A. E. Waite költeményei

A Király Titka

 Jól őrzött – túlságosan is – úgy tűnik –
Csak néhány nyom fedi fel a Király Titkát.
A Jelenlét megképződik az est hűvösében
Először azóta, hogy a világ első kertjébe
Napjainkig elzárkózott minden menedék
Legféltettebbjében, az ő leírhatatlan szándékából.
Isten elfedi az Ő dicsőségét kérdő tekintetünk elől –
Nem tudjuk miért; csekély követelés a miénk:
De mindig vágy és remény marad.
A gyenge, zavaros értelmünk a végén talán
Rálel emanációjának új helyére,
Mialatt a lélekben hosszan, mindentől távol,
Dicsőséges hajnalokból és mélységekből
A Király Titkának lélegzete hallatszik.

 

Az immanens felség

Szellemi évődéssel, könnyelmű hajlam,
Élhetünk a síksági városokban.
Idilli réteken, vagy ott, ahol a kertek vannak;
A peremen és a tenger szélén.
Neked és nekem boldog enyhelyet adnak.
De körülveszi a felfoghatatlan,
Mely azokon a szirteken, ahol már nem történik semmi
A hegymászó és egy bizonyos csillag között,
Az immanens felséget a felszínre engedi,
Tudatosan válaszol,
Így, mikor a síkság a csendbe hullik,
Hívogathatja lelkünk hangtalan mélyéig
És az Élet Szavai felelnek odaátról.

(Lovas Sz. Judit fordításai)

 

Arthur Edward Waite (1857. október 2. – 1942. május 19.) ismertebb nevén A. E. Waite mágiatörténész és költő.
Az Egyesült Államokban született, élete java részét azonban Nagy-Britanniában töltötte. A hivatalnokként dolgozó férfi kishúga hirtelen halála után fordult az akkoriban még kevésbé ismert
tudomány, a parapszichológia felé. Waite hamarosan maga is publikálni kezdett, és e tudomány elismert szaktekintélyévé vált. A mágus mégis a kártyajóslás miatt vált világhírűvé, Waite saját
tarotkártyát alkotott, amelynek elgondolkodtató ábráit Pamela Colman Smith festőművésznő készítette.
A londoni William Rider & Son 1909-ben adta ki azt a tarot-csomagot, ami később a kiadó és a szerző nevével fémjelzett Rider–Waite- tarotként lett ismert. Az amerikai születésű Arthur Edward
Waite volt az első, aki módszeresen vizsgálta a nyugati okkultizmus történetét.

 

Tétlenség

Tét nélkül akarok játszani.
Lehettem volna csellista.
Mint a magassarkú cipő,
Értelmetlen-fájdalmasan halad
Tovább.
Hideg az október vége,
És egyre dühösebb a sírás.
Alig folyik már a könny,
Csak a fülem zúg, ahogy
Szorítom a fogam.
Elköltöztek a csodák,
Csak egy kis festék maradt
Tegnapról az orromon.
Vakít a reflektor,
Élesek az árvácskák árnyvonalai.
Tét nélkül akarok játszani.

(Illusztráció: Henrietta Harris: Fixed It III)

Lehet

a formáinkhoz kért idő szavadba vág
és végül példa ez
csak állsz és encián hangulatok
bigott remények féltik
a megláthatót
lehet kivárás inthető
a bízvást egyedüli
hol úszik engedményezett
a kérlelő is megvámolható
a jó kiszórja érveit
bizonyság oltalom és színről színre
áldoz
mert végtelenített akkord
elhív magába húz
és onnan testálódnak rám
e jelenlevők
a motozás a félrefordulás
az álommá halványuló igen

 

Képzelt levél Leninhez

Tisztelt Vlagyimir Iljics elvtárs!

Címzés: Moszkva, Kreml, Mauzóleum.
Amennyiben a címzett már nem tartózkodik a megadott helyen, kérem, ezt a levelet küldjék utána a pokolba!

Több mint húsz év után jöttem vissza szülővárosomba, Beregszászba. Arra számítottam, hogy időközben nagy változások mentek végbe a város arculatán. Láttam, hogy kibővült a régi piac és épült egy új is, a belváros megszépült, számos bank, patika, bolt, bár stb. nyílt, de a legszembetűnőbb változás a hiányod. Igen, a régi emlékeket felelevenítve hiába kerestem talapzaton álló ércbe merevedett alakodat a szürke beton köntösbe bújtatott zsinagóga előtt, amit „Dom Kultúrnak” csúfolt a vörös csillagos humor.
Emlékszem, gyerekkoromban mennyi történetet hallottam a jótéteményeidről. Már az óvodában megtudtam, hogy te vagy a megváltó, igaz, hogy nagymamám a templomban egy kereszten lógó vézna, hosszú hajú, szakállas férfiról állította ugyanezt, de én akkor sem hittem neki, hiszen már jól tudtam, hogy a klerikálisok a nép ellenségei. A vallás a szegények ópiuma, a papok pedig a babona vámszedői. Igaz, a szocializmust építgető proletár öntudatomat egy kicsit megingatta nagyanyám finom almás pitéje, amit azért sütött, hogy a kedvemben járjon. De mégsem hagytam magamat lekenyerezni, vagyis lepitézni. Bár akkor még kalácsnak hívtuk. Mint, ahogy a zsemlét bulácskinak.
Kezdetben csak képekről, a könyvek illusztrációiból ismerhettelek, aztán egyszer, amikor a szüleimmel sétáltunk a városban, ott álltál teljes valódban, a mennyei magasságokban. Lenin papó, a nép jóságos útmutatója. Három éves lehettem, akkor úgy hatott rám e látvány, mint felnőtt turistára a Szabadság-szobor, Ámerika előszobájában. A szívem megtelt melegséggel. Feltűnt nekem, mennyire hasonlítasz apai nagyapámra. Talán az öreg is az irántad való tiszteletből öltözködött az 1920-as évek proletár rokokó divatja szerint. A petrográdi jampit hozta, hitelesen. Sosem mulasztottam el köszönni neked, valahányszor csak elhaladtam előtted. Akkor még nem értettem, miért mondja édesanyám sajnálkozva: „Na, ebből a gyerekből is egy nagy kommunista lesz.” Hát nem lettem, mert később mégis megértettem.
Hallottam, hogy a szobor árát „önként” kétszer is levonták a lakosságtól, diáktól kezdve a nyugdíjasig. Ez is csak az irántad való végtelen szeretetet tükrözte. Később én is szégyenkezve néztem a tükörbe, amiért évekig elhittem a képtelen történeteket. Ugye azt a finnországi kunyhót te sem gondoltad komolyan? Na és a lezárt német szerelvényről egy szót sem hallottam korábban. Meg hát a svájci száműzetés mégiscsak más volt, mint 25 év a GULAG-on. Igaz, ez már nem a te kivételes agyad nagyszerű terméke volt. Legjobb tanítványod ördögi elmével fejlesztette tovább korai kezdeményezéseidet.
Istenem, ha belegondolok, hogy az évek során mennyi virágot raktam le a lábaid elé, a zöldek biztosan a fejemet követelnék. Minden ünnep nálad végződött, az új házasok is a színed elé járulva kezdték meg közös életüket. Az iskolában büszkén vettem át a gyerekkori képmásoddal ékesített oktróbista csillagot. Ekkor ötlött fel bennem először a kérdés, hogy Uljanovból hogyan lettél először Lenin, aztán meg Grád?
Később megesett, hogy fehér éjszakákon, a rendőri őrjáratot elkerülve, kisétáltam hozzád, hogy kérdőre vonjalak. Miért szemétkednek velem az iskolában a magyarságom miatt? Miért kell nekem belépnem a pártba, hogy magasabb beosztásba kerüljek a munkahelyemen? Miért kell többet dolgoznom a kevesebb fizetésért? Miért kell már hajnalban sorban állnom két vekni kenyérért? Hol marad a beígért jólét? Mikor jön el végre a proletár Kánaán?
De mégis hozzá tartoztál a gyermekkoromhoz, a fiatalságomhoz, a városhoz, ahol megszülettem. Amikor úgy döntöttem, hogy elhagyom ezt a tejjel-mézzel folyó örömtanyát, még egyszer eljöttem hozzád, hogy veled együtt magam mögött hagyjam az addigi életemet is. Most is azért jöttem ide, az egykor szebb napokat megért Népszínház épülete elé, hogy visszaköveteljem az emlékeimet, amit akkor nálad hagytam letétben. Erre, tessék, azt kell megtudnom, hogy te már két évtizede leléptél.
Cserbenhagytad az országot, a fél világot, a várost és cserbenhagytál engem is. Most kitől kérjem vissza az életemet?

 

Mondd, ki adja vissza az emlékeimet?

Tisztelettel: Egy volt beregszászi lakos

 

Csipketárgyév

 

 

A szív mintakincsei közé dédelgőkből:

    Nem találja. Úgy kezdődik, ahogy más a kulcsát vagy a szemüvegét nem találja – valahogy csak bejutott, a levelet megírta –, valahol itt lesz: tétován.

   Hajóállásról nem, vízről és vontákról volt szó. Pasztell négyzetecskék és téglalapok a túlparton, egykor kitört képük előrejelzésnek megfelelő. Köd, habkőpor. Viszi a vizet a víz – a Feketéből a Feketéhez –, több táblányit még hozzálöknek valamilyen korábbi országból, vagy kihűl, amint ideér. A nyolcvan kiló konfetti, pozsgásan vigyorgó és tátott szájú maszkok. Olyan szomorú, hogy, lehet, Emi nem láthatja meg aznap reggel. Mi mindenhez elegendő a behajított pezsgősüveg, annak merülése.

   Ez egyszer csönd van. Üres utcák, üres autók, villamosok, mintha mindenki eltűnt volna az éjjeli forgatagban.

   Amikor a fiú elmegy mellette, az átfagyott ujjai súrolják Emi kézfejét, úgy, ahogy egy zsúfolt terem adta lehetőséget kihasznál valaki, hogy titokban, mégis megérintse azt a másikat, akit nem szabadna, mintegy véletlenül.

   Megtorpannak. Boldog újévet!, mondja a fiú, miközben egyfolytában Emi szemébe néz, a szájához hajol, megcsókolja. Aztán hátat fordít, tovább imbolyog.

   Talán gonosz bűbájnak köszönhető, amikor Emi délután, az ágyában ruhástól felébredt, semmire nem emlékezett a találkozásból. Megmaradt viszont, egész évre kitartott benne ez az új, idővel egyre ismerősebb hiányérzet. Pontosan egy évvel később, elsején reggel jutott eszébe a fiú; toporgás, fogadkozás ide, emlékeztető sorok oda, hiába, délutánra ismét elveszett. Azóta ismétlődik így. Épp most sincs meg.

 

 

 

(Illusztráció: laceleaf)

Sir Philip Sidney költeményei

1.

Igaz szerelmemet versem megjelenti,
Hátha ő, a kedves örül fájdalmamnak:
Örömében olvas, olvasva megérti,
Értve megszán, részvétből kegyébe fogad;
A bánat legsötétebb arcát festeni
Kerestem, kutattam, szelleme min mulat:
Lapoztam másokat, hátha kezeli
Holmi bővizű zápor napszúrta agyam.
De bénán a szó az Ötlet szárnyát nyeste,
Természet fia fut mostohája elől,
Nem kér Tanítást: csak hűlt nyom volt más verse
Utamon. Így áldott terhem kínja megöl!
Rágtam áruló tollam, letepert a kín –
Bolond! – szólt rám Múzsám:- nézz szívedbe és írj.

5.

Való igaz, szemünk a belső fényt
Szolgálja, s fenn egy égi trónon ül
Az úr, rendjét a lázadó önként
Tapossa, eszét űzve menekül.
Való igaz, Ámor nyila csupán
Egy kép, mit önmagunknak faragunk
S imádunk balgán szívünk oltárán,
Míg Istent éhezve foszlik álmunk.
Igaz, a valódi szépség erény,
Melynek a földi szép csak árnyéka,
Mint halandó porból termett edény,
Igaz, földünk vándorok hajléka,
S lelkünk égi hazánk felé emel:
Igaz, és nekem mégis Stella kell.

39.

Jer, álom, ó, álom, béke biztos kertje,
Szellem lugasa, bánat balzsama,
Koldus vagyona, rab menekvése,
Magas és alantas pártatlan papja;
Pajzs légy, a Kétségbeesés engem
Öldöklő vad seregét feloszlasd!
Ó, ha a háborút, mely dúl bennem,
Legyőzöd, megfizetem jutalmad:
Tied puha párnám, ágyam selyme,
Zajt és fényt elnyelő alvókamrám,
Rózsafüzér és egy fáradt elme –
És ha Kegyelmed ily csere jogán
Mégsem enyém, meglátod szívembe
Metszve legszebben ragyogni Stellám.
Ó, csók, melyben rubin ajkad részesít,
Drágakő, újra lelt éden gyümölcse,
Áldást lehel és a szívre balzsamírt,
Néma ajkak nemesebb nevelője;
Csók, melyben még lelkek is egybeforrnak
Szerelemben s a természet okán:
Dicsérnélek buzgón a világnak
Vagy csak pár adományod sorolnám;
De megtiltja, piruló szóval érvel,
Magasabb dicsőségre tör erénnyel;
De szívem ég, hallgatni nem fogok.
S mert örülsz, ha megbékélek végre
S én őrült vágyban eszem némítom el:
Csókolj te számra új s új lakatot.

Kiss Zsuzsanna fordításai

Sir Philip Sidney: Astrophil and Stella c. szonettciklusából
(első megjelenései 1581, 1598)

Illusztráció: C. P. Friedrich

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info