ÜNNEP ELŐTTI MEDITÁCIÓ

 

A karácsonyfát már nem
azért állítják fel sok helyen,
ez már nem ugyanaz a karácsony,
mert az ünnep is mindig
változik, csak te nem változol
az állandó körforgásban,
legalábbis azt hiszed, mert
te vagy az ámulatba merített
létező, a fényőrző öregasszony,
akiben megmaradt a gyermek.

A levendula kékjét ősszel már
nem úgy látogatják a méhek,
mint régen, amikor virágszagú
levegő úszott a füvek között,
a lepkék is identitást váltottak,
sokasodnak a büdös bogarak,
csak a szent szkarabeuszok
maradnak karanténon kívül.

A testvér sem ugyanaz, mint
régen, a civilizált önzésben
már nem tudod, ki kivel áll
össze, melyik ismert ismeretlen
szívja véred, mikor a vélt testvér
hamis Isten-portrét akaszt a falra,
s téged a mennybéli listáról inkább
letörölne, s küldene pokolba.

Naponta azzal ébredsz, hogy
új kihívás jön, s már nem leszel
bekerítve árnyék alteregód foglya,
hiszed, tárt karokkal közeledik
feléd a szent végkifejlet, s a lábad
alatt szaladó esztendőkre kerék-
bilincset tehetsz. Tudod, magadért
éltél mások fényében, s most kincsed
szétosztod az éhezőknek.

 

(Illusztráció: Penny Winn: Bee on Lavender)

Misztika és politikai kritika (Simone Weil)

Simone Weil írásaiból egy olyan, nem az egyházi teológiában, hanem a misztikában (a negatív teológiában) gyökerező politika körvonalai sejlenek elő, mely számos ponton kritizálja a modernitást, sőt az emancipáció modern eszméjét és gyakorlatát, konkrétan például az 1789-el jelzett forradalmi hagyományt. Ennek ellenére ez a platonista keresztény politika mégsem tekinthető konzervatívnak, restauratívnak, vagy reakciósnak, ezért is méltó a figyelmünkre akkor, amikor politikai kereszténységről, karizmatikus vallási megújulásról, új posztszekuláris társadalomról, a modern emancipációs eszmék kimerüléséről vagy önfelszámolódásukról beszélnek sokan.
Mi az a kontextus, ahonnan Weil szövegei megszólalnak, ahová ezek az írások saját magukat elhelyezik? Az alábbiakban épp csak néhány rövid megjegyzésre szorítkozom, nem áll szándékomban átfogni, még csak bevezetést  írni sem misztika és politikai kritika e rendkívül egyedi kombinációjához. Weilt eddig döntően misztikus oldaláról ismerthette a magyarul olvasó közönség, elsősorban talán Pilinszky János fordításaiból és szétszórt hivatkozásaiból. Begyökerezettség című kötetének megjelenése[1] azonban megnyithatja az utat az ebből a misztikus figyelmből kibomló politikai és kultúra-kritikához is. Misztika és politikai kritika között azonban Weilnél szoros belső összefüggés van, a kettő merev elválasztása torzulásokhoz vezet. Ez az írás a két terület közti átkötéshez igyekszik hozzájárulni.
Simone Weilt tehát először is modern misztikusnak, a negatív teológia 20. századi képviselőjének szokták tekinteni. A negatív teológiai álláspont szerint – szemben a pozitív, többnyire egyházi teológiával – Istenről, az isteni igazság dimenziójáról nem lehetséges pozitív fogalmakban számot adni. A pozitív teológia pozitivitása abban áll, hogy racionális, vagyis hogy fogalmi koherenciára és rendszerességre törekszik, definíciókat, bizonyításokat, levezetéseket alkalmaz. Ilyen értelemben a pozitív teológia – ugyanúgy, mint a biológia, a matematika vagy a fizika – tudománynak tekinthető. Ami a modern tudományoktól a pozitív teológiát mégis megkülönbözteti, az nem a racionalitás (a fogalmi rendszeresség) hiánya, hanem az empirikus jelleg és módszertan, a számszerűsítés, a kísérleti jelleg, a mérhetőség és a megismételhetőség, tehát a tapasztalatiság hiánya. A pozitív teológia tehát nem empirikus, de racionális, amennyiben az isteni kinyilatkoztatás igazságát annak inherens, benső, metafizikai összefüggéseire támaszkodva próbálja fogalmilag rendszerezni, értelmi kategóriákban megragadhatóvá tenni. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a pozitív teológia nem empirikus, hanem metafizikus tudomány.
A misztika anti-teológiai jellege viszont abban áll, hogy az értelmi kategóriákat, a racionalitást, a fogalmiságot alkalmatlannak tekinti tárgyának megragadására. Az értelem, a racionális ész eszerint nem képes többre, mint önmagát, az emberi értelem tökéletlenségét reprodukálni. Ebből azonban a misztika számára nem az következik, hogy a racionalitást egyszerűen el kell utasítani és a „hit ugrása”, a csoda vagy egy hirtelen jött megvilágosodás révén át kell lépni valamiféle homályos irracionalitásba, hanem ténylegesen meg kell haladni a racionalitást. A racionalitás szimpla elutasításával ugyanis a legtöbb esetben nem a racionalitás meghaladása történik, hanem éppenséggel visszaesés egy kinyilatkoztatás előtti, tehát pogány szellemi beállítódásba, ahol a ráció helyett vagy a tekintély vagy a különféle kevert és szabadon értelmezhető pszichés élmények, egyfajta mágikus-démonikus univerzum közvetíti számunkra a transzcendenciát. De ami itt megmutatkozik, az valójában nem transzcendencia, hanem a különféle prereflexív erők, affektusok, pszichózisok területe, egyfajta preindividuális immanencia. Márpedig a misztika nem mágia, nem szellemidézés, nem karizmatikus neurózis vagy kollektív happening.
Hogyan lehet akkor túllépni az értelmi kategóriákat úgy, hogy valóban túllépjük, s  ne visszazuhanjunk egy értelem előtti, a reflexiót elutasító, valójában kényelmes, manipulálható, pusztán csak személyes mágikus-démonikus világtapasztalatba? A misztika javaslata itt az – és ez olvasható ki Simone Weil írásaiból is –, hogy az értelem és a racionalitás kategóriáit egyfajta figyelemtannal helyettesíti. A figyelem nem ellentéte a rációnak, ahogyan az irracionalitás, inkább arról van szó, hogy a racionális, fogalmi gondolkodás nem más, mint egy sajátos figyelmi beállítódás, a figyelem egy sajátos gyakorlati esete. A racionális figyelem objektiváló természetű, a fogalmi összefüggés a tudatban egyfajta objektív realitásnak, közvetlenül birtokolt igazságnak tűnik, amit aztán empirikusan vagy szubjektíven is megpróbálunk igazolni, tapasztalatilag feltölteni, személyes világot rendelni hozzá. Így aztán a racionalitás teljes tapasztalati horizontunkat szabályozó elvvé válik, létrehozva a realitás és az én tapasztalhatóságának egy sajátos világát, amitől valójában azok sem tudnak elvonatkoztatni, akik „valami másban hisznek”. Ők sem túljutnak ezen, egyszerűen csak megpróbálják figyelmen kívül hagyni és valami mással helyettesíteni, anélkül, hogy lebontanák az alapját képező kategoriális előföltevéseket. Ahhoz viszont, hogy túljussunk a ráción, arra van szükség, hogy megtaláljuk a racionális beállítódást lehetővé tevő alapot.
Ha a racionalitás vagy akár a tapasztalatiság nem más, mint a figyelem egy módja, amely meghatározza azt, hogy ezekben a beállítódásokban mit és hogyan fogunk igaznak vagy reálisnak, egyáltalán világnak tapasztalni, akkor ahhoz, hogy túllépjünk az ezen keretek által lehetővé tett realitásokon, arra van szükség, hogy a figyelmünk szokásos racionális, empirikus vagy személyes beállítódását a figyelem dekonstruktív gyakorlása révén mintegy átállítsuk. Megszokott fogalmaink azonban olyan mélyen beívódtak tudatunkba, viselkedésünkbe, interszubjektív viszonyainkba és kultúránkba, hogy ez az átállítás szinte lehetetlennek tűnik.
Az egyik, vagy talán a legfontosabb ilyen kategória, melyet Simone Weil szerint a figyelem „dekreatív” gyakorlása révén le kell bontatnunk, vagy legalábbis korlátoznunk kell működési területét, az az én vagy a személy fogalma. Ezt a figyelmi műveletet Weil dekreációnak, visszateremtésnek is nevezi, és analógiája egyrészt a teremtés, másrészt a kenózis, ez a két teológiából ismerős fogalom. Weil szerint maga a teremtés Isten visszahúzódásának, nem pedig kiáradásának mozgásaként gondolható el: „Lemondás. Utánozzuk Istennek a teremtésben megnyilvánuló lemondását. Isten – bizonyos értelemben – lemond arról, hogy minden legyen.” [2] Utóbbi a krisztusi megtestesülés azon mozzanatára utal, melyben isteni mivolta az emberi testet öltés során kiüresedik, megfosztódik isteni attribútumaitól. A megtestesülés tehát dekreáció, Isten öndestrukciója, az isteni mivolt visszahúzódása, távol maradása, melynek következtében az isteni lényeg csak negatívan, önnön hiányaként mutatkozik meg az ember számára. Weil szerint az embernek ugyanígy kenózison, dekreáción kell keresztülmennie, azaz vissza kell teremtenie saját személyes, emberi mivoltát, dekonstruálnia kell saját centrális nézőpontját, a teljes emberi szféra negativitását kell megtapasztalnia, hogy ugyanúgy, mint Krisztus az emberiből, saját lényegének a visszateremtésével részesülhessen az isteniből.
Még pontosabb úgy fogalmazni, hogy a teremtés nem más, mint a végtelen távolságok kiterítése. “Tér és idő végtelenül elválaszt bennünket Istentől”[3], amiképpen az anyag nehézkedése, a szükségszerűség vak törvényei is. A távolság azonban mintegy Isten saját szétosztása, teresülése. A távolság magában Istenben van, olyan, mintha Isten önhasadása lenne: „Tér is idő vaskos elemként véghetetlen távolságot ver Isten és Isten közé.”[4] A megtestesülés és a szeretet ezt az önmagán belüli végtelen távolságot hidalja át. Weil ennek megvilágítására a barátság és a szerelem két tulajdonságát említi: az egyik a különbözők azonossá, egyetlen lénnyé válásának vágya; a másik úgy szeretni, hogy a felek bármekkora térbeli távolság ellenére se veszítsenek egységükből. Valóban, létezik olyan szerelem és olyan barátság, amely tér és időbeli elszakítottság után egy újabb találkozáskor ugyanott folytatódik, ahol abbamaradt, vagy amelyre egész egyszerűen nem hatnak a körülmények.
Isten és ember viszonyát tehát a negatív teológia szerint nem valamiféle áthatott lélekteli közelség, a részesülés jellemzi, hanem ontológiai különneműség, távolság, magának az anyagnak, és az anyag törvényeinek a gátja, mely az ember számára szinte áthatolhatatlan. Isten nincs itt. A dekreáció mint misztikus művelet nem azt jelenti, hogy Istent valamiféle mágiával, varázszavakkal vagy praktikákkal ideidézzük, hanem azt, hogy amennyire csak lehet decentráljuk a humán perspektívát, ami így először a materiális világ személytelen törvényeinek, igazságainak, kényszerítő evidenciáinak elfogadásához vezet, majd ezek kéregtükrében, az anyag engedelmességében, a nehézkedés redőzésében (ami mintegy a szükségszerűség másik oldala), észleljük azt a teljesebb „valamit”, amire már nem érvényesek a materiális univerzum törvényei. Az anyagi szükségszerűség és az anyag vak engedelmessége egyfajta példázat, amely segít megérteni az ember reális helyzetét: akár az anyag, vakon zuhanó, tehetetlen, szükségszerű törvényeknek alávetett lények vagyunk. A szükségszerűséggel szemben az egyedüli esély, ha beleegyezünk a szükségszerűségbe, ha engedelmeskedünk.     
A dekreatív figyelem Simone Weil szerint azonban nem pusztán szubjektív meditációs gyakorlat, és nem is csak a világ jobb misztikus vagy filozófiai megismerése a célja. Mivel a személy és az én fogalma a felvilágosodás és a modernitás kultúrájában, sőt a modern jogban alapozódik meg, tehát kulturális és politikai kategória is, ennek dekreációja kulturális és politikai gyakorlatot, aktivizmust, sajátos nyelvi-közvetítési formákat követel meg. Simone Weil írásainak aktivista stílusa, a feltűnő kiáltvány-, nyilatkozat-, röpirat-jelleg, sőt az írások hátterében lévő konkrét társadalmi és politikai aktivizmus ezeket a szövegeket például Karl Marx egyes írásainak antifilozófiai jellegével rokonítja, akinek munkásságára egyébként Weil megerősítő és kritikai értelemben is igen gyakran hivatkozik.
A fenti sajátosságokból kiindulva azt a pozíciót, ahonnan Simone Weil szövegei megszólalnak, leginkább töbszörös negativitásokkal lehet körülírni. Mint misztikus szövegek alapvető beállítódásuk anti-teológiai, ezen keresztül továbbá nem-tudományos (abban az értelemben, hogy nem fogalomcentrikus és nem szisztematikus). Weil sok modern teológussal szemben a teológiát nem akarja feloldani a hermeneutikában, a primér szövegek vagy a tradíció értelmezésközpontú vagy egzisztenciális reaktiválásában sem. „Módszere” sokkal inkább egy pragmatikus figyelemtanra utal, melynek célja, hogy a személyes én és a személyes igazságok dekreációjával fontosabbnak, jelentősebbnek tekintett személytelen igazságokra, törvényszerűségekre mutasson rá; erre utal például az emberi észlelés, érzékelés, gondolkodás geometriai törvényszerűségek szerinti behatároltságának elismerése, vagy az emberi létet egészében átfogó szükségszerűségről szóló elmélete. Beállítódása továbbá olyan értelemben antifilozófiai is, hogy a megismerést a figyelem politikai kritikája irányába igykeszik kitágítani, azaz nem pusztán értelmezni vagy megismerni akarja a körülöttünk lévő világot, de átalakítani is. Mindez nem jelenti azt, persze, hogy Weilnél nem találunk teológiai, tudományos, hermeneutikai, filozófiai hivatkozásokat vagy mozzanatokat, fogalmi rendszerességet, tudományos szempontokat, mert nagyon is találunk; azonban ezek a szövegek mégis inkább az előbbiek sajátos affirmatív keresztezésével, hibriditásukkal és aktivizmusukkal hatnak. 

[1] Simone Weil, Begyökerezettség, Bp., Gondolat, 2012, 10, ford. Gutbrod Gizella.

[2] Simone Weil, Visszateremtés = Uő., Jegyzetfüzet, Bp., Új Mandátum, 2003, 22-29, 25, ford. BárdosLászló.

[3] Simone Weil, Szerencsétlenség és istenszeretet = Uő., Kegyelem és nehézkedés, Bp., Vigilia, 1994, 7.24, 22.

[4] Szerencsétlenség és istenszeretet, i. m., 16.

Illusztráció: Paul Klee

 

Karácsonyi dugó, A postán

Karácsonyi dugó

Nem vagyok meglepve. Azóta ekkora a forgalom, hogy lezárták az autópályát, mindenki erre kerül, fogalmam sincs, miért, mert olyan lassan haladnak a kocsik, hogy szerintem vagy két órát ülnek ezek az emberek az autóban tök fölöslegesen. Én ezt nem bírnám ki. Még akkor sem, ha mondjuk egy Dickens-regényt hallgatnék. Hangoskönyvben. Szoktam vezetés közben hallgatni valamit, vagy történeteket, vagy podcastot.

Én erre lakom, ismerem a kis utcákat, ahol ki lehet kanyarogni az útvonalat, ahelyett hogy a dugóban rostokolnék; tíz perc alatt megteszem azt a távot, amit pár utcával odébb a többiek fél óráig nyúznak.

A karácsonyi bevásárlás legvégéből jövök. Péntek délután van, hétfőn karácsony, a boltban akkora volt a forgalom, mintha szombat lenne, így hát nem csodálkozom, hogy az úton is a szokásosnál többen vannak. Már rutinból hajtok fel a dombra a Vadász utcába, ami pontosan elfelé vezet az otthonomtól, ha légvonalban nézzük, de hát mihez kezdenék én most a légvonallal? Kocsival vagyok, viszem haza a rengeteg cuccot, amit az asszony felírt.

Meglepődöm, amikor a kereszteződésben az Erdőkerülő utcához érek: nekem itt kellene befordulnom, de most itt is állnak az autók. Mindegy, van itt elég utca, megyek tovább fel a hegyre. Majd a következő sarkon bekanyarodok… Karácsonyi dugó, A postán bővebben…

Fagyközeli

 

Bibliai jeleneteket mozgat egy faliszőnyegen
a fagyközeli szél. Megválaszolhatatlan
a téli táj felfedezési ösztöne. Mit meg nem tesz
az emberek nyugtalanságának érdekében,

lehuppan a párkányra és az üvegen át nézi
egy nagy lakoma előkészületi zsongását.
Közben az utcát vándorszínészek járják;
néha megmoccan egy-egy jegesedő ág,
és én olyankor a konyhában köhögni kezdek.

Mintha egész nap hajnal lenne, a fények csak
útkeresésig jutnak egy ezüsttel betapaszolt völgyben.
Szűk terek, barátkozó emberek, szótlan, orrfújó családok.
Békés szerető valamennyi száraz levegővétel,
kondul egy nagyot bármi, amit a hidegben nézek;

a várakozás épp szökni készül;
gyertyafejű szellemek vonszolják el,
mielőtt ráköhöghetnék.

ünnepi félreolvasások

 

1.
ünnepélyesen átadtak egy ollót
és egy nemzetiszín szalagot
*

áldott békés karanténünnepeket!
*

ünnepi alkotásai közönséges
hangulatba ringatják az érdeklődőket
(negédes)
*

ünnepelj egészen
keféld meg magad vizes kefével
(hajad)
*

közeledik a szeretet ünnepe
már most szerezze be acélbetétes bakancsát
*

ünnepi áremelési akció!
ízléstelen termékeink többféle színben
és fazonban felemelt áron kaphatók
csak itt és csak most!
*

ajándékozzon ön is a szeretet ünnepére
szivecskés hónaljillatú toalettpapírt
*

A G pont ünnepélye
*

barátaim ne azért ünnepeljetek amit letettem az asztalra
mert az a mobilom a cigarettásdoboz és az öngyújtó
*

ünnepelt popósztár
(pop)
*

ünnepi nem emlékezés
(megemlékezés)
*

minden lap kiemelten számol be
a három főt és harminc rendőrt vonzó ünnepi eseményről
(nagy tömeget vonzó)
*

az ünnep miatt elhalasztják a járványt
(a járvány miatt az ünnepet)
*

megünnepelték a rekedt teherhajó kiszabadulását
(megrekedt)

 

2.
elszabadulásunk ünnepe
(fel)
*

százezrek a folyásünnepen
rekordmagas a fertőzöttek száma
(folyóünnepen)
*

három napon át ünneplik a 200 éves almot
(malmot)
*

nem mondja meg a kormány mennyit fizettek
a tarisznyát ünneplő celebeknek
(terasznyitást)
*

tortúrával is ünnepelheti a whisky világnapját
(bártúrával)
*

méregdrága luxusautóval ünnepelte meg
századik születésnapját a Juventus sztárja
(századik gólját)
*

az ünnepi koncert méltó leárazása volt a fesztiválnak
(lezárása)
*

iszonyúan elkurvult az ünneplés
(eldurvult)
*

méltón ünnepelhetik tanulmányaik leárazását a végzősök
(lezárását)
*

egyedülálló kötettel ünneplik a tripper játék 150. születésnapját
(flipper)
*

tisztogatási ünnepség
(tisztavatási)
*

már felette az új kenyeret Szent István ünnepén
(felszelte)
*

fáklyás felvonulással kényszerítéssel ünnepeltek
(kenyérszenteléssel)
*

nagy koporsó sörrel ünnepelte születésnapját
(korsó)

 

(Illusztráció: Daydre Hamilton: Scissors)

Cosmin Perța: Forróság (Arșița), részlet

Forróság

1.

Teofil a köd miatt bújt elő viskójából. Pár napja a dombokra sosemlátott színű köd ereszkedett le, mályvaszínű köd.  Bundáját a csuhájára húzta és kiment, hogy jobban megnézze. Tényleg mályvaszínű volt és sűrű, messziről lehetett érezni a szagát. Nem, nem olyan szaga volt mint a víznek, mint ahogy arra számított, hanem rózsaillata volt. Ha felmegy arra a dombra, ott, elég jól látja majd onnét a falut. Tudta, nincs ahogy lásson bármit is ebben a ködben, mégis felment. Semmit nem lehetett látni, ahogy erre számított is, de a falu felől mégis hallatszott valami zúgás, mintha valami motorok tízesével egyszerre bőgnének fel. Keresztet vetett és arra készült, hogy visszatér a viskójába, amikor meghallotta és később látta is felfele menni a domboldalon.

            Egy tízéves kislány és egy nyolc körüli kisfiú, akit a lány inkább vonszolt, mint vezetett, őket látta, ahogy sírva felfele kapaszkodnak. Csupa sárosak voltak, kis kezeik és arcuk tele voltak horzsolásokkal és csukladozva szipogtak. Eléjük ment, a kisfiút ölbe vette, a kislányt kézen fogta és megkérdezte: mi van veletek? De ők tovább sírtak. Erős trágyaszaguk volt, trágyás volt a hajuk és a ruhájuk.

            Elvitte őket a viskóba, belefújt a szénbe, hogy kicsit kapjon lángra a parázs, rádobott három krumplit, és ugyancsak a parázsra tette a tábori fazekat, amelyikbe egy kis forralt csicsókát töltött. Adott belőle a gyerekeknek, hadd egyenek, adott nekik egy-egy almát is, aztán lefektette őket az ágyára és betakarta a báránybőrökkel.

            Meggyújtott egy gyertyát, keresztet vetett az ágy fölött és azt mondta egy ördöglánynak: maradj itt és vigyázz rájuk, én megnézem, mi van a faluban.

2.

A semmiből került elő, hideg és esős november volt. Először a köd jelent meg. Egy mályvaszínű köd, amilyent még senki sem látott azon a vidéken. Ez a köd beszivárog a lelkedig, megbabonáz. Nem sok ideje maradt ezen gondolkodni, mert pár órával a köd leszállta után megjelentek az első páncélosok. Utánuk jöttek, a földet mindenhol feltúrva, a tankok, hátrébb pedig a ponyvás teherautók, katonákkal telezsúfolva.

Amikor Teofil kiért a falu végére, látta ahogy a katonák felrakják a teherautók utánfutóira a dózerek tolólapjaival a halottakat. A hegyről, fentről, az erdő széléről be lehetett látni a falu központjában levő térre. Ezelőtt pár órával még ott helyezkedtek el a mesterlövészek. A tér ki volt világítva, a dózerek végezték a dolgukat, minden csendesnek, rendezettnek tűnt, tökéletesnek. A falu központjában még lehetett látni a huzalokat, amelyekre a száznegyvennégy gyereket felaggatták, és látni lehetett, ahogy alattuk pár tucat kutya bezabál valamiket, amik kígyókhoz hasonlítottak. Kitalálva, hogy mik is lehetnek azok a kígyók, Teofil megtántorodott, és lábai becsúsztak abba a bokorba, amelyik mellé elbújt. A falu felől azonnal rászegeződött egy reflektorfény, és kiabálás, meg kutyaugatás hallatszott. Teofil elszaladt.


3.

Amikor az ezredes kiszállt a páncélautóból, a falu már biztosítva volt. Halkan, tagoltan és nyomottan beszélt. Az ezredes azt üzeni, hogy itt egy ideiglenes tábort állítunk fel, mondta a tolmács. Az ezredes azt mondja, hogy szeretné, ha békében és egyetértésben élnénk egymás mellett, de ha ellenségeskedéssel vagy ellenállással találkozik, mindenki büntetést kap. A tolmács rekedtes, vastaghangú hadnagy volt. Háta mögött a harckocsiknak támaszkodó katonák máris a legtörékenyebb lányok fele leskelődtek.

Teofil felszívódott az erdőben, nem akart sem közeledni, sem távolodni a domb tetejétől, nehogy az üldözőit a kunyhó felé vezesse. A mályvaszínű köd sűrű volt és elfedte az erdő neszeit, de még így is hallotta, ahogy az ágak recsegnek az üldözők lábai alatt. Egy farkaskutya érte utol. A nyakához ugrott, de Teofilnak még volt ideje a karját reflexből előrelökni, de a kutya fogai mélyen belevágtak a húsba, már próbált is darabokat tépni belőle. Másik kezével megragadta a kutya nyakát, hogy megfojtsa, de ez vergődött, morgott és továbbra is szaggatta a húsdarabokat abból a karból. Kegyetlen fájdalmat érzett, térdre esett, majd párat höngörgőzött, amíg aztán valahogy talált egy éles követ. Párszor ütött vele, a kutya fejét addig püfölte, amíg lazult kicsit a fogak szorítása. Háta mögött az üldözők kiáltoztak, kiáltották a kutya nevét, már nagyon közel voltak, kevesebb, mint száz méterre, de nem látszottak ebben a sűrű ködben. Felkelt és ismét futásnak eredt. Mindkét karja csupa vér. A jobb karja teljesen szét volt tépve.

Száva Csanád fordítása

Cosmin Perța (1982) költő, író. A kolozsvári BBTE-n hallgatott filológiát. Számos esszé-, novellás- és verseskötet szerzője. 2012-ben az év fiatal román regényírója. 16 nyelvre fordítottak le munkáiból. Fontosabb könyvei: Anisia si uneltele fermecate; gyerekkönyv (2021), Teofil şi câinele de lemn; regény (2012), În urmă nu mai e nimic; regény (2015), Arșița; regény (2019), utóbbi három alkotja a Teofil-trilógiát.

Kép: V. Van Gogh

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info