Forróság
1.
Teofil a köd miatt bújt elő viskójából. Pár napja a dombokra sosemlátott színű köd ereszkedett le, mályvaszínű köd. Bundáját a csuhájára húzta és kiment, hogy jobban megnézze. Tényleg mályvaszínű volt és sűrű, messziről lehetett érezni a szagát. Nem, nem olyan szaga volt mint a víznek, mint ahogy arra számított, hanem rózsaillata volt. Ha felmegy arra a dombra, ott, elég jól látja majd onnét a falut. Tudta, nincs ahogy lásson bármit is ebben a ködben, mégis felment. Semmit nem lehetett látni, ahogy erre számított is, de a falu felől mégis hallatszott valami zúgás, mintha valami motorok tízesével egyszerre bőgnének fel. Keresztet vetett és arra készült, hogy visszatér a viskójába, amikor meghallotta és később látta is felfele menni a domboldalon.
Egy tízéves kislány és egy nyolc körüli kisfiú, akit a lány inkább vonszolt, mint vezetett, őket látta, ahogy sírva felfele kapaszkodnak. Csupa sárosak voltak, kis kezeik és arcuk tele voltak horzsolásokkal és csukladozva szipogtak. Eléjük ment, a kisfiút ölbe vette, a kislányt kézen fogta és megkérdezte: mi van veletek? De ők tovább sírtak. Erős trágyaszaguk volt, trágyás volt a hajuk és a ruhájuk.
Elvitte őket a viskóba, belefújt a szénbe, hogy kicsit kapjon lángra a parázs, rádobott három krumplit, és ugyancsak a parázsra tette a tábori fazekat, amelyikbe egy kis forralt csicsókát töltött. Adott belőle a gyerekeknek, hadd egyenek, adott nekik egy-egy almát is, aztán lefektette őket az ágyára és betakarta a báránybőrökkel.
Meggyújtott egy gyertyát, keresztet vetett az ágy fölött és azt mondta egy ördöglánynak: maradj itt és vigyázz rájuk, én megnézem, mi van a faluban.
2.
A semmiből került elő, hideg és esős november volt. Először a köd jelent meg. Egy mályvaszínű köd, amilyent még senki sem látott azon a vidéken. Ez a köd beszivárog a lelkedig, megbabonáz. Nem sok ideje maradt ezen gondolkodni, mert pár órával a köd leszállta után megjelentek az első páncélosok. Utánuk jöttek, a földet mindenhol feltúrva, a tankok, hátrébb pedig a ponyvás teherautók, katonákkal telezsúfolva.
Amikor Teofil kiért a falu végére, látta ahogy a katonák felrakják a teherautók utánfutóira a dózerek tolólapjaival a halottakat. A hegyről, fentről, az erdő széléről be lehetett látni a falu központjában levő térre. Ezelőtt pár órával még ott helyezkedtek el a mesterlövészek. A tér ki volt világítva, a dózerek végezték a dolgukat, minden csendesnek, rendezettnek tűnt, tökéletesnek. A falu központjában még lehetett látni a huzalokat, amelyekre a száznegyvennégy gyereket felaggatták, és látni lehetett, ahogy alattuk pár tucat kutya bezabál valamiket, amik kígyókhoz hasonlítottak. Kitalálva, hogy mik is lehetnek azok a kígyók, Teofil megtántorodott, és lábai becsúsztak abba a bokorba, amelyik mellé elbújt. A falu felől azonnal rászegeződött egy reflektorfény, és kiabálás, meg kutyaugatás hallatszott. Teofil elszaladt.
3.
Amikor az ezredes kiszállt a páncélautóból, a falu már biztosítva volt. Halkan, tagoltan és nyomottan beszélt. Az ezredes azt üzeni, hogy itt egy ideiglenes tábort állítunk fel, mondta a tolmács. Az ezredes azt mondja, hogy szeretné, ha békében és egyetértésben élnénk egymás mellett, de ha ellenségeskedéssel vagy ellenállással találkozik, mindenki büntetést kap. A tolmács rekedtes, vastaghangú hadnagy volt. Háta mögött a harckocsiknak támaszkodó katonák máris a legtörékenyebb lányok fele leskelődtek.
Teofil felszívódott az erdőben, nem akart sem közeledni, sem távolodni a domb tetejétől, nehogy az üldözőit a kunyhó felé vezesse. A mályvaszínű köd sűrű volt és elfedte az erdő neszeit, de még így is hallotta, ahogy az ágak recsegnek az üldözők lábai alatt. Egy farkaskutya érte utol. A nyakához ugrott, de Teofilnak még volt ideje a karját reflexből előrelökni, de a kutya fogai mélyen belevágtak a húsba, már próbált is darabokat tépni belőle. Másik kezével megragadta a kutya nyakát, hogy megfojtsa, de ez vergődött, morgott és továbbra is szaggatta a húsdarabokat abból a karból. Kegyetlen fájdalmat érzett, térdre esett, majd párat höngörgőzött, amíg aztán valahogy talált egy éles követ. Párszor ütött vele, a kutya fejét addig püfölte, amíg lazult kicsit a fogak szorítása. Háta mögött az üldözők kiáltoztak, kiáltották a kutya nevét, már nagyon közel voltak, kevesebb, mint száz méterre, de nem látszottak ebben a sűrű ködben. Felkelt és ismét futásnak eredt. Mindkét karja csupa vér. A jobb karja teljesen szét volt tépve.
Száva Csanád fordítása
Cosmin Perța (1982) költő, író. A kolozsvári BBTE-n hallgatott filológiát. Számos esszé-, novellás- és verseskötet szerzője. 2012-ben az év fiatal román regényírója. 16 nyelvre fordítottak le munkáiból. Fontosabb könyvei: Anisia si uneltele fermecate; gyerekkönyv (2021), Teofil şi câinele de lemn; regény (2012), În urmă nu mai e nimic; regény (2015), Arșița; regény (2019), utóbbi három alkotja a Teofil-trilógiát.
Kép: V. Van Gogh
