A kanócvirág meséje
(phytolegenda)

A kanócvirágbú, mind a neve is mongya, kanócot csinánok. Öregapád is kanócot csinát belülle, mer gyúllíkony és lassan íg, nagy lángó. A kanócvirágot Szentijjés napjátú szëggyük. Igaz, Pétërpáltú Kisboldogasszon napjáig virítt, de legjobb Szentijjés napkor szënnyi, mer a kanócvirág Szentijjés füve. Ott nyőtt ki, ahova bevágott a ménkű. Jót odabaszott a határ közepire, oszt ott termëtt a tüzes szekér. Ott nyőt ki a tengőjje alatt. Ezér asztánn a kanócvirág megvíd a ménkűcsapástú. Mer ám amikor villámlik, Szentijjés a mënnyek országábú lövődözi a ördögököt. Gondújja akkor a ördög, no ēbújok itten ebbe a fábo, meg në lásson. Puff, belevág a ménkű a fábo. Akkor bújok a szómabálábo. Ēre puff, belevág a ménkű a pajtábo. Mëgyëk akkor ebbe a bűnös embërbe. Puff, víge a embërnek. Há má a ördögnek nincs hova mënnyie. No a kanócvirágbo nem mëgyëk, mer ez a villámbú lëtt, a hajam meggyullanna, ropogósra ígne a húsom. Ezér száríccsák a kanócvirágot a szërha alatt. Ha a küszöb alá tëszik, nem tud begyünnyi a házbo a ördög. A igasság az, hogy Szentijjés ëgy nagy szëmfínvesztő a szentëk rengyibe. Sosë tudhatod, mikor talákozó vele. Bolondos öregembërnek nízik sokann, ammeg jól szórakozik. Szüzmárjo is talákozott vele, meg öregapád is. Szentijjés hun a mënybe van, nos lövődözi a ördögököt, hun a fődön jár, segítti a jámborokot, bünteti a hitetlenëkët. Szentijjés má akkor is szent vót, hogy a annya míhibe kerűt vóna. Ott vót má Atyámteremtőmmē a Paradicsomkerbe. Amikor főlázottak a angyalok, ēlopta Atyámteremtőm lőcsit, lehajigáto iket mind a fődre mëg a poklok valagábo, jó meglövődözte iket, ezëkbű lëttek a ördögök. Esztánn amikor Ijjés a fődönn járt, mënt mindënfelé, falurú falura, hirdette a evangéljomot, gyógyította a nípet, főtámosztotta a hóttakot, min Krisztusurunk, benne vót a lílek ereje. Hajszóták azt is, gyütt a parancs, mënnyi köllött. De mivē olyan nagy szëmfínvesztő vót, gyühettek a katonák, ē nem tutták fognyi. Kimënt a határbo, ott lakott a sënkifőggyinn, mind a hontalanok, nem ivott, nem ëvëtt nëgyven napot, varjúk szátok le a mënnybű, azok vittek nëki ënnyi friss mannát, hogy ē në szároggyon. Oszt mëgin mënt, mindig megsúgta nëki a lílek. Fokta magát ëccër, ēmënt Hëródëskirályho, mer aszonta nëki a lílek, rút bűnök folynak ottan. Odamëgy, lásso Szentijjés a parlamënt udvarábo, hogy kidobták a Márjácskát a kápónábú, kidobták a sok szíp kërësztët, szentëkët, még Krisztusurunkot is, viszik a szekérënn a szeméttdombra. Ēmírgűt ēre Szentijjés, bemëgy a kápónábo, lásso, teli van a kápóna bálványokkā, arhansasokkā, ott hajlongánok előtte a elftársok mind. Hitlërelftárst hāgassátok a rádjóba mëg Hortielftárst, aszongya, a ëvangéljom helëtt? Bálnok ádoztok, tik hitëhagyott kërësztínyëk? Múlattok a bűnbe ëffolytábo? Hogy a ménkű vágjommeg bennetëkët! Akkor aztánn úgy ēmírgűt, mind meglövődözte a elftársokot a villámojivā. Oszt fogta magát, ētünt, minha ott së lëtt vóna, mënt vissza a sënkifőggyire a varjúkho imátkoznyi. Ētelik ëggy esztendő, mëgin súgja nëki a lílek. Eriggyé Hëródës palotájjábo, mer nagy rút bűnök folynak ott. Mëgy a Szentijjés, lásso a parlamënt udvaránn, rakoggyák fő a aransasokot a traktorra, no örvendëzik ēre, hogy megtértek a kërësztínyëk közé, má nem a Bált imággyák. Bemëgy a kápónábo, há lásso, sëhun a Szüzmárjo, sëhun Krisztusurunk, sëhun a szentëk. Nagy vërës csillag előtt hajlongánok a elftársok, nos a szíp litániják helëtt íneklik a intërnacjonálét. Megmírged ēre Szentijjés, Lëninelftárst óvassátok a ëvangéljom helëtt? Szóll a Sztálinelftárs a tévébe, a misét mëg nem hāgattok? Isteníttitëk a Bálvánt, búlattok a bűnökbe? Milyen kërësztínyëk vattok tik, maj adok én nëktëk akkorát, hogy csillagokot láttok tűle jövőre is, hogy a ménkű essën belétëk! Ēre jó meglövődözte ikët a villámojivā, aztánn ētünt, minha ott së lëtt vóna. Mënt vissza a sënkifőggyire a varjúk közé. Ētelik ëgy esztendő, mëgin súg nëki a Szentlílek, mënnyi köllött. Megáll mëgin a parlamënt udvaránn, lásso, hogy horgyák a vlëcskáro a nagy vërës csillagokot. Megörűll ēre, no csak visszatértek a elftársok a kërësztínsígre. Mëgy be a kápónábo, sëhun a Szüzanya, sëhun a Krisztusurunk. Lásso, hogy ëggy sárgo emm bötű van a ótáronn, de a elftársok csak rá së hederítnek, isszák a kólát, ëszik a hamburgërëkët, mëgy a tévé, áll a bál. Há hogy nem unnyátok a Bált szógányi! Mosmá nem is ínekőtök, nem is hajlongátok, csak tömitëk a fejetëkët, mëg bagóztok. Pötyögtök a telefonnyaitokba mëg nízitëk a rëklámokot, a mise mëg sëmmi? Kár a ménkűér, legyintëtt Szentijjés, mer látto, hogy ezëk a hitetlen elftársok sosë fognak megtérnyi. No émmá ide többet nem gyüvök, sugdosson a Szentlílek akár, csak utójjáro. Ha a világ el akar vesznyi, ēgyüvök majd. Nem lëssz akkor emm bötű, nem lëssz vërës csillag, së aransas, së korona. Akkor maj a Ancikrisztus lëssz a Bál papja, affogja hirdetnyi a ördög evangéljomát, annak fogtok hajlongányi. De maj meglövődözlek titëkët, hogy vágjommeg a ménkű, porig íg a parlamënt, összedőll a palota. Hóttan fogok temetetlenű hevernyi a udvarba, amíg Atyámteremtőm fő nem szóllítt. Othatta ēre ikët Szentijjés, fokta a Ëlizëjust, avvót a inasa, mëntek ki a Jordám folyó partyáro. Ippenn szentijjésnapja vót. Aszongya ēre Szentijjés, idefigyējj te Szentlílek. Mosmá én súgok nëkëd valamit. Mommeg Atyámteremtőmnek, vëgyën fő magáho a mënnyek országábo, mer má a fődönn annyit járok, ēkopott a lábom, meg kő pihennëm. Mer hijábo fárottam, hijábo törőttem, nem térnek meg a hitetlenëk, nem tartnak bűnbánotot a vítkësëk. Ēröppent ēre a Szentlílek. Aszongya Ijjés Ëlizëjusnak. No most én ēmëgyëk ëggy időre, mer igën ēfárottam, kírhecc tűlem akármit. Mestër, aszongya nëki Ëlizëjus, add nëkëm a lílek erejit, min Krisztusurunk a apastaloknak. No meglássuk, nagy kírís ez. Ëccërcsak nagy zivatar támod, zörög a ég. Levág ēre a ménkű Szentijjés mellé, há ott terëm ëggy tüzes szekér, Atyámteremtőm mëg leszóll a mënyországbú, no pattanny fő Ijjés, oszt iszkiri. No ömēkëdëtt fő a szekér, mire a nagy ámékodástú Ëlizëjusnak eszibe jut a kívánolma. De mestër, hun van a lílek ereje? Gondút ëggyet ēre Szentijjés, ahogy mënt főfele, ledobta a lajbiját, Ëlizëjus meg ēkapta, fővëtte, így osztánn rászát a lílek ereje. Ëlizejusrú utánno Kërësztölő Szenjánosra szát. De Szentijjés is visszagyütt a szabaccság utánn. Itt jár a fődönn, hun a fődön, hun a mënnybe. Níha Krisztusurunkā meg Szenpétërrē mëgy. De fő nem fëdi magát sënkinek soha, olyan szemfínvesztő. No ölíg az hozzá, hogy a kanócvirágot Ëlizëjus taláto meg a szekér tengőjje alatt. A ménkű hozta le a mënnybű. Azér nyőll olyan magosa a kanócvirág, mer Ëlizëjusnak kísőnn jutott eszibe a kívánolma. Olyan magosra nyőt, amilyen magossat a szekér vót, amikor odaszót Szentijjésnek. Így esztánn  Ëlizëjus terjesztëtte ē a níp között a kanócvirágot. Hirdette a evangéljomot, meg meséte a kanócvirág meséjjit. Ezér rakják a nípek a halott kezeji közé a imáccságos könyvre a koporsóba, hogy gyorsabban főmënnyën a lílek a mënnyek országábo.