Furcsa történet

 

 

Egy ideje már figyeltem azt a nőt. Volt benne valami szánalmas, valami enyhén groteszk. A testéhez képest valószerűtlenül kis feje volt, amihez aránytalanul nagy, csodálkozó szemek tartoztak, s ettől még inkább torzult a kép. Húsz-huszonöt perce lehettünk már a sportpályán. Én, a kisfejű nő és még néhány ember. Szorgosan róttam a köröket, egyiket a másik után, erős közepes tempóban. A kisfejű nő nem futott, csak intenzíven gyalogolt. Csípője jellegzetes mozgásából arra következtettem, hogy valaha komolyan űzhette ezt a sportot, vagy talán még most is űzi. Sovány, inas testének látványa is erősítette bennem a gyanút. Menetiránnyal szemben gyalogolt, így minden kör két pontján találkoztunk. Ő előzékenyen kikerült, ám valahányszor sor került a rövid találkozásokra, mindig motyogott valamit. Először nem hallottam tisztán, mit mond, ám, mivel felettébb érdekelt, mit szeretne közölni velem, igyekeztem még jobban koncentrálni. Két körrel és négy találkozási ponttal később megszületett bennem a felismerés. A szó, amely minden alkalommal elhagyta a száját, valahányszor csak elhaladtunk egymás mellett, így hangzott: seggfej. Nem igazán értettem, miért engem tüntet ki a figyelmével, ám hamarosan észrevettem, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit megörvendeztet. A közvetlenül mögöttem kocogónak is előadta ugyanezt. Kezdett zavarni a nő, de nem akartam elvonni a figyelmemet a futásról, amitől azt reméltem, rendet vág a fejemben. A nő, az inas, kisfejű nő azonban csak nem hagyta abba. Talán így próbál kapcsolatot teremteni, gondoltam. Talán annyira magányos, hogy provokálja az embereket, azért, hogy legalább ilyen áron figyeljenek rá. Bármennyire is próbáltam azonban megmagyarázni magamnak ezt az értelmetlen viselkedést, a nő egyre jobban idegesített. Valószerűtlenül kicsi fejével, agresszív közeledésével belerágta magát a gondolataimba, kizökkentve abból a viszonylagos és amúgy is rendkívül törékeny nyugalomból, amelybe rövid időre kerültem. Nem tudtam, mások hogy reagáltak a seggfejezésre, én azonban egy ponton úgy éreztem, most már eleget hallottam. A következő körnél nem vártam meg, hogy megszólaljon, elébe mentem, elálltam az útját, s most én mondtam neki: seggfej. A nő valószerűtlenül kis feje e pillanatban annyira elvörösödött, hogy komolyan megijedtem, mi van, ha agyvérzést kap itt nekem. Ám, miután láttam, hogy ez azért szerencsére nem fog bekövetkezni, még egyszer, még mindig az útját állva kimondtam a bűvös szót: seggfej. A nő kicsi fején ülő hatalmas szemek értetlenül meredtek rám, mintha nem értenék, mit akarok tőlük, miért kémlelem őket mohó kíváncsisággal. De én akkor már úgy gondoltam, nem hagyom annyiban a dolgot, és intenzív seggfejezésbe kezdtem. A kisfejű nő vékony nyakán, mint vastag, kék szalagok, dülledtek ki az erek, ahogy, mintegy kontrázva, engem is túlharsogva seggfejezett. A társalgás választékosságára tekintettel, pillanatok alatt körénk gyűlt az összes futó, remélve, hogy itt valamiféle akció lesz. S akkor, ott, a hobbifutók által alkotott emberbarikád szorításában, a kisfejű nő, akinek az arca egy ideje már a szederszín különféle árnyalataiban játszott, egyik pillanatról a másikra eltűnt, mintha csak a föld nyelte volna el. Az előbb még ott állt velem szemben, vérben úszó szemekkel, sisteregve, most pedig nincs sehol. Sem én, sem a többi futó nem értettük a dolgot, jobbra-balra forogtunk, keresve a nőt, vajon hova tűnhetett néhány másodperc alatt. Megfordult a fejemben, hogy mi van, ha ez egy bűvészmutatvány, vagy valami ostoba kandi kamerás műsor, én meg jól leégetem itt magam, ám lenézve a földre, a vörös salakban megláttam valamit. Egy apró, barna gyík volt, s ahogy lehajoltam, hogy közelebbről szemügyre vegyem, meghallottam az elmúlt majd egy órában oly ismerőssé vált szót. Ám ezúttal így hangzott: sssssszeggfej. A tény, hogy a szó a gyík száját hagyta el, ráadásul sziszegett, mintha kígyó lett volna, holott gyík volt, nem csak számomra tűnt felfoghatatlannak, a többiek is hitetlenkedve csóválták a fejüket. Sehogy sem akartuk megérteni ezt a groteszk átalakulást. A gyík azonban, mintha olajat akarna önteni a tűzre, egyre csak ismételgette: szeggfej, szeggfej, ssssszeggfej, majd a következő pillanatban a gyíkoktól megszokott villámtempóban elindult, le a salakról, a zöld felé.

Több se kellett nekem, rögvest átváltoztam én is, és gyíkságom teljes tudatában utánaeredtem, tisztázni a félreértést.

 

 

Arnaut Catalan: Arnaut barátom, félúton van éppen…

Arnaut barátom, félúton van éppen

száz rangos úri hölgy, ki vízre szállott,

de nem juthatnak célba semmiképpen,

mert a hajó nyílt tengeren megállott;

hanem ha ön segítségükre kél,

olyat fingván, hogy feltámad a szél,

a száz hölgy biztos kikötőbe tér.

Nos, megcselekszi? Válaszára várok.

 

Őrgróf úr, én a szerelem s a szépnem

szolgálatára mindig készen állok,

s az említette dámák érdekében

erőmet megfeszítve is találok

módot, hogy megtegyem, amire kér,

hisz elmulasztanom bűnnel felér;

s szavamra, hogyha más már nem segél,

a fing után egy jókorát kakálok.

 

Arnaut barátom, csúfságot beszél,

s pimaszságáért megvetés a bér,

ha a Szentföldig seggével remél

elfújni ily finom hölgytársaságot.

 

Őrgróf úr, fingom százszor többet ér

holmi illem hiú eszméinél,

midőn veszélyben száz fehérszemély.

Mosom seggem, mihelyt végére járok.

 

                                                                    Fordította Havasi Attila

 

November

November

 

Hólyagos, heges házfalak.

A nyelv, a szó, a hang elakad.

Hallgat az üres ér,

a sejtben a mag.

 

Vetkőznek az útszéli fák.

Sötét foltokban vérzik át

a ködön, az éjszakán, a csenden,

a fegyelmezett napirenden

a szomorúság, amit úgy ismerek,

mint egymás testét a szerelmesek.

 

Az éber álmai mind

távolodó kontinensek.

Súrlódnak az égitestek.

A csillagok rég leestek.

 

Lélegzik és múlik a november.

Nő a hiány, amit etetnem kell.

 

2012. 11. 26.

Elrontott és helyrehozhatatlan. Gondolatok Mitracsek úrról és világáról

Milyen lehet a kilátás egy vakablakon keresztül? A létezés Mitracsek úr számára olyannyira szűkre szabott keretek között zajlik, mint amennyire széles kilátás nyílhat egy vakablakon keresztül a külvilágra – derengett a válasz a tudatom alatt. Ki ez a személy, és hogyan kerül a történetébe Édes Anna? A válasz Lengyel János elbeszéléskötetében, a szavak mögé rejtett mondanivalóban keresendő.

 

A kötet elbeszélései négy témakör szerint különíthetőek el. Az elsőbe sorolhatóak azok a történetek, melyek egyszerre hétköznapi és abszurd keretek között zajlanak, Az erdő titka című elbeszélésben a főszereplő megcsalja, majd meggyilkolja a feleségét. Csalással és csalódással a legtöbben találkozunk, azonban a történetbeli férj elrejti felesége testét az erdőben. A férj egy idő után elbizonytalanodik abban, hogy a feleségét elég mélyre temette-e. Éjszaka az erdőbe siet, ahol megcsúszik, és súlyos fejsérülést szerez. Néhány nappal később holtan találnak rá a vadászok.

 

Lengyel János kötetében olyan elbeszélések is helyet kaptak, melyek eseményei leginkább egy akciófilm történéseihez hasonlítanak: Az autólopás címűben a férj a feleség holttestét gépkocsija csomagtartójában, egy bőröndben rejti el. Azonban a járművet ellopják, és ekkor elkezdődik egy újabb történet. Megismerve a tolvaj belső vívódásait, még akár rokonszenvet is érezhetünk iránta, ugyanis a tolvaj gondolatban saját anyagi helyzetének javulásáról vizionál. Váratlanul leállítják a rendőrök, az elbeszélés itt ér véget. Az író az olvasó képzeletére bízza a történet folytatását.

 

A könyvön belül a második csoportba sorolhatóak azok az írásokat, melyek központi alakja a kéretlenül megkapott, jelentéktelen ember szerepkörének elhagyására törekszik. A hősök azon töprengenek, miképpen vett az élete helytelen irányú fordulatot, és a kitörési lehetőségeken elmélkednek. Az Okkal oktalan című szöveg szereplője végül egy gyilkosság révén válik ki a tömegből. Az Egy nem hétköznapi ember című elbeszélés főszereplője a jóslás képességével rendelkezik: „Reszkető kézzel nyúltam a whiskys üveg után, mire az önmagától elindult a kezem felé.” (87.) Az idézett mondat azt is mutatja, hogy a különleges képességekkel rendelkező hős is abba a gödörbe kerül, melyből átlagos társai sem menekülnek. Erre a jelenségre lehet másik példa:„Z. világéletében kannás borba igyekezett fojtani nyomorát. Nemrég nyert a lottón, azóta whiskyt vedel.” (128.) A szereplők képtelenek kiutat találni hátrányos élethelyzetükből, ennek kiváltó okát szintén ugyanitt olvashatjuk: „A problémák orvoslására nem marad energia, mert az önvád és az önsajnálat felemészti.” (128.)

 

A kötetben olyan elbeszélések is szerepelnek, melyek központi témája a létezés miértje és mikéntje nyomán felmerülő tiltakozás. Ezt a problémakört jelölném meg harmadikként a témák kategóriájában. Megoldásra egyik szereplő sem talál, a Tanácstalanul, a Sárkányra várva és az Elátkozva című szövegekben a főhős a következő kérdéseket teszi föl: „Mit keresek ezen a világon? Mit találhatok és mit keresek egyáltalán itt?”(88.) Megoldás helyett két apró utalás kap helyet a könyvben: „Az elmúlás kell nekem. A boldogságos Nirvána.” (93.) Ebben az esetben a kérdés felvetésének kiváltó oka nem egy megtapasztalható jelenségben (féltékenység, emberölés, kábítószer túladagolás) rejlik, a probléma gondolati síkon merül föl. A probléma felvetése nem szükségszerű, hiszen az ember úgy is dönthet, hogy nem vesz róla tudomást, megoldása pedig kétséges, mert az elbeszélő nem ér el pozitív eredményt.

 

A negyedik témakör Mitracsek úr alakjával kapcsolható össze. Két írás sorolható ide: Édes Anna Kárpátalján, valamint Mitracsek úr elfuserált életének hiteles története. Mitracsek úr figurája az előbbi elbeszélésben tűnik föl először. A könnyed hangvételű szöveg helyszíne a nyomtatott sorok mögül egy másik valóságba helyeződik át. A szerző megszemélyesíti és életre hívja az irodalmi hősöket: Kosztolányi Dezső Édes Annáját, és a saját maga által kitalált Mitracsek Ödön figuráját. A két szereplő önállóan gondolkodik, párbeszédet folytat egymással. Mitracsek úr az alkotóját minősíti, Édes Anna pedig elcsodálkozik a múlt század folyamán végbement technikai változásokon. Az elbeszélésbeli író a Múzeum körút egyik antikváriumában megvásárolja Kosztolányi Dezső kötetét, így téve lehetővé, hogy a két szereplő találkozzon, és a szövegbeli valóságba lépjen. Az író táskájában „találkozik” a kéziratokban lakozó Mitracsek úr a könyvben élő Édes Annával. A szerző a továbbiakban mellékszereplővé válik, funkciója (a Kosztolányi-kötet megvásárlása) révén hozzájárul ahhoz, hogy a betűk által közvetített jellemek (Édes Anna és Mitracsek) az elbeszélésbeli valóságban létező szereplőkké váljanak.

 

A valóság és a képzeletbeli tér között híd jön létre, amikor kiderül, hogy Anna engedett „a kárpátaljai novellahős ostromának”. A két sík összekötődik az események pozitív alakulása által – vélheti az olvasó. Azonban a szerzőt utoléri a kéziratban rekedt Mitracsek bosszúja, aki ezáltal érezteti hatalmát. „Mitracsek révbe ért. És valóban. Aki elolvasta a kötetet, értesülhetett Édes Annával való boldog egymásra találásáról. Száz számra érkeztek az olvasói levelek, de a fiatalember nem ilyen sikerre vágyott. Asztalán még ott feküdt a Kosztolányi-kötet, de amikor belelapozott, megdöbbenve vette észre: Anna eltűnt… Az író számára a plágium vádja felér a halállal. Mitracsek úrra gondolt, de azt már se a fehér papiros, se a számítógép képernyője nem tűri el.” (40.) A bosszú során Mitracsek meggyőzte Annát, hogy elhagyja a Kosztolányi-kötetet, és Mitracsek történetébe és kötetébe disszidáljon. Ez hívja elő a plagizálás vádját a szerző számára, ami Mitracsek bosszúját jelenti. Közben a történet során az is kiderül, hogy Mitracsek azért neheztelt szerzőjére, mert éveken keresztül a publikálatlan szereplők purgatóriumában szenvedett.

 

A válaszokat kereső szereplők közül kiemelkedik Mitracsek úr. A címadó elbeszélés a következők miatt különül el a többitől: a leghosszabb történet, mely a szerző meghatározása szerint „novellisztikus misztifikáció”; Mitracsek úr szerepe elhalványul benne, helyette mellékszereplők tűnnek föl. A mellékszereplők közé sorolnám Mitracsek szüleit, feleségét, rokonait (feltűnik például Szütyő Elemérke, Vöcsök Ödön, valamint a börtönviselt Egon), Nyuszikát, valamint a Szomorúságot, ki a tó szélén állva „várta, hogy jóra váltson a kedve” (139.). Az utóbb említett szereplők életeseményeinek részletezése miatt úgy tűnhet, hogy a szerző megfeledkezett Mitracsek úrról. Amikor ez a végletekig fokozódik, a címben megjelölt főhős megszólítja a szerzőt, és megpirongatja emiatt, ugyanis ő önálló kötet megjelenésében, valamint az íróasztalfiókból való kiszabadulásban reménykedett – az író és a szereplője között folytatódó párbeszéd is kiemeli ezt a történetet a többi közül.

 

A szerző a főhős szüleinek említése által megismerteti az olvasót Mitracsek Ödön múltjával, a táptalajjal, melyben született, és ahol véget ér az élete, melyre rendeltetett. Az író Mitracsek, a mellékszereplők, és saját életérzései által fest képet egy „elfuserált” valóságról. „Az emberiség legnagyobb problémája az, hogy van. A létezés velejárója a hibalehetőség… Isten azért vesződik az emberekkel évezredek óta, hogy ne kelljen bevallania, ő sem tévedhetetlen.” (136.) Szabadulást, úgy tűnik, csak a bódulat hozhat: „Az ivás gyógyír a lélek sebére, belülről fertőz, hogy aztán alámerülve soha többé ne kerüljön felszínre. Az ivás gyógyír? De milyen árat kér ezért, hiszen távoztával csak romhalmaz marad, újabb megoldatlan kérdések, pusztába hallgatott jajkiáltások.” (134.)

 

A különféle leírások a Mitracsek környezetében fellelhető problémákkal kapcsolatosak, és ezek a kárpátaljai élet néhány jellemvonására való utalásoknak is olvashatóak. Ilyen például a kilencvenes években tapasztalt áramszünet, vagy a kárpátaljai vidéki élet kulturális fejlődésének hiányosságaira való hivatkozás (143.). A szövegek tanúsága szerint a lehetőségek korlátozottak a Mitracsek környezetében élő emberek számára: „Rendszerek jönnek és mennek, de mi maradunk, igyekszünk megmaradni, mert a következő rendszernek szüksége van ránk. Ma már ebben sem vagyok biztos, de ha nem tetszik, el lehet menni. A kérdés csak az, hová?” (130.)

 

Egyre inkább az rajzolódik ki az olvasó szeme előtt, hogy a megváltás Mitracsek számára nem létezik, az író viszont reménykedhet: „Az írás … papírhalmazzal itatja fel a keserűség nedveit. Elhasznált gondolatok kerülnek a papírkosárba, mert íróasztalfiókra nem telik.” (134.)

 

A kötet huszonkilenc elbeszélést tartalmaz, és a fentiek értelmében négy témakör szerint csoportosíthatóak az írások: a mindennapi lét (Az erdő titka, Autólopás), a különleges létezés (Egy nem hétköznapi ember), a miért létezés (Okkal oktalan) és a hogyan létezés (Mitracsek úr elfuserált életének hiteles története). Olyan írásokkal is találkozhatunk, melyek egyik kategóriához sem illeszthetőek (A szeretet mestere, Nem mindennapi könyvbemutató, Harc a dzsungelben), de az ebből fakadó sokszínűség nem zavaró, leginkább az ábrázolt világ sokrétűségét mutatja. Az elbeszéléskötet elsősorban. arra is törekszik, hogy az olvasó elé tárjon egy szemléletmódot, ezt pedig a szerző a váltakozó helyszínek és szereplők által is érzékelteti.

 

Az elsőként felvetett kérdésre, hogy milyen lehet a kilátás egy vakablakon keresztül, lehetetlen válaszolni, mert ez egy paradoxon. Mint ahogyan annak tűnik az ember létezése, akit Mitracsek úr jelleme érzékeltet. Ez a személyiség létezik, viszont a létezése „elfuserált”, élete helyrehozhatatlan, általa befolyásolhatatlan hibákkal telt meg. Mitracsek Ödön valóban élt, számára a szarkazmus, az alkotó ember esetében viszont az írás jelenti a vakablakon való kitekintés paradoxonának megsemmisítését. Lengyel János elbeszéléskötetére szüksége van az olvasóközönségnek. Kárpátalján azért, mert az olvasó a saját környezetére ismerhet, Magyarországon viszont amiatt, hogy az olvasó a sorok mögött rejtőzködő mondanivaló által megsejthesse az említett közösség problémáit.

 

Lengyel János: Mitracsek úr elfuserált életének hiteles története, Ungvár–Budapest, Intermix Kiadó, 2011.

 

Lengyel János versei

Apartman dal

 

A kazah paraszt

Ashabadba nyargalt,

Arra tart arabsa,

Pata alatt aszfalt.

 

Alvatlan arca,

Alaktalan ajka,

Kalapja szalma

Szalag van rajta.

 

Nyargal tarka szakaszt

A nap adja a tavaszt.

Agya szava aggasztja,

Alanya szalasztja.

 

Ashabadban van az

Anyja apartmanja.

Annak fala magas,

Vastag vas takarja.

Ajtaja parafa,

Ablaka dabra.

 

        

 

Időbe töltve

 

Fáradt karomon karóra,

Az idő kiszaladt alóla.

Ha nem érek nyomban haza,

A nejem engem húz karóba,

S gyászolhatja hű fiát a Haza.

 

 

Széllel szemben

 

 

Nem írhatok mást,

ha szavam hontalan,

nem ülhetek tétlen,

ha elmém nyugtalan.

 

Falra hányt borsó

minden szép vallomás.

Mert gyáva a nyúl:

úgy jó, ha paprikás.

Vak szemében

Vak szemében

 

 

az Időnek
görbe boton
varjak ülnek
cérnaszálon lóg
a mennybolt
benne ring
a volt s a nemvolt
a himbálódzó
csillag-tenger
egy szédelgő
részeg cettel
s gyomrában
meg sok kis Jónás
nagy szakálluk
savba ér
hitük fonnyadt
töklevél

 

 

 

vak szemében
az Időnek
füstölög
a lámpabél

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info