ilyen élet a fojtogató próbatételeké, s azé a reményé, amely a kínokból eredő fejlődésben rejlik. A próbatételekbe vetett hit talán visszaadhat valamennyi levegőt. [E. D.]

(Kondor Attila alkotása, a decemberi Tiszatájból)

A HETEDIK: Nagy Gerzson: Vita nuova (novella) [Alföld]

 

A novella történetét egy ablakban dohányzó férfi meséli el, a szöveg fókuszában a felesége és az egyik barátnője áll, akik a kapualjban találkoznak. A feleség (akire az elbeszélő „ a rövidhajú”-ként hivatkozik) barátnője (vagyis „a virágmintás szoknyás”) egy kölcsönkapott könyvet visz vissza, amelyről azt füllenti, hogy elolvasta. A novella további részében a két nőt látjuk sétálni, fel-alá a kettejük lakhelye között, egyikük sem akar felmenni a másikhoz, de mindkettejük tart attól is, hogy elkésik: a virágmintás szoknyás, aki a beteg édesanyját ápolja, az anyja dühétől tart, míg a rövidhajú a férje türelmetlenségétől. Sétájuk időhúzás, egyfajta menekülés mindattól, amit beszélgetésük során csak felszínesen érintenek: a saját életüktől. A Godot-ra várva című alkotásból ismert várakozást is a séta jelenti. [E. D.]

A HATODIK: Újvári Dorottya: Igazi arc, hű kép. Három Petőfi-portréról (esszé) [Látó]

Mint minden kultikussá vált szerző esetében, a képi ábrázolások Petőfinél is hamar a kultusz részeivé váltak. Újvári Dorottya írása annak a kérdésnek megy utána, hogy milyen mértékig tekinthetők „hitelesnek” a Petőfi-ábrázolások, illetve hogy lehet-e őket másképpen értelmezni, mint a hiteles/hiteltelen felosztás mentén. Ellentétben a bulvárlapok népszerű cikkeivel, Újvári tisztában van vele, hogy önmagában egy fénykép attól, hogy „a valóságot” ábrázolja, semmivel sem lesz „hitelesebb”, igazibb, kevésbé stilizált, mint egy festmény. A portrék mindig egyfajta maszkot képeznek, mindig stilizálják az ábrázolt személyt, és Petőfi, aki költészetében is tudatosan alakította a róla alkotható képet, a vizuális ábrázolásokban is jól ismerte azok sajátos hatalmát. Újvári konkrét ábrázolások történetén keresztül mutatja meg, mennyire téves az az állítás, mely szerint egy adott szerzőről készíthető lenne „igazi” portré: minden ábrázolás elsősorban értelmezés. [B. Cs.]

AZ ÖTÖDIK: Babiczky Tibor: Az élet felén (vers) [Alföld]

 

Babiczky Tibor verse a rohanó, hamuvá váló időről szól. A vers áramló mozgását az idő, az élet, a vágyak és a végzet metaforái alakítják. Talán ezek a dinamikus képek segítenek felfogni és megragadni a változást — ha már kimerevíteni úgysem lehet — és az elmúlást is. A szív hagyja magát sodortatni. Az ész viszont „lebegni akar / tengeri sós levegő tetején.” De milyen élet fakadhat a vágyhoz kevert közönyből, és miként hasonlítható a belső formálódás a pék keze alatt megformált kenyérhez? A repedések biztosan közösek. [E. D.]

A NEGYEDIK: Jászberényi Sándor: Hidak (novella) [Székelyföld]

A hosszú idők óta háborús gócokban élő, ott riportokat készítő szerző Székelyföldben megjelent novellája Egyiptomban játszódik. A főszereplők egy bizonyos ezredes, aki éppen az imént ölt meg egy lázadót, illetve egy külföldi újságíró, aki az ország politikai eseményeiről számol be. A két, a történéseket merőben más perspektívából látó ember között drámai beszélgetés bontakozik ki. Rövid, mindenféle kommentár nélküli mondatok sorjáznak egymásra, amelyekből azonban régóta hurcolt társadalmi feszültségekre pillanthat rá az olvasó. A nyomornegyed lakóinak a terület átépítéséért cserébe új lakásokat ajánl föl a hatalom, hamarosan kiderül azonban, hogy az ígéretek nem sokat érnek; megint a legegyszerűbb emberek járnak pórul, és a hullákból kóbor kutyák lakmároznak. [B. Cs.]

A HARMADIK: Izsó Zita: Morzsák (vers) [Kalligram]

Izsó Zita verse egy iskolai „bullying”, vagyis zaklatás történetét dolgozza föl. Hogy mi lehetett az egyre bizarrabb mértéket öltő személyes gyűlölet oka, azt a vers beszélője csak találgathatja. A rövid távon figyelmen kívül hagyhatónak vélt zaklatás hosszabb távon hatalmas károkat okozott a lélekben:

Ez az egész
hosszabb idő után bénított meg,
ahogy megszilárdul a lába közé öntött beton.

A legnagyobb kár azonban a kibontakozó káröröm: amikor sok-sok év elteltével a versbeszélő meglátja, hogy zaklatója elhízott, hogy elhagyta a férje, vagy hogy lógnak a mellei, elégtételt érez, amit gyorsan ismét lelkiismeretfurdalás követ. A bűn így szüli folyamatosan újra magát. [B. Cs.]

A MÁSODIK: Anne Sexton: Ó, ti nyelvek (zsoltár-ciklus, Szlukovényi Katalin fordításában) [Tiszatáj]

Anne Sexton tíz zsoltára ötvözi a hétköznapi valóságot és a képzeletet, a természet békésnek tűnő arcát a szorongással és a rettegéssel. Minden hétköznapi élőlény vagy élettelen dolog mögött ott lappang a fenyegetettség, ugyanakkor megbújik bennük a humor lehetősége is, és feltétlenül méltók a figyelemre és a dicséretre — utóbbit teszi Sexton tíz zsoltára. Az élet áramlása párhuzamos a fantázia áramlásával, amelynek szülötte Anne és Christopher, akik dacolnak a fogsággal, amelyre a társadalom ítélte őket. Szembeszegülésüket pedig bibliai motívumok kísérik, amelyek egyfajta küldetéses jelleget kölcsönöznek az ellenállásnak, a végtelenség fényével megvilágítva. Szlukovényi Katalin „Anne és Christopher: A vallomásos lírai én közvetlenségének kérdése Anne Sexton Ó, ti nyelvek című ciklusa kapcsán” című írásában rávilágít arra, hogy Anne és Christopher alakja miként tükrözi a művészek társadalmi kirekesztettségét, mert úgy tűnik, hogy „a költő létének lényegéhez tartozik, hogy valamilyen értelemben kívül reked a számára adott rendszer keretein.” [E. D.]

AZ ELSŐ: Oravecz Imre: Alkonynapló [Székelyföld]

A 80. születésnapját a napokban ünneplő Oravecz Imre Alkonynaplói már évek óta jelengetnek meg folyóiratainkban. Volt is már, hogy mi magunk is ajánlottuk őket szokásos havi tízes listánkon. A Székelyföldben most megjelent részek azonban egészen megdöbbentőek, amennyiben egy hatalmas tabut döntenek le: az öregkori szerelemről szóló beszéd tilalmát. A naplóíró Oravecz hosszú-hosszú évek után ismét kapcsolatba lép egykori egyik szerelmével, akivel annak idején éppen a nagy korkülönbség miatt szakította meg a kapcsolatot. A bejegyzések, amellett, hogy egészen új fénytörésbe állítják ezt a ritkán megszólaltatott témát, számtalan etikai kérdést is fölvetnek – jó példát mutatva arra, hogy nem csupán a bulvárlapok szintjén lehet beszélni az öregedés fölvetette dilemmákról. [B. Cs.]

Vélemény, hozzászólás?