Árnnyá válva /haikuk/

 

Csípős avarfüst
ködköpenyében kísért
megannyi élő.

*

Horgonylánc szakad,
egy pillanat, s csónakod
felszáll az égbe.

*

Könnymosta betűk –
gyökerek fűzik össze
múltunk lapjait.

*

A füstölőm hív.
Múlt, jelen, jövő csak szó,
te mindig eljössz.

*

Krizantém s gyertya –
találkozásainkon
fényillat ölel.

*

Te közelebb vagy.
Ki látta jól életünk
a holdon merengve?

 

(Illusztráció: Nicola Mountney: Red Chrysanthemum)

„…léte túlszárnyal mindent ha tárt…” (Domokos Johanna: A rend szívdala)

Már alcímével is zavarba ejti az átlagos versolvasót Domokos Johanna új kötete (A rend szívdala). Mert hogy így jelzi annak műfaját: „retro és avantgárd zarándokversek”. S a hátsó borítón egy még inkább közelítő s távolító, a fekete lapon szerény jelzésként megjelenő ajánlást olvasunk: „Lehetne ezt a verskép-képvers játékot spirituális avantgárdnak nevezni? Létezik avantgárd-misztika? Vagy minden misztika szükségképpen avantgárd? „Fény alatti forma – gyönyörű”. Jegyzé a sorokat Visky András, s kicsit bővebben erről ír a kötet bevezetőjében G. Komoróczy Emőke is: „ifjúkorunkban „vándorútra kelünk -amelyből … „zarándokút” lesz a magasabb rendű s messze fölöttünk tündöklő transzcendens Értékvilág felé.” Mondtam, zavarba ejtő sorok; avantgárd, képvers, retro és misztika? Domokos Johanna esetében azonban mindez már korántsem összeegyeztethetetlen, sőt, mintha már akkor erre készült volna, amikor az olvasó még csak meghökkent, s ő maga is csak keresgélte a szavak, a betűk, s az elsődleges jelentések takarásában elbújó valódi világot – amire nincsenek szavaink.

Mert hiszen létünk beteljesítése, a „miért vagyunk” megértése a szavak megtalálásával kezdődik. Az eredendő és a múlandó a szavak ritmusában található, azok zenéjében, jelentés-tartományaik viszonyrendszerében. S leginkább a legfontosabbat kell magunkba építeni: a szavak szavakon túli s még inkább talán azok előtti tartományát. Amikor még csak körvonalazódnak, a fogalmak körvonalai – mint s miként a tárgyaké – lassan tisztulnak csak a befogadó előtt; a tekintet, az értelem, az eszmélet úgy alkotja meg önmaga szókészletét, hogy abból majd, és csak abból, megnevezhetővé válik saját élete.

Mint aki a halálközeli, vagy az azon túli világból visszatérve azt mondja: nincsenek szavaim. Arra, az odaátra, a pillanatnyi csöndre, mielőtt. És nem is keresgél, nem próbálkozik, mert arra, ami az életen, a létezésen túli – vagy akár előtti – élményvilág, az ismeretlen; az nem épülhetett bele a létezés egyetemes szókincsébe, nyelvi környezetébe, hasonlataiba, a metaforák metamorfózisaiba; mint ahogyan sokszor álmainkat sem tudjuk teljes értékűen elmesélni, visszaidézni – képek, villanások, valami megvan, de az egész szétesik, nincs dramaturgiája, nincs létezés-logikája, még illogikus formában sem. S innen közelítsünk végtére Domokos Johanna varázslatos versvilágához, aki, említettem, úgy három évtizede formázza, gazdagítja különleges, egyedi versképvilágát; némiképp összegzése ennek ez a kötet, de vélhetően csak levegővétel, folytatás, a kapaszkodás fölfelé újabb szakasza előtt.

Évtizedekkel ezelőtti kezdetekről szóltam föntebb, nos, illesztenék ide egy korabeli idézetet ennek aláhúzására; a ’hátország’ című erdélyi egyetemi lap 1992/2-es számában megjelent versére (címe: (a kerék nélküli…))  gondolok: „el kellene felednem / nem az utcát s a percet / melyek mint kétsávos légzŐÚtjaim / akkorkák / a körvonaltól szabadulnék / (áttetsző jelentéssel)” Több, mint mottó, érzem ezt itt, most; valamiféle – akár akkor még nem is tudatosan kijelölt – életvezetés poézise számára.

S minden, amit azóta cselekszik, szinte ennek jegyében történt. Nevezhetnénk akár a multikulturális világ faggatásának is több nyelven (angol, finn, német, számi, román és török) író-műfordító alkotói jelenlétét; két-három nyelvű köteteiből ebben is olvashatunk egy ciklust; de esszéket ír a nyelvek ütközésének, a fordítások problémáinak jelenségeiről, okairól; mindez a multikulturalizmus művelődéstörténetének sajátos megközelítésén túl valóban az ezen túl létező, vagy elképzelt, vagy sejtett transzcendens megközelítése; egy transzcendens valami, hiszen nincs, már erre sincs, valódi, azt terjedelmében, mélységében, magasságában befoglaló megnevezésünk.

Mindez csupán áttetsző jelentés, s kiváltképp a nyelvi leképezés folyamatában vehetjük észre. Erről ad számot, készít számvetést – mintegy másodlagosan – ez a kötet, rendkívül izgalmasan. S hogyan? Itt kicsit ellentmondanék a bevezető írójának, aki szerint a szerző „visszafelé halad az időben”, mert ezt én nem érzem egészen pontosnak. Noha ’időbeliségében’ ez talán így van (de egy-egy versszituáció nagyon is a jelenre utal), ám poézise eszközeiben, szerkezetében viszont valóban a kezdeti szabadversek korszakára, a szavak általi elmondás lehetőségeiben bíznak versmondatai. Egyáltalán: vannak versmondatai, van versbeszéde. De lassan szertefoszlik ez a verskapcsolat, hiszen egyre több a kérdés: mi az, hogy szabadvers? Asszociációi a legtágabbra nyitva is kötöttek maradnak. Valamiféle poétikai szabadulóművészet kell ahhoz, hogy a gondolat megszabaduljon a valósággal összefüggő-összeláncolódó labirintusból, s az érzelmek lebegését, a sejtelmek lélekköpenyét öltse magára. A meztelenség nyugalmával. Nem lecsupaszítás ez, nem a verstest csupasz megjelenése, hiszen az még tele van a bizarr félreértések lehetőségével. Ami csupasz, az még magában hordja a megelőző állapotot, bennünk sem ébreszt többet visszaemlékezetnél; de ami meztelen, az a szavak születése előtti állapot zavart-tétova mégis-magabiztossága. (Amúgy ezért nincs olyan, hogy meztelen igazság. Ez így egy oximoron csupán).

De hát az alcímmel kezdtem, s nem adtam okát a lehetséges zavarba esésnek. Mit is jelentenek annak szavai? Retro: talán valóban egy fiatalabb kori én megidézése, világlátása, ám meglehet, hogy értelmezhetjük az avantgárd előtti korszak szabadvers-virágzásának, ahol – Celan? Cendrars? Apollinaire? – mellett keresik helyüket a sorok. S amúgy is tobzódik az intertextuális fölismerések kínálatában a kötet, olykor talán meg is téveszt bennünket a mulatság. De hát nehéz nem asszociálnunk a ’szívpiros átjáró’ ciklus mottójaként szereplő Ella Fitzgerald dal (Flying home) ritmikájának (szótagtöredékekkel történő) fölidézéséről egy Morgenstern-klasszikus (a Hal éji éneke – Szabó Lőrinc fordításában) máig ható, halhatatlan humorára. És hiszen formajátékok következnek ezek után, áthúzott, kitakart, egészen vagy félig satírozott sorok – ahol azért a képversvilág nagyon komoly mélységekig hatol, fölidézve itt is a retro-formáját ennek, az elődöket; tisztogatjuk a talált sorokat, mint régészek az agyagtábla-töredékek ékírását, el akarjuk olvasni – miközben elég a csorbulásban, a széttörtségben felismerni a teljesség elérhetetlenségét.

Mindez, tovább olvasva a könyvet, a szemünk láttára strukturálódik át, a szavak betűkre hullanak, megnőnek a szóközök, mint nappalaink fölött a többnyire nem látott éjszaka, a sötét csönd; mert van, amikor látjuk a sötétség színeit, épp csak nem értjük; a vers átváltozik vándorlássá, a mindenség megsejtése és sejtetése ez, amit akkor értünk meg, amikor a gomolygó csönd párája mögül lassan kibontakozó elrendeltetés már az ébredés kínja, a szükségszerűen kevesebb jelentéstér borzongásának fájdalma. Az élet testet ölt, a szavak mondatokat képeznek, s már minden magyarázat csorbítás csupán. A létezés, mint egybefüggő felszín, fecsegni kezd.

De a költészetben – Domokos Johanna versvilágában különösképpen – a szavak előtti s mögötti ismeretlen – mint egy párhuzamos világ – mindvégig jelen van bennünk. Ha a valóság és a tükörkép megegyezik, akkor meg kell, hogy szülessen a kétely bennünk, hiszen, ha ez igaz, akkor nincs álom, nincs képzeletvilág, nincs metafora, nincs ezoteria, nincs misztikum, nincs semmi, csupán a valóság. Illúzió. És e versekben, az eltört sorokban, a növekvő csendjelzésekben valami más, valami távoli, túl homályos hiányjeleket érzékelünk – néha még hályogos tekintettel.

Domokos Johanna egy ilyen vándorútra hívja olvasóit, követőit. Olyan multikulturális utazásra, melyre a folytonos keresés a jellemző magyarázata – mert a nyelv, egyik nyelv (s egyikünk nyelve) sem, tükrözi pontosan azt a jelentést, azt az érzést, amit egymásra kell vetítenünk a teljes megértéshez, befogadáshoz; s épp ebből, innen fakad a tényeken túli szakrális multikultúra mint egyetlen végtelen lehetőség. „Az öröklét titka ez: / legyen minden tetted, / hited, gondolatod, szereteted / egyenletes”

(Domokos Johanna: A rend szívdala, retro és avantgárd zarándokversek, Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2023, 215.old.)

Iszei történetek 64. fejezet (Japán IX–X. század)

A hajdani férfi[1] furcsállta, hogy egy hölgy még titokban sem volt hajlandó találkozni vele. Azt sem tudta, hol lakik választottja,
így hát ezt a verset küldte neki.

 

Bárcsak könnyedén
szálló széllé válhatnék!
Gyöngyös függönyön[2]
egy hézagot keresvén
biztosan beosonnék!

A hölgy így válaszolt.

 

Ha szél volnál is,
mi nem ismer akadályt,
gyöngyös függönyön
ugyan ki engedné meg,
hogy hézagot keressél?

 

Fittler Áron fordítása

Borítókép: illusztráció a Gendzsi regényének XVII. századi tartalmi összefoglalója, a Gendzsi tíz kötetben (Dzsúdzsó Gendzsi, 十帖源氏) 1661-es kiadásából (A szent fa (Szakaki, 榊) című kötet egyik jlenetéhez készült kép részlete). Lelőhelye: a Japán Nemzeti Irodalomkutató Intézet (Kokubungaku Kenkjú Sirjókan, 国文学研究資料館) digitalis adatbázisának Hacukari-gyűjteménye (Hacukari Bunko, 初雁文庫).

https://kokusho.nijl.ac.jp/biblio/200003385/86?ln=ja

[1] Mukasi otoko (昔男). Az Iszei történetek (Isze monogatari, 伊勢物語) című, versek és versváltások köré épülő rövid, lazán kapcsolódó fejezetekből álló regény főhőse, akinek alakját a hires IX. századi vakaköltőről, Arivara no Narihiráról (在原業平) mintázták.

[2] A korabeli japán házakra aggatott bambuszfüggöny (ld. a borítóképen). A „gyöngyös” jelző arra utalhat, hogy a hölgy különösen magas rangú, esetleg a császári család tagja.

irodalmi félreolvasások 42., 43.

 

irodalmi félreolvasások 42.

a pályázathoz szükséges demencia
(dokumentáció)
*

hallgasd figyelmesen amit elhallgatok
(beszélek)
*

nézzünk mosakodva a múltba
(bizakodva)
*

az apokalipszis három kutacsa
(lovasa)
*

holt estek
(holttestek)
*

lapzárda
(lapzárta)
*

milliomos Vénusz
(milói)
*

gumma cum laude végzett
(summa)
*

a kombinés költészettel napjainkban bárhol találkozhatunk
(kombinatorikus)

a Partium négy településére látogat az Irodalmi Paraván
(Karaván)
*

az osztrák császárnéról szóló szindróma nyerte a londoni filmfesztivál fődíját
(dráma)
*

Petőfi Sándor volt üzlettársaihoz kerül a postai pénzszállító cég
(Pintér Sándor)

 

irodalmi félreolvasások 43.

a magyarok többsége a gyerekverset se veti meg
(gyerekverést)
*

nemzeti szuperhőskoszttal búcsúzik az egyik legnagyobb magyar rendező
(szuperhősmítosszal)
*

a felelősség ott kezdődik hogy amit írok letagadom
(vállalom)
*

a válság elvonta a figyelmet egy égető poémáról
(problémáról)
*

A megpácolt Übü
(megláncolt)
*

Gogol felé vezet ez az út
(pokol)
*

vad-őz pörkölhús kockáztatva
(kockázva)
*

takony a város felett
(alkony)
*

súlyos költői válság fenyegeti a karácsonyt is
(kikötői)
*

egy könyv amit egyszer se kell elolvasni hogy lejuss a mélyére
(kétszer)
*

eheti kritikám
(e heti)
*

az Ördögölő Józsi bácsit mutatja be a színház
(az Ördögölő Józsiást)

 

(Illusztráció: Julie Hanrahan: Flame Tree 2)

Charles Bukowski: Talán

Ugyanaz, mint korábban,
vagy más alkalommal,
vagy azokat megelőzően.
Itt egy fasz
amott meg egy pina,
és máris kész a baj.

Mégis minden alkalommal
azt hiszed,
nos, ezt már megtanultam:
Hagyom, hogy tegyen úgy, ahogy akar,
és én meg így fogom csinálni.
Már nincs kedvem a sok hercehurcához,
kényelemre,
meg egy kis szexre,
és csak kevéske
szerelmere vágyom.

Most megint várok.
miközben fogynak éveim.
Megvan és szól régi rádióm,
konyhám sárga falai
között.
Üres üvegeket hajigálok,
és hallgatom
a lépteket.

Talán a halál
kevésbé bonyolult.

Márkus László fordítása

COMPUTING CLOUD; ELÉGIA

 

COMPUTING CLOUD

I.

A felhőknek
semmi közük
a boldogsághoz,

csak a felhőtlen égnek.

II.

Arccal a tükörnek
a hátam közepét
látom.

Azt akarom mondani,
szemtől szembe
akkor lássam magam,
amikor a hátam közepét.

III.

A természetvédők
méretes, sárga
műanyag napocskákat
dobnak a tóba.

Nem szemetelnek,
azt akarják,
pecázás helyett
fogjunk ki magunknak
egy jó napot.

IV.

Vízhólyagos felhő.
Lehetőleg még időben,
steril tűvel kell
kiszúrni.

Egy hétköznapi
tűvel a
szalmakazalból.

V.

Amióta feltalálták a felhőt,
megszűnt a kötöttség,
a távmunka megszokott,
elérhető.

Eső, jégverés,
szárazság nem lehet
akadály többé,
megy a forró,
gőzölgő levesbe.

 

ELÉGIA

/Krasznahorkai Lászlónak/

Mire ideér a csillag fénye,
a csillag már sehol,
az óra az utolsó másodperc
után is pontosan fogja mutatni az időt,
mintha mi sem történt volna.

Ennyit ér a tudományunk.

Felborult autó a művészet,
kerekei még
forognak egy darabig,
elég is
nekünk a hithez.

Az illúzió utolsó
puzzle darabja vagyunk.
A reményen túl a remény van.

 

(Illusztráció: Suzanne Vaughan: Sunset Flower Field (Blue Sky Series))

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info