A szatyorba szarás művészete (Borbáth Péter újabb bazgái)

 

1.

 Holnaptól nálam dolgozol – mondták a szurtos kezű ügyvédnek, öltözz föl rendesen, irodába fogsz járni, asztal, bőrfotel, moss kezet is reggel.

 

Igyekezett. Tényleg. Kikutatta a szekrény aljából nagyapja öltönyét, a slicc egy kissé húgyfoltos, nagyapja pállott szaga hullámokban tört fel a srégen szabott zakóból. Éjszakára kiakasztotta a lépcsőházba szellőzni, de éjjel egykor be kellett onnan is hoznia, mert a fölötte lakók állítása szerint a leghátsó szobában is azt a pállott férfiszagot lehetett érezni. Akkor kiakasztotta az ablakba, de az erős széllökések állandóan le akarták fújni az öltönyt.

 

Úgysem veszi észre senki – dezodort fújt a húgyfoltra, befűzött egy megrepedezett, foszló bőrövet, a nyakkendőt csomóra kötötte. Kell itt lennie valami tükörnek. A nagymama szekrényéből valahogy ki lehet húzni egy tükröt, erre emlékezett – löködni, rángatni kezdte a szekrényt, végül a bal szélén megtalálta a kiugró lécet, kihúzta, nagyapja válla épp abban a szögben lejtett, ahogy az övé, a zakó ujjában eltűnt a bal keze.

 

2.

 

Együtt lépett be a liftbe a kislánnyal. A kislány állát, száját, nyakát pempősre marta valami erős sav, alsó fogsora akkor is látszott, ha becsukta a száját. Az irodában a kislányt elkülönítették, és a jelöltek által hátrahagyott menedékbe telepítették, az ügyvédnek pedig el kellett foglalnia pozícióját a tárgyalóban.

 

Hirtelen kipucolt iroda, esetlegesen behajigált asztalok, egyetlen vezetékes telefont használt mindenki, a nyújtózkodó, kacskaringós vezetéken időről-időre átestek. A tárgyaló könyvespolcain méterre vásárolt sorozatok, századelős kötetek kopott gerince. Szerződések cirádás aláírással, reggeli fények vergődtek a masszív bőrszékek közt.

 

Kis hang vartyog, pattogó t-k a szavak végén, valamelyik déli megyéből származhat, amikor nagyon belelendül, a membrán is megremeg, szörtyög a hang, a jelöltek egyre közelebb kúsznak, gördülnek székeikkel, alig lehet érteni, mit mond, aztán csönd, vartyogás, pakolászás hangja. A jelöltek visszagördülnek, visszafojtott rötyögés, az egyik jelölt bekapcsolja a projektort, kivetül a falra a kezelőfelület. Már egy jó hónapja nézik, még mindig alig lehet felidézni, melyik alkalmazás mire való.

 

Most visszajön a hang, de nem az előbbi bizonytalan vartyogás, hanem egy erőteljes,

tökéletesen érthető tónus, a kivetített kezelőfelületen magabiztosan rohangál a kurzor,

kattintásrengeteg, az öblös hang pergő nyelvvel magyaráz, váltakozik a kivetített kép, a jelöltek összeszorított farpofával ülnek a szék szélén, iszonyat sebességgel jegyzik, amit az öblös hang ledarál, két jelölt feladja, nézik a kivetített képet, vállukat vonogatják.

 

A konyhában végre csend, a bögre aljába apró Bazgát hegesztettek. Egészen élethű kis Bazga volt, mintha a mormogását is hallani lehetett volna, miközben nyakon öntötték a tűzforró lapulevél-sziruppal. Az apró Bazga gugghelyzetben volt a bögrébe hegesztve, ezért az ülepe és a lába között kialakult kis odúban, mintha csak odavizelt volna, apró pocsolyában megrekedt a szirup, kása maradéka, a legalaposabb tisztítási eljárással sem lehetett eléggé kipucolni. Egyes szakértők szerint épp ez a mindig megmaradó pocsolya okozza a bazgabögrék hihetetlen népszerűségét: minden egyes felöntés során felidéződik a legutóbb fogyasztott ital emléke.

 

                           A konyha falán hímzett szőttes:

 „Szeretett fiam. Egyfelől tartsd távol magadat a maximalizmus hiúságától – nem áll jól neked, fiam, ellehetetleníti a cselekvés műveletét. Másfelől viszont ezennel megtanítlak tégedet szatyorba szarni.

 

A szatyorba szarás folyamata során a leglényegesebb elem a helyszín és a megfelelő szatyor kiválasztása. Ehhez persze mélységes önismeretre van szükséged, szeretett fiam.

 

Nem elég pusztán a szarási szokásaiddal tisztában lenni, ismerni kell a testedből távozó szar súlyát, sűrűségét, állagát, és ami talán még ennél is fontosabb: a távozás sebességét. Mert ezen összetevők együttes ismerete határozza meg a kiválasztandó szatyor minőségét.

 

Ne hidd, hogy minden esetben rendelkezésedre áll majd egy erős, masszív szemetes vagy

sittes zsák, termőföld tárolásához szükséges vastag falú műanyagtáska, a szatyorbaszarás gyakran váratlanul ér, nincs lehetőséged válogatni, keresni, rögvest kell cselekedned!

 

Azt se hagyd azonban, hogy a belőled kikívánkozó szar lendülete megzavarjon a

szatyorválasztás folyamatában, a gondos felmérés, a mérlegelés és a helyzetfelismerés fázisaiban. Szánd rá a megfelelő időt, ne dönts elhamarkodottan!

 

A gondos szatyorba szaró minden érzékszervét felhasználja a kiválasztás során, nem

ragaszkodik legelső ötletéhez, meghallgatja mások véleményét, mérlegel, latolgat, és csak azután hozza meg végső döntését.”

fehér folt; félremozgás

fehér folt

 

nézte az önmagába omló havat,
az esésben magukat vesztő tárgyakat,
ám bemérhetetlenek maradtak a formák,
nem csillapodott semmiféle kényszer,
mert ez a zuhanás halálosan csendes,
üveget éget az arcra, nemérzést, fehér
lassúságot, hogy már fogni se tudjon,
de nyúljon, nézni se merjen, de lásson,
mégse értse meg, miért lehet,
hogy mínusz huszonöt fokon a szem
nem jegesedik el végleg

 

 

félremozgás

 

miért pont most?, kérdezte
kis unokám felsírva, gyökeret
eresztett repedt csempés nappaliba,
figyelte, hogy kékül el mamája,
kisfiam nyugtatni próbálta, közben
mentősök csatoltak drótokra, szirénázva
mentünk a kórházba, CT után kiraktak a
folyosóra, fiacskám az orvosnak elmondta,
hogy elestem már egyszer pár napja,
most is hirtelen szédültem fotelba, a
doktor a reflexeket vizsgálta, de hiába
kérte, hogy sarkammal érintsem a
térdem, hiába nyúltam érte, a mozgása
meg lelassult már régen, évek óta a rutin
dolgokra sem sikerül magát rávenni, a…
folytatta fiam, de nem tudta, hogy írja le
szebben a körülöttem tátongó szakadékot,
amiből elvenni sem lehetne már semmit,
gondolta, mintha nem is lennék, csak az
ő tekintetében, de hallgatásától
megeredt a szemem

„Így élek én, nem érdekel más…”

A magyarországi futballszurkolói és szkinhed szubkultúra szimbólumrendszere
 

Minden társadalmi rétegnek, osztálynak és alosztálynak vannak félreérthetetlen és erőteljesen ráutaló sajátosságai, melyek a többségi társadalom nagy részében, de legalábbis az adott rétegben önmagában ugyanazokat az asszociációkat váltják ki. Jelzésértékű külső és belső jelekről beszélünk, melyek plusz információt adnak egy egyénről társadalmi hovatartozását illetően, olyan szimbólumokról, amelyek bizonyos fogalmakkal kapcsolódtak össze a társadalom alakulása folyamán. Az ilyen szimbólumokat, ikonokat és indexeket használjuk a saját identitásunk (vagy az elvárt identitásunk) kifejezésére, a csoport/réteg többi tagja előtt történő azonosításra, ugyanúgy a magunk elhatárolására is az olyan csoportoktól/rétegektől, melynek nem kívánunk tagjai lenni. A jelek iránytűként funkcionálnak, megbélyegeznek és lelepleznek, hasonszőrűnek vagy másnak láttatva minket embertársaink szemében.

 

A társadalmi osztályok/rétegek megkülönböztetésében szerepet játszó jeleket nagy általánosságban státusz-szimbólumnak is szokták nevezni, bár ezek alatt a köznyelv elsősorban a financiális rétegződés szerinti felsőbb osztályok megkülönböztető szimbólumait érti. Véleményem szerint az alacsonyabb társadalmi rétegek is rendelkeznek saját státusz-szimbólumokkal, mind a tárgyi, megfogható kategóriában, mind az absztrakt, megfoghatatlan megnyilvánulások terén sugározzák jeleiket akarva-akaratlanul, hogy a szociálisan érzékeny befogadó közeg elhelyezhesse őket a társadalmi ranglétrán.

 

Jelen írás célja távolról sem a társadalmi hierarchiából fakadó megközelítés. A tanulmány nem hivatott eldönteni, hogy a címben említett szubkultúra mely nagy társadalmi réteghez sorolható, hiszen bár általánosítással lehetséges lenne a besorolás, tagjainak hovatartozása mégsem mondható egyértelműen homogénnek. A cél a címadó szubkultúrák szimbólumai, azok kialakulásának okai (pragmatikai szempont) és az ezek mögött megbúvó jellegzetes világnak a bemutatása. Ezen túlmutatva szeretném a sorok közül kitűnő hangulatfestéssel közelebb hozni az olvasót egy számára talán nem is létező, meg nem értett világhoz.

 

A két szubkultúra közös vizsgálatának megalapozottsága

 

A szkinhed kultúra és a futballszurkolói csoportok együttes elemzésére az egy tőről fakadás ténye és a hasonló életmód ad alapot. A két szubkultúra képviselőit tekintve is úgy összemosódott és összefonódott a rendszerváltás óta, hogy gyakorlatilag már nem is érdemes, talán nem is lehetséges külön tárgyalni és emlegetni azokat.

 

A közös ideológiai alapot tekintve, némi általánosítással élve kijelenthető, hogy minkét csoport radikális patriotizmust és a fennálló rendszer elleni erős kontrollt testesít meg. A kontroll gyakorlását azonban általában nem társadalmilag elfogadott eszközökkel, hanem segélykiáltás-szerű, radikális megnyilvánulással valósítja meg. Ide sorolhatóak a tüntetések, az utcai harcokba fulladó demonstrációk, egyéb heves megnyilvánulások. Annak ellenére, hogy a felvállalt politikai és ideológiai ellenzék-szerep megvalósítása időnként jogosan is büntetőjogi-kategóriákba csap át, fontos hangsúlyozni ezen szubkultúrák fokozottan ritka társadalmi érzékenységét.

 

A csoport vegyes szociális összetételéből fakadóan persze szép számmal akadnak olyanok is, akik saját identitásválságukat, beilleszkedési képtelenségük miatt érzett ösztönös fájdalmukat vetítik ki a fennálló rendszerre. Ha jobban belegondolunk azonban, talán itt sem kizárólag belülről fakadó emberi és jellembéli gyengeségek okozzák a teljes destruktivitásba vonulást, hanem a társadalmi elidegenedés, az emberléptékűség teljes kihalása is.  Nem célom az egyén patologikus elváltozásainak társadalmi és pszichológiai okainak arány-vizsgálata, inkább azt tartom témámból fakadóan fontosnak, hogy a nagy általánosságban vett szubkultúra jelrendszerét a háttér megvilágításával érthetőbbé tegyem.

 

 

Történeti gyökerek – a brit eredet

 

Mindkét csoport gyökerei az angol munkásosztályhoz vezetnek vissza. Az 1950-es, ’60-as években alakult ki a szkinhed mozgalom Nagy-Britanniában, és eleinte nem állt mögötte konkrét ideológia. A későbbiekben több irányzat nőtt ki a kezdeti egyből, többek között az antirasszista szkinhedek (SHARPok), a nemzeti „patrióta” vonalat és a nemzetközibb nemzeti szocialista vonalat képviselők csoportjai. Magyarországon másképp alakult a szubkultúra sorsa: a rendszerváltás előtti évek diktatúrája miatt csak a ’80-as években indult útjára a szkinhed mozgalom, melyben keveredtek a punk és a ténylegesen szkinhed fiatalok, hiszen a cél jobbról és balról egyaránt a rendszerváltás volt. A mozgalom történetével most nem szeretnék bővebben foglalkozni, még annyit fontos megemlítenem, hogy a huliganizmussal átitatott futball- és klub fanatizmus magyarországi elterjedése kicsit később, a ’90-es években történt meg.

 

A szkinhed fiatalok öltözködésének alapmodellje egyértelműen a brit mintából alakult ki, így főbb jelképeinek eredete nem speciálisan a magyar társadalom szimbolikáját tükrözi. A bakancs a nagyvárosi munkás múltat hirdeti büszkén, és a fehér cipőfűző is brit hagyomány. A kopasz hajviselet a gyakori utcai harcok következtében kényelmi kérdés volt, a futball-mezek, teniszpólók pedig a sport (elsősorban a futball) iránti kirívó lelkesedést szimbolizálták. Érdekes azonban az a sok már egyértelműen magyar sajátosság, ami az évek során szintén megkülönböztető erővel ruháztatott fel, mint a korábban említett brit jelképek.

 

A magyar szkinhedeknek két csoportját különböztetjük meg, gyakran az általuk hordott szimbólumok alapján. Az egyik csoport a nemzeti szocialista vonalat követi, a nemzeti szocializmus értékrendjét és célkitűzéseit érzi magáénak, internacionális Európában gondolkodik, a közös európai szokásrend és kultúra uralma mellett voksol. Ezen irányzat követőinél a nemzeti különbségek nem játszanak szerepet.

 

A másik, jól elhatárolható csoport elsősorban a magyar haza sorsa iránt érez elkötelezettséget, szeretné megőrizni magyar identitását és kultúráját, ez által világosan elhatárolni (de nem mások fölé helyezve) magát az európai olvasztótégelytől – ehhez az ideológiához sorolhatók nagy többségben a futball fanatikusai is.

 

 

Öltözet és kiegészítők mint primer üzenethordozók

 

Mindkét szubkultúra öltözete alkalmazkodik viselőinek mozgalmas életviteléhez, ezért az úgynevezett „casual” (laza, sportos) irányzatot követik.

 

A hagyományos szkinhed ruházat legáltalánosabb és legeklatánsabb eleme a már említett bakancs és a bomberdzseki, mely derékig érő, narancssárga belsejű fekete szintetikus anyagú dzseki, melynek persze több színváltozata is van, amik közül viselői egyéni szempontok alapján választanak.

 

A zenekarok nevével, logójával díszített, nagyrészt fekete kapucnis pulóver, és a Lonsdale, az Everlast, az Erik and Sons, a Thor Steinar, a Ben Sherman, a Fred Perry, a Consdaple, az Alpha Industries (eredetileg hadi ruházat), a Hardcore United és a Warrior cégek sportos ruházati cikkei nagyjából le is fedik a kínálatot. A nadrág általában terep-, zöld vagy fekete színű, ezzel utalva a katonai jellegre. Díszes övcsattal ékesített szíjak teszik fel a koronát a ruházatra, melyek gyakran kedvelt szimbólumokat ábrázolnak. A katonai sapka is gyakori jelenség. A két eltérő ideológiájú szkinhed irányzat öltözködését jobbára csak a szimbolikus felvarrók, kitűzők, pólóra vasalt ábrák különböztetik meg.

 

A Harmadik Birodalom ideológiai vonalát képviselők körében kedvelt jelzések a második világháborús hadosztályok jelei, kiemelt szereppel száll síkra a Búr-kereszt, a Totenkopf és a Schwarze Sonne jelkép. De található a kínálatban havasi gyopár (Edelweiss) és kelta kereszt is. Szintén gyakori „irányjelző” a második világháborús kódrendszer számainak használata (88, 18). Az angol szövegek, rövidítések is gyakran megjelennek a kitűzőkön, felvarrókon, mert így annyira nem szembetűnő, mégis jelzésértékű az üzenet (pl. A.C.A.B. – All cops are bastards; White Pride, stb.). A szvasztika és a nyilaskereszt ruházaton történő megjelenése kevésbé jellemző a hatályos magyar jogszabályok miatt, melyek következtében tiltott önkényuralmi jelképnek minősülnek, ezért inkább tetoválás formájában öltenek testet a ruha által eltakart területeken.

 

A fent említett szvasztika és a Schwarze Sonne esetében is felmerül az ókori germán mitológiával való kapcsolat, ugyanis az utóbbi például a „Sig-rúnát” ábrázolja egymás mellé fordítva tizenkétszer, mely az örök győzelmet szimbolizálja. Sokszor merül fel ékszer vagy tetoválás formájában az ógermán Thor istenség kultikus harci-kalapácsa is, a Mjöllnir, a Thor Steinar ruházati márka kollekcióinak fantázianeve pedig az Ázgárd isteneinek egyikét-másikát, többek között Baldurt, a „szépséges istent”, Odin fiát idézi meg. A szvasztika Himalájából induló szimbólum-történetét már ne is említsük, hiszen bár a skinhead mozgalomban nem ritka az ógermán hagyományok iránti lelkesedés, ez általában csak felszínes, kifelé szánt érdeklődés, nem a jelképek valódi eredetének szól. Szimbolikus jelentést hordoz, melynek üzenete a német őstörténet és eredet nagyra értékelése. A szimbólumokat a szubkultúra képviselői azonban nem régi jelentéstartalmuk miatt, hanem második világháborús karrierjük következtében tartják fontosnak.

 

A patrióta vonal inkább a magyar eredetű jelképeket, a rakamazi turult, az árpádsávos kitűzőt, zászlót viseli, esetleg rovásírással, Nagy Magyarországgal, kettős kereszttel díszített pulóvert, felvarrót visel.

 

A futballszurkolói körökben még erőteljesebb a kényelmet preferáló „casual”-jelleg. A nadrág ritkán farmer, de inkább melegítő („susogós”) nadrág, márka tekintetében például a Nike és a Puma, klubhoz való hovatartozás függvényében kiválasztva.

 

Néhány éve újraéledt divathullám a kapuit újra megnyitott cipőgyár, a Tisza termékeinek használata. Ez is a magyar termékek preferálását, újabb identitás-önmeghatározást szimbolizál, egyfajta szembehelyezkedést a globális piac olcsó, minőségen aluli áruival, állásfoglalást a minőségi hazai árukínálat mellett.

 

A Lonsdale, a Fred Perry, az Everlast, a Burlington, a Ben Sherman, a Le Coq Sportif és a debreceni Warrior márkák mellett közkedvelt és angol mintára speciálisan csoportjelzésnek minősül a Burberry kockás mintájú sportruházatának a viselete (főleg baseball-sapka által), valamint előkelő helyen képviselteti magát a Hooligan Streetwear, az Ultra! not a bitch, a Mentalita’ Ultras, az angol Umbro, és az amerikai Everlast cég ruhakínálata is. A fentiek közül kerülnek ki a rövid dzsekik, kapucnis és speciális (utcai harcokhoz ideális) ninja-hooded és az esetleges könnygáz-támadás ellen is védő pulóverek, sapkák, kiegészítők is.

 

A már említett baseball-sapka mellett a klubsál is jellegzetes elem, mely nem csak azonosít, hanem ha használója úgy akarja, ápol is és eltakar. A díszes csattal felszerelt öv kiváló önvédelmi eszköz a sötét éjszakában, az acélbetétes Martens bakancs szerepét veszi át ezen a téren, mert itt gyakorlati okokból kifolyólag egyértelműen a sportcipő örvend elsöprő népszerűségnek. Csapatmezek, galléros pólók rejtőzködnek a vastag pulóverek alatt.

 

Fontos megjegyezni, hogy a fenti ruházati márkák ára igen borsos, egy pulóver ára 10-20 ezer forint, mégis oly fontosnak tartják a szubkultúra tagjai az önazonosítást a társadalom és a más ideológiákat képviselő szubkultúrák szemében, hogy átlagosan igen alacsony fizetésükből, akár lemondások árán is szíves, örömest költenek erre.

 

 

Ultrák és huligánok

 

Most, hogy végre túljutottunk a szinte klisészerű, kötelező és agyondimenzionált öltözködési sablonokon, evezzünk belsőbb vizek felé. Fontos megemlíteni, hogy a futballszurkolók is megkülönböztetik egymást vérmérsékletük és motivációik alapján: a kifejezetten a szervezett szurkolásért mérkőzésre járó szurkolókat „ultra” néven emlegetik, ők felelnek a koreográfiákért, a pirotechnikai látványért, sőt, az egész meccs alatti hangulatért. A téveszmével ellentétben ők töltik meg a legendás B-közép sorait, a kapu mögötti lelátót. Általában kerülik a nyílt és nonverbális konfrontációt az ellenséges szurkolótábor tagjaival. Az ultrák szurkolása a rigmusok éneklésében, zászlók és drapériák lelkes készítésében és használatában nyilvánul meg, és szinte kizárólag a stadion területére korlátozódik.

 

A harciasabb irányzat képviselői önmagukat a „hooligan” kifejezéssel identifikálják. Szívesen vesznek részt stadionon kívüli megmérettetésekben idegen szurkolókkal. Közülük kerülnek ki az előre megbeszélt, fegyvermentes és szabályozott rendszerben zajló verekedések résztvevői is. Ezen alkalmakkor a bizalmi alapon kiválasztott tagságú csapatok létszámbeli arányosság mellett és a civileket kizárva mérkőzhetnek meg riválisaikkal. Az ustawka elnevezésű megmérettetési alternatíva keletről indult, de napjainkra jelentős tért nyert hazánkban is.

 

Az ultrák öltözködésére jellemző inkább a csapatcímer, mezek és a csapatszín, valamint a csapatsálak viselete, míg a hoolok klub-hovatartozás szempontjából neutrális, de minden esetben a fent említett márkák termékei közül való ruházatot hordanak. Ennek elsősorban gyakorlati oka van: a rendőrséggel vagy más klub hooljaival történő esetleges erőszakos interakció közben, előtt és után nem célravezető a ruházat általi önazonosítás.

 

Egy adott klub szurkolói a stadion szektoraiban elfoglalt hely alapján is több csoportra oszlanak. A már feljebb említett drapériák szemiotikája kettős mivoltának első, primer rétege ezen csoportneveket, a szűk hovatartozást hivatott mutatni. A drapériák igazi jelentősége azonban a szekunder rétegben rejlik: ez a kapcsolat a szurkolók és a közvélemény, a külvilág között. A közvetítő csatorna maga a média, mely eljuttatja a társadalmilag szinte cselekvésképtelenségig némított szocietális rétegek üzenetét a címzetteknek, a mainstream társadalom tagjainak.

 

A szubkultúra túlnyomórészt kevésbé iskolázott tagjai ösztönösen használják a nyilvánosságot, gyakran ily módon foglalnak állást aktuálpolitikai kérdésekben, időszerű társadalmi konfliktushelyzetekben. „Drapikkal” fejezik ki szimpátiájukat és támogatásukat az anyaország határain kívül szakadt testvéreiknek például, mert egyéb fórumon a társadalmi hierarchiában elfoglalt marginális helyéből adódóan a többség nem tud állást foglalni. Gyakran látható ezért hatalmas, egész lelátót végig érő, több mondatos üzenet, mely élő felkiáltójelként próbálja a negyedik hatalmi ág segítségével az embereket gondolkodásra sarkallni. Ezzel a cselekedettel tulajdonképpen a mindenkori demokratikus tiltakozás legtermészetesebb formáját valósítja meg némán, sokszor tudattalanul, szívvel gondolkodva.

 

A napszemüveg már-már kultikus és szimbolikus viselete a futballszurkolók esetében sokrétű jelzést küld a befogadók felé. Kívülről befelé nézve takar, elrejti a személyazonosságot. A természetes praktikus okokon (álcázás) felül az önkéntes törvényen kívül helyezkedést közli, mely fokozottan jellemző a tárgyalt szubkultúrára. A társadalom ostoba és bajkeverő egyéneknek bélyegzi tagjait, azok pedig reakcióként felvállalják és továbbörökítik e szerepet. Ennek oka a pszichológiából jól ismert Pygmalion-effektus, az önbeteljesítő jóslat működése.

 

A napszemüveg belülről nézve látni nem akarást szimbolizál. Tudatosan elhatárolódik az egyén a társadalomtól, szociális érzékét eltompítva nem akar más, szubkulturálisan rajta kívül eső egyénnel semmiféle társas interakciót. Ezzel a védekezési mechanizmussal próbálja magát érzéketlenné tenni az illető, mert így fájdalmat sem fog érezni többé – a radikális szubkultúrák tagjaira általánosan jellemző az érzelmi szempontból kínkerülő életvitel.

 

Így alakul ki az a tényállás, hogy senki nem kerülhet be a szubkultúra tagjának az életébe jelentős módon, csak a saját csoportjának tagjai. Bennük bízik meg az egyén, őket tiszteli, ennek következtében a hasonló beilleszkedési és szocializációs gondokkal küszködő társain kívül mindenkit eltaszít maga mellől. A legnagyobb veszélye ennek a folyamatnak, hogy így az egyén számára szükséges referencia-személyek, viszonyítási alapok is csak ebből a csoportból kerülhetnek ki, így pedig mindig csak relativizáltan pozitív szereppéldákat láthat (pl. példaképnek tekinti azt a barátját, aki ugyan iszik és céltalan életet él, de legalább van munkája és pénze, és ha kell, megvédi a társait a verekedésben – tehát a többiekhez képest jó). A folyamat vége egy végleges értékrend-torzulás, hibás szocializáció, mely önerővel kijavíthatatlan. Szakember segítségét pedig ugyanúgy nem kéri az egyén, mint a beteg, aki nem hajlandó elismerni betegségét. Természetesen a fent leírt folyamat nem jellemző a szubkultúra minden tagjára, de egy gyakori, általános és jellemző jelenség.

 

A szkinhedek esetében a napszemüveg csak idény-jelleggel, megemlékezéseken és egyéb rendezvényeken mondható jellemzőnek, ez esetben viszont nincs szimbolikai jelentősége, viszont azért nem árt felfigyelni rá. Éles kritikát fogalmaz meg ugyanis a hazánkban működő demokráciával szemben, melyben a mainstreamtől bizonyos módon eltérő vélemények nyilvános képviselete akut munkanélküliséghez vezethet.

 

A szubkultúra nyelvezete és jellemző, szimbolikus nonverbális gesztusai külön tanulmányt érdemelnének, ugyanúgy, ahogy az ide kötődő életstílus, értékrend is. Kijelenthetjük azonban, hogy sok tekintetben a csoport nem tér el a munkásosztály és az elszegényedett alsó középosztály jellemzőitől, hiszen nagy többségben a szubkultúra tagjai individuumként is ezen rétegekbe tartoznak. Ennek oka az, hogy a társadalmi hierarchiában alacsonyan elhelyezkedő fiatalok kevésbé tudják megemészteni a társadalmi igazságtalanságokat és saját anyagilag és kulturálisan periférikus és elnémított helyzetüket, ugyanis sem az elsődleges szocializációjuk a családban, sem a másodlagos szocializáció során tanult modellek nem segítik őket.

 

 

Utószó

 

Ezzel a talán nem hagyományos szemiotikai elemzéssel sokkal mélyebb dimenziókig juthattunk el a szimbólumok használatát illetően, mintha pragmatikus úton azoknak konkrét eredetével foglalkoztunk volna. A fenti szubkultúra szimbólumai életfelfogást, életvitelt jelentenek. Tagjai maximálisan azonosulnak ezzel, így hát a szimbólumok magát az embert, viselőjüket jelentik. Külön-külön meg lehet magyarázni a jeleket, de úgy nem jutunk közelebb a jelzett megértéséhez: ha a jelek együttes fennállását vizsgáljuk azonban, kirajzolódhat előttünk egy bonyolult társadalmi csoport kívülről ködös, de belülről színtisztán logikus világa.

A kamionos

A kamionos

(anno)

 

A víz útja.

 

nem ereszti. nem ereszti. elereszti.

(pisszenhetne, de nem pisszen)

fél korty. (fél se) megízleli. mintha íze.

jó. kitölti. félig-eddig.

egy korty. még egy. korty. az három.

mind megissza. mind egy csepp se. nagyot sóhajt.

 

megint tölti. megint issza. mintha inná.

öblögeti. öblögeti.

(feje fölött nagy zöld-fehér poszter figyel)

gargalizál. visszaköpi tenyerébe.

megint vissza az arcába.

és megmossa. és az arcát. (van szakálla)

és a nyakát, a hónalját, felsőtestét.

 

és a kendő.

 

kis zöld-fehér. nézi. fogja. és megtörli.

felsőtestét. a hónalját. és a nyakát.

és az arcát. (van szakálla)

belefújja és az orrát.

nagyot sóhajt.

 

kilométer.

 

kő is. nő is. várja. várja. mintha várná.

az út szélén.

A Díva

Összevágott cetlik előttem: Az öreg halász és a holló… Ármány és bűnhődés… A három nővér Afrikában… B. Egy újabb zsákot dobott le elém. Újabb cetlik szóródtak. Fontoskodó arccal vizsgáltam, úgy vettem észre, ezúttal a Winnetou került feldolgozásra –Ez lesz az utolsó fuvar, a Szivárványosok húsvéti szünetet tartanak. A Szivárvány utcai óvoda valóban komoly bedolgozó partner, hetente öt zsák kivágott hópelyhet szállítanak le, a legkiválóbb bestsellerekből összeállítva. Az üzem működik, hangosan csörömpöl előttünk a gigantikus méretű szövőgép, percenként két marok cetlit is elnyel, a keskeny csíkokból születik csodálatos alkotása. –A Díva jelentkezett? –Itt lesz két óra múlva. Sietni kell, még a detektívregényekkel nem végeztünk. Jómagam hivatásos szövegelőként napi 8-10 órát töltök szószövéssel, kivéve vasár- és ünnepnapokon, olyankor muffint sütök.

-Hm, A szegény Dzsoni panaszai… Tamás bátyja és a negyven rabló… B.-nek jó kedve volt, fütyörészve válogatta szét az esetleg összeragadt sorokat. Mindig szerettem nézni, milyen örömmel végzi a munkáját. „Honnan az idézet”-et játszik saját magával, immár harminc éve, meglehetősen alacsony órabérért. Persze ha az órára nézett, mindig elkomorult. A Dívától még ő is tartott kissé. Az a múltkori alkalom mindannyiunkban enyhe homloki fejfájást kelt, ha csak eszünkbe jut. Az akkori megrendelést persze visszadobta, a művünk apró fecnikre tépve szállingózott még egy hét múlva is a szekrény mögött. B. azóta is viharosabb éjszakákon hallani véli a Díva rikoltozását, különös módon az ablakrésekből. Újabban fülvédőben alszik.

Pontosan dél előtt három perccel a szövőgép végre felhagyott a csörömpöléssel, óvatosan emeltük le a húrokról a mesterművet. B. elégedetten csettintett. –No, mondtam én, hogy kell bele az a Winnetou! –további örömködésekre nem maradt idő.

Az utcát ekkor végighasította a rettegett fékcsikorgás. Nem néztünk az ablak felé. Csak semmi izgalom, nem kutyát ütöttek, nem, ez csak a mi hőn szeretett… Másfél pillanattal később nagy elánnal kivágódott az ajtó, egész parfümzuhatag lökődött nekünk, szinte a széknek tántorodtam. Ahogy a köd eloszlott, lassanként kirajzolódott a Díva fejedelmi alakja. Igyekeztünk úgy tenni, mintha mind mélyen meghajolnánk. Kegyes hangulatában volt, csupán a segédszövegelőt csapta pofon, amiért az bal kézzel merészelt a kabátjáért nyúlni. A frissítőt pajzsként magam elé tartva siettem elé. –Parancsoljon helyet foglalni… Ezt persze hiába mondtam volna. Már helyet foglalt. Sőt parancsolt is. –Látni akarom! Négy reszkető kéz nyújtotta felé a Művet. Minden idők művét, a Mi Művünket. Idegenkedve méregette. –Poros, szűknek látszik és fakó. Az ujja rövid. A szöveget meg se próbálta elolvasni. Hiába állítottunk tükröt, fel se próbálta. Dívához méltó kecses mozdulattal intett a díványról –Ah, hát ragasszanak bele még egy kis szerelmet, ez így nem márketing! B. merev arccal darálta be a Trisztán és Izoldát a papírzúzóba. –Nos, így már tűrhető. Kislányosan bájos mosolya a gyilkosan villogó szemei alatt kissé groteszknek tűnt, de ezt magamnak se mertem bevallani.

Hát inkább siettünk valamennyien szerfelett örülni, ha a Díva megérkezett. És módfelett elkeseredni, amikor távozott.

A művünket három segédje vitte utána diadalmasan. Ezúttal nem téphette szét, hisz nem lett volna mit viselnie másnap a karneválon. B. a biztonság kedvéért extra hópelyheket ragasztott a gallérokra, csak olyat, amit Andersen mesékből vágtak.

Másnap estére futballpálya méretű kerek színpad magasodott a főtéren. Különös gyümölcsökként lampionok csüngtek minden fáról. Érkeztek a meghívott vendégek, az érdeklődő turisták és az alkalmat kihasználó kéregetők. Egyikük feltűnést keltett kalapjának lendületes emelgetésével, ahogy szüntelen hajbókolt boldog, boldogtalannak, mindenkit „tiszteletreméltó művészúr”-nak szólítva.

Megkezdődött az előadás. A fények fokozatosan erősödtek a színpad kellős közepén, morajló, zavaros zene csendült fel, s előtűnt a Díva a semmiből.  Most méltóságteljesen és valódi bájjal. Lágy hangon énekelni kezdett. Végigszaladt a tömegen a suttogás –A Díva, aki egyedül énekel kánont! Minden korábbi ellenére valahogy büszkén néztem rá. Mindez a mi művünk. Ruhája ezer és ezer történet szerteágazó szálaiból szövődött, csodás események díszítették uszályát, száz és száz szereplő sorsa fonta körül a derekát. Énekelt, és minden szemet megbabonázott, minden fület elvarázsolt. A dallam erősödött, s ő egyre magasodott, karcsú alakja felnyúlt egészen a házak fölé, végigtekintett a városon. Hangja felhőként úszott felettünk, úgy tetszett, csodálatos kánonáriája az egész világon hallható, még egy utolsó trillába kezdett, majd végtelennek tetsző karjait kitárta, s két markából konfettit szórt nézőire, miközben kecsesen meghajolt. Dübörgő tapsvihar rázta a főtér ablakait. A meghívott vendégek könnyekben törtek ki, az érdeklődő turisták a kezüket tördelték. A hajbókoló koldus áhítattal tartotta ki kalapját a konfettiesőbe, s csak sokkal később, az előadás után, egy híd alá húzódva merte megnézni zsákmányát – mondanom sem kell, még aznap megírta első regényét, a Háború és békét. 

Önkéntes véradás

Zoltán. Takács Zoltán. Zoli. Ők csak Zolikának hívják, az olyan kedvesebb, meg hát mégiscsak egy kisgyermekről van szó.

Barna, hosszúkás fejű, pisze orrú, széles mosolyú, leginkább az anyjára ütött. Aztán, hogy kire hasonlít valójában (úgy jellemre), azt nem lehet tudni, hiszen még csak kilencéves. Édesanyjának, Fanninak többször megnyílik, egyébként meg jól elvan kis játékaival. Játék az egész élete. És néhány kis apró megjegyzéssel, utalással hozza a szülők tudomására, ha valami új játékért áhítozik.

Apjának – aki világ életében harsányan hangot adott akaratának – meg kellett mellette tanulni igazán figyelni a félmondatokra; ez egyáltalán nem könnyű.

Fannival felváltva viszik le délután levegőzni; általában a közeli játszótérre. Tegnap Apa volt a soros.

Hoztak magukkal másfél liter hűtött, citromos vizet és egy újságot, mert nagy hőség és nagy unalom volt akkor délután. Zolika mindjárt megtámadta a csúszdát, majd a libikókán egyensúlyozott, aztán odatelepedett Apa mellé a hűsbe, a lombos gesztenyefa árnyéka alá.

– Mi volt délelőtt, Zolika? Anyáddal voltál, vagy Mamival?

Zolika egyre csak a jobb karját leste, mintha meg se hallotta volna, hogy hozzá beszélnek. Apa rögtön tudta, hogy el van foglalva valamivel, nem lehet és nem is érdemes ilyenkor megzavarni; játsszon csak, biztosan talált valami érdekes bogarat és azt tanulmányozza.

De nem. Egy mezei szúnyog szállt kinyújtott karjára és már készülődött is volna a művelethez. Zolika meg csak leste, nem hajtotta el. Apa azt hitte, elbambult a gyerek, úgyhogy gyorsan elhessegette a dögöt.

– Mért csinálod, Apa? Nem látod, hogy játszom vele?

– Ja, ne haragudj, azt hittem…

– Nem. Várom őket, meg akarom figyelni, hogy hogyan csinálják.

Apa nevetett egyet, aztán lapozott. „Hőségriadó az egész országban!” Már vagy két hete ezzel cikkeznek, ez megy a híradóban is. Nem kell túlöltözni, nagy ügy!

Fél szemmel újra Zolikára sandított. Meglepte teljes mozdulatlansága, megértette, hogy komolyan beszél a fiú: ő most szúnyogokra vadászik, és azért, hogy elkapja azt a pillanatot, amikor a rovar beleszúrja szívókáját a bőrébe és testéből kiszívja a vért. Undorítónak találta, kicsit meg is borzongott ettől. Különös perverzió a kis Zolikában. Nagyobb kínokat, fájdalmakat is vígan elviselne, de ezt, hogy tétlenül nézze, amint egy szúnyog megcsípi, amikor megvan a hatalma rá, hogy agyonnyomja; még hogy ő legyen az áldozat…

– Ugyan már, Zolika, hagyd ezt abba. Ezzel nem jó kísérletezgetni! Játsszál inkább Bátor bácsival, ott van a várnál, a többiekkel! – és rácsapott a karjára, amivel ismét megzavarta a vérszívót. Pedig már közel volt a pillanat.

Zolika szikrázó fekete szemekkel, dühösen nézett fel rá. Sértve érezte magát. Felpattant a padról és elszaladt.

– Gyere vissza! Gyere már vissza! Játssz mást! – de semmi válasz.

Utánaeredt. Kicsit felbosszantotta az eset. Az ember jót akar…

A játékvár mögött találta meg, a falhoz támaszkodva, jobb karját egyenesen előre nyújtva. Várt.

– Zolikám, bazd meg, ne gyerekeskedj. Vége van! Gyere! Megyünk!

 

Egy kertes, családi házban laktak, ahol a földszint volt az övék. Zolika természetesen külön szobával rendelkezett, de ennek ellenére legtöbbször átjárt szüleihez éjszakára, befurakodott melléjük, mert abban az időben félt.

Most azonban nem így történt. Zolika vacsora után, már jó korán bezárkózott szobájába. Apa egyszer benyitott hozzá; ő pedig ijedten váltott másik oldalra az interneten. Jó éjszakát, a kötelező puszival, Apa el.

Zolikának még nem ért véget a napja. Szúnyogokról olvasott:

 

„A magyar szúnyog szó ótörök eredetű. Az állat neve csagatáj nyelven szingek török és türkmén nyelven szinek. A maláriát terjesztő trópusi szúnyogfajokat moszkitóknak is nevezik.”

 

„A szúnyogfélék az egész világon előfordulnak. Kedvelik a meleget és a nedves környezetet.”

 

„E rovarok hossza 8 milliméter. A nőstény csápja fésűs, míg a hímé tollas, és szárnyával lassabban ver. A hím a nőstényt éppen ez utóbbiról ismeri fel. Potrohán és lábán néha csíkok találhatók. A nősténynek hat szúró-szívó sörtéből álló szívókája van. Ezek nyugalmi állapotban a hosszú, barázdált szájrészben, az alsó ajakban fekszenek, mint egy burokban. A vér szívásakor ez a szerv a tápcsatorna szerepét tölti be. A vért a fejben lévő »szivattyúk« szállítják a középbélbe, ahol tárolódik.”

 

„A szúnyogcsípés során a nőstény szúnyogok – mivel a hímek nem szívnak vért, ergo nem csípnek – szúró szájszervükkel hatolnak a bőrbe. Ez a mi méreteinkhez képest olyan apró, vékony és hegyes szerv, hogy a szúrást magát sem a vérszívás közben, sem később nem érezzük.

Ahhoz, hogy gondtalanul tudjon táplálkozni és emészteni, a szúnyog nyálával antikoaguláns anyagot juttat a szúrás helyére (mintegy beleköpi a sebbe), ami megakadályozza, hogy a vér megalvadjon szívás közben.

Immunrendszerünk felismeri a szervezetünkbe jutott szúnyognyálban lévő idegen fehérjéket, és úgynevezett 1. típusú, vagy azonnali túlérzékenységi reakció jön létre. A reakció lényege a »betolakodó«, vagyis az idegen fehérje mielőbbi eliminálása.”

 

Majdnem elaludt a monitor mellett. Az ágyhoz támolygott és fáradtan a matracra vetette magát, alig volt ereje, hogy egy vékonyka lepedőt magára terítsen.

 

Hajnali kettő felé félálmából felébredhetett. Nem hagyta nyugodni ez az új játék. Fölkapcsolta a villanyt és az éjjeli lámpáját is. Kinyitotta az ablakot, kitámasztotta. Az ágya mellé volt készítve egy tálka. Zolika gondolkozott, hogy ki és mikor tehette oda. Fölemelte. Olyan édes, sokat ígérő szaga volt. Meg is kóstolta, méz…. A fele elfogyott, a másik felét meg jobb karjára kente. Aztán lefeküdt az ágyra, csak most nem terítette magára a lepedőt. És várt… Egy kis levegőt be, és hosszan kifújni; még régen hallotta valakitől, hogy a szén-dioxid kibocsátásra gyűlnek a szúnyogok. Pár percig nem történt semmi, aztán hirtelen, nagyon közelről hallott valami zümmögést, közvetlen a füle mellett haladhatott el. Egyre többen lettek és mind egy helyre szálltak: a jobb karjára, amit bekent. Most megadatott a lehetőség Zolikának. Nem állt őrt az apja, hogy elhessegesse. Egyedül volt.

Az első nagyon lassúnak tűnt. Rászállt, tétovázott egy kicsit. Úgy tűnt, mintha ezer szemével felnézne Zolikára, aki bólintott, hogy mehet. Megértették egymást. Háromszor megkopogtatta a bőrt szívókájával, megpuhította, aztán egy határozott mozdulattal a hét réteg alá hatolt. Zolika érezte, amint szépen, lassan folyik ki karjából a vér. Az első egy örökkévalóságnak tűnt pedig.

A többi gyors volt, és nem lehetett őket megállítani. Néhány óra múlva Zolika már nem tudta mozgatni jobb karját. Bőre mintha lógott volna, rálapult közvetlenül a csontra, és a színe is megváltozott, sárgás lett.

 

Másnap Anyának megint dolga akadt a városban.  Így megkérte Apát, hogy ha tud, jöjjön előbb haza és kivételesen megint ő vigye le Zolikát a játszótérre.

Hosszú volt és meleg ez a nap is. Csak a játszótér kapujánál látta meg. A gyerek jobb karja befáslizva.

– Mit csináltál, Zolika? Anyád tudja?

Mivel nem kapott választ gyorsan letekerte a kötést Zoli karjáról. Semmi rendellenes. Hibátlan csupasz bőr, és mozgatni is tudja. Gondolta, biztos egy új játék. Mindenképp jobb, mint a szúnyogos.

Zolika a szokottnál rövidebb ideig ugrált meg libikókázott. Majd elment a játékvár mögé, játszani. Apa már nem is kérdezte, mi van ott. Hadd menjen, engedi; ő meg olvassa a mai lapot, hátha írnak valamit a hőség-sztorin kívül is!

 

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info