Csog Szidónia és Hámori Attila beszélgetése.
(Elhangzott a kolozsvári Agnus Rádió Téka rovatában)
A szabadság a világhoz való áhítatos viszonyt is jelenti, a misztériumokba való megérkezést és elidőzést. Közel jön a láthatatlan, felfüggeszthetővé válik az idegenség, találkozik lét és élet, osztható és oszthatatlan, ráció és adoráció. Körülölel a csend, az éden emlékezete: a ” várakozás eufóriájában”. Mindennapi szorongásaink tériszonya enyhül, leomlanak ég és föld közötti határok, láthatóvá válnak a részletek és átlényegülések: fölfogható jelekben és mindenségütemekben. Megörökíthetővé válik a hit intimitása, és kimondhatatlan szentségében marad a szeretet realitása: „ mert hullik ránk a hó/ és összezár az ég kendője által/ahogy Veronika egykoron/ az Isten-arccal elragadtatott/ és ránk bízta a szándékait”. ( Ér című versből származó idézet.) „ Legyenek szentesített szövegminták, melyek kultikus alakzatként látáshoz, halláshoz segítenek…”, túl azon, hogy a berögzött automatizmusokat a művészet felfedi, a látás és hallás útjait időnként megnyitja a végtelenbe, és tapintható, érzékelhető irgalom, enyhülő sebek és a kiengesztelődés járható útjai ragyognak fel ott, ahol „ vádalku nincs csak/ lényeinken túli feloldozás” (Apokrif tekercs)
Mit jelent a hit? Finom szövésű ruhát, két mondat közötti befelé figyelés üzeneteit. Azt a súlyt, amely valójában lebegtet. Azt a kortyot, mely több mint az ízek neve. Azt a magányt, amely egymás védőhálója a teljesség alkonyatában. Azt a hírt, azt a hártyaszerű papírt az örvények kereszttüzében, azt a papírt, mely dallamot halkít eléd, és így már túl az emberin, túl az árulások Nagycsütörtökén, a szavakat oldozza fel.”- írja Hámori Attila, akinek költői hitvallása mélyen szakrális és organikus. Sajátos kihívást jelent a 21.században és egyedi művészetszemléletet az evangéliumi lelki szegénység, az alkotás és a stigmák viszonyáról.
Hámori Attila:
A Gellérthegy forrásai
Valami motoz itt a közelemben, de lehet, hogy papírdarabot sodort a szél a járdára. Nem akarok elindulni. Illatok vettek körül. Anyám azt mondta jázmin, orgona, és gyöngyvirág
halványan ér el. De a rozmaring… akár az óceánnak üzenetei. Ha sokáig maradok érzem a
föld alatti víz csobogását. Gyógyító erő, ez túléli a vándor korszakokat. Átmossa a lelket,
kavicsot formál , újra, újra inni ad.
Ilyenkor lehajtott fejjel állsz – mondaná valaki. Így indítanak drámai beszédet a katarzis
járandóságát megelőlegező gesztusban régtől, időtlen időkkel.
Ahogy arcomat éri a délutáni nap, kilépek ebből a halogatásos szerepemből, bottal a járda
szegélyét próbálom, és mozdulni se félek. Évek gyűrűznek, mint a fákban jelölik az áttelelést.
Dereng, a bőrömön suttog, vezet, és mintha hangosan ajánlaná az irányokat. Már szinte baktatok az elnevezhetetlen szólításán, ahogy bársonyba göngyölt és segít.
Köznapi gondolatok ezek.
Mint kakukkos- óra ismételem: lottót tessék. A botom árnyékát látja aki ezt ismerheti.
És csikordulnak a lábam alatt a porszemek.
Az ítéletet vallomásra kérik.
Archetípusos ügyelőm azt mondaná: középkori beszéd. A haláltáncok ridegsége és karikírozható
vonatkozásai …
Májusi szél fúj. A hír az összegyűrt papírlapon talán a neutron-bomba iszonytató pusztító
hatását ecseteli. Lehet, hogy morális kommentárokat is beleírtak. Nincsenek objektív
elbeszélések, az iniciálészerűen motivált felvetés visszhangozza az utasítást. De mivel tercinák
ringattak, valamelyest én voltam ő is, és ez egy kísérő örök váltófutás. Nézem a gyümölcsöt a kezében, holdas ár-apály élőknek perselyező titkos vigíliája….
Engem kérlel, lehet hogy új vizet fakaszt egy remény nélküli mozdulaton.
Már szembesülhetek.
És int a szénbe írt csökönyös találkozások ügyelője. Megszólítanám…
Holnap sejtéssel látogatsz ide.
És körbe-körbe úszkálnak
az ismétlés szavai. Lottót tessék.
Lottót…
Kifehéredett az álmom reggelig.
Ahogyan botod felmutatás,
az „Üdvözlégy” vissza-visszatérő
részletén a hó emlékeztetője:
már-már könnyed bizakodásom
szinonima- áthozatala vetkőztet
lényeggel tovább… Akár papírsárkány,
a szánalom visszfényét lendíti ugyanoda,
ez barázdát nyitott a tenyeremen… próbálnál
segíteni – és úttalannak koppannak a megáldott
vak sebezhetetlen araszolásával pasztell hangzással
itt a krónikás feleletek…
Csog Szidónia:
Virágillatok, „bársonyba göngyölt” tercinák, gyógyító erő, „titkos vigíliák” mindensége áramlik az ihletben és a hit intimitásában, akár a szabadság és béke eredendő kapcsolata és az életet (folyton) begöngyölő Jelenlét…És ez bizonyos értelemben a lelki szegénységet választók privilégiuma is ?
Hámori Attila:
Igen, az alkotás valóban az evangéliumi lélekben szegények eufóriája. Legjobban talán Keresztes Szent János gondolatával tudom megvilágítani ezt a felvetést: „A lelki szegénység csak az odaadás lényegére figyel, arra ami az odaadáshoz neki elegendő. A látható tárgyak érdekessége és sokfélesége fárasztja. A mezítelen szegényt fölöltöztetik. A vágyait, akarását levetkőző lelket Isten önnön tisztaságába, tetszésébe és akaratába öltözteti.” A szabadság és béke eredendő kapcsolata akkor lehetséges, ha az adott körülmények próbái felfokozott várakozásra inspirálnak. Rudolf Steiner szellemtudományhoz kapcsolódó észrevétele, hogy a megértett, feldolgozott kihívás láthatatlanná válik, ugyanez igaz a lélektani aspektusra is, és vonatkoztatható úgyszintén az etika grádicsaira. A begöngyölő jelenlét lehetőségi feltételét az áttetszőség, a jó értelemben vett könnyűvé válás teremti meg.
Cselló
és fogadalmaink elvirágzott
gondolataink némelyike
utazásra késztető
és színedre visszanézhetünk
alakváltó idomok hiátusa
a zilált kíváncsiskodó
és annyira engedékeny
maradsz minden felszíned
a zárt magány köszönete
hatalmas súly
és tárnák gordonkahangoló
lázadásának ideje fonák kísértés
vallod és tudod megállt belül
megállt a csillagszórókkal
a sorozatvetés
olaj cseppen hajadra most
a szeretet-szó révületbe
dajkált
és mindez olyannyira könnyű
akár a lélek fátylai
és a csermelyek romantikus
vagy klasszicista értelmezése
Csog Szidónia:
A szabadság ” könnyű iga” , „a világhoz való áhítatos viszony”, felfüggeszthető idegenség, amelyben mindennapi szorongásaink tériszonya enyhül, láthatóvá válnak az átlényegülések
(emberi áramokban/ felfogható jelekben), és átjárhatóvá válnak az olykor tagolhatatlan rések is… És talán a részletek is, amelyekre Mészöly Miklós is rákérdez : „ Csak a részletek képesek rá, hogy kétségbe vonják az előítéleteket ?”
Hámori Attila:
A cselló önmagban is már a rálátás egy megválasztott és kikívánkozó attitűdjét jelzi, ilyen értelemben, ha nem is a szó transzcendens vonatkozásában, de begöngyölő jelenlét. A zenei stílusirányzatok egy idő után statikus életjelenségek, egymást nem érvénytelenítik, hanem feltételezik. Mészöly Miklós alkotói pályáját végigkíséri a szabadság lehetőségének állandó keresése, számontartása, számonkérése. Ő Csehov írásaiból is éles szemmel a létezés tériszonyára történő utalást olvasta ki, és ennek alapján ábrázolta a személyt, a mások számára pusztán fanyar humorú színpadi alkotót. Mészöly regényei, novellái illúziót nem tűrő szembenézések. Viszont éppen ezért juthatott el a résekig, melyek megláttatják a metafizikai tényt, és amelyeken átszivárog a mese, ez az élet áramába inkarnált zsongásfelület.
* * *
„Ne adományozz bármiért titkot és mosolyt, a kegyvesztett igazság szünetelteti a fel-felneszelést, rabolnak itt az írástudók, farizeusok tenyerelnek szentesítő alkalmakra rá, és heg továbbra is, Júdás története utáni, és nincs hol laknia, nincsen hol lepihennie az Ember Fiának, lehajtani a fejét…”(?)
André Demedts írja:” a világ becstelenségének nincs arca./ A végzeten erőt nem veszünk,/ nincs más földünk és más egünk…”
Az igaz és való(s), “a kegyvesztett igazság”, a látható és láthatatlan arctalan, “a jó és gonosz közötti határok” jelölései esetlegesek…
Hámori Attila:
Sokan és sokféle megközelítéssel próbálták már a jó és gonosz közötti határokat jelölni, feltüntetni. Az inkvizítori buzgalom ebben a kérdésben legalább annyira eredménytelen és ártalmas, mint a despota istenségre történő folyamatos hivatkozás a kirekesztés alibije gyanánt. A gonosz elcsábít, a jó kiegészít, felsegít. A gonosz mutatványos, a jó táplálékot ad. A szeretet intim felhajtóerő, az egységbe suttogó ráolvasás igenje értünk, pantomim a meg nem nevezhető arcmásokhoz. A transzformátor jellegét hordozó kapcsolatfelvétel ontológiai emelkedettsége barátnak, segítőnek ott, ahol mindenki egyedül maradt. Ebben visszakérsz úgy, ahogy tegezési alkalom született. A csírák firmamentummá épülnek, és az én a teremtés alakváltozások szerinti lendületében megállt idő szabadságát a boldogság ikonjára festi, és ez másoknak,őáltaluk érinthető. A szeretet hívás, itt előhívódunk az alkotó metamorfózis árnyjátékán; és amit megtudtunk, velünk teljesíti az ígéretet.
* * *
Csog Szidónia:
Oldás és kötés átjárhatóságában átváltozhat az irgalom kiengesztelődéssé, békévé ? És „ a kegyvesztett igazság” hajlékra találhat a Dsida-i „belülről látók fényességében”?
Hámori Attila: „ Tied az a fekete tó,/ a fákkal szegélyezett,/hová a bolyongás erdejéből/egy titkos éjjel eljutunk./ Tied a törpék hosszú menete/ s az elnyugodott óriás,/akit letakart arccal, csöndesen/ magamban cipelek” (Dsida Jenő: Mindent neked adok ) Mélyen vallásos költő volt Dsida Jenő, a magyar költészet egyedülálló üstököse: ez a belső látás, áhítat homogén spirituális egységbe szőtte lírai életművét. Nevének és költői világának megidézése, számomra is öröm. A megbékélés lehetőségéhez biztatást, bizalmat ad.
* * *
GRÁNÁTALMÁK
elvéthetetlen gondolat
a mondatok siklása
és az éter nászi éjének
kezdettelenjei
egy kőben felejtett
hieroglifa
és szent tüzek parázsló
érintkezése
jelmezeink az áhítatosak
csak néha tekintesz fel
úgy
ezért csak néha nézel
vissza rám is
ahogy középkori
és reneszánsz festményeken
orgonaolajban ázó
jellegzetesek
és semmi nem marad
szinte
nem ágyazódik pecsétviaszon
gyantás sírással leginkább
költözködő
a fák áramló nedvei tudják
hordoznak ezek
és gyepszőnyegre engednek
zuhannod
mint gránátalmát
vagy mint hajnalban megírt
leveleinket
a betűkön az átfedést az analógián
* * *
Csog Szidónia:
“Fényruhás igék” adhatják át az összetartozás jelenét? Nem pusztán illúzió ez a labirintus tükrös útvesztőiben? Ezekre a joggal felmerülő kérdésekre a vers ihletettsége egyfajta válasz.
ZÖLD
az volt a jellegéről áthozott
ahogy letérdepeltem
hangok-hangok színezték
a parazsat
a nézésünk helyet cserélt
és olyan jó hogy zokogás
pihent meg itt
az érintés vibrál azóta
nem sajnál de perszonális
áhítat
nyelveken szól az átalánya
egészen kristály-zölddé
álmodott
és víz… maga a folyam
igazodása
kiment irgalmat szépít
másolódik legbelül
atomjainknak koccanásain
az üzenet
az íródó a már megírt
az el nem téphető levél
lúdbőrző árnyék
amelyik testbe kér
és nincs csak fényruhás
igék előttem
és nincs mert több is
annál ami a jelben
az idő
és összetartozás
lehet
* * *
Csog Szidónia:
Akárha a világ liturgikus tagolása történne zsoltáros polifóniában, intuitív hajlatokban, bemenekített csendben…Egy elfelejtett nyelv kötőelemei lennének az intimitás világlátásai, világlátásba való rendeződései ?…
Hámori Attila: Igen, ez a problémakör már Pilinszky János lírájában is meghatározó szereppel bír. A magyar költészetben a szovjet megszállás előtti időszakot tekintve következetes, etikus magatartás , esztétikai szempontból pozitív hozzáállás volt a jellemző. Ebből a hagyományból juthatott el Pilinszky a bábeli motívumig, valamint a teremtő képzelet fontosságáig, és ez a szemlélet a jelenben is érvényes : „vergődünk egymásért, a hontalan sebek egymásra írt levelek.”
ÉS
Pilinszky napja van
végül rendeződik minden így
a fenti víz az átváltoztatottat görgeti
egyszerre csöndesültél el
és vált bennem a szólítás és megajánlható
látod már ebben is
titok hogy mit miért
ne
az összetéveszthetetlen
gondolatok
a sírás akkor ott
és egy tisztulás regéje…
pogány dallamra írsz
és relikviák közötti mégis
ív és áthidalása
a visszaszégyenülőknek
ezüstös május ez
a lendület a dadogások
otthona hisz minden
árny otthontalan
akár a felnézés ama bizonyos tabernákulum
előtt
* * *
Csog Szidónia: A szakadatlan emigrációban hogyan állítható helyre a misztérium idősíkja ?
Hámori Attila: Következetes magatartásforma a misztérium vállalása. El kell fogadnunk a katarzis színvallásait, az ütköztetés hangsúlyos felvezetését.
Csog Szidónia: Meditációs életgyakorlata lehet a zene, a gregorián ének ritmusa és a fotók poétikája…
Hámori Attila: Valóban kölcsönös függőségi viszony van a szakrális zene, a képi megformálás, a szó és elhallgatás között. A már-már fokozhatatlan fokozat…így rögzülhet az objektíven, így tör elő a szavakban, és kap mindkettő fedezést a zene által. Lefényképezem a fát az esőben, és azt a címet adom a felvételnek, hogy „ A fák könnyei”…
* * *
Koncert
a teremben csend ilyenkor
minden önmagára ismerhet
vállalhatóan
így szinte ruhátlan vagyok
és nincs csak egy halvány
esély a szabadulásra
meg-megítélnek a dolgok
pillantásai
és jön és lassú léptekkel
végigvonul a szőnyegen
és zongorához ül
e zongorán a billentyűk
fehérek
e zongorán a billentyűk
kormozott arcúak is
olyan taktusok és úgy
jönnek elő
az emberélet útjának felén
szakad szakadozó a kárpit
a lehetségesnél tovább
a zongoránál Philip Glass
magánya
az emberélet útjának felén
és összenéznek és érdes gyűrött
ruhába öltöztetnek a szavak
az örök lator töredékes
krónikáját mondatják el
velem
azét akinek van hite
és a Golgota példájáért árnyékokkal
szeretne incselkedni
árnyékokkal szeretne érni feljebbre is
talán az érintetlen… szűz csodálkozáshoz
* * *
Sípok
csak állsz a tenger szólítása
áthozza az ígéreteket
nem választásod ez
pusztán dekrétumok
ütések bitófák
és az ami mégsem
úgy talán
egy elgyengült percnyi
ad
és úgy titok ahogy
az ostya teste
és az orgonasípok
visszhangjaidon
kísérj el innentől
és rejtőztess valamiképpen el
szemedben láthatatlanul
létezzek ahogyan
inkarnálódott jelmagyarázat
(ebben már minden álmélkodó
és a csend után szivárog
folyton a csend után
folyton a kristályok életteréig
*Inkarnálódott jelmagyarázat, és ebben már minden… ?
Hámori Attila:
A tettek gravitációja nem az eltervezett, vagy kiszabott mértékeivel áll elsődlegesen megfelelésben. A különös , általában felneszelésből származik , számon kérni is ezáltal lehet . Ha szigorú értelmezéssel közelítünk , rianás talán e folyamatosságok közt támadt hiány. Valós értelemben drámai mozzanat. Bármi ami akkor ott…a sarkalatosság igazát mondja el . Minta és esély az elrugaszkodásra, hogy vissza-visszatérjen . Perelhetően, aktualizálásaiban , vagy szerethető kisugárzásai által. A kudarcot vallott elhatározások bizonygató lármája helyett ilyen foglalatot szánt nekünk az engedmények privilégiumának bizonyossága itt., mert szeretetével beárnyékolta az időnket, a színről színre elviselhetetlen kihívásokat E gyöngéd gesztusok fóliájával érlel, és feljogosít a szomorúságra , mely a megelevenítés, konstatálás empátiája, a védtelen paradoxonoktól űzött szabadulása. Felhőtlen, boldog pirkadat.
Csog Szidónia:
A világszövet Párkái összefűzik a(z) (el)guruló (gyöngy)szemeket és az(el)szakadó látóidegek szálait orfikus ígéretre (a megszelidíthetőség reményében), azonban az ihlet tanúsága olykor nem elég arra, hogy felidézze az elhulló világokat….
Hámori Attila:
„hát nyílj meg kristálybörtön
tenger add vissza
az öltönyömet
és ami fel nem ér az égig
világgá szaladjon
el
a pára ünnep itt
és tánc a lélek
maga
ahogy nem törhet át
de gejzírben felölti
alkalmainkat mégis
újra
levedlett esszenciáink
mögöttese” – (Pára)
Csog Szidónia:
Lászlóffy Csaba jegyzi meg: “ A halál és az esetleges újjászületés között, amúgyis elveszítheted igazi lényedet. Kivéve, hogyha szellemi folyamatként fogod föl eredetedet és leszármaztatott génjeidet. (…) Olyan nehéz visszaálmodni magadat oda, ahol az ösztön, ha el nem tűnt volna, a létet az életben meg tudná valósítani….”
Tragikomikus lendület(ek)be zuhanunk az abszurd pillanatképein, a kivetített és fiktív vásznakon…
“Élet és halál nem más, mint kettétört öröklét, meghasonlott valóság.” (Pilinszky János)
A fénytörés mögötti homályban „az emlékezet kazamatái” formát és vonalkódokat körvonalaz(hat)nak a méltóság elvesző arányaiból
….
( A végső jelentés megvilágosodásban és felismerésekben ragyoghat fel, abban a „primér angyali nyelvben”, amelyet leginkább gyerekkorunkban ismertünk, és üzeneteit bármikor megfejthetjük, ha abban az éber figyelemben maradunk, amelyben meghalljuk a belső hangot, Szilénosz daimón hangját, aki Szokrátesznak is megmondta, hogy mit kell tennie a legválságosabb perceiben is.Ez a hang érzelmi megismerésünk útján is vezet : széthulló kapcsolataink közepette taníthat meg vágyakat formálni és az intenzitás útját járni… Hogy némileg szinkronban élhessünk önmagunkkal… És a „fluidumban” megérkezhessünk egymáshoz és az ég jeleihez… Ahhoz a végső jelentéshez, amelyben összefüggésben láthatjuk a dolgokat: illuziók és fikciók nélkül….)
* * *
Egymásba és egyMÁSra hurcolják létigék súlyát és viharkeresztes álmok kényszerleszállását
a dantei katakombákban…A bevérző retinák, a túlfeszítettség áramütései naponta hantolják el a jelentésörvényeket, a jelentÉS értelmét, amely visszakapcsolhat a mindenség áramába…
* * *
Hámori Attila:
Dante költői világképe elválaszthatatlan az arabok, perzsák, motívumrendszerétől. Igazolt tény, hogy az Isteni színjátéknak van az iszlám kultúrkörben is megfelelője.( A tradícókat, őshagyományt kutató René Guénon hívta fel erre a figyelmet.) Találó kifejezés a katakomba, mivel az alternatívák sokféleségében szeparátum. Etikai és eszkatológiai behatároltság, mely kinek-kinek az önként vállalt meggyőződését demonstrálja.
Csog Szidónia:
A kultúra szövedéke minden korszakban ugyanazokat a metafizikai struktúrákat érzékelteti, eltérő hangsúlyokkal. Ugyanannak a Kairosznak a grádicsai láthatóak hermeneutikában, alkímiában, eleusziszi misztériumokban, keresztény aszkézisben, művészetben…És “a létigék cseppkövekbe olvadnak”…
* * *
APOKRIF TEKERCS
add hogy még lássam egyszer azt a percet ott
dadogva félálmomban és önkéntelen
vádalku nincs csak lényeinken túl feloldozás
az engedékeny sáv e zóna…
és az arkangyal szinkrontolmácsa int
intése majdnem elfelejtett sugárszemetelt roncsok között az út
e lélek által felelet akkor is
az abszurd példa már és még vagyon
Bergyajev Kierkegaard Sesztov Csehov és Tarkovszkij fedezéke
így együtt gnosztikus ariánus katolikus és manicheus imáink bábelén át
a sors szimfóniája a nousz a logosz felzengő hangjaival
Csog Szidónia:
Minden szárnyalás szinesztéziákba röpít, az alkotás folyamatában igazi önvalónkkal találkozunk…
“ Amikor alkotok, igaz vagyok…” ( Rilke)
…az a néhány bevillanás égboltról szárnyról /érce a suhanásnak /és tükörléptű intuició a “orpheuszi szirmok”* világa /és ránk zuhan galaxis napszakok évadja/ „minden szívmagánynál kannibál rejtőzik”** / és hosszú balladákban színcsordulásig/ túlfázott testet/ tépett legendákat /takar be a hold ( Rilke)
* Rilke/** Hámori Attila
Csog Szidónia:
* Misztérium: mindig túl van a linearításon…Az arra szomjazók értik és betűzik, vagy a lakatlanságot lakhatóvá keresők…
„Egy még nagyobb titok nélkül” ( Gabriel Marcel ) nem láthatjuk egymás arcát sem, ezért (kérlelhetetlenül) újra meg újra meg kell keresnünk …
(És aki játszik, könnyű lélekkel, mérhetetlen bájjal és teljes nyitottsággal jár-kel a világban, és egyszeri létterében nem mond le arról, ami hozzá tartozik.Kitapintja a dolgok körvonalait, megéli az élettények tartalmát, és a mérföldek dacára is tovább tágítja horizontjait…
Figyelő lélekkel meghallani a titkokat: jelenvalólét és megszólíthatóság. Ama láthatatlan vonzalom befogadása, amely kimos, átlényegít, és új arcot rajzol a kivásott helyébe. Mert arcainkat újra -és újra meg kell alkotnunk: a folyamatosan porladóban nem létezhetünk…Új meg új arcokat kell öltenünk, mert “énként fesztelenül beszélni, vagy cselekedni lehetetlen… És ahol választ követelnek, ott feltételessé válik a titokra való jog. ” (Derrida)
Vagyis a titok vonzásáról van szó. “A vonzalom pedig biztató szólítás. Általa vagyunk. Általa vagyunk emberek.” (Heidegger) A vágyban, a vonzalomban találkozunk lehetőségeinkkel, megálmodott önmagunkkal. A vágyban nyitunk, nyitogatunk ablakokat a világra, és fedezzük fel az univerzumot, Istent és önmagunkat. A vágy, a vonzalom: kihívás, cél, és értelem. Várakozás a megérkezésre. A kihívás pedig életre hívás. És “a szabadság enyhe mámora” (Ottlik) továbbírja lényünket, világot járni világgá küld az elindulásban….)
HULLÁMOK ÍRNAK
milyen is valójában az a kert ott Keszthelyen
ahol színtér volt
egy majdnem öntudatlan időzéshez
a jogosultság ikonosztáza a gyereklélekben vallomásosan
igen a kastélyt ölelő
mese
és olykor gordonkajáték
színes felavatása
e látó
persze az öntudatlan
csend
az ami visszakérdezésben
holdudvaros
és igen a Helikon lihet
óriásnak nosztalgiázott
emlékképei
az akkori bototkálás lépdelés a kavicsok
gazdájaként szinte
e megannyi gyémánttükör ezerszer
küldi az arcélet
és nem hátrálsz mert
zúgás bírt maradásra
ahol létbe értek a tévesztések
és utolsó menedéked itt és örök credo a számlálhatatlan a kavicsok metamorfózisán tükröz
és Keszthely partjánál
hullámok írnak jelbeszédes leveleket
Csog Szidónia:
„Mert az őzeket nem lehet megszelidíteni.”-írja Pilinszky, és ennélfogva a szelídség vad szentség, a vadság , amely végigdübörög a világon, a szentség rejtett földi mása…
ŐZEK
fürödj meg álomkeresően itt
én szinte nem vagyok csupán
a szavak betűk törmeléke
az eskü porrá zúz
az erdő régi emlékeit adta
hozománynak
a lelkemet pőrén igen
cinkék hívása és sünök lapulnak
át –és átügetnek az őzek
szemükön védtelen engesztelés
zsoltárai és feltétlen bizalom
bizalmasságuk előtt zuhanok
révülően térdre
a majdan érkező el sem takartan
jár a fenti a felső vizeken
ez rejtjel amely pislákol belül
mártózkodjatok tempózzatok
álomkeresően itt
ez passió és toccata és fúga
olaj a lámpások visszakérdező
alkalmaihoz
Őzek és vendégangyalok
Őzek és vendég(szöveg(ek)
Hámori Attila: Őzek című versére
* “mert az őzeket nem lehet megszelídíteni”
az őzeket nem lehet (végérvényesen) száműzni
vadságuk bátorsága minden halandót
megvakít szivárvánnyal
* * “angyal-titkú” fénnyel
engesztelő áldozatuk
ábeli emlékezet
járomcsontok igája
égiek védjegye
mielőtt megszűnnek
az átkopogások
és összekötnék
*** “a látható nyomot a láthatatlan dologgal”
mielőtt becsukódnának
a kinyilatkoztatások
nyitott sírról eleven sebekről
mielőtt bevéreznének
a szóképek
és az ikonok
amelyek bemetszik
méltóság geometriáját
grádicsok szabadságfokát
gyöngySZEMek retináját-
csak azt a SZEMpárt
ne feledni
árdeli szép holdét
ahogyan nézi
senki(k) vágyát/ mindenki álmát
ahogyan látja
lobogó városok
kallódó világát
a fehér kavicsot
és a kimeríthetetlenség kadenciáját
és ahogyan minden
életszentséget felvezet
és minden keresőt elvezet
a ki- **** “engesztelés zsoltára”
(***”boldogok a szelídek”
és az őzek
****** “öröklik a földet”
******* “tiszta fehér ruhában”)
* – Pilinszky János
**, ****- Hámori Attila
***- Italo Calvino
*****, ****** – Evangélium
*******- József Attila
ÜVEGRE FÉSÜLT
át sem szitál úgy halkul
önmagában asztráltest
visszhangja ekkor
az ünnepélyes
ne osszál rám történetet
és utalások kölcsönén
eszköz sem ragyogtat
intellektus bálványain
iróniák
csak viaszgyertya csonkja rejtett
számadón
üvegre fésült változatlan
érveink talánya
és ha itt elcsitulsz megint
az áldás és az álom osztozik
szerelmed kortyain
az ég vizéből mert így saját
a belső ismer rád
úgy ahogy szeplő nélkül
magukba fogadják
az áhítottakat…
és nevük sincs akkor kik ők
bár elevenségük a vágyakozás
A beszélgetés a kolozsvári Agnus Rádió Téka rovatában hangzott el.
(A beszélgetésben Hámori Attila verseit idézik. Amennyiben más szerző verseiről van szó, azt jelöljük.)
Hámori Attila
llusztráció: William Blake