irodalmi félreolvasások 58., 59.

 

irodalmi félreolvasások 58.

a Károlyi-kerti bordélyról beszélgettünk
(a Károlyi kertről és a Magyar utcai bordélyokról)
*

Japánban megnyílt a világ legnagyobb főzős redaktora
(reaktora)
*

Rossinin Magyarország szeme
(Marco Rossin)
*

vádakat terelő juhász
(vadakat)
*

hagyományos zsebórájával táplálta a falu kis közösségét
(zserbójával)
*

elvitte a házát minden összegyűjtött vagyonával a cumi
(cunami)
*

értetlenül kapják fel a fejüket a hosszú esti vonatfütyire
(vonatfüttyre)
*

a miniszterelnök metszett két helyettes államtitkárt
(menesztett)
*

az irodalmi lap új számában a szerzőtől kisszéket olvashatunk
(kisesszéket)
*

Embercsempészek Törökországból
(Emberképek)
*

kedves színháztemető barátainak
(színházszerető)
*

irrigátor támadt egy párra Amerikában
(aligátor)

 

irodalmi félreolvasások 59.

egy több méter magas kasszásfigura jelent meg az Operaház előtt
(kaszásfigura)
*

szemüveg a Kék fény ellen
(kék fény)
*

önkritikával foglalkozik
(ökokritikával)
*

meg is gyalázták
(el is magyarázták)
*

a perbeszéd és együttműködés erősítése
(párbeszéd)
*

A bosszútávfutó magányossága
(hosszútávfutó)
*

a magyar nyelvű prózaordítás helyzete
(prózafordítás)
*

magyar kulturális káposztás
(közpénzosztás)
*

műveit visszeresek olvassák – több nyelvre lefordítják
(vitaesteken)
*

Petőfiből humortalan komisz szar lett: ilyen a Most vagy soha
(komisszár)
*

Csaptelepek a magyar szabadságharcból – felolvasószínház
(Csataképek)
*

a Nemzeti tyúktól az Anyám daláig –  Petőfi Sándor15 legismertebb verse
(A Nemzeti daltól az Anyám tyúkjáig)

 

(Illusztráció: Olga Devitte-Juutinen: Cabbage)

Taormina

Gyermekkoromra nagy hatást gyakorolt Huszárik Zoltán Csontváry című filmje, melynek varázsa a színekben rejlő emóciókeltő erőt adta át Jankura Péter operatőri munkáján keresztül, miközben én babakék pizsamámban a nappali padlóján elnyúlva néztem a Duna Televízió esti műsorát. És most itt állok, s látom Csontváry monumentalizmusát ebben a közel tizennyolc négyzetméteren elterülő hatalmas festményen, mely a ma már társadalmunkból kiveszett teremtő hit erejének állít méltó emléket.

Szicília egyik hegyének vakolatszínű csúcsa a háttérben, ahogy a Nap utolsó sugarai narancs- és ananászsárga, alig észrevehető kettősségben létező lepelbe borítja az égboltot, melyet egy hamuszürke gigászi felhő szel ketté, de nem fenyegetően. Ez lehetne az Úristen karja is, ahogy védelmezően átöleli világunkat, hogy még a sötétség előtt búcsút vegyen tőlünk.

A tenger hullámai a sötétkékből az alexandriai kéken át az ég kékjében érnek a parthoz s ebben az ellentétben felbomlik az abszolút realizmus mivolta, melynek tudatában belépést nyerhetünk a színház világába és abba a kollektív kíváncsiságba, mely egykoron és napjainkban is újrajátszatja velünk az élet s lélek bennünk rejlő interpretációit.

A téglavörös falak hirtelen nem adnak újdonságot nekünk, bizonyos szögekből a Diószegi Sámuel utca is lehetne, amit láttatni enged szemünk, de ha távolabb megyünk és bekapcsolódnak az ónszürke oszlopok és talapzatok nagyító jelzői, melyek megadják nekünk azt a kielégülést, hogy tudjuk: itt valamikor, valami nagynak voltak tanúi ezek a megfakult konstruktumok, talán még önmaguknál és egységüknél is nagyobbak.

 

NOSZTALGIA; Kánikula; Nyár

 

NOSZTALGIA

Szeretném megmutatni
az anyai hatalmú tájat, hol
fáik emlékét sosem
heverik ki a dombok.

Nézd a nagy ellenállót
falum határának Krisztusszobrát;
kezét hiába törték le
s fosztogatták gaz vándorok.

Esteledvén hogy rajzolódik ki
gótikus tornya, ha úszó
bárka testével megjelenik
messzi földön híres templomom.

Hallgasd a vihar utáni csendet,
a falu fáradt csendjét, s tudd
milyen érzés belélegezni
az eső utáni makacs földszagot!

 

Kánikula

Szomjazó, serdülő kukoricás,
SOS jeleket ringó búzatábla,
sorsukat vezeklő varangyok
a kiszáradt Nagy-árok partján,
regős ének madarak csőrébe zárva.

 

Nyár

Micsoda színkavalkád
micsoda látvány ezen
a határaink közé ékelt mezsgyén:
ágaskodó, eleven zöldben
dülöngélő részeg pipacsok,
mintha vért ivott volna mind…

 

(Illusztráció: Melissa McKinnon Art: Wild Poppies Of Tuscany II)

Tájkép csata után 2024; Szökik a nyár… szökik az élet?

 

Tájkép csata után 2024

A derű zománca megrepedt az égen,
nem tudni, mi vár ránk az idő fala mögött,
meddő bimbókat kavar a szél,
szörnyeteg bombákat rejt az avar.
A hegyeken égnek az erdők,
már csak árnyéka maradt a teljességnek,
az élet erőtlen, szárnyavesztett nimfa,
kezéből kihullott a tettvágy csatabárdja,
G. A. úr bandukol az üszkös faforgácsban,
menetel elszántan egy új X. város irányába,
itt a holnap lendülete már belehalt a mába,
gazdátlan katonasapkát pörget a szél,
távolabb gödörbe dobált testek,
az úton kövekre száradt fekete vér.
Többé már nem áll mögöttünk az Isten,
a béke pora ott kavarog a domboldalon,
s lerakodik, mint a guano, keményen, vastagon.
Nincs már lelkes lény a kiégett pusztán,
a remény, az újrakezdés elgyengült teste
felkúszik az égbe egy magányos fénygerendán.

 

Szökik a nyár… szökik az élet?

A halál kilopakodott így nyár végén
sötétkamrájából, átsuhant az agonizáló
kerten, s a szirmokba köpött.
Megvárta, míg a romlás műhelyében
elindul a fonnyadás, megfakulnak
a szivárvány-erezetek, s visszahúzódik
a csönd bölcsőjébe a suttogás.
Az aszott növényi csonkokon
kopogott a fájdalom, a hangyák befejezték
a mindennapi seregszemlét, ők már
látták, rövidül a fény lánca
A kopott díszletek között még néhány
rózsabogár próbálkozott egy
szabadtéri tragikomédiában, de a függöny
lassan legördült még a harmadik felvonás előtt.
A mező-őrök visszavonultak
a lomb-vesztett ágak között, a nimfák
megborzongtak az alkonyatban, felszúrt
csillagok vére csöppent Ariadné homlokára.
A maradék élet lassan elpihent
a látszat tenyerén.
Közeleg a megszépítő álom.
Most a halál is álmodik, arcán elsimul a grimasz.
A szemgödrében ülő boszorkány-ruhás varjak
ledobják fekete köntösüket,
rekedt torkukba dallam szökik,
s felhangzik a hálaadás örömódája.

 

(Illusztráció: Puzzle Fantázia)

Memphisz

Ferenc a Margit-hídon sétált, esős novemberi délután volt. Vidéken a nyirkosság ilyenkor mindig utat talál magának, hogy elérje a talaj legalsó rétegeit is, ezáltal járhatatlanná téve a globalizmus ösvényeit, az emberi fül számára pedig hallhatóvá varázsolva az évszak lelkét. Budapesten azonban ez az égi víz csakúgy, mint a jóra való lelkület, egyszerűen nem képes célt érni és kilátástalanságunkat képviselő pocsolyákban gyűlik meg, melyekben korábban az utca szemete létezett s most egy amolyan realista szörpként egy-egy figyelmetlen ember napjának részévé vált.
Ferenc már tizennégy hónapja nem lakott a fővárosban, egyetem után a Magyar-Mongol Barátság Mezőgazdasági Termelőszövetkezet mezőtúri telephelyén kapott ügyvivői állást s lakhelye is a helyi kommunában volt. Feloldozásért jött Pestre, a tsz-elnök négy napra elengedte.
Ahogy a híd közepére ért, pillanatra lenézett a sziget csücskére, amit most is büdös vizek csapkodtak, csakúgy, mint annak idején, amikor halálosan szerelmes volt egy Sári nevű lányba, akivel együtt lógatták lábukat a hideg folyamba egy augusztusi éjszakán és megígérték, hogy sosem hagyják el egymást.
Ferenc a híd lábánál megtalálta a Bem Mozit, régi érzéseinek másik lenyomatát, ahol annak idején kettesben nézték meg Huszárik Zoltán Szindbád című filmjét és miután vihar támadt, ahonnan a didergő Sári Ferenc karjaiba menekült. A férfit most is lázba hozta a fiatal lány forró bőrének és nedves, húsos ajkának emléke.
– Kit szerethet most Sári? – morfondírozott Ferenc, ahogy elhaladt a mozi büféjének párás ablakai előtt.
Esteledett, amikor a férfi a Déli Pályaudvar melletti szűk utcácskába ért, itt volt Sári lakása, melynek sárga keretes ablakát bármikor megismerte volna. A festék azonban már megkopott az ablakkereteken és a lány virágai is eltűntek a párkányról.
– Vajon itt lakik még? – tette fel az újabb kérdést magában a fiatal férfi.
Csak egy módon tudhatta volna meg a választ, de ahhoz nem volt ereje. Percekig nézte az ablakot és nem tett semmit. Végül úgy döntött, hogy a lakás alatti kis kocsmába, a Nyitott Műhelybe megy, ahová sokszor jártak Sárival és akinek azt mondta, hogy bármi baja van, őt mindig megtalálja itt esténként.
Ferenc belépett a helyiségbe, semmi sem változott. A polcokon több száz könyv, melyeknek nagy részét évtizedek óta nem háborgatta ember, a polcok tetején nikotinlerakódás sárgás pora, az egyik sarokban egy farmerdzsekit és kék baseball sapkát viselő férfi éppen a Bauhausról olvasott az Építészek Lapjában. A pultnál egy előrenyúló szakállú, kalapos úr fél centi Lánchidat ivott, Ferencet ez a férfi Hamurappi egyik domborművére emlékeztette. Jöttek-mentek a gyűrött arcú, magányos emberek és Ferenc tudta, hogy ő is ilyen véglénnyé fog válni 12-15 éven belül.
A fiatal férfi minden estét itt töltött és akárhányszor egy hosszú, barna hajú lány ment el az ablak előtt csontkeretes szemüvegben, ő mindig azt hitte, hogy Sári az és ez a hamis reménykép volt, ami most is az őrületbe kergette és amiért Pista nevű barátja mindig rászólt, hogy „Ha az ilyen szarokon rágódsz, akkor lemaradsz az élet szép pillanatairól és egy megkeseredett vén faszkalap lesz belőled öregségedre!”
Ferenc budapesti látogatásának utolsó napja sem telt másként, ugyanúgy várt az apró poharazó belső terében, várva, hogy Sári eleget tegyen régi, szerelmes ígéretének, de Sári nem jött. Legbelül Ferenc is tudta, hogy nem fog megjelenni a lány, azonban valamilyen ok folytán mégis reménykedett benne, hogy talán a véletlenben még bízhat, de a véletlen is elmaradt.
Hajnalodott a fővárosban, a férfi beletörődött abba, hogy már így is túl sokat áldozott Sári emlékének és visszaindult az Alföldre. A vonatút során Ferenc szemeire nem jött álom és amikor a Hochmeiss-dűlő horizontig elnyúló száraz szőlőtőkéi suhantak el mellette, rájött arra, hogy az emlékek mindig megszépülnek, de a világ ugyanúgy szar marad.
A Nyitott Műhely feletti lakás kis, sárga keretes ablakára jégvirág nőtt.

Kép: G. Chirico

Klasszikus japán versek a mulandóságról az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből (Japán, 1205–1210)

Téma nélkül.

a Császári Belső Titkárság első rangú vezetője, Tomohira herceg

 

Gyorsan fúj a szél,
nádlevelekre ülő
sok-sok harmatcsepp
később vagy előbb lehull:
mily mulandó is a lét![1]

 

                        Szemimaru

Őszi szelektől
meghajló sáslevelek
végein ülő
hófehér harmatcseppek:
épp ily illékony létünk!

E világunkbaní
akár így élsz, akár úgy,
semmi különbség.
Palota, szalmakunyhó:
nem tudni, meddig állnak.

(Vegyes témájú dalok harmadik kötete, 1849–1851.)

Fittler Áron fordításai

 

 

Tomohira herceg (Tomohira sinnó, 具平親王)

964–1009

Murakami császár (Murakami tennó, 村上天皇, 926–967) fia. Sokoldalú tehetség volt: vakák komponálása mellett kora kínai nyelvű költészetének egyik meghatározó alakja, de a kalligráfiában és a hangszeres zenében is jeleskedett, ezen kívül többek között az orvostudományban is jártas volt. Vakáinak nyelvezete és retorikája egyszerű, letisztult, sok köztük a rögtönzött költemény.

Szemimaru (蝉丸)

A IX. század második felében élt. Életéről keveset tudni, viszont annál több legenda maradt fenn vele kapcsolatban. A hagyomány szerint vak biva-lantjátékos (biva hósi, 琵琶法師) volt, és az akkori főváros, Heiankjó keleti határának számító Találkozások hágójánál (Ószaka no szeki, 逢坂の関) élt. A XIII. századtól a vak biva-lantjátékosok elődjének és istenének tekintik.

[1] A negyedik sor a IX. századi vakaköltő, Hendzsó főszerzetes (szódzsó Hendzsó, 僧正遍昭) híres versét idézi.

Levélen harmat,
füvek-fák tövén vízcsepp:
tán a világnak
mutatják meg, milyen az,
később vagy előbb múlni?

(Japán és kínai versek gyűjteménye, Mulandóság, 798.)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info