K

Péntek este volt, a négyeshatos megállt a Király utcánál. A fiú felszállt, a lány leszállt, három másodpercet töltöttek egymás látóterében. A lány telefonált. Beszélt, beszélt, keresztülnézett a fiún, a barátnőjének mondta éppen a telefonba, hogy hol találkozzanak negyed óra múlva. Valami K betűvel kezdődő nevű helyet említett.

 

A fiú kinyitotta a száját, de minden szó, amit mondhatott volna, kipukkant, mint a pattogatott kukorica. Csak nézte a villamosról leszálló lányt, és úgy érezte: ő az.

 

Telepattogták a fejét a szavak, ő meg csak állt némán. A villamos becsukta az ajtaját és elindult az Oktogon felé. A fiú az ablakon át még annyit látott, hogy a lány a Király utcán indult el a Kazinczy utca felé. Másfél perc múlva a villamos megállt az Oktogonnál, a fiú, mint az őrült, rohant vissza a Király utcához, három és fél perc alatt téve meg az utat. Öt perccel azután, hogy a lány leszállt a villamosról, a fiú ott állt a megállóban. A lánynak persze nyoma sem volt már.

 

Gondolkozz, mondta magának a fiú. Valami K betűvel kezdődő neve volt a helynek, ahová a lány ment, de hogy pontosan mi… Kanapé? Krinolin? Klinika? Kombiné? Kombinát? Bármelyik szó simán lehet egy szórakozóhely neve. Mindegyiket ugyanolyan logikával nevezik el. Vesznek egy főnevet, csak egyet, nem kettőt vagy hármat, nem jelzős szerkezetet. Köznevet, nem tulajdonnevet. Nem idegen, nem fellengzős nevet, hanem valami ritkább, de azért elég közismert szót. Koriander? Kolibri? Korcsolya? Kotta? Kovász? Kumisz? Kulimász?

 

Fél óra alatt megfordult a Kuplungban, a Kandallóban, a Kadarkában, a Kisüzemben és a Kőlevesben, de a lány nem volt egyikben sem. Hogy a picsába hívják vajon a helyet? Köldök? Köntörfal? Kömény? Körítés? Körszakáll? Közület?

 

Mindenhová benyitott, mindenhol ugyanazt látta. Lomtalanításból összeszedett székeket, régi plakátokat, táblákat, fekete alapon fehér krétával röviditalok neveit. Nyomulós fiúkat, nevetgélős lányokat. És valahol ott ül köztük Ő. Biztos, hogy a neve is K-val kezdődik. Kamilla? Klaudia? Vagy esetleg Kinga? Kriszti? Klári? Kornélia? Kunigunda?

 

Péntek este volt, minden kocsma minden székén ültek, minden ajtóban dohányoztak, minden sörcsapból csapoltak. A fiú egyre kétségbeesettebben próbált rájönni, hogy mi volt az a szó, amit a lány mondott a telefonba. Kugli? Kujon? Kréta? Kakukk? Krikett? Krokett? Kokott? Kupak? Kupica? Kupec? Kutyabőr? Küszöb? Kvantum? Kvint? Kvintett?

 

Ha megtalálná végre, odalépne hozzá, és valami szöveggel, akármivel, a kurva életbe, Kámfor? Kaptafa? Karambol? Karamell? Karfiol? Keszeg? Kifli? Klisé? Klimax?

 

Ha már beszélgetnének, akkor meghívná egy italra, vicceseket mondana, megdicsérné a fülbevalóját, a felsőjét, a bármit, Koksz? Koffer? Koffein? Kolbász? Kolhoz? Komód? Kompót? Kontúr? Konzerv?

 

Elkérné a telefonszámát, hívna neki taxit, vasárnap este elvinné valami randizós helyre, azt mondaná neki, hogy te meg én nagyon hasonlóan gondolkodunk, olyan, mintha már hosszú évek óta ismernénk egymást, Kacsa? Kacsó? Kábel? Kagyló? Kaktusz? Kallantyú? Kilincs?

 

Az első randin még nem, de a másodikon vagy a harmadikon már felvinné magához, reggelig kefélnének, ágyba vinné neki a kávét, sétálnának a Duna-parton, moziba mennének, nagyokat nevetnének, kiugranának Bécsbe hosszú hétvégére, összeköltöznének, összeházasodnának, gyerekeket csinálnának, Ketrec? Kelepce? Kaloda? Kalitka? Kripta? Kullancs? Kulissza? Kanossza? Kucsma? Kócsag? Köcsög?

 

Tanácstalanul megállt a Király utca és a Kazinczy utca sarkán. Naná, még az utcák is K betűsek. K! K! Kibaszott K! Minden nő K!

 

Körülnézett. Péntek éjszaka volt, fiúk, férfiak, fickók, faszik, faszkalapok vonultak innen oda, onnan ide. Minden férfi F. Biztosan ők is ugyanilyen kétségbeesetten keresnek valakit. Az egyik a Sirályban, a Sufniban és a Spílerben kutatta Sárit. A másik végigjárta a Nagymező utcát, de nem találta Nikit. A harmadik nem emlékezett, hogy a Kis Diófa utcába kell-e mennie Kis Dórihoz, vagy a Nagy Diófa utcába Nagy Diához. A negyedik szem elől tévesztette Szonját, amíg átmentek a Szimplából a Szódába.

 

És ez megy itt minden péntek éjszaka. Kocsmázás, keresgélés, kétségbesettség. Női nevek, szórakozóhelyek. Vagy inkább csak helyek. Mert hogy ez nem szórakozás, az is biztos.

 

K, mint kurvaélet.