Bejegyzések kategória bejegyzései

Újrahasznált tárgyaink

Jelentéktelen tárgy sosincsen, mindig valamelyiknek, valamikor, valahol hasznát fogjuk venni. Olyan nincs, hogy azért teszünk el valamit, hogy csak úgy legyen és kész, ez nem lehet létének, elkészülésének értelme, nem lehet csupán ennyi a nagy létkérdés.

Műanyagdoboz

Kezdjük is mindjárt a balkáni népeknél sorakozó műanyagdoboz-tengerrel. Ugye veled is előfordult már, hogy a mamánál magányos óráidban a fagyasztóláda felé settenkedve az ízlelőbimbóid serénykedtek a hűsítő fagylalt gondolatára? Akárcsak a Narnia-történetben szinte elvesztél a fagyasztó sarkvidéki lankáin és a gleccserek mélyén megtaláltad a hőn áhított kincset: a dobozba zárt falatnyi mennyországot: a csokifagyit. Gyakorta viccelődünk is mamával, aki tényleg bagaméri, hogy Bagaméri, aki a fagylaltját maga méri. Vagyis mérném én is, bagaméri leszármazottként, ha nem a tavalyi ballagásomról hozott, bográcsolt, cupákos csirkepörkölt állna benne megdermedve, mint katiban a gyerek, tetején a fagyasztva illattalan pirospaprikás zsírral. Ám a doboz tőlünk származik, kérjük vissza, amint elfogyott a pörkölt, lehetőleg kimosva. Mert mi lesz, ha nem lesz miben küldeni? Majd papírdobozba csomagoljuk a továbbításra szánt maradékot, vagy, hogy gondolják ezek a nyugati népek? Fejlődünk, környezettudatosak leszünk, de hisz mi már azok vagyunk, kérjük vissza a műanyagdobozainkat! Újra felhasználjuk! Karácsonyra a töltött káposztát küldenénk benne a nagybácsimnak, hisz ő olyan magányos karácsony másnapján!
Válogassuk csak szét mennyiféle-fajta műanyagdobozunk van itthon! Van az előbb említett álcadoboz, ami rendszerint fagylaltos, tejfölös vagy vajas külsővel rendelkezik. Van a háztartásiban vagy a százforintos boltban vásárolt doboz-doboz, ami külsőre és belsőre is tényleg doboz, jellemzően átlátszó alj, színes tető, az ebben rejtőző maradékkal, vagy csupán a főzés után hűtőben tárolt áruval. Ez nem átverés, ebben az van, amit látunk, itt nincs reménykedés, nincs álmodozás, csak a kőkemény valóság, a kőkemény maradék.
Persze, ne feledkezzünk meg azokról a doboznak nevezett valamikről sem, amelyekben nyáron vehetünk epret, vagy valamilyen bogyós gyümölcsöt, akár a piacon, akár a hipermarketben. Az szintén nem a kukába kerül, hanem a hűtő aljában sorakoznak benne a következő nyárig a szezonnak megfelelő zöldségek és gyümölcsök. Ám az is lehet, hogy a spájzban, vagy a kamrában elbújva találunk benne egy-két fonnyadt lila- vagy vöröshagymát, rosszabb esetben pedig egy penészes matrica-szerű pacát, amelynek származását semmilyen történész vagy régész nem mondja meg.
Több háztartásban láttam olyat, mint ami nálunk, állatokat tartó családnál ez felmerülhet, hogy valamiben az állatoknak szánt maradékot, igen ez a nagybetűs MARADÉK, a MARADÉK maradékát tárolni kell. De ezek sem nagy mennyiségek kezdetben természetesen. Mit is csinál ekkor a vidék embere? A joghurtos műanyagpohárba elraktározza a csirkecomb-csontot, a levágott krumpli héjat és a többit. Ezek később mind egy szálig egy nagyobb joghurtos, majd egy még nagyobb műanyag edényben aszalódnak, bomlanak és érlelődnek össze, míg végül az állat vájlingjába kerülnek. Hosszú folyamat ez, amelyben minden apró kis műanyag részecskének megvan a maga szerepe. Fontosak még azok a műanyagdoboz-tetők is, melyeken nagyanyáink csíráztatják a sufniban a magvakat vagy éppen karójelölőként szolgálnak. Utóbbi, azt hiszem, magyarázatra szorul, ezért elmesélem igencsak tanulságos történetemet. Tízéves körül lehettem, mikor a baby boomer generáció kertjében játszottunk x generációjú rokonommal, mikor is megijesztett, én pedig gyomorszájjal megkóstoltam egy karót. Fémes íze volt, némi hányingerrel keveredve. Ekkor jött a mindent megváltó ötlet, hogy műanyagdobozokkal, kistejfölössel, joghurtossal tessék eltakarni, vagyis jól láthatóbbá tenni ezeket.

A műanyag-probléma világszerte elterjedt, valakik kézen fogva tüntetnek az egész ellen, de mi magyarok újrahasznosítunk, vagyis újra használunk minden egyes műanyagdobozt, míg az tönkre nem megy.

Paul Celan költeményei IX.

JELSZÓ, SIBBOLET
(Schibboleth)

Köveimmel együtt,
rácsok mögött
a hatalmasra sírottakkal,

a piac
közepére vonszoltak,
oda,
hol feltekeredik a zászló,
melynek hűséget sosem esküdtem.

Színek,
az éjszaka kettős színei:
Bécs és Madrid
sötétlő ikervörösére
emlékeztetnek.

Engedd félárbocra zászlódat,
jöjjön el az emlékezés.
Félárbocra
most és mindörökké.

És te, szív:
engedd, hogy itt is megismerjenek,
itt, a piac közepén.
Kiáltsd ki a jelszót

a haza idegenségébe:
Február. No parasan.

Egyszarvú:
te tudsz a kövekről,
tudsz a vizekről,
gyere,
elvezetlek
Estremadura
hangjaihoz.

MANDORLA

A mandulában – mi van a mandulában?
Semmi.
A semmi van a mandulában.
Ott van, és csak van.

És ki lakik a semmiben? A király.
A király lakik benne, a király.
Csak lakik, és lakik ott.

Zsidótincs, nem fogsz megőszülni.

És a szemed – hová mered a szem?
Szemed a mandulát bámulja.
Szemed, szemben a semmivel.
A királyra lát.
Ennyi, csak ennyi a kép.

Embertincs, nem őszülsz meg.
Üres mandula, királykék.

SZEMEK
(Augen)

Szemek:
csillogók az esőtől, mely csak ömlött,
mikor Isten megparancsolta, hogy igyak.

A szem:
arany, mely kezeimbe csengette az éjt,
midőn csalánt szedtem
és a szólamok árnyát irtottam.

A szem:
az est, mely felcsillant felettem,
mikor feltépve az ajtót,
álmaim jegétől áttelelve
az örökkévaló fátylain áttörtem.

Bánfai Zsolt fordításai

fenyőfák várai, templomai

 

ანსამბლი „სათანაო”: 9. რაჭა /3. ლამარია აზარიაშვილი 3:01 &
5. ნინო გიორგობიანი 5:53/ (ფესტივალი ნანინა, 2023)
[Ensemble Sathanao: 9. Racha /3. Lamaria Azariashvili 3:01 &
5. Nino Giorgobiani 5:53/ (Festival Nanina, 2023)]

A fehér virágoknál guggolt. Mező. Folyó a közelben, nézte a vizében az eget. Az ég vizében nem látta a folyót.

A halak, megcsillan a pikkelyük, ahogy úsznak. Harmatcseppek a szirmokon. Valamikor hópehely ül a virágok kelyhében.

Melyik irányba, házak, fák. A fenyőkhöz indult a fehér virágos mezőn, háta mögött a folyó. A fehér virág és a lila testvére, ahogy egymás mellett.

Az édes angyal* védi a gyerekeket, amikor keresztülmennek valamin. Például hídon?

Házak és fák tükörképe, ahogy a vízben egymásra mosódnak. Ház ága, fa ablaka, ahogy a halak és hullámok.

Amikor az erdeifenyők** közé ért, éjszaka lett, világos nappal. Éjszakai madarak éneke. Nekik akkor is éjszaka van, ha süt a Nap.

Két várárok veszi körül a vár helyét. Egyikben a cethal a csíkkal az oldalán, másikban csíkos csukák?

Szemben a távolban a templom. Megvárták, amíg leég a teteje, szép egyenesen állt a láng. A fenyők a hegyről is nézték. Minden ház fából körülötte.

Már egyikben sincs víz. Híd épült az árkok fölé. Lehet, a víz helyén átmenni akkor se könnyű, ha nincs víz.

A templom az új tetejével, nézi a vár helyét. Fából volt a vár, most fenyőfák várai, templomai, ahogy nőnek, nőnek.

A folyó vize a távolban, tükröződik benne a templom, a hegy. Amikor cethal volt, a vízből látta a Napot.

Ha legalább rozoga lenne, mozogna. Mozdulatlan hidak a mozdulatlan tájban. Ha elindulna a híd a talpa alatt.

Lehet, ment is már egy kicsit a föld, amíg guggolt. A fehér virág kelyhéből kicseppent az a nagy csepp.

Amikor a savanyú cseresznyék*** és bogyók a napfényben. Érnek, ha éri őket a fény. Énekel a Nap a szirmoknak, leveleknek.

Zöld levélen fehér lepke, nem mozdult a szárnya.

Ahogy a hídról lenézett, és a Nap, ahogy az égről. Már a hegyek mögött, csak a fénye járt hullámon, kérgen.

Például hídon, egyik hídon, másikon, gyökerek, madárszárny suhogása. Új dal, ahogy visszaemlékezett, végülis járni is csak ennyi.

Aztán a kert, kővé vált folyók, hullámaik fehér rajza szalad a kövekben. Híd van a kővízen is, figyelte, hova lép.

Virágoznak a fenyőfák, nézte, ahogy a napsugarak. Ahol a cirbolyacédrusok, mindig rájuk gondol. Vajon hol?

2024. 06. 15. 22: 47: 43

* édes angyal: Ihana enkeli (finn) ‘lovely angel’
** erdeifenyő: mänty (finn) ‘Pinus sylvestris’
*** savanyú cseresznye: hapankirsikka (finn) ‘sour cherry’ = ‘meggy’

 

1. Dala, esője
2. fenyőfák várai, templomai
3. Az ismerős cethal

(Illusztráció: A szerző fényképei, Porvoo, Finnország, 2024. 06. 09.; kivéve a fehér lepke Valkijärvi, Finnország)

Fernando Pessoa: Macska, ki a járda mellett

Macska, ki a járda mellett
úgy cicázol, mint az ágyban,
sorsod miatt irigyellek,
mely nem is sors valójában.

Szolgája erős törvénynek,
mely követ-embert vezérel,
személytelen ösztönlényed
csak azt érzi, amit érzel.

Úgy vagy boldog, ahogyan vagy.
Tiéd, mi vagy, mind a semmi.
Én, tudója önmagamnak,
nem tudok magammá lenni.

Havasi Attila fordítása

A nagy álom

Philippe megtörten ücsörgött a váróban. A bal alsó nyolcas úgy hasogatott, hogy úgy érezte, a szemgolyója is kiesik a gödréből. Ketten vártak előtte: egy ötvenes férfi akkorára feldagadt arccal, mint egy sárgadinnye, és egy öregasszony, egykedvűen lapozgatva egy többnapos újságot.

– Bellange úr, már vártuk – hangzott fel a recepciós trillája a bejárat felől, és hamarosan az ismert tőzsdeguru lépett be a váróba, az elegáns hosszúkabátba öltözött, kalapos, sétapálcás férfi ment egyenesen a doktor ajtajához. A rézvörös loknis, fiatal recepcióslány követte, majd az ajtón ő kopogott, bedugta fejét, szélesen visszamosolygott az üzletemberre, bólintott, és kitárta előtte az ajtót. A nagy álom bővebben…