Három a gyűrű, három az igazság, három a teljesség, sőt (háromszor) három a kinyilatkoztatás (Dante szerint). Három gyűrű szerepel Lessing híres, vallási toleranciát hirdető parabolájában. Márpedig Lessing úgy beszél a három vallás „alapjairól”– a mese amúgy sokkal régebbi, mint a német felvilágosodás –, hogy magukról a mohamedánokról alig lehettek saját tapasztalatai.
Vagy ez a kis mese nem is a vallás, hanem az istenhit “alapjairól” beszél? A gyűrűk “fundamentuma” a hit, nem a vallás? Figyelemreméltó, hogy az apa halott, mikor a mesebeli fiúk marakodni kezdenek.
Az isteni akarat kifürkészhetetlenségébe vetett “bizalom” pedig elégséges ahhoz, hogy ezentúl a fiúk tiszteljék egymást? Elválasztható-e a hit a politikától?
És miért csak fiúkról szól a mese? A lányok nem számítanak? Vagy nem marakodnak…? Vagy a vallás csak egy idéjetmúlt ürügy a világ (a hely, a nyersanyagok, az ivóvíz, a nők, a múlt vagy a jövő) újrafelosztására?
Számos kérdés… Mit gondoljunk hát a bölcs Szaladinról és a türelmes Náthánról 2017-ben? Hogy folytatódna szerintünk a három gyűrű meséje?
Várunk minden témához kapcsolódó publicisztikát, esszét, fikciós prózát, verset.
(a szerk.)
G. E. Lessing
Bölcs Náthán (A három gyűrű meséje, részlet)
Náthán:
– Bizony legszebbik címed ez. Hanem, szultán, előbb, hogysem felelnék, megengednéd, hogy egy történetet elmondjak?
Szaladin:
– Miért ne? Hisz barátja voltam a jól elmondott kis történeteknek mindig.
Náthán:
– Az ám! Csakhogy jól elbeszélni nem mesterségem éppen.
Szaladin:
– Már megint ez a gőgös szerénység! Rajta csak!
Náthán:
– Élt hajdanán egy ember Keleten, Volt annak egy páratlanul becses, kedves kéz adta ritka gyűrűje. Száz színben tündökölt csodás opálja. A gyűrűnek varázshatalma volt, S ki bízott titkos erejében, Isten s ember előtt kedvessé tette azt. Nem csoda hát, ha sose húzta le az ujjáról, és úgy rendelkezett, hogy mindörökre házában maradjon. Mégpedig így: mind közt legkedvesebb fiára hagyta a csodás gyűrűt, s meghagyta, hogy majd aztán annak is legkedvesebb fiára szálljon át. S a gyűrű jogán, bármilyen korú, mindig csak a legkedvesebb fiú legyen a ház feje és fejedelme. Figyelsz-e, szultán?
Szaladin:
– Figyelek! Tovább!
Náthán:
– Így szállt apáról fiúra a gyűrű, s került egy apához végül, kinek egyként kedves volt mindhárom fia, nem tudta hát nem egyformán szeretni mindhármukat. Csak olykor tűnt neki majd ez, majd az, majd megint amaz – ha egyikük volt éppen csak vele, s nem kellett hármuk közt megosztani túláradó szívét – a gyűrűre méltóbbnak, s ő eléggé gyenge volt odaígérni mindnek jámborul. Nem is volt semmi baj. Hanem mikor halála elközelgett, az apa szorult helyzetbe jutott. Megbánthat-e három fia közül kettőt, akik bíznak szavában? Most már mit tegyen? Izen titokban egy aranymívesnek, csinálná meg két mását gyűrűjének, költségét, fáradságot nem kímélve, csakhogy hajszálra éppolyan legyen, mint az a gyűrű. Íme, sikerül a mesternek. Mikor meghozza őket, a mintagyűrűt meg nem ismeri az apa maga sem. Szólítja vígan, örvendve fiait – mindet külön, mindet megáldja, mindnek odaad egy gyűrűt, s meghal. Szultán, hallod-e?
Szaladin (meglepődve elfordul):
– Hallom, hallom! Fejezd be, nosza hát, a mesédet! Nos?
Náthán:
– Máris vége van. Mert ami jön még, kitalálhatod. Alighogy meghal apjuk, mindenik jön gyűrűjével, mind a ház feje akarna lenni. Van per, osztozás, vádaskodás – de csak nem tudni, melyik az igazi. – (Szünet, miközben a szultán feleletét várja.) – Éppúgy, ahogy mi sem tudjuk, melyik vallás az igazi.
Szaladin:
– Hogy? Kérdésemre ez talán a válasz?
Náthán:
– Bocsáss meg, szultán, hogyha nem merek a három gyűrű közt választani: hisz úgy rendelte épp Atyánk csinálni, hogy meg ne különböztethessük őket.
Szaladin:
– A gyűrűket! Ne űzz tréfát velem! Az említett három vallás között, úgy vélem, van különbség, még ruhára, ételre és italra nézve is.
Náthán: – Csak épp alapjaikra nézve nincs.
Lator László fordítása
